Elijah karácsonya

Nos, hoztam egy újabb történetet, ezúttal Eny kívánságára. Ezúttal erotika helyett a romantikára helyeztem a hangsúlyt. Remélem, elnyeri a tetszéseteket. :)
Az új történet első fejezetével pedig jövő hét vasárnap érkezem!


Elijah karácsonya

A régi lemezjátszón a tű a bakelitkorong végére ért. Egy darabig még surrogott, keresve az újabb barázdát, majd a szerkezet egy apró kattanással kikapcsolt, pont abban a pillanatban, mikor a téren lévő templomtorony órája felmordult, majd puhán és lágyan elütötte az este tíz órát.

A frissen beállt csendben a máskor lágy csengés most túl hangosnak hatott, és ez, valamint a kanapéról érkező neszezés kiragadta Elijaht a gondolatai közül. Szapora pislogással nézett a fészkelődő Giára, aki a lábait maga alá húzva, egy takaróba bugyolálva ücsörgött vele szemben.

- Bocsáss meg – tett apró mozdulatot Elijah. – Azt hiszem, kissé elgondolkodtam. Az év ezen napján én is megengedem magamnak a szentimentalizmus luxusát. Bár te nyilván nem így képzelted a karácsonyestét.

Gia bosszús-beletörődően szusszant egy nagyot.

- Hát nem igazán – motyogta. – Félre ne érts, értékelem, hogy nem engedted, hogy ma este magányos legyek, és nem vártam padlótól-plafonig fát, meg ajándékokat. De azt sem, hogy néma csendben ülünk itt, egy szót sem szólva egymáshoz.

- Sajnálom – válaszolta Elijah röviden és tömören, tekintetét a lányéra függesztve. Gia ezt kedvelte többek közt az Ősiben. Ha Elijah kiejtette ezt a szót a száján, érezhető volt, hogy minden alkalommal komolyan is gondolja. – Nem tudom, hogyan kell ünnepelni a karácsonyt.

A lány felvonta a szemöldökét a csodálkozástól.

- Azt akarod mondani, hogy soha… – tette fel a félig kimondatlan kérdést. – Ne viccelj, Elijah. Ha máskor nem, gyerekkorodban biztosan.

Az Ősi röviden felnevetett, majd összetámasztotta ujjait álla előtt, fölöttük nézve Giára.

- Nagyon régen voltam gyerek. És a mi időnkben más istenekben hittünk. Ennél fogva nem ünnepeltük soha a karácsonyt. Az elmúlt csaknem ezer évben pedig azt hiszem ez a nap a fontossági sorrend végére került, nyilván érthető okokból kifolyólag – mozdult aztán meg, majd az asztalon lévő, már megkezdett üveg italból bőséggel öntött mindkettejük poharába.

- Nyilván neked más emlékeid vannak a szentestéről, Gia – mondta aztán. Kedvesen, gyengéden ejtette ki a lány nevét, szinte simogatóan.

- Igen is, és nem is – válaszolt a lány halkan, elgondolkodva. – Amikor még kicsi voltam, akkor imádtam a karácsonyt. Volt családom, és mindig volt egy hatalmas fa a házunkban. Persze, lehet, hogy nem is az volt nagy, csak én voltam nagyon kicsi – mosolyogta el magát. – Voltak ajándékok, ünnepi vacsora, én pedig vártam, hogy éjjel vajon elcsípem-e Karácsonyapót, ahogy leszáll rénszarvasaival a házunk tetejére. Aztán már felnőttként, mikor elhagytam a családomat, elszoktam az ilyesmitől. Javarészt egyedül töltöttem az ünnepeket. Ezért is értékelem, hogy ez alkalommal nem engedted, hogy magányos legyek.

- Most már hozzánk tartozol, Gia – válaszolt egyszerűen Elijah. – És gondoskodom azokról, akik ebbe a státuszba kerülnek. Ha a családom nem engedi, örömömre szolgál, hogy legalább te nem utasítottad el a meghívásomat.

