Egy újabb Supnat fanficcel érkeztem, hogy kissé kitöltsem az uborkaszezont. :)
Az új folytatásos történetre még várnotok kell, sajnos nem akar úgy összeállni a sztori, ahogy terveztem. Némi alkotói válságban szenvedek, amit nem lendít elő a munka és magánéletbeli gondok miatti időhiány sem. De ne aggódjatok, fogok jelentkezni az új regénnyel, csak legyetek türelmesek kérlek.
A megértést köszönöm mindenkinek!
A TANÁRNŐ
Óvatosan beevickéltem a fürdőkádba, és megkönnyebbült,
jóleső sóhaj hagyta el a számat, mikor magamra nyitottam a zuhany vizét. A
vízpermet forrón záporzott rám, kimosva tagjaimból a fáradtságot, a
fájdalmakat, feltöltve új energiával. Kár, hogy a sötét gondolatok ellen nem használt.
Miért is használt volna, hiszen az előttünk álló jövő sötétnek tűnt, és
elkerülhetetlennek. Az apokalipszis nem került tőlünk távolabb, sőt. Minden jel
arra mutatott, hogy a pecsétek egymás után törnek fel, mi pedig hárman –
négyen, az angyalkánkat is beleszámítva – csak úgy keringünk, mint a kutya,
amelyik a farkát üldözi. Lépéshátrányban voltunk, nem is kicsiben. A csoda, az
lett volna az egyetlen, ami segíthet rajtunk. Túl baljós volt a világ, túl nagy
a teher, és ehhez túl gyengék a mi emberi vállaink. Mégis, soha nem adjuk fel.
Jómagam Harvelle vagyok, vadászcsalád sarja. A két Winchesterről már nem is
beszélek. Ők lassan legendaszámba mentek már minden létező és szóba jöhető
dimenzióban.
A három amigo… így jellemezte Dean mostanában találóan a
triónkat. Sam szerint – ha Castiel is felbukkant – olyanok voltunk, mint a négy
muskétás. Noha soha nem tettem szóvá, véleményem szerint jobban hasonlítottunk
a Csipet csapat karaktereire. A vagány mókus, a kissé béna alteregója, és a
csaj. Elmosolyodva testhelyzetet változtattam, és felszisszentem, mikor sikerült
fájós bokámra nehezednem, ez pedig azonnal lehervasztotta a halvány vigyort az
arcomról. Nem volt elég ugyanis az apokalipszis kísértő és baljós közelsége, a
mindennapok szörnyeivel is fel kellett vennünk a versenyt, amik valahogy
mostanában egyre aktívabbá váltak. Mintha csak érezték volna, hogy a sötétség
órája, és ezzel az ő idejük is közeleg. Az elmúlt két napban vérfarkasokat
követtünk, és a sajgó lábam emlékeztetett rá, hogy még messze nem vagyok olyan
érett vadász, mint Sam, és Dean. Mindazonáltal örülök, hogy megúsztam a harcot
ennyivel, és nem kaptam egy jókora harapást. Meglehetősen szívemre vettem
volna, ha pont Winchesterék pumpálják tele a testemet ezüstgolyóval.
Összefogtam a hajamat, hogy a lehetőségekhez mérten ne
vizezzem össze, aztán gyorsan befejeztem önmagam lecsutakolását. A forró víz
drága kincs volt, gyorsan elfogyott, és Dean piszkosul morcos tudott lenni, ha
vadászat után koszosan kellett ágyba másznia. Sam ilyenkor általában
hallgatott, de egy-egy pillantással jelezte, hogy ő sem talpig véresen készült
az álmok mezejére lépni.
Épp azon mesterkedtem, hogy egy törölközőt ügyeskedjek magam
köré, mikor felhangzott az a surrogás, amit most a legkevésbé sem kívántam
hallani. Lehunytam a szemeimet, és némán fohászkodtam egyet, hogy könyörgöm, ne
most… de persze hiába. Mert amikor újra felnéztem, ki más állt volna előttem,
mint Castiel, aki a jelek szerint még mindig nem tanulta meg, hogy mi a jó
időzítés, és hogy ne másszon bele az emberek privát szférájába.
- A fenébe is, Cas!
– visítottam fel fejhangon, és biztos, ami biztos alapon még egy lepedőt
csavartam magam köré. – Ezt nem hiszem
el! Mondd, te tényleg ennyire fafejű vagy? Elmondtam
már, hogy ne törj rá az emberre, főképp ne akkor, mikor a vécén ücsörög, vagy
híján van a ruhadaraboknak – folytattam a tirádát, és erőteljesen
gondolkodtam rajta, hogy a következő percben kap tőlem egy olyan vérbeli csajos
hisztit, ami az elkövetkező évezredre is elég lesz neki. Csak akkor tettem le
erről a szándékomról, amikor felfedeztem az angyalka arckifejezését.
