Oneshoot

Addig is, míg az új történet első fejezetével jelentkezem, hoztam nektek egy rövid kis történetet. Domcsi, ez főleg számodra íródott, hiszen hiányoltál egy Elijah sztorit. Igaz, nem folytatásos, de remélem elnyeri a tetszésedet, és másokét is.
Julie Plec, elmész a fenébe. Ha már te nem írod meg, akkor megírtam én. :D


 Oly régóta

Elijah az ablaknál állt, lebámulva a sötétben is életteli, nyüzsgő városra. A fények szinte nappalivá változtatták az éjszakát, elhalványítva a csillagok fényét. Zenés felvonulás zajlott két emelettel alatta, hallotta az emberek nevetését, a jazz mindent elárasztó ütemét. Orrában megült az izzadó testek kipárolgásának szaga, és azon kapta magát, hogy szeretne közéjük menni, de nem vadászni. Hanem elvegyülni, mint egy ember, egy igazi ember. Háta mögött hagyni a gondokat, a problémákat, és csak örülni az életnek.

Beleivott a kezében tartott karcsú, whiskyvel telt pohárba. Érezte, hogy nem lesz elég egyetlen pohárnyi ital, de az üvegből vedelést nem tartotta magához méltónak, és kifinomultnak. Az az öccse stílusa. Nyelvét lágyan csípte az alkohol, a kesernyés íz jóleső volt, szinte végigfutott az erein, minden porcikáján, jótékony zsibbadással ajándékozva meg. Homlokát nekitámasztotta az ablaküvegnek, és lassan elmosódott előtte a kinti világ. Helyette önmagába nézett és látott.

Minden olyan fura, és zavaros jelenleg. Eljött Klaus után New Orleansba, remélve, hogy vissza tudja őt „politizálni” Mystic Fallsba, és meg tudja győzni, hogy felejtse el a háborúskodást. Nem sikerült, sőt egész pontosan fordítva sikerült. Ő maga is itt ragadt, belekényszerülve egy olyan harcba, amiben egyetlen porcikája sem kívánt részt venni. Ugyanakkor mélyen önmagában igazat adott az öccsének. Annak idején, a bűzös mocsárból, a szó szerinti semmiből hoztak létre egy birodalmat, amit elbitoroltak tőlük. Klausnak minden joga van visszakövetelni, ami az övé. Vagyis, a családjuké. Ennél fogva nem hagyhatja, hogy az öccse egyedül vigye végig a harcukat. Az a dolga, hogy mellette álljon, még akkor is, ha a módszereik a győzelem hajszolásában teljesen mások. Klaus a nyers, dühödt, érzelmektől fűtött erő. Ő maga az elméleti harc híve. A konspirációé, és a diplomáciáé. Elválik, ezúttal melyik lesz a célravezető.

Most pedig itt áll, egy vámpírhadsereg vezérének státuszára várva. Össze kellett fognia Marcellal, a trónbitorlóval, hogy elhárítsák a farkasok és boszorkányok okozta veszélyt. Keserű mosolyra húzódott a szája, ahogy eszébe jutottak Camille szavai, amiket Klaushoz intézett. Ez a város viszonylagos békében élt Marcel irányítása alatt, és felfordult, ahogy ők ide betették a lábukat. Mindenki elérkezettnek látta a helyzetet, az eddigi vezető státuszának megingását ahhoz, hogy kinyilvánítsa igényét a trónra.

Felemelte kezét, önkéntelenül is végigsimítva mellkasán, ahol néhány órával ezelőtt Gia keze járt. Egészen pontosan a mellkasának belsejében, a szívét keresve. Marcell nagy reményeket fűzött a lányhoz. Túlságosan is nagy reményeket. Belátta, hogy a lánynak a legjobbtól kell tanulnia. Vagyis, nem Marceltől. Rajta túlságosan is meglátszott Klaus nevelése. Ugyanolyan lobbanékony és heves vérű volt, mint Nik. Talán ezért is bízta Giát arra, aki képes volt ésszel harcolni, és megtanítani ezt másnak is. Igaz, volt egy pillanat, amely mintha már nem is a harcról szólt volna…nem felejti el, hogyan nézett rá a lány, és Gia szemében látta tükröződni a saját pillantását. Ha Hayley nem jelenik meg, nem tudni, mi lett volna a vége.