- Ha már szóba került – vette el a poharát a lány az asztalról, és belekortyolt az édes borba – azt hittem, legalább ilyenkor elviselitek egymás társaságát. Hol vannak?

- Nos, ami Niklaust illeti, három alternatíva közül is választhatsz. Vagy iszik valahol, vagy gyilkol, esetleg egy nővel mulatja az idejét. Őt ismerve ezek közül bármelyik szóba jöhet. Hayley a saját családjával van. Jacksonnal, és a többi farkassal. Marcel Cami-vel ünnepel, Rebekah pedig távol él tőlünk – hallgatott el. Nem akarta tovább feszegetni a témát, és elárulni, hogy Bekah azért kényszerült távol tőlük, hogy megvédje Hope-ot. Jobb volt és biztonságosabb mindenki számára, ha erről az információról mások nem szereznek tudomást. Nem mintha nem bízott volna Giában, de elég egy idősebb vámpír igézése, vagy egy boszorkány mágiája, hogy a féltve óvott titok napvilágra kerüljön. Ezt a kockázatot pedig nem hozhatta meg.

- Azért ne mondd, hogy minimális hangulat sincs benned – mondta Gia hirtelen, némi pimasz kajánsággal a hangjában. – Itt a kandalló tüze, a bor. Igazából már csak egy kis zene hiányzik a karácsonyhoz. Meg persze a hóesés.

- Akkor ki kell, hogy ábrándítsalak. New Orleansban sosem esik a hó – válaszolt Elijah, ő is kézbe fogta a poharat, majd tekintetével követte a kanapéról feltápászkodó lányt.

- Nem baj…? – fordult Gia kérdő tekintettel Elijah felé, megállva a lemezjátszó előtt, mire az Ősi egy apró mozdulattal reagált csak. A lány ezt úgy értelmezte, hogy szabad a gazda.

Elijah óvatosan legeltette szemeit Gia alakján, a hosszú haján megcsillanó fényen, míg a hibridlány óvatosan levette a bakelitkorongot, visszacsúsztatva borítójába a Mozart szimfóniát, aztán addig kutatott, míg nem talált egy többé-kevésbé karácsonyi hangulatot árasztó lemezt. A tű hamarosan rátalált az első barázdára, és némileg recsegősen felcsendült egy jazzes dallam.

- Ezek után még tagadod, hogy nincs rád hatással az ünnep? – nevetett Gia Elijahra, aki csak elnéző fejcsóválással válaszolt.

- Bármibe fogadom, hogy az Rebekah műve, ő szerezhette be ezt az albumot. Mindig is imádta az ilyesmit. Karácsony napján igyekezett Niklausba csepegtetni valamiféle emberi reakciót, megmutatva a család összetartozását. Nyilván nem kell mondanom, hogy teljes sikertelenséggel.

Gia a kandalló párkányára tette a poharát, majd hirtelen elhatározással a fotel mellett termett, ahol az Ősi üldögélt.

- Táncolj velem – nyújtotta a kezét. – Kérlek, Elijah.

A szólított némileg hűvös csodálkozással nézett a lányra, majd elutasító mozdulatot tett.

- Ha azon mesterkedsz, hogy karácsonyi hangulatot kelts bennem, ugyanúgy kudarcra vagy ítélve, mint Bekah Niklaussal.

- Kérlek, Elijah – ismételte a lány kedvesen. – Legyen ez az én karácsonyi ajándékom. Csak egy tánc, és kész. Csak néha kapcsolj ki, és lazíts. Vagy félsz tőlem? – kérdezte évődve, és megrezzent, mert az Ősi a másodperc törtrésze alatt felpattant, hogy megálljon előtte.

- Ez a ház tele van makacs és erőszakos nőkkel – jegyezte meg Elijah halvány mosollyal a szája szélén, majd megfogta a lány kezét, másik kezét a derekán nyugtatva. Közel húzta magához ahhoz, hogy táncolni tudjon vele, de mégis távolságtartóan.