Soha, álmomban nem gondoltam, hogy tanúja leszek annak a
látványnak, mikor szárnyas barátunk elveszíti szokásos pókerarcát és
érzelemmentességét. Különös is volt a látvány, mivel Castielt önmagamban
automatikusan karót nyeltként aposztrofáltam, a jelenlegi felbukkanása viszont
rácáfolt az eddigi viselkedésére. Halálos rémület ült az arcán, olyan ijedtség,
ami nyilvánvalóvá tette, hogy nem egy mennyei virágkarneválról lépett le, hogy
látogatást tegyen a fürdőszobámban.
- Cas… mi van veled?
– tértem vissza a normális emberi hangerőhöz kissé összeráncolt szemöldökkel,
és gyanakodva közelebb léptem. – Jól
vagy? – puhatolóztam, mire Cas megrázta a fejét, de egyetlen hangot nem
ejtett ki a száján. A közeledésemre egy lépés hátrálással reagált, és úgy
szorította össze magán a ballonkabátot, hogy a legprofibb szatír is
megirigyelte volna.
- Castiel, mi történt?
– kezdte az aggodalom és az idegesség a már megszokott görcsbe szorítani a
gyomromat. Ha már az angyalkánk is halálra rémül, akkor olyan volumenű
információt hozhatott, amitől mi legalábbis egy szívinfarktust fogunk kihordani
lábon.
Némi csend következett. Castiel néhányszor kinyitotta a
száját, majd becsukta, mintha csak a hangok nem akartak volna feltörni a
torkából. Feszülten vártam, hogy végre megnyilvánuljon, és csak a tekintetemmel
unszoltam, hogy gyerünk, ne túráztassa feleslegesen az idegeimet. Jobb a
híreken túl lenni, még a borzalmas híreken is, mint tipródni a bizonytalanságban.
- Rocky… azt hiszem, meghalok
– szólalt meg végre Cas olyan rekedten, mintha ki tudja, mennyi idő múltán
most használná először a hangját, és ezen információ hatására ezúttal az én
hangom ment el. Tátott szájjal, bambán bámultam a tollas hírnököt, és igyekeztem
felfogni a hallottakat. Sam volt az aktakukac a csapatban, és átkoztam a
sorsot, amiért ő és Dean jelenleg nincsenek itt. Az ifjabbik Winchester talán
azonnal talált volna választ a kérdésre, hogy elhalálozhat-e egy mennyei lény.
- Nem értelek, Cas
– ráztam a fejem még mindig dermedten, és jól érezhetően libabőrözni kezdtem. – Mire
alapozod ezt? Történt valami veled?
Nem kaptam választ. Castiel csak értetlenül meredt rám, és
felhúzta a vállait. Tanácstalan, haldokló angyal. Remek, ma tényleg semmi más
társaságra nem vágytam.
- Talán csak
képzelődsz. Úgy értem, nem tűnsz halálos betegnek – szedtem végül össze
magam. Kettőnk közül legalább egyikünk tegyen úgy, mintha a határozottság élő
szobra lenne, és őrizze meg hidegvérét, már amennyire ezen információ
birtokában lehetséges. Kinyitottam a fürdő ajtaját, a szobába kalauzoltam az
angyalkánkat, aki még mindig teljes erejével fogta össze magán a kabátot, aztán
valahol a szekrény táján újra szembefordultam vele.
- Jól van, Cas. Mondd
el, mire alapozod a teóriádat. Talán van itt valami, ami segíthet –
pásztáztam végig a tekintetemmel Sam könyveit, bár a puszta mennyiségük is elég
volt ahhoz, hogy a sírás kerülgessen. –
Az is lehet, hogy tévedsz, nem? – tártam aztán szét a kezeimet. – Ha beszélnél, még lenne is rá esély, hogy
tudok segíteni.
- A porhüvelyem
haldoklik – válaszolta Castiel mély hangon, még mindig rémült
arckifejezéssel. – Mostanában nagyon fura
dolgokat művel. Olyan dolgokat, amik megrémítenek.
- Na várjunk –
emeltem fel a kezemet. – Nem tudom,
meghalhat-e egy porhüvely úgy, hogy egy angyal lakozik benne. Hiszen képes vagy
gyógyítani, nemde? Vagy ha Jimmy meg is hal, te életben maradsz, úgy értem,
angyalként, ugye? – ráncoltam a szemöldökömet, mert magam is belezavarodtam
a dologba. Tényleg, hogyan működik ez az angyaloknál?
- Jimmy porhüvelye
immár az enyém – válaszolt Cas. – Az
eredeti tulajdonosa már a mennyek szeretetét élvezi, jutalmul eddigi
szolgálataiért.
