Tüskék közt a virág 17. fejezet

- Az isten szerelmére! – tapogattam Joseph homlokát még mindig, remélve, hogy tévedtem az előbb, de a lelkem mélyén tudtam, hogy nem létező szalmaszálba kapaszkodom.

- Azért a fejem a helyén maradhat? – kérdezte Joseph halkan, és lefogta a kezem.

- Jaj… bocsánat… - hadartam. – De most mit csináljak? Az a hülye eső! Az a hülye, jéghideg eső! Főzök teát… vagy hozok valami erősebbet… ha jól betakarózol, gyorsan ki fogod feküdni, és….

- Lia! – vágott Joseph a szóáradatba. – Azt hiszem, nem az esővel volt a baj. Valamit nem mondtam el neked.

- Micsodát? – vesztettem el hirtelen a hangomat úgy, hogy lágy lehelet jött ki a számon. – Mit nem mondtál el?

- Segíts egy kicsit – tápászkodott Joseph feljebb az ágyban, hogy a hátát megtámassza a támlában. – Amikor kimásztam a gödörből… nos, nem beütöttem az oldalam. Valami volt a földben… talán egy éles gyökér, vagy valami más, nem tudom. És igazából… - vágott szemével az oldala felé, majd lassan feljebb húzta a pólóját – ez történt.

Képtelen voltam kivárni, míg önmaga oldja meg a problémát, segítettem hogy mellkasa fedetlenné váljon, és attól, amit ott láttam, a jeges rémület töltött el.

- Irgalmas isten! – nyögtem borzadva, halálra rémülve, és mérgesen. – Mi a fenéért nem mondtad meg korábban? – förmedtem rá hirtelen.

- Mert azt hittem, csak egy sima vágás, aztán majd begyógyul. Nem akartalak megijeszteni – jött a halk válasz Joseph szájából. – De ahogy látom, ez kissé rosszabb lett.

- Kissé rosszabb? – emelkedett a hangom a felső szféráig. – Be van gyulladva, te szerencsétlen! – közelítettem ujjammal a seb felé. – Sajnálom… lehet, hogy ez most fájni fog, de… - vetettem közben Josephre egy pillantást, majd megnyomtam a seb környékét, és a vágás nedvezni kezdett. – Jól van, már nem nyúlok hozzá – emeltem el a kezem, hallva a fájdalmas nyögést, majd a kezembe temettem a fejem.

- Nem csak be van gyulladva – motyogtam az ujjaim mögül. – Azt hiszem, el is fertőződött. Mihez kezdjek most? Én nem vagyok orvos – fehéredtem el teljesen.

- Talán kezdetnek nem ártana néhány lázcsillapító – motyogta Joseph, és arcát újra elöntötte a verejték.

- Igen, hogyne, máris! – pattantam fel, és kirohantam a konyhába, hogy egy levél gyógyszerrel térjek vissza. – Valdes legalább ilyesmiről gondoskodott – mondtam némi megkönnyebbüléssel, és egy pohár víz kíséretében két tablettát nyújtottam oda Josephnek. – Tessék, vedd ezt be – ültem le az ágy szélére, és végigsuhant az agyamon a lehetséges „gyógymódok” sora.

- Lázcsillapítók, vizes borogatás, ha nem használ hűtőfürdő – mondtam fel a gyerekkoromban megtanult leckét. – A kocsi! Az elsősegélyláda! – kiáltottam fel hirtelen. – Van benne lázmérő, kötszerek, és hasonlók! Behozom… feltéve, ha nyugton maradsz – túrtam bele gyengéden Joseph szőke hajába.

- Nem hinném, hogy sok választásom lenne – morogta ő keservesen. – Légy óvatos, Lia…

- Pont te mondod? – próbálkoztam meg egy halvány mosollyal, majd előrángattam egy pokrócot, magam köré csavartam, és kivágtattam az ítéletidőbe.

Kétszer is csaknem fellökött a szél, és alig fél perc alatt szétázott rajtam a takaró, de mikor beléptem a házba a kis ládikóval, úgy éreztem magam mint Indiana Jones, mikor megtalálta a frigyládát.

- Tessék, máris itt vagyunk – dobtam le magamról a vizes takarót a hálóban, aztán feltúrtam a dobozka tartalmát.

- Kötszer, és lázmérő van – mondtam, és az utóbbit Joseph szájába nyomtam, egy szemvillanással jelezve, hogy ne merjen ellenkezni. – De kellene valami, amivel fertőtleníteni tudom a sebet… a lázt a gyulladás okozza. Azt kell megszüntetni… ahhoz a sebet rendbe kell tenni… - gondolkodtam hangosan. – De ahhoz orvos kell… én még sokkal nagyobb bajt is csinálhatok!

- Na és a cb? – jutott Joseph eszébe. – Azt mondták, ha valami gond van, keressük a vendégházat. Talán meg lehetne próbálni.

- Jaj istenem!  - sikítottam fel. – Igazad van! Nem tudom, miért nem jutott az eszembe…

- Lia, hello… - fogta meg Joseph a kezem kis mosollyal. – Nyugi, rendben? Nagy levegő… szedd össze magad. Nem haldoklom, nem az utolsó perceimet élem.