Mintha csak a gondolat ereje rántotta volna ide, léptek hangzottak fel a folyosón, hogy nemsokára megálljanak a szoba ajtajában.

- Hello, Hayley – szólalt meg Elijah hátra sem fordulva, de az ablaküvegben látta a lány tanácstalanul az ajtókeretnek dőlő alakját. – Meglep, hogy itt, a szobámban látlak.

- Neked is szia Elijah – jegyezte meg Hayley kissé csípősen. – Engem is meglep, hogy már itthon talállak. Pihenőt adtál a vámpírhadseregednek?

- A mai napra vége az edzésnek – mozdult meg Elijah végre. Elsétált az ablaktól, megállt a szoba közepén lévő asztalnál, majd egy intéssel jelezte, hogy bátran beljebb léphet a lány. – Csatasorba akarsz állni? – jelent meg szája sarkában egy halvány mosoly.

- Megkímélem magam tőle – szakadt el Hayley az ajtófélfától. – És nyilván nem is örülnél, ha valaki feláldozná a ruhatárad újabb darabját – mutatott Elijah makulátlan fehér ingére. – Ha így folytatjátok, Gia leamortizálja a gardróbodat.

- Kétlem, hogy a ruháim miatti aggódás hozott a szobámba – jegyezte meg Elijah. – Mit szeretnél mondani, Hayley?

- Nem is tudom – rázta meg fejét a lány hirtelen zavarba jőve. Egyszerűen hogy mondta volna el, amivel még ő maga sem volt tisztában? Inkább lenyelte volna a nyelvét, minthogy beismerje, hogy amint látta Gia és Elijah kettősét, elfogta a vágy, hogy törni-zúzni kezdjen. – Talán jobb, ha megyek – fordult aztán sarkon, pánikszerű gyorsasággal indulva az ajtó felé.

- Egy italt? – állította meg a kimért hang, de lehetett benne érezni az elfojtott mosolyt. – Csak hogy legyen értelme, hogy ide fáradtál – tette hozzá Elijah. Megvárta, míg a lány sarkon fordul, majd bólint. Egy üvegpoharat csaknem színültig töltött, majd egy udvarias mozdulattal hellyel kínálta Hayleyt, elé csúsztatva az asztalon az italt.

- Még mielőtt félreérted, nem leitatni akarlak. Csak lazíts kicsit. Nem harapok – ült le ő maga is, és kényelmesen hátradőlt. – Szóval, mi szél hozott ide?  Tényleg kíváncsi vagyok, főképp annak a tükrében, hogy mostanában feltűnően keveset keresed a társaságomat.  Vagy igézzelek meg, hogy elmondd? – mosolygott már kissé szélesebben.

- A félelem – szaladt ki hirtelen a lány száján. – Nem kell, hogy megigézz – tette hozzá kissé dacosan, majd elvette az italt, és mikor letette, a whisky fele már hiányzott. Végigborzongott a testén végigfutó élménytől, és Elijah megdöbbenve konstatálta önmagán, hogy szinte megbűvölten nézi a lány libabőrössé váló karját.

- Kérlek, részletezd. Félelem mitől? – vonta össze aztán a szemöldökét. – Remélem, nem tőlem.

- Csak ettől az egésztől – suttogta válaszul a lány, karját összefonva magán, mintha fázna. – Tudom, hogy valahol én okoztam ezt az egészet, amiben most ülünk. Egy mámoros, whiskyvel teli éjszakán az öcséddel – pillantott a férfi markáns arcára. – De nem gondoltam, hogy nehéz lesz. Legalábbis, hogy ennyire nehéz. Túlságosan megváltoztam, Elijah! Elvesztettem a lányomat. Tudom, hogy él, és Rebekah mellett biztonságban van, de nem lehet velem, és ez olyan, mintha elvesztettem volna őt! Átváltoztam, nem vagyok már farkas, hanem hibrid, amit nem tudok kezelni!  És a tetejébe itt az állandó vérszomj. Mintha égetné a torkomat, minden egyes másodpercben – tette hozzá elkeseredve. – Nem erről az életről álmodtam, mikor New Orleansba jöttem.

