Tüskék közt a virág 5. fejezet

Joseph úgy ült a nappaliban, a kikapcsolt cb mellett, mintha azt várná, hogy az életre keljen, és a fülébe harsogja a megoldást a zűrös helyzetre, én pedig láttam az arcán, hogy alighanem másképp tervezte a vakációját.

- Tessék – nyomtam a kezébe egy üveg hideg sört, majd leültem a kanapéra. – Szóval… a jelen helyzet szerint, Diego Valdes jó alaposan hülyének nézett minket. Kiadta a házat mindkettőnknek, és a dupla pénzzel szépen lelépett egy kis időre. Minket meg itt hagyott, boldoguljunk, ahogy tudunk alapon – foglaltam össze a helyzetet, mire Joseph csak mogorván biccentett egyet.

- Ez a helyzet így nem maradhat – fűztem tovább a szót, és beleittam a sörömbe. – Tehát, mikor költözöl ki? – hadartam el a kérdést, mikor elemeltem a számtól az üveget.

- Hé! – váltott Joseph azonnal méltatlankodóba. – Miért nekem kellene kiköltözni? Kifizettem a házbért, jogom van itt lenni.

- Viszont én érkeztem először – vontam vállat. – Amúgy is… nekem nincs anyagi keretem rá, hogy valami flancos szállodába menjek. Ez az egyik ok. A másik, hogy dolgozni vagyok itt. Eszem ágában sincs naponta három órát utazni ide, meg ugyanennyit vissza, ha fotózni támad kedvem!

- A szállodáknál is van fotózni való – dohogta Joseph. – A fényképezőgép meg tudod, egy olyan holmi, amit oda viszel, ahová csak akarod – tette hozzá egy apró fintorral.

- Természetfotós vagyok – néztem rá szúrós szemekkel. – Amit itt megtalálok, azt nem fogom benn a nagyvárosban, a turistaövezet középpontjában. Ergo, te költözöl – mondtam kedves mosollyal.

- Felejtsd el! – rázta meg a fejét Joseph határozottan. – Alig vártam, hogy végre eltöltsek egy kis időt rajongóktól, meg fotósoktól távol. Kezdtem unni, mikor még a wc ajtaján is autogrammért dörömbölnek, és az étteremben minden falatról, amit a számba veszek, száz kép készül. Nem költözöm ki.

Kis csönd támadt, ami alatt úgy méregettük egymást, mintha két ellenséges hadsereg tagja lennénk. Joseph szemében egyszerre láttam az elhatározást, hogy ha kell ide is kötözi magát, és valamiféle néma könyörgést, ettől pedig egy hatalmas szusszanással leeresztettem, mint valami gumilabda.

- Ha te sem akarsz költözni, és én sem… - kezdtem bele tétován – akkor az csak egy dolgot jelent. Muszáj lesz együtt laknunk.

- Csak nem lesz annyira szörnyű, nem? – vonta össze Joseph a szemöldökét. – Mindenesetre megpróbáljuk minden nap elérni Valdest. Talán sikerül beszélni vele. Nem szándékozom mind a két hét vakációmat egy vadidegennel tölteni.

- Ezt úgy mondod, mintha én kértem volna ezt az egészet! – mutattam körbe, és csípőre vágtam a kezem. – Én sem vagyok ettől elragadtatva! Ha nem tetszik a dolog, ott az autód, és mehetsz! Szívesen kidobálom a csomagjaidat – tettem hozzá tenyérbemászó kedvességgel.

- Azt próbáld meg! – fújta fel magát Joseph is, és felpattant, közvetlen közelről nézve rám, és különös módon, az egyetlen, amire most fókuszálni tudtam az volt, hogy eddig nem is láttam, milyen kékek a szemei.

- Jól van, jól van – engedtem a tekintete lehengerlő erejének. – Akkor a felállás a jelek szerint két idegen egy házban. Csodálatos – morogtam azért oda a végére. – Ha viszont így áll a helyzet, meg kellene egyeznünk néhány szabályban.

- Úristen, mintha csak Kevint hallanám – forgatta meg a szemeit Joseph. – Nem számít… valaki, akivel együtt dolgozom – legyintett Joseph értetlen pillantásomra válaszolva. – Jó, miféle szabályokra gondoltál?