- Lehet, hogy két nap múlva már ott tartottunk volna! – tettem csípőre a kezem kissé felpaprikázódva. – Mikor méltóztattál volna szólni? Mikor már az amőbák rágcsálják a szöveteidet?

- Vegyem úgy, hogy le vagyok cseszve? – vigyorgott Joseph.

- Nem, még nem. Még csak bemelegítek – sóhajtottam. – Megyek, megpróbálkozom a rádióval. Addig ki ne merd venni ezt a vackot, míg vissza nem jövök – mutattam a lázmérőre, és kivonultam a nappaliba, mint egy mindenre elszánt hadvezér.

*****

- Itt Aurélia Gracy Diego Valdes házából. Keresem a Los Zapatos vendégházat. Jelentkezzenek, kérem. Vétel! – ismételtem a cb-n már ki tudja hányadszor az elmúlt két percben. Némi hallgatózás, némi sistergés a rádióban, aztán újra próbálkoztam. Eldöntöttem, hogy ha kell, akkor egész éjjel itt ülök a nappaliban, és megállás nélkül szövegelek. Ebben a helyzetben nem igazán tehetek mást.

- Itt a Los Zapatos vendégház, üdvözlöm Senora Gracy – szólt bele a már jól ismert férfihang. – Vétel.

- Végre valahára! – kiáltottam el magam megkönnyebbülten. – Féltem, hogy egyáltalán el tudom-e érni Önöket. Vétel.

- A vihar kissé rontja a légköri viszonyokat, Senora – érkezett a válasz. – Miben lehetünk segítségére? Vétel.

- Találok orvost Önöknél? – kérdeztem a kezemet tördelve. – Sürgősen szükség lenne rá! A partnerem megsérült, és … - vázoltam a fennálló helyzetet röviden, tömören. – Kérem, segítsenek, még mielőtt nagyobb lesz a baj!  Vétel.

Némi csend támadt odaát, a vonal túlsó végén, és valami a lelkem mélyén már most megsúgta, hogy ne várjak jó híreket.

- Van egy kis gond, Senora Gracy – jött a kényszeredett mondat, és szinte láttam, ahogy a férfi a fejét vakargatja. – A vihar nemcsak Önöket vágta el a világtól, hanem bennünket is. Képtelenség eljutni Önökhöz. Az eddigi eső lezúdult a hegyekből. A házukhoz vezető út momentán egy kisebb folyóvá vált. Jelenleg járhatatlan. Más megoldást kell találnunk. Vétel.

- Na és helikopterek? Mentőhelikopterek? – hajoltam közelebb. – Valahol vannak, nem? Még ha nem is Önöknél, de ha el tudna érni egy kórházat, akkor talán… talán idejönne valaki… - próbálkoztam. – Vétel.

- Nekünk is van egy helikopterünk, Senora, bár csupán sétarepülési módra felszerelve… de a célnak megfelelne, ez tény, hogy Senor Morgant elszállítsuk. A probléma az, hogy képtelenség felszállni a géppel. Higgye el, próbálkoztunk vele tegnap, és ma délelőtt is. A viharos esőtől nem lehet látni, és a szél miatt egyszerűen veszélybe került a pilótánk. Vétel.

- Akkor hát… - száradt ki a torkom, és reszelősen nyeltem egyet – ez azt jelenti, hogy magunkra maradtunk? Vétel.

- Sajnálom, Senora – hallottam a választ, és éreztem a férfi hangján, hogy tényleg így is gondolja. – Momentán nem tudunk eljutni Önökhöz. Ha az idő változik, akkor megpróbáljuk, de nem tudom, erre mikor kerülhet sor. Lehet holnap, de akár három-négy nap is. Vétel!

- De addig a barátom állapota csak rosszabbodni fog! – kiáltottam kétségbeesve. – Ha látnák, hogy néz ki a sebe már most… könyörgöm, csináljon valamit! Bármit megteszek, csak segítsenek! – gyűltek könnyek a szemembe. – Vétel – szipogtam még hozzá a végén.

Újabb néhány másodperces csend ült a vonalra, aztán megszólalt az előbbi hang, ezúttal kemény határozottság csengett benne.

- Senora Gracy… Radikális lépés, de Önnek kell azt a sebet kitisztítania. Vannak egészségügyi ismereteim, tudok pontos instrukciókat adni. Hozzon papírt, ceruzát, és jegyzeteljen. Vétel.

- Máris hozom… - dadogtam, aztán remegő kezekkel előkotortam egy papírdarabot, és valami írószerszámot is kerítettem. – Hallgatom. Vétel.

- Jól van Senora – sóhajtott a férfi. – Mondja, miből áll jelenleg a felszerelésük? Vétel.

- Nos, van egy levél lázcsillapító. Tíz darab. Vagyis nyolc, mert kettőt már beadtam Jos… vagyis Senor Morgannek – helyesbítettem. – Továbbá egy egészségügyi láda. Kötszerek, gézlapok, egy darab lázmérő. Ennyi. Sem fertőtlenítő, sem semmi más. Vétel.