- A felsoroltakból melyik volt a legijesztőbb? – kérdezte Elijah tárgyilagosan. – Állíts fel sorrendet, és hidd el, fel fogod dolgozni a problémát.

 - Te hogy csináltad? – nézett rá Hayley. – Tudom, hogy régen volt, de… te hogy jutottál túl azon, ami lettél?

- Elfogadtam – válaszolt Elijah gondolkodás nélkül. – Úgy vettem, hogy bezártam egy ajtót magam mögött, és kinyitottam egy másikat. De valamit elfelejtesz. Neked volt választásod. Nekem – mély „hála” anyámnak – nem.

- Választás alatt arra célzol, hogy nem kellett volna lefeküdnöm Klaussal, vagy arra, hogy választhattam volna a hibriddé válás helyett a halált is?  – érdeklődött keserűen Hayley, majd felhajtotta az ital maradékát is, és kérlelő mozdulattal Elijah felé nyújtotta a poharat.

- Isten mentsen, hogy erkölcsi prédikációt tartsak, de ha így folytatod, le fogod magad inni – jegyezte meg Elijah, ennek ellenére újra töltött a lánynak, majd helyet foglalt, de ekkor már a kanapén, Hayley mellett. - Nos, elárulod, mi számodra jelenleg a legijesztőbb?

- A vérszomj – válaszolt a lány. – Ezért jó a whisky. Erős. Kissé képes velem feledtetni, hogy legszívesebben mást innék. Mert esküszöm Elijah, most is, ahogy itt ülsz mellettem, érzem a véred illatát, és megfordult a fejemben, hogy belőled fogok inni. Vagy ha elmegyek az utcán valaki mellett, véresre marom a saját karomat, hogy ne essek neki, és ne öljem meg helyben. Nem gondoltam, hogy ez ennyire borzasztó érzés lesz.

- Nem lesz mindig az – érintette meg Elijah finoman a lány karját. – Meglátod. Idővel megtanulod kezelni. Nem lesz rövid út, sem könnyű, de menni fog. Harcos vagy, minden értelemben – döntötte kissé oldalra a fejét, így nézve Hayley szemébe. – De van még más is, ugye? Látom rajtad, szóval mondd csak ki bátran.

- Kerülsz engem – vágta ki a lány. Keménynek akarta láttatni magát, de az Ősi érezte a felszín alatt megbúvó keserűséget. – Védelmeztél, és… és nem felejtem el, hogyan néztél rám. Mióta hibrid vagyok, úgy érzem, legszívesebben egy városban sem lennél velem. Ez pedig elkeserít, és tanácstalanná tesz. Nem lettem más, Elijah… legalábbis nem nagyon. Nem minden értelemben – pörgette az ujjai között az üres poharat, aztán lesütötte a szemeit.

Elijah ezúttal nem mosolygott. Néma csend állt be, mert Hayley még mindig a szőnyeget fürkészte kitartóan, Elijah pedig a szemöldökét összeráncolva gondolkodott. Talán egy perc telt mire, mire végre döntésre jutott.

- Mit csin… – képedt el Hayley, de benne maradt a mondat vége, ahogy Elijah lágyan megfogta a kezét, és a mellkasára húzta.

- Cssss… - csitította az Ősi, felemelt ujjal jelezve, hogy a lány maradjon csendben. – Csak hallgasd, és érezd. Hallgasd a ritmusát. Engedd, hogy megnyugtasson.

Hayley lehunyta a szemét, olyan erősen koncentrált. Tenyere alatt érezte az erős, ritmikus dobbanásokat. Olyan volt, mint a zene… az a bizonyos ritmus, amit Elijah tanított Giának harc közben. Anélkül hogy eljutott volna a tudatáig mit is művel, közelebb araszolt az Ősihez, egészen addig, míg meg nem csapta orrát Elijah arcszeszének és bőrének kipárolgása. A két illat összekeveredett, és valami különös érzés futott végig Hayley testének minden egyes sejtjén. Szaporán vette a levegőt és hirtelen sajnálni kezdte, hogy nem a vámpír meztelen mellkasán pihen a keze.