- Vagyis, ha jól
értem, immár Jimmy Novak nincs odabenn? – hökkentem meg. Na, ez egy új
információ. – Tehát, akkor te már úgymond
összeforrtál ezzel a testtel? – esett le végül az egycentes. Na, itt a gáz.
Akkor ezek szerint, ha a porhüvely meghal, szárnyas haverunk is feldobja a
talpát. Remek kilátások.
Ebben a pillanatban végtelenül megsajnáltam Cast, ahogy ott
álldogált tanácstalan rémülettel a szemeiben, és közelebb léptem hozzá. Oké,
egyedül vagyunk, de azt hiszem, a Winchesterek mellett eleget láttam és tapasztaltam
már ahhoz, hogy a végére járhassak egy problémának.
- Jól van, Castiel
– szólaltam meg olyan hangon, ahogy a nővérek nyugtatják a kiszámíthatatlan
betegeket, és nem tudtam nem észrevenni, hogy az ujjai szinte görcsbe álltak,
úgy szorította össze magán a védjegyének számító ballont. – Megsérültél? – vontam össze a szemöldökömet, mire fejrázás
érkezett válaszul.
- Van rajtad ruha,
ugye? – hunytam le a szemem egy pillanatra, mert felderengett a múltkori
beszélgetésünk egy része, mikor ártatlan arccal – és nyilván ilyen
gondolatokkal – megkérdezte, legközelebb meztelenül jelenjen-e meg.
Bólintás. Érdekes, hogy némajátékot játszunk, de ha ő
akarja, legyen így.
- Akkor elárulnád,
hogy miért gombolkozol így be? Bocsáss meg, de mint egy lovag a páncéljába,
vagy egy csiga a házába – fogtam meg a kezeit, és le akartam fejteni a
kabátról, mindhiába. Atyaég, ezzel az erővel a kínai nagy falat is
ostromolhatnám. A fene gondolta volna, hogy ennyi erő lakozik egy angyalban.
- Castiel, könyörgöm,
szólalj már meg – sóhajtottam, és kezdtem elveszíteni a türelmemet. – Nem tudok segíteni, ha nem vagy hajlandó a
kommunikációra. Legalább adj valami támpontot. Vagy várd meg a fiúkat, ha ők
jobban megfelelnek társaságnak – tártam szét a kezeimet, mire angyalkánk
némi hezitálás után félrebillentette a fejét, és a szokásos „mit sem értek”
arckifejezésével bámult rám.
- Mint mondtam, furcsa
dolgok történnek a testemmel – szólalt meg végül néhány másodperc szünet
után. – Olyan dolgok, amik eddig még
soha. És egyre többször történik meg – nézett rám kiskutyaszemekkel,
amelyekben mintha az égbolt minden kékje ott világított volna.
- Miféle dolgok? –
kérdeztem vissza, aztán végigmértem, tetőtől talpig. Nem láttam rajta semmi
érdekeset, azon kívül, hogy a kabátjából szinte falat épített maga köré.
Válasz helyett Castiel – némi hezitálás után - résnyire
szétnyitotta a ballont, megfogta a kezem, és a mellkasára húzta, amitől minimum
úgy kezdtem érezni magam, mintha álmodnék. A jó öreg, kiszámítható, és betonba öntött
stílusú Cas önként és dalolva engedi, hogy tapizzam? A világ tényleg kezd a
feje tetejére állni. Kár, hogy egy angyalra nem lehet mondani, hogy részeg. Ez
a magyarázat azonnali megoldás lenne a viselkedésére.
- Érzed ezt? –
kérdezte a szentem, és néhány másodperc elteltével, mikor kissé magamhoz tértem
a döbbenettől, már nem kellett megkérdeznem, hogy mit. Mert a szíve úgy vert az
ujjaim alatt, hogy egy átlagember már alighanem az infarktus küszöbén bokázott
volna tőle.
- Ejha – néztem
fel meglepetten a világítóan kék szemekbe. – Ez tényleg extra gyors – csóváltam a fejem, és felötlött bennem egy
gondolat. Lehet, hogy a néhai Jimmy Novak szívbeteg volt, csak mi éppen nem
tudtunk róla?
- Az elmúlt időszakban
sokszor előfordul velem – mondta Cas az utánozhatatlanul mély hangján. – Aztán ott van a verejtékezés, ami nagyon
kellemetlen emberi tulajdonság. A remegés szintúgy. És itt van még ez is.
Fogalmam nincs, ez mi, vagy miért történik velem – nyitotta szét végül
magán a kabátot. Tekintetem végigvándorolt a fizimiskáján, sebeket kerestem,
vagy bármi mást, ami megmagyarázza a viselkedését, aztán ahogy a nadrágjának
dereka alá csúszott a pillantásom, minden megvilágosodott előttem.
