2014. július 13., vasárnap

Még egy nap a paradicsomban 20. fejezet

Benyitok az ajtón, ami csendesen nyikordul egyet, és tekintetem máris a szoba belsejét pásztázza. Arra számítok, hogy a Lány szégyenkezve ül az ágyán. Önkéntelenül is megrándul a szám sarka, ahogy észreveszem a takaró alatt gubbasztó, formátlan gombócot, ami nyilván őt rejti magában.
Nem merek leülni a matrac szélére, mintha csak kerülnöm kéne a közvetlen közelségét, hát csak megállok az ágy lábánál.
- Hajlandó lennél kimászni? - mormogom. - Azt hiszem, meg kellene a dolgot beszélnünk.
Nem jön értelmes válasz, csak valami halk nyüszítésféle, amit meglehetősen eltompít a vastag takaró. Felsóhajtok, és megfogom az ágynemű szélét, igyekszem lehúzni Connie-ról. Hiábavaló erőfeszítés. Nyilván számít erre, mert úgy kapaszkodik bele belülről, mintha az élete múlna rajta.
- Az isten szerelmére, ne viselkedj már óvodás módjára! - korholom, aztán feladom a hiábavaló küzdelmet, elengedem a takaró szélét, és meghazudtolva előbbi gondolataimat, mégis az ágy szélére ereszkedem. Teszem mindezt olyan óvatosan, mintha csak félnék, hogy felpattan, és rám támad.
- Mi a fene volt ez? - kérdezem halkan. - Tudod, mit műveltél? Vagy írjam az alkohol számlájára? - faggatom. A takaró alatti púp megmoccan. Nyilván valami vállrándítás akart lenni amit a Lány kipréselt magából.
- Nézd... - fogok bele. - Megértem, hogyan érezhetsz most. Én is zavarban vagyok. Váratlanul ért a dolog. Tudod, néha meglepő dolgokra vagy képes. Mióta ismerlek, azóta folyamatosan. Az én életem eddig túl szabályos volt, túl kiszámítható. És nem nagyon tudok mit kezdeni a te vadságoddal, életigényléseddel... a carpe diem hozzáállásoddal - fogom meg beszéd közben a takarót, és a mondat végére érve erőteljesen megrántom.
A számításom bevált. A monológommal sikerült kissé elaltatni a Lány óvatosságát, és nem számított a hirtelen "támadásomra". Most, hogy lekerül a fejéről a szánalmas „menedéke” végre látom az arcát. Úgy lángol a képe, hogy csodálom, amiért a párna még nem égett hamuvá alatta. A pillantásában szégyenkezés, dac és rémület keveredik.
- Na szóval - mondom elégedetten, és legbelül elmosolyodom, mikor Connie felül az ágyban, és félénken pislog rám. - Nem kérdezem meg, miért csináltad. Nagyjából sejtem. A pillanat varázsa, stb... tetézve azzal, hogy jó pasi vagyok - vonok vállat. Lehet, hogy beképzeltségnek tűnik, de tisztában vagyok az adottságaimmal. Akár tetszik ez másoknak, akár nem.
A Lány megforgatja a szemét, és önkéntelenül is elvigyorgom magam.
- Viszont – emelem fel az ujjamat komoran, de mielőtt folytatnám, a Lány közbevág.
- Gondolom, most jön az, hogy pakoljak és menjek - jegyzi meg aztán halkan. - Túlléptem egy határon. Olyanon, amin soha nem lett volna szabad.
Elgondolkodva felemelem a kezem, és megdörzsölöm az arcomat, a borosták sercegnek az ujjam alatt.
- Nem akarlak elküldeni. Meg sem fordult a fejemben - dünnyögöm. - Ilyesmi miatt legalábbis nem. Meglepett, amit csináltál, de... igazából jólesett - bököm ki azt, ami már akkor, ott, a sötét nappaliban megfogalmazódott a fejemben.
A Lány - most először, mióta a szobába léptem - rám emeli a tekintetét. Pillantásából eltűnik a félelem és a dac, nem marad benne, csak a vegytiszta döbbenet.
- Persze, ez nem történhet meg újra - teszem hozzá sietve. - Meg kell húznunk a határt, hogy meddig, és onnan már nem tovább - fűzöm tovább a gondolatokat. - De tény, hogy nem fogom tagadni, hogy tetszett, amit csináltál. Utoljára Nina volt, aki... - hallgatok el aztán.
A Lány még mindig nem beszél, csak néz rám, és ez a szempár mintha a lelkem legmélyét pásztázná éppen.