Elijah megbűvölten nézte a lányt. A finom ujjak rátapadtak a mellkasára, és az anyagon keresztül érezte a kéz melegségét. Hayley olyan közel ült hozzá, hogy érezte arcán a leheletét. Mintha álomban tenné, felemelte a kezét, hogy végigsimítson vele Hayley arcán. Arra számított, hogy a lány szeme felpattan a meglepetéstől, de nem így történt. A hibridlány még mindig lehunyt szemmel belesimult Elijah tenyerébe arcával, mint egy hízelgő macska.

Az Ősi lágyan cirógatta Hayley arcát, majd haját, és eközben önmaga számára is keserű módon rájött, hogy úgy él, mint egy remete. Senki, csak a felelősség, a gondok, a harc… ez tette ki minden idejét. Atyaég, ő tényleg el akarja dobni magától a tényt, hogy legyen valaki, aki elfogadja őt úgy, ahogy van? Vámpírként, szörnyként, ha úgy tetszik. Idejét sem tudja, mikor volt utoljára bármilyen kapcsolat az életében. Ott volt Tatia, akit még emberként szeretett, és akit el akart venni. De Tatia halott. Ott volt Celeste, aki áldozatává lett az öccse és a boszorkányok harcának. Aztán összehozta a balsors néhányszor Katherine-el, szerencsére ez a „románc” gyorsan véget is ért. És Hayley… akivel összekötötte őt valami különös érzelem, szinte az első pillanatban, amikor meglátta. Önmaga számára is szégyellte bevallani, hogy visszavonhatatlanul beleszeretett a nőbe, de etikátlannak tartotta olyas valakivel szoros kapcsolatot ápolni, aki az öccse gyermekét várta. De az érzelmeinek ő sem tudott uralkodni. Kínszenvedés volt számára minden pillanat, amit a nő közelében kellett eltöltenie. Játszani a hűvöset, a megközelíthetetlen, holott szíve szerint megcsókolta, és a világ minden gyönyörével ajándékozta volna meg a lányt.

Most sem volt képes uralkodni magán, hát engedett az őt elárasztó érzéseknek, és bennakadt a lélegzete, mikor Hayley keze lassan kigombolta az ingét, hogy nem sokkal később már a puszta mellkasán érezze meg az ujjakat, amik már nem tapadtak a szívére, épp ellenkezőleg. Finom simogatással járták be egész mellkasát, elidőzve a néhány apró, göndörödő szőrszálon, majd lejjebb siklottak hasának kockái felé. Elijah gyomrában valami nagyon jó érzés kezdett ébredni, ami aztán lassan vándorolt lefelé, az ágyéka irányába. Hezitálás nélkül – bár felkészülve a visszautasításra – Hayley tarkójára tette a kezét, és magához húzta a lányt, hogy hosszú csókban forrjon össze vele.

A lány meglepődött, de nem Elijah reakcióján, sokkal inkább azon, hogy gondolkodás nélkül viszonozta az Ősi csókját. Sosem volt félénk fajta, sokkal inkább harcias és határozott, és úgy tűnik, a vámpírság nála ezt a tulajdonságot is felerősítette többek között. Most mindenesetre úgy tapadt Elijah ajkaira, mintha az élete függene tőle, hogy ne válhassanak el egymástól, és önkéntelenül is belesóhajtott a csókba, amikor Elijah nemes egyszerűséggel a feneke alá nyúlt, és az ölébe húzta. Fejét felemelve kínálta fel nyakát az érzéki csókoknak, és mire az Ősi csak mozdulhatott volna, máris megszabadult a felsőjétől.

- Elijah… – sóhajtott fel aztán vágyakozva, mire a férfi csak mordult egyet, mintha szabadjára engedte volna magában azt a birtokolni vágyó férfit, akit a mindennapokban a nemesség búrája alá rejtett. Hayley halkan felkuncogott ezen az önkéntelen kis hangon, aztán egymásba mélyedt vágytól izzó tekintetük.