- Nos, először is…. Egy hálószoba van. És az az enyém – mondtam ellentmondást nem tűrően.

- Oh… - nézett rám Joseph meglepetten. – És megtudhatnám, mi okból foglaltad el azt a helyet ilyen zsarnoki módon?

- Mert én voltam itt először – adtam meg a tömör választ. – Régi szabály, aki elsőnek jön, az választ.

- Ezt az érvet nemrég már elsütötted egyszer – vágta Joseph zsebre a kezeit. – Mondj valami más okot, mert ezt nem fogadom el.

- Oké – tártam szét a kezem. – Akkor azért, mert én vagyok a nő. Te meg ugyebár férfi. És az udvariasság azt diktálja, hogy átengedd nekem a kényelmesebb helyet – vittem be a huszárvágást, és elégedetten láttam, hogy Joseph megvetően mordul egyet.

- Jó, bánom is én – vont aztán vállat. – Én hol fogok aludni?

- Gondolom itt, a kanapén – mutattam a nappali falához. – Nem olyan rossz… elég kényelmesnek tűnik.

- Megleszek – dünnyögte Joseph. – Viszont szeretném tudni, hogy momentán mit keresel a hálószobámban.

- Nappal van, ha nem tűnt volna fel – lőttem csípőből vissza – csak éjjel a hálószobád. Most nappali.

- Van olyan helyiség, amire nem hozol szabályokat? – meredt rám Joseph, és éreztem, hogyan gyűlik fel benne a türelmetlenség és a düh.

- Van, az összes többi. Van ott egy kis pihenőszoba… tévé is van benne. Azt, a fürdőt, és a konyhát mindketten szabadon, és bármikor használhatjuk. Egyébként ha megnyugtat, én keveset leszek a házban. Reggel felkelek, fotózni megyek… amikor túl nagy a forróság visszajövök néhány órára. Aztán újra elkóborolok, és csak este érek haza. Nem fogjuk túlzottan zavarni egymást. Legalábbis remélem.

- És mivel mész? Mert a kocsimat nem adom kölcsön – vágta le magát Joseph néhányszor a kanapéra. – Most mi van? – nézett rám, mikor észrevette csodálkozó arcomat. – Csak ellenőrzöm, elég ruganyos-e.

- Az ég szerelmére, csak aludni fogsz rajta, és nem….mást – jöttem kissé zavarba, mikor rájöttem, miféle gondolat jött az agyamra, és csúszott ki a számon, és ahogy láttam Joseph jókedvű vigyorát, legszívesebben a mexikói mintás falba vertem volna a fejem.

- A kocsim kinn áll a ház mögött – jött meg aztán a hangom, és igyekeztem úgy tenni, mintha az előző néhány másodperc meg sem történt volna. – Nyilván azért nem láttad, mikor megérkeztél.

- Oké, nincs több kérdésem – vonta meg a vállát Joseph. – Akkor ha már így megegyeztünk, engedelmeddel bepakolnék. A kaja ott fog megrothadni a kocsiban.

- Igen, persze… - motyogtam. – Rendezkedj csak be. Én meg azt hiszem, pihenek egyet. Nem volt túl nyugodt az éjszakám – tettem azért még egy apró megjegyzést, és a hálószoba felé indultam. – És most szólok, ha bármely munkaeszközömnek baja esik, kifizettetem veled! – szóltam még hátra, és nem tudtam mire vélni Joseph vidám, jókedvű nevetését, ami érkezett válaszul.

*****

Besétáltam a hálóba, bezártam magam mögött az ajtót, és egy szinte egy piruett-szökkenéssel vetettem magam a takaróra, hogy a párna alá dugjam a fejem.

- Nem igaz… ennyire nem lehetek peches – motyogtam a lepedőbe. – És ekkora idióta – jutott eszembe a hülye kis megjegyzésem odakinn, és az, hogy milyen kaján képet vágott erre Joseph.

- Ezt a tenyérbemászó alakot – folytattam tovább a zsörtölődést a nagy semminek. – Már most utálom! – csaptam egyet a párnámra dühösen, és oldalamra fordultam. Hallottam kintről Joseph rendezkedésének hangjait, de a fáradtság végül legyőzte bennem a haragot. Lehunytam a szemem, és az álom visszavitt a rémségek földjére, ahol éjszakáról éjszakára jártam.

Vége

Folyt. Köv.