Hátráltam egy lépést, lehunytam a szemeimet, és képtelen
voltam eldönteni, hogy törjek-e ki frenetikus kacajban, vagy fakadjak-e sírva.
Komolyan, lehet olyan, hogy valaki, aki több ezer éve létezik, ennyire ártatlan
és naiv legyen?
- Cas… -
sóhajtottam nagyot, mintha csak az égiekhez fohászkodnék türelemért, aztán
kinyitottam a szemem, igyekezve elkerülni pillantásommal az egyértelmű
domborodást a nadrágjában. – Ez most
komoly? Tényleg, véresen komoly? Neked valóban nincs fogalmad róla, hogy mi
folyik?
Halálos csend volt a válasz, csak a megszokott „angyal
vagyok és nem értem, miről beszélsz” arckifejezést kaptam válaszul.
Lerogytam az ágy szélére, aztán a megadás néma pózában
felemeltem a kezeimet.
- Nem fogsz meghalni,
Castiel – nyugtattam meg a feszült angyalt. – Amik veled történnek, azok nem halálos dolgok. Kivéve persze azt a
részét, amiért most legszívesebben magam nyírnálak ki, egyrészt mert az elmúlt
öt percben engem is halálra rémítettél, másrészt azért, mert ilyen helyzetbe
hoztál.
- Milyen helyzetbe?
– kérdezett vissza szárnyas barátom még mindig olyan ártatlanul és mit sem
értve, mint egy két éves óvodás, ezzel viszont sikerült elérnie, hogy zavarba
jöjjek.
- Nos, hát… -
hebegtem kínban – talán jobb lenne, ha
visszajönnél, amikor a fiúk hazaérnek. Úgy értem, a férfiak egymás között mégis
jobban meg tudják beszélni az… az ilyesmit.
- Nem tudom, mit
értesz ilyesmi alatt, de nem szívesen beszélek Deannal. Nem értem az emberi
dolgokat, ő pedig szeret ilyenkor gúnyolódni rajtam – válaszolta Cas. – Inkább tőled várok információt.
- Öhm… oké – adtam
meg magam. Noha a hátam közepére kívántam a szituációt, valahogy sajnáltam az
angyalkát, ahogy még mindig teljes értetlenséggel álldogált a szoba közepén,
ráadásul halálosan begerjedve. Ez utóbbi tényről pedig még csak halványlila
fogalma sem volt.
Néhány másodpercig elidőzött a pillantásom Sam laptopján,
mert erősen hajlottam a felé a megoldás felé, hogy leültessem Cast valami
szaftos pornó elé, aztán elvetettem az ötletet. A valóságban nem épp úgy
zajlanak a dolgok, ahogy ezeken a filmeken, és nem akartam, ha a szentem ilyen
képkockákból tanulná el a szerelem művészetét. Pláne úgy, hogy a nők ezeken a
filmeken általában a használati tárgy kategóriájába vannak sorolva.
- Hát jó –
határoztam el magam egy amolyan egy életem-egy halálom sóhajjal, aztán
feltápászkodtam, és odaálltam Castiel elé. Igen régen voltam már iskolás, de
igyekeztem a felvilágosító órákon hallottakat most kb. ugyanúgy visszaadni
neki, az ő mérhetetlenül naiv énjéhez igazítva a lényeget. Azt mégsem
mondhattam neki, hogy „haver, keress egy kupit, vagy nyúlj magadhoz”. Nem
hiszem, sok sokan lendített volna előre a helyzeten a szókimondás és
nyersesség.
- Előrebocsátom, ez
puszta feltételezés, de úgy hiszem, azzal, hogy összeforrtál örökre Jimmy Novak
testével, előtörnek azok a dolgok, amik felett eddig angyalként uralmad volt.
Gondolok itt a porhüvely emberi mivoltából fakadó megnyilvánulásokra –
köszörülgettem a torkomat. – Cas, amit te
most érzel, azt úgy hívják, hogy vágy. Ezt érzik az emberek akkor, amikor
megkívánnak egy másik nemű emberi lényt. Vagy épp hasonló neműt, kinek hogy –
vontam vállat. – Remélem, az előbbi
kategóriába tartozol, vagyis, nincs bajom a másik alternatívával sem, csak
éppen… - zavarodtam aztán bele a mondatokba. Oké, egyelőre maradjunk a sima
nemi kapcsolatnál. Még így sincs fogalma róla, miről is beszélek, talán nem
kellene a különféle opciókkal sokkolnom őt.