- Túl vagy öltözve – súgta, majd megrángatta Elijah ingét. – Csak maradj… majd én kiszolgállak – harapott bele kacéran az alsó ajkába, és lassú mozdulatokkal végiggombolta a ruhadarabot, hogy a végén elismerően vegye szemügyre az Ősi immár fedetlen mellkasát. Hallotta Elijah reszelős lélegzetvételét, aztán lehajolt, és nyelve hegyét végighúzta a mellkasa közepén, mire a férfi felnyögött, és a következő pillanatban egy mozdulattal megszabadította Hayleyt a melltartótól. Először szemével itt az ingerlő látványt, aztán kezeit is bevetette, lágyan simogatva és masszírozva a két domborulatot, mígnem ujjai rátaláltak a már keményen meredező mellbimbókra.

A lány hátravetette a fejét, ölét pedig Elijah ágyékának nyomta. Most érezte meg először, milyenek a kiélesedett vámpírérzékek. Mintha most először érzett volna a bőre, mintha most először kapott volna levegőt, és mintha a simogatás nyomán forró láva ömlött volna szét teste minden pontján. Csak halk nyögdécselésre volt képes, és egy meglepett, halk sikkantásra, mikor Elijah – erősen magához szorítva Hayleyt – talpra állt vele. Az Ősi néhány pillanatig a kanapéra meredt, de láthatóan kevés volt két embernek a hely. Beérte hát azzal, hogy a földre dobta a fotelban lévő takarót - délutáni sziesztájának ott maradt nyomát – aztán ezt követték a kanapé párnái. Mindezt fél kézzel, mert másik kezével a lányt tartotta magán. Igaz, Hayley is úgy kapaszkodott a nyakába, mintha soha többé nem akarná elengedni a férfit.

Elijah óvatosan a rögtönzött „fészekbe” fektette a lányt, Hayley úgy érezte, a tekintet, amivel a férfi végigméri, szinte lángra lobbantja a testét. Bőrét égette a pillantás, mint a parázs, és nem volt képes uralkodni magán. Remegő kézzel nyúlt előre, hogy meglazítsa Elijah nadrágját, az Ősi pedig szapora lélegzetvétellel nyugtázta, hogy a vágy, amit eddig elfojtott magában, úgy robbant ki belőle, mint a vulkán.

Szinte könyörögni tudott volna érte, hogy a lány végre megérintse őt, de tudta, hogy ő az, aki elsősorban adni akar, és csak azután kapni. Azt akarta, hogy ha máskülönben nem is, de legalább egy kis időre képes legyen kimosni Hayley fejéből a gondokat, a bűntudatot és a végtelen szomorúságot. Lassan, érzéki mozdulatokkal húzta le a lányról a nadrágot, és mikor meglátta Hayleyt egy szál bugyiban feküdni maga előtt, beleharapott kínjában a szájába, hogy ne teperje azonnal maga alá, hanem felkészítse mindennél jobban az egyesülésre. Mivel félt, hogy ha egyszer elborítja az agyát a köd, fájdalmat okozhat a lánynak, aki törékeny hozzá képest, igyekezett hát erőnek erejével visszafogni magát.

Odaborult hát újra Hayley melleire, forró ajkával kényeztetve a két feszes, kerek halmot, és ebben a pillanatban úgy érezte, ha a lány most leállítná, ő akkor is magáévá tenné. Már így is kínban préselte kőkemény merevségét a rögtönzött ágyukhoz, hogy ne siessen el semmit, és megadja a módját annak, amiről hosszú hónapok óta álmodott. Kezeivel végigsiklott Hayley testén, csípőjén, combján, egészen addig, míg rá nem talált testének legforróbb pontjára. A lány hirtelen felnyögött, megfeszült egész testében, és a kéjtől belemarkolt az Ősi vállába.

- Kérlek… még – zihálta, és ez volt az a pillanat, mikor elfelejtett, agyában háttérbe szorított mindent. Most nem létezett más, csak a jelen, ez a pillanat, mikor engedett végre annak, amire már olyan régóta vágyott. Megérezte, hogy egy ujj a testébe nyomul, és ekkor már csak az ösztönnek engedelmeskedve lábaival túrta le a nadrágot Elijahról, hogy kezét a férfi merevségére fonja, és lágyan mozgatni kezdje. Amikor pedig Elijah a szemébe nézett, azt hitte, azon nyomban hamuvá ég az abban a tekintetben lángoló elsöprő erejű vágytól. Magához húzta, hogy egy újabb forró csókban forrjanak össze, Elijah pedig térdét a lány két lába közé csúsztatta.