- Nem harapok, Elijah – mosolygott Gia az Ősire, és ha „Mohamed nem megy a hegyhez” alapon ő közelített Elijah felé, egészen addig, míg meg nem látta saját alakját tükröződni a férfi szembogarában.

Elijah orrát megcsapta valami különös illat, ami Gia hajából, bőréből, egész lényéből áradt. Noha még soha nem járt a trópusokon – napfénygyűrű ide vagy oda, nem tartotta jó ötletnek kitenni magát a tűző nap sugarainak – valahogy így képzelte el az édenkertet. Kókusz édes illatát érezte, és valami olyan frissességet, mint amit az óceán felől hoz a lágy, meleg szél. Végig sem gondolta mit tesz, magához szorította a lányt, és Gia az Ősi mellkasára hajtotta a fejét.

A lemezen a tű barázdát ugrott, és felcsendült egy új dal. Lassú, békés dallamok szálltak a levegőben, és ők ketten összesimulva lépegettek a zene ütemére.

Gia a szemét lehunyva hallgatta Elijah szívének ritmusát. Eszébe jutott, hogy akkor érezte így ezt a szívet, mikor az Ősi harcra tanította, és élénken élt benne a pillanat, amikor először egymás szemébe mélyedtek. Valami szikra pattogott köztük, és szerette volna visszaidézni azt a másodpercet. Akkor nem Ősi és fiatal vámpír voltak, nem mentor és tanítvány, hanem férfi és nő.

A lány önkéntelenül is felsóhajtott, és egy ujjat érzett meg az álla alatt, ami óvatosan felemelte a fejét.

- Mi a baj? – kérdezte lágyan Elijah, és megdöbbent a Gia szeméből áradó érzések tömkelegétől.

- Nincs baj – nyugtatta meg Gia. – Csak eszembe jutott valami… egy édes emlék. Erről – tette kezét a férfi mellkasára puhán. – Akkor, abban a pillanatban, mikor a szemembe néztél… ahogy akkor néztél rám… valahogy elfelejtettem minden rosszat, ami történt velem. Szerettem azt a másodpercet.

- Akárcsak én – suttogta Elijah, és önmaga is csodálkozott magán. Mintha idegen erő lökte volna szájára a szavakat. Kapaszkodhatott volna magyarázatokba, boszorkányságba, mágiába, amiért kimondott ilyet, de a lelke mélyén tudta, hogy szó nincs ilyenről. Azt mondta ki, amit érzett akkor, és érzett azóta is.

- Mit szólnál, ha megismételnénk? – kérdezte az Ősi. – Vagy akár, ezúttal tovább is léphetnénk – tette hozzá, majd lehunyta szemét, és nagy levegőt véve Gia ajkára tapasztotta a sajátját. Nem tudta, mi fog vajon következni. A pakliban az is benne volt, hogy a lány pofon vágja, és felháborodva elrohan. Csak reménykedett benne, hogy nem ez fog történni.

Gia megremegett az érintéstől. Elijah titkos gondolatai legmélyét érintette meg. Lénye egyik része tiltakozott volna, de a belőle feltörő vágyakozás elmosott minden mást. Viszonozta a csókot, mintha az élete múlna rajta. Közben érezte, hogy lassan megindulnak a fal felé, mígnem háta a kandallópárkánynak nem ért. Hátulról a tűz lángjai melegítették jólesően, míg elölről Elijah csókja gyújtott tüzet benne.

Percek teltek el, mire elszakadtak egymástól. Az Ősi barna szeme csillogott, és végre, hosszú idők után olyan békét érzett önmagában, amit talán már ezer éve nem.

- Minden, amit karácsonyra akarok, te vagyok – emelte fel a kezét, hogy végigsimítson a lány arcán. – Boldog karácsonyt, Gia – suttogta, és magához ölelte a lányt.

Odakinn a toronyóra mutatói ugrottak egyet, és ütni kezdték az este tizenegy órát. Az utcán ünneplők egy pillanatra megálltak, és álmélkodva nézték az égen megjelenő csodát.

New Orleans felett lágy pelyhekben hullani kezdett a hó.

Vége