- Öt hónapja - morgom, mert látom rajta a ki nem mondott kérdést. - Ön hónapja ment el. Ön hónapja nem... szóval, érted - teszek egy határozatlan mozdulatot, de a lényeg benne van.
Connie zavartan lesüti a szemét - még mindig egy hang nélkül - és a takaró virágmintáját piszkálgatja, mintha valami súlyosan illetlen dolgot említettem volna meg.
- Na és te? - kérdezem hirtelen. - Te mikor....? - marad bennem a kérdés többi része. De persze tökéletesen értheti, mire akarok kilyukadni. Csak mikor látom, hogy a Lány arca elborul, tudatosul bennem, hogy hülye kérdés volt ezt olyasvalakinek feltenni, akit a saját beteges nevelőapja már 12 éves kihasznált. Nem is várok választ, annál inkább  meglep, mikor meghallom a vékony kis hangot.
- Évek óta nem - súgja Connie, és azt hiszem az egész vagyonomért sem emelné fel a fejét az ágyneműről.
- Oh... - ezúttal rajtam a meglepődés sora, és ha akarnám sem tudnám palástolni. - Az legalább... jó volt? - kérdezem kissé bárgyún. Ha már ennyire kijutott neki az élet rossz oldalából, legalább ennyi jó történjen vele.
Fejrázás a válasz.
- Akivel én akkor... szóval, az a férfi... - keresi a szavakat a Lány - undorító volt. Az egész, amit csinált velem... nem volt jó. Felfordult a gyomrom tőle.
- De hát akkor miért, az isten szerelmére? - tör ki belőlem hirtelen az értetlenkedés.
- Ételért - jön a tömör és kemény válasz, és ezúttal Connie végre-valahára a szemembe néz. - Akkor már napok óta nem ettem. Ez az ember enni adott... és ezt az árat kérte érte.
Meg sem tudok szólalni. Csak hápogok megrőkönyödve.
- Tudom, olvastam, és hallottam, hogy a szerelem és a szex csodálatos dolog - fűzi tovább a gondolatait a Lány - de én még sosem tapasztaltam ezt meg. Csak a fájdalmas, és rossz részét. Irigylem azokat, akik... akik élvezik az élet ezen oldalát - vörösödik el újra. Nem hajtja le a fejét, de olyan magányosank, és elveszettnek tűnik most így, hogy nem tudom megállni, odaülök közvetlen mellé, és lágyan végighúzom a kezem a haján.
- Szóval mondd meg, most mit csináljunk – mondom lágyan. Rám néz, tekintetében ezúttal a sarokba szorított állat félelme jelenik meg. Fél… de mégis, mitől? Tőlem? Vagy saját magától? Nem keresem a választ.
- Pihenj csak – állok talpra, mire a matrac nyekken egyet, mintha tiltakozna a mozdulatom ellen. – Holnap reggel folytatjuk. Talán nekikezdhetünk a dolgok igazán érdemi részének – lépek ki a küszöbön, és bezárom magam mögött az ajtót.
Ettől persze nem lett könnyebb. Nekitámaszkodok a falnak, és nagyot sóhajtok. Most először kezdem érezni, hogy jókora zűrbe kevertem bele saját magamat. Érzelmileg legalábbis. Ugyanakkor tudom, hogy ez nincs ellenemre. Mégis, most mi a fészkes fene történik velem?

Vége
Folyt. Köv.



3 megjegyzés:

  1. Szép....minek az a határ? :-) Várom már hogy ki fogja átlépni és mikor!

    VálaszTörlés
  2. Szia. Szuper fejezet.......de minek az a bizonyos határ köztük???Annyira várom már hogy valamelyikükbe több is elinduljon és ne tudja megtartani magát és átlépje ezt a határt...mind a kettejük ki van már éhezve a gyengédségre és úgy sejtem hogy nem fog sokáig tartani és egy őrült jó éjszakájuk lesz együtt :))))))

    VálaszTörlés
  3. Szia!! :) Végre sikerült leülnöm a gép elé és elolvasnom a fejezetet!! :)
    úr isten szent ég atya-gatya nem tudom mit is írhatnék még ami kifejezi a jelenlegi érzéseimet!! :D De tényleg annyira jó lett már rendesen vigyorogtam meg szájtátva csodálkoztam az olvasás közben (Több részt össze vonva) szóval igen még mindig tökéletes, és annyira ahh nem is tudom hogy fejezzem ki tisztára fel pörögtem szóval nagyon várom a kövi részt
    puszi Nika! :)

    VálaszTörlés