- Amikor egy férfi és
egy nő megkívánják egymást, ugyanez játszódik le a testükben – magyaráztam
aztán a dolgot kedvesen és türelmesen. –
A légzés hevesebbé válik, akárcsak a szívdobogás. A pupillák kitágulnak, a bőr
verejtékezni kezd. A test remeg, néha úgy érzed, alig tudsz megállni a lábadon,
és belehalsz az érzésbe. És ez itt – böktem a nadrágja dereka alá – a férfiak vágyának legbeszédesebb jele.
Eddig nagyjából érted?
Oldalra döntött fej, erőteljesen koncentráló pillantás,
aztán egy bólintás. Remek. Máris előrébb tartok vele, mint Deannel. Neki a
gerjedelem minden alkalommal úgy elveszi az eszét, hogy az agyába már nem sok
vér jut a gondolkodáshoz.
- Szóval, ilyenkor
három dolgot tehetsz, Cas – vettem fel újra a fonalat. – Vagy megvárod, míg elmúlik, legalábbis
időlegesen. Mert ha nem engedsz a vágyaknak, újra és újra vissza fog térni. Ha
engedsz, akkor is, bár akkor ritkábban. Hidd el, egy idő után meglehetősen
frusztrálttá tud tenni mindenkit a szex elvonókúra, szóval ezt az opciót nem
ajánlom. A másik verzió, hogy szerzel magadnak egy nőt. Bár ebben a tekintetbe,
ahogy hallottam, még van mit tanulnod – jutott eszembe a perc, mikor Dean
megosztotta velem, hogyan futott zátonyra a terve, hogy az angyalkánk
megtapasztalja egy kupiban az élet naposabb oldalát. – A harmadik lehetőséged, hogy segítesz önmagadon. Ehhez szükség van
bizonyos mértékű ellazultságra, meg tömérdek fantáziára. Na, azt hiszem, ez az,
amit egyelőre toljunk félre – tettem hozzá gyorsan. Tény és való, hogy egy
téglafal is nagyobb joggal pályázhatott az ellazult címre, mint Castiel.
- Tehát, marad a
kettes verzió. Keresünk neked egy nőt – vontam fel a szemöldökömet, amolyan
„van más ötleted?” jellegű nézéssel.
- Arra gondolsz, hogy
kerüljek idegen nőnemű lényekkel intim közelségbe? – jött meg végre
szárnyas haverom hangja, mire magamban kissé felujjongtam. Legalább az értelmi
képességeivel nincs gond a szentemnek. Persze, nem örülhettem túl sokáig. – Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. Tudom,
hogy Dean elmesélte neked a balul elsült tervét, amibe nem is olyan rég
belerángatott – folytatta Cas. – Nem
szeretnék újra kellemetlen helyzetbe kerülni egy bűnös életű hölggyel.
Puff neki. Ennyit a kompromisszumokról, miszerint én
segítek, ő meg azt teszi, amit mondok. Most mégis, mi a francot csináljak?
Kötözzem le, hívjak egy ribit, és formálisan erőszakoltassam meg vele? Egy
életre lerohadna minden vágya szegénykémnek.
- Oké, nincs idegen nő
– vontam vállat, aztán kiszaladt a számon egy olyan kérdés, amit néhány perccel
ezelőtt még nem tartottam volna elképzelhetőnek . – És mi a helyzet velem?
Cas meg sem rezzent, a szokásos „válltól-seggig karót
nyeltem” fizimiskájával bámult rám. Vagy azért, mert számított a lehetőségre,
vagy mert túlságosan is ledöbbentettem ahhoz, hogy reagáljon. Mert az tény,
hogy saját magamat sikerült lesokkolnom… legalábbis egy pillanatig. Alighanem
kárhozat vár rám, ha meghalok, mert a kisördög máris ott motoszkált a koponyám
belső oldalán, azt suttogva a fülembe, hogy ugyan már, mi rossz történhet? Nem
akarom megenni, csak szerezni neki néhány kellemes percet, ahogy magamnak is.
Nem fog belehalni sem ő, sem én. Na persze, egy határon semmiképp nem lépnék
át… de legalább valami ízelítőt adhatnék neki a jóból.
- A múltkor
megcsókoltalak – mondtam, és éreztem, hogy kissé elvörösödöm. Hiába messze
nem voltam már olyan ártatlan és tapasztalatlan, mint Castiel, de azért az
ember életében nem minden nap adódik lehetőség egy angyal megrontására. – Az hogy tetszett?
A szentem pislogott néhányat, aztán kissé félrebillentette a
fejét. Nem tudom, ösztönösen csinálta-e, vagy tudatosan, de általában ez volt
az a pillanat, amikor senki nem bírt ellenállni neki.
- Igen – szólalt
aztán meg mély hangon. – Sosem csináltam
még előtte ilyet, de tetszett. És szép emlék.