- Hayley… - szakadt ki a csókból, és zihálva véve a levegőt, ránézett a szeretett nő arcára. Megerősítést várt, egy jelet, hogy a lány is tényleg akarja, és sosem fogja megbánni ezt a percet. Látta a lány kipirult arcát, hallotta és érezte kapkodó lélegzetét, aztán Hayley elmosolyodott, és bólintott egy aprót.

Elijah nem várt tovább. Óvatosan, lassan Hayley testébe nyomta magát, majd megállt, hogy a lánynak legyen ideje szokni a méretét, de Hayley felé tolta csípőjét, megnehezítve ezzel a dolgát.  Megadta hát magát a vágy hullámainak, amik teljesen elborították az agyát. Csaknem teljesen kihúzódott, majd hirtelen újra tövid hatolt, lassan, de fokozatosan gyorsítva a mozgásán. Félt kissé, hogy fájdalmat okoz Hayleynek, de csakhamar megnyugodott, érezve hogy a lány egyre inkább viszonozta mozdulataival Elijah mozgását, döfést döféssel fogadott, körmével karcolva a férfi hátát, halk sóhajokkal és nyögésekkel adva az Ősi tudtára, hogy mennyire élvezi, amit éppen tesz vele. Hosszú percek teltek el, és Hayley csukott szemmel, hátrahajtott fejjel nyögdécselt egyre hangosabban, és gyorsabban, aztán teste hirtelen pattanásig feszítette izmait, és száját néma sikolyra nyitva jutott el a csúcsra.

A tudat, hogy kielégítette a lányt, az érzés, ahogy Hayley belső izmai rászorítottak lüktető merevségére, a tény, hogy végre megkapta azt, amire hónapok óta minden éjszakán sóvárgott, Elijaht-t is átlökte a határon. Halkan felkiáltott, elárasztotta testének nedvével Hayley ölét, aztán rárogyott, még félig kábultan is vigyázva rá, ne préselje maga alá túlzottan a partnerét. Reszkető kezekkel simogatta Hayley arcát az orgazmus utórezgéseként, majd kihúzódott belőle, és elnyúlt az ágyon. A lány az Ősi mellkasára támasztotta fejét, és szinte másodpercek alatt ragadta el az álom.

Amikor felébredt, ugyanabban a tartásban feküdt, Elijah keze pedig lágyan simogatta a hátát.

- Nem is pihentél – suttogta Hayley, aztán feljebb emelte a fejét, hogy a férfi csókot nyomhasson az ajkára.

- Nem, helyette benned gyönyörködtem – válaszolta az Ősi, és Hayley képtelen volt elszakadni a tekintetétől. Szerelem, béke és nyugalom áradt belőle, a lány pedig csodálkozva érezte, hogy a félelmei, a kétségei úgy eltűntek belőle, mintha csak elfújták volna.

- Nem bántad meg? – kérdezte Elijah hirtelen. Felkészült rá, hogy ha igen a válasz, továbbra is tisztelettel fog bánni a lánnyal, és ugyanolyan távolságtartással, ahogy az elmúlt időkben. Nem fogja kimutatni, hogy ebbe az eshetőségbe bele fog halni lelkileg.

- Úgy gondolod, megbántam? – dorombolta Hayley. – Ne törd a fejed ilyesmin, Elijah. Csodálatos vagy, és csodálatos volt az egész. Nem, nem bántam meg semmit. Sőt… szívesen megismételném ma éjjel… és holnap éjjel.. és azután is – tette hozzá pajkosan, ujjával köröket rajzolgatva az Ősi mellkasába.

- Szeretlek, Hayley – hagyta el Elijah száját a mondat, amit már hónapok óta érlelt magában, de még sosem volt lehetősége kimondani. – Nem kell válaszolnod. Csak fogadd el… és hagyd, hogy így érezzek.

A lány aprót biccentett, és visszahajtotta fejét az Ősi mellkasára. Igaz, nem válaszolt szavakkal, de a cirógató mozdulatai többet mondtak mindennél. Elárulták Elijah számára, hogy az érzelmei viszonzásra találtak.

Vége