- Alkohol van a házban? És növények? – érdeklődött a hang. – Vétel.

- Alkohol? Igen van. Egy fél üveg tequila, és egy negyed üveg Jack Daniels – válaszoltam. – Mit akar, itassam le? – értetlenkedtem. – Növény is van néhány… de nem tudom, hogy jön ez ide. Vétel.

- Mivel az egészségügyi felszereléseik hiányosak, muszáj lesz természetes gyógymódhoz fordulnunk – magyarázta a hang a cb-ből. – Szóval, Senora… a következő a teendője. Felismeri az aloét? Vétel.

- Persze, hogy felismerem – biccentettem, mintha a beszélgetőtársam látni is az éteren át. – Nem csak Mexikóban honos. Húsos levelű, kissé tüskés. És sokrétűen használják. Vétel.

- Pontosan – jött a válasz. – Van a házban aloe? Kérem, nézzen szét alaposan. Vétel.

- Körülbelül négy hatalmas cserépben is az virít – vontam vállat. – Ez a mennyiség elegendő? Vétel.

- Igen, még sok is lesz – nevetett fel a férfi. – Senora, most jön a dolgok nehezebb része. Fogjon egy apró, de éles kést. Előre szólok, nem lesz kellemes a dolog sem Önnek, sem Senor Morgannak… de tartsa szem előtt, hogy nincs más megoldás, és most Önön múlik minden. Tartsa a kés hegyét tűzbe néhány másodpercig, akár a konyhai gáz fölé. Majd öntse le alkohollal, hogy tökéletesen fertőtlenítse. Vigyázzon, ezek után ezzel a pengével már ne érjen hozzá semmihez. Fogjon egy darab tiszta gézt… - jöttek az utasítások, én pedig jegyzeteltem, bár nem tudtam, hogyan fogom később elolvasni a remegő kézzel írt, igencsak csáléra sikerült betűimet. – Fogja a sebet két ujja közé Senora. Előtte adhat inni is egy keveset Senor Morgannak… fájdalomcsillapítás gyanánt. A fertőtlenített pengével nyissa meg kissé a sebet, hogy a felgyülemlett folyadék szabadon távozhasson. Aztán vegyen egy másik gézlapot, és törölje a sebet. Ne a környékét, hanem konkrétan magát a sebet. Egészen addig, míg már semmi más nem szivárog belőle, csak tiszta vér. Idáig megvan? Vétel.

- Igen… igen… - hebegtem, de úgy remegtek az ajkaim, hogy ízekre szaggatták ezt az egy szót is. – Hogyan tovább? Vétel.

- Ha a seb már tiszta, öntse le tequilával. Tiszta alkohol, remekül fertőtlenít. Szedjen le egy aloe levelet, és nyomja ki a belsejét. Arra a nyúlós, átlátszó anyagra lesz szüksége, ami a levélben van. Kenje a seb köré, de csak köré! Fedje le gézzel, és kösse át. Cserélje a kötést rajta kétóránként, és ilyenkor mindig kenje aloéval. Ha a seb már tiszta, az aloe le fogja húzni a gyulladást. Ha a gyulladás eltűnik, elmúlik a láz is. Ön pedig életmentő érdemérmet kap majd – melegedett meg a hang, felhagyva eddigi tanáros stílusával. – Minden világos, Senora? Vétel.

- Igen, világos – motyogtam. – Csak az nem, hogyan fogom én ezt végigcsinálni – suttogtam már ekkorra, és félelem szorongatta a szívemet. – Mondja, nagyon fog fájni? Úgy értem… Senor Morgannek. Vétel.

- Nem táplálok Önben illúziókat, Senora. Sajnos igen. Azt hiszem, mindkettejüknek szüksége lesz minden bátorságra – érkezett a válasz, ami a legkevésbé sem nyugtatott meg. – Kérem Senora, ha végzett mindezzel, azonnal keressen meg. Itt leszek a rádió előtt néhány órát, nem mozdulok innen. Csak ügyesen, Senora. Nem lesz a világon semmi baj. Vétel.

- Jó… - vettem hatalmas levegőt, hogy megnyugtassam önmagam. – Rendben. Azt hiszem, nem tehetek mást – álltam talpra. – Ígérem, hogy amint készen vagyok, jelentkezem. Addig is… az Isten áldja magát. Vétel.

- Rezo por vosotros, Senora – érkezett a válasz. – Vége… - tette hozzá, és mikor felhangzott a sistergés, kinyomtam a cb gombját.

*****

- Ez elég magas – ültem le Joseph mellé, az ágy szélére, és megbámultam a szájából kihúzott lázmérőt.. – Beszéltem a vendégházzal… - tettem hozzá, a takarót fixírozva – és azt mondták, hogy….

- Tudom, mit mondtak – szakította félbe szerencsétlen nyögdécselésemet Joseph. – Behallottam minden szót. Jól van Lia… - vett hatalmas levegőt – kezdjünk hozzá. Készen állok.

Vége

Folyt. Köv.