- Pedig az nem is volt
igazi csók – keltem fel az ágyról, és lassan közeledni kezdtem Cas felé.
Nem akartam hirtelen rávetni magam, mert alighanem pánikrohamot kapott volna,
és amúgy is, szerettem volna neki közben elmagyarázni a testiség
mechanizmusának miértjét és hogyanját egyszerre.
- Az igazi csók annál
hevesebb, és intenzívebb – motyogtam, és megálltam úgy, hogy a testünk
némileg összeért. – Meg tudom mutatni,
hogy milyen is tud lenni valójában… ha akarod.
Félrebillentett fej, fürkésző pillantás, mintha csak azt
mérte volna fel, mennyire gondoltam komolyan ezt az egészet.
- Szeretném –
válaszolta végül, aztán összeráncolta a szemöldökét. – De Dean haragudni fog érte.
Kissé felnevettem, és megráztam a fejem, aztán fél karommal
átfogtam a nyakát, mire jól hallhatóan akkorát nyelt, hogy alighanem a menny és
a pokol legeldugottabb zugaiban is hallani lehetett.
- Nem, Castiel, nem
fog. Higgy nekem. Nem vagyunk házasok Deannel, sőt, még szerelmesek sem.
Haverok vagyunk, akik néha levezetik egymással a felgyülemlett feszültséget.
Szóval, nem lesz féltékenységi dráma, ígérem – csúsztattam a kezem finoman
Cas tarkójára, és közelebb húztam magamhoz a fejét.
- Bízz bennem,
angyalka – suttogtam, aztán a következő pillanatban az ajkára tapadtam, bár
nem pont úgy, ahogy pár nappal ezelőtt. Az a csók egy futó másodpercig tartott,
most viszont… Erősebben nyomtam ajkam az övének, aztán kihasználtam a
pillanatot, mikor egy halk sóhajra nyílt a szája. Nyelvemmel benyomultam, és
végigsimogattam az ő nyelvét, aztán mikor kifogytam a levegőből, elszakadtam
tőle.
- Nos, eddig hogy
tetszett? – kérdeztem kissé rekedten, de nem kellett megvárnom a választ
ahhoz, hogy lássam, hatással voltam rá. Kipirult arc, kistányér méretűre tágult
pupillák, a légzése pedig már olyan heves volt, mint egy maratoni futónak.
Elmosolyogtam magam, aztán megnyaltam kihívóan a szám szélét.
- Első lecke
kipipálva. Most jön a második. Ne csak állj tétlenül, mint egy faszent. Ha jó
volt, amit csináltam veled, próbáld viszonozni – mormoltam, aztán
elkerekedtek a szemeim a meglepetéstől. Ugyanis alig fejeztem be a mondatot,
Cas a derekamra csúsztatta a kezét, magához rántott, mint a mágnes a vasat, és
mire kettőt pislogtam volna, immár ő volt az, aki felkutatta a szám belsejét. Késlekedés
nélkül viszonoztam a csókját, és nem tudtam eldönteni, vajon miért nyögök fel
közben. Azért vajon, mert meglepett az akciójával, vagy azért, mert – a fenébe
is – de kezdett hatással lenni rám?
- Wow – motyogtam
halkan, mikor a levegőből kifogyva elváltunk egymástól, aztán kissé
összezavarodva bámultam rá. Nem tudom, angyal mivoltából fakadóan volt-e ilyen
tanulékony, esetleg a néhai Jimmy Novak porhüvelye emlékezett házasélete intim
perceire, de tény, hogy immár nem csak Cas vette a kelleténél hevesebben a
levegőt.
- Amit most csináltam
– jött meg Castiel hangja olyan rekedten, hogy ha nem látom, hogy mozog a
szája, senki nem győzött volna meg róla, hogy tényleg ő beszél – az jó volt?
- Tökéletes volt,
angyalka – suttogtam vigyorogva, mire a szentem is eleresztett egy mosolyt.
Ejha! Azt hiszem, ez bele fog kerülni a bibliai Legújabb Szövetségbe is, a
„karót nyelt angyal mosolya” című fejezetbe.
Akkor hát lépjünk tovább, mert úgy tűnik, az alapfokú
ismeretekből máris megkapta nálam a kitűnő osztályzatot. Újra odahajoltam
hozzá, de ezúttal csak futólag érintettem meg az ajkait, majd csókjaimmal
lassan tovább vándoroltam, végig a nyakán, hogy a legvégén eljussak a füléig,
és mikor finoman beleharaptam a fülcimpájába, érezhetően végigremegett a teste,
a torkából pedig olyan hang tört elő, ami maga volt a fülledt erotika. Két
kezemmel közben végre le tudtam róla bontani a ballonkabátot, meg a zakóját, és
így, egy szál ing-nyakkendő kombóban valahogy izgatóbbnak tűnt bárki másnál. Persze, az is lehet, hogy csak a helyzet volt
az, miszerint az elkövetkezendő fél órában el fogom venni egy angyal
szüzességét. Ha valaha elpatkolok, a pokol minden büntetése kevés lesz nekem.
Egy apró sóhajjal megráztam a fejem. A francba is, ha
elkárhozom, hát állok elébe! De addig ki akarom élvezni ezeket a pillanatokat,
mert az angyalkám ártatlansága, és minden mozdulata rám is hatással van. Nem is
kicsit méghozzá!
Megfogtam a nyakkendőjét, és csábos mosollyal hátrálni
kezdtem az ágy felé, így kényszerítve őt, hogy kövessen. Bár azt hiszem, jött
volna magától is, olyan engedelmesen, mint egy kiskutya. Sőt, nem tartom
kizártnak, hogy valamelyik felhőről lóbálva a lábát már látott testi
kapcsolatot emberek között, mert viszonylag profi mozdulattal nyomott engem az
ágyra, és simult hozzám fektemben.
Kapkodva megszabadítottam a nyakkendőjétől, de többre már
nem volt esélyem. Rám nézett, kissé furcsállva, mintha csak azt mondta volna,
hogy semmi szükség az emberi lassúságra. A következő pillanatban ugyanis már
teljesen meztelenül hevert mellettem – félig rajtam – én pedig ez alkalommal
tényleg ledöbbentem, és úgy bámultam rá, mint az a bizonyos borjú az új kapura.
Oké, időt kérek!
- Most mit csináljak?
– kérdezte aztán a szentem olyan ártatlanul, hogy ettől a három szótól azonnal
úgy éreztem, visszakerült a gyeplő a kezembe. Nos, Castiel drágám, van még mit
tanulnod, azt hiszem.
- Semmit a világon.
Legalábbis egyelőre – fordítottam a helyzeten, mellkasára tett kézzel
hanyatt döntve őt az ágyon, így immár én kerültem felülre. Egy rántással
letéptem magamról a lepedőt, mire Cas mohó szemmel itta a látványt.
- Tetszik, amit látsz,
Castiel? – kérdeztem ingerlően, aztán ráhajoltam, és egy apró csókot
nyomtam a kulcscsontjára, amitől halkan felnyögött, majd bólintott egyet.
Magamban egyre inkább élveztem a helyzetet, amit azzal mutattam ki, hogy kapott
egy újabb apró csókot. Újabb csók, újabb nyögés, és remegés. Én pedig azt hiszem, a saját tervem dugába
dőltem, ugyanis, irgalmas isten, kezdtem én is totálisan beindulni, amiben
nyilván erőteljesen szerepet játszott az is, hogy éreztem magam alatt a
kőkemény merevségét. A rohadt életbe, én
ezt nagyon akarom! És vajon ő? Remélem nem pánikol be az utolsó pillanatban, és
nem gondolja meg magát.
Éreztem, hogy minden egyes érintésembe, minden csókomba
belereszketett, néha felsóhajtott, máskor egy halk nyögéssel jutalmazott, ahogy
ajkammal végigjártam a vállait, a mellkasát, és a hasát. Zihált, a homlokán
apró verejtékcseppek gyöngyöztek, ahogy totálisan feloldódott a vágyakozásban.
Sosem gondoltam volna, hogy ennyire erotikus látvány tud lenni a tapasztalatlan
angyalka, ahogy teljesen átadva magát nekem engedi, hogy elinduljak vele a pár
másodperces mámor felé vezető úton.
Ezúttal visszafelé, a hasától a nyakáig tettem meg az utat
számmal, minden négyzetcentit végigcsókolva a testén, és mikor az arcához
értem, és a szemébe néztem, olyan tüzet láttam a pillantásában, hogy erőnek
erejével kellett magam visszafognom, hogy ne másszak rá, és ne adjam meg
azonnal mindkettőnknek, amire vágyunk. Nem, csak lassan a testtel! Szépen,
finoman és ráérősen. Hagy érezzen rá a dolgok minden egyes ízére, minden
másodpercére!
Újabb csók következett, heves és mély, és ezúttal ő maga
kezdeményezett. Szomjasan szívta a számat, és csak akkor engedett el, és
hördült fel halkan, mikor kezembe vettem az izgalmát, és néhányszor gyengéden
végigsimítottam rajta. A fejét hátravetette a párnába, és olyan hang szakadt ki
belőle, amitől azt hittem, azonnal elmegyek, anélkül, hogy egy ujjal is hozzám
ért volna.
A bőröm már legalább ugyanolyan tűzforró volt, mint az övé,
kezdett teljesen szétesni alattam minden porcikájában. Tátott szájjal kapkodott
levegő után, és mikor – kissé kegyetlenül – néhány mozdulat után leálltam, ő
maga kezdte el mozgatni a csípőjét, hogy minden előrenyomulással a markomba
lökje magát. Egészen addig, míg el nem engedtem, mire csalódott, szemrehányó
pislogással bámult rám.
- Csak nyugalom, Cas
– vigyorogtam rá. – Neked ez az első, és
nem akarom, hogy gyorsabb légy a kelleténél. Nem szeretnék hoppon maradni.
Ismét egy igazi, valódi Castieles pillantást kaptam
válaszul. Összevont szemöldök, furcsálló pillantás, ami így, teljesen felajzott
állapotában még dögösebb volt, mint eddig.
- Nem maradsz
kielégítetlenül – válaszolta aztán, bár szemmel láthatóan nagy
koncentrációjába került, hogy képes legyen a szavakat értelmes mondattá fűzni. – Láttam, ahogy Dean egyszer így járt, és
másképpen segített rajtad. Még ha tapasztalatom nincs is, az elméleti tudásnak
némileg birtokában vagyok.
Felhorkantam, először a szavai miatt. Hiába, ez tényleg a jó
öreg Castiel, aki még az ágyban, felizgulva és meztelenül is képes a szabatos
és szabályos fogalmazásra, aztán mikor ténylegesen felfogtam a szavai értelmét,
totális döbbenettel meredtem rá.
- Na várjunk csak
– hebegtem. – Ha te erről tudsz, akkor…
Cas, ezt nem hiszem el! Te itt voltál, és tényleg kukkoltál, miközben Dean meg
én…? – emelkedtem fel róla, de a következő pillanatban a hátamra szorította
a kezét, és finoman, de határozottan visszahúzott a mellkasára.
- Nem – válaszolta
határozottan. – Nem tettem ilyet. Csupán
rosszkor állítottam be, úgy hiszem, és volt elég időm, hogy lássak néhány
dolgot. Nem volt benne szándékoltság, ha úgy hiszed – folytatta, és meg sem
tudtam szólalni a kisebb sokktól, ami ért, még akkor sem, mikor ismét
testhelyzetet váltottunk, és újra én kerültem alulra.
- Ugyanakkor épp elég
ideig voltam itt ahhoz, hogy lássak néhány dolgot – tette hozzá Castiel, én
pedig lehunytam a szemem, mert végre leesett az egycentes.
Szóval én marha, hát szépen lépre mentem. Ha ez a perverz
kis szárnyas tényleg kukkolt, pontosan látta, mi történik, és hogyan. Sőt,
nyilván tisztában volt azzal is, hogy miféle folyamat zajlik a testében, csak
épp eljött a pillanat, mikor szerette volna kipróbálni élőben is a látottakat.
És tökéletesen tudta azt is, hogy nem leszek képes ellenállni a tanácstalan
megjelenésű fizimiskájának, és a kiskutya tekintetének. A kis szemét… a pimasz,
számító kis dög! A rossz, romlott kis angyalka… hát szépen bepalizott, az tény.
Vettem egy nagy levegőt, hogy leordítsam a fejét, aztán – a
saját magam számára is meglepve – kitört belőlem a nevetés. Te jó ég, ezt
nevezem rafinált szárnyasnak! Úgy csinál, mint aki kettőig sem tud számolni, és
tessék… egy perverz kukkoló… egy teljesen felajzott kukkoló, legalábbis
jelenleg. Bár megértem az indokait. Neki – legalábbis élesben – ez az első. És
nekem is, hogy megtapasztaljam, mire képes egy angyal.
- Az általad kiadott
hangokból kiindulva úgy érzem, nem neheztelsz rám – szólalt meg újra Cas,
és mikor végigsimított meztelen mellemen, én voltam a soros, hogy feltörjön
belőlem egy sóhaj. – Ha mégis,
kiengesztelésképpen megmutatom, mit tanultam a látottakból. Feltéve, ha
szeretnéd – tette hozzá, felvont szemöldökkel várva a választ, én pedig mit
tudtam volna ugyan reagálni? Magamhoz húztam egy szenvedélyes, igenlő csókra,
aztán már nem volt más dolgom, csak ugyanolyan nyöszörögve és sóhajtozva
élvezni a tevékenységét, ahogy nemrég ő is tette.
Remélem, a fiúk még néhány óráig nem érnek haza a vadászatból,
mert ezért a kis trükkért a végelgyengülés határáig akarok sodródni Castiellel.
Mert ami azt illeti… magasságos ég… kimondottan jól csinálja! És van is miért
kiengesztelnie… még akkor is, ha abszolút nem haragszom rá.
De istenem… az ég legkékebb szemű angyalára tudna bárki is?
Vége
