"Ez lett a vesztünk..." 12. fejezet

Önkéntelenül is lehunytam a szemem, és alig néhány másodperc múlva megéreztem Joseph ajkának puha érintését a számon. Úgy álltam ott, döbbenten, a lélegzetem visszafojtva, mint aki élete első csókját kapja, és épp fogalma sincs arról, mit is csináljon. Bár, az utóbbi részt illetően tényleg így is volt. Halvány fogalmam sem volt arról, hogy hagyjam, vagy szedjem össze minden bátorságomat, és határozottan toljam el magamtól. Aztán valahogy már nem is tudtam többet foglalkozni a problémával, mert a lábaim megreszkettek, és a gondolatok hirtelen tovaillantak a fejemből, mikor Joseph magához ölelt, és megéreztem teste melegét. A csók közben kissé intenzívebbé vált. Nem tolakodóan persze, csak amolyan puhatolózó módon. Mintha kissé félve ízlelgetett volna engem…

Önkéntelenül is belesóhajtottam a tevékenységébe, és aljas módon ki is használta az alkalmat, hogy nyelvével utat találjon, és megtalálja az én nyelvemet. Ekkor már kimondottan örültem, hogy két erős karjával átölel, mert mégis ciki lett volna, ha nemes egyszerűséggel a földre pottyanok.

Jólesően átadtam magam a csóknak, és nem értettem, mi van velem. Most komolyan… eddig szívem szerint kinyírtam, vagy legalábbis néhányszor belerúgtam volna. Néhány napig kedves velem, és ezzel engedem, hogy rögtön le is vegyen a lábamról? Hát meg vagyok én veszve? És amúgy is… négy hét múlva eltűnik, és soha többé nem is látom. Akkor meg mire jó ez az egész?

Felpattantak a szemeim, mintha csak hirtelen tudtára ébredtem volna annak, hogy mit is teszek, és egy hirtelen, de határozott mozdulattal eltoltam magamtól Josephet, aki levegőért kapkodva, és kissé döbbenten nézett rám.

- Most mi baj? – kutatta a tekintetemet, ahogy ott álltam egyik lábamról a másikra, és egyszerűen nem mertem huzamosabb ideig rá nézni.

- Miért csinálod ezt velem? – motyogtam végül és úgy néztem rá, ahogy Piroska nézhetett a nagy, csúnya, és ijesztő farkasra.

- Miért, nem volt jó? – mosolygott Joseph kedvesen, és ettől valahogy újra kedvem támadt ahhoz, hogy csókolózzak vele. Szerencsére az énem józanabbik része megjelent, és irtózatos pofont vágott le énem könnyed erotikát kívánó részének.

- Nem, nem volt jó – ráztam meg a fejem, még mindig iszonyatos zavarban.

- Hát, még soha senki nem mondta, hogy nem jó a technikám – dünnyögte Joseph kissé elsötétedett arccal.

- Nem, nem erről van szó! – tiltakoztam élénken. – Amit csináltál, az…. Nagyon jó volt – nyeltem hatalmasat. – De nem értem, miért tetted.

- Ezt el kell magyarázni? – lépett közelebb Joseph, és szinte dorombolva szólt hozzám. Tudtam, hogy ha a közelembe engedem annak mi lesz újfent a vége, hát vele egy időben hátráltam egy keveset.

- Andrea, kedvellek – torpant meg Joseph, és beérte annyival, hogy folyamatosan fixírozott két lépés távolságból. – Azt hittem először, hogy kiállhatatlan vagy. De aztán rájöttem, hogy ez fegyver. Mert valójában kedves vagy, és meleg szívű. Jó, amikor felszabadultnak látlak, jó amikor nevetsz. És emellett nagyon szép vagy – tette hozzá. – Egyszerűen csak szeretném, ha nem a morcos énedet látnám ezután.

- Akkor miért játszol velem? – suttogtam el halkan a kérdést, tudván, hogy ezzel erőteljesen le fogom lohasztani Joseph csókolózási hajlamát. Egyrészt ebben reménykedtem, másrészt bántam. Hát a jelek szerint én tényleg teljesen meg vagyok veszve.

- Nem játszom veled, Andrea! – mondta Joseph határozottan, és kissé emelt hangon. – Miért hiszed ezt rólam?

- Mert neked könnyű – suttogtam. – Megjelensz valahol… te, a nagy sztár, a híres színész, a nők bálványa, és mit tudom még én, hányféle jelzővel szoktak illetni… eléred, hogy megszédíts egy olyan egyszerű, hétköznapi lányt, mint én. Úgy érzem, játéknak tekintesz. Valaminek, amivel eléred, hogy ne unatkozz néhány hétig. Egy emberi, élő játéknak… Aztán négy hét múlva te szeded a sátorfádat, elmész, és sosem jut többé eszedbe ez a kis ország, és az a lány, akivel összesodort a sors. A te életed folytatódik a maga csillogó útján… a következő országban talán lesz egy újabb lány, egy még újabb, még újabb… De itt? – böktem a mellkasomra. – Itt mi lesz, ha elmész? Béke? Zavar? Megnyugvás?

- Hm…  - reagált Joseph, akinek szemlátomást minden szavam után egyre sötétebbé vált a tekintete. – Szóval úgy gondolod, csak amolyan unaloműzőnek szánlak. Figyelj rám. Tudom, a megismerkedésünk nem volt éppen zökkenőmentes, és a pokolba kívántuk egymást. Te feltételezed rólam, hogy abból az általad felségesnek tartott magasságból, ahová engem helyezel, egy egyszerű embert nem is tekintek emberi lénynek. Pedig tévedsz. Nem játszom senki érzelmeivel. Én csak úgy hittem, te is jól érzed magad velem. És azt hiszem, ez így is van, mert visszacsókoltál. Először legalábbis – tette hozzá. – Az indokaidat nem értem meg, de elfogadom, és tiszteletben tartom. Akkor is, ha nehezemre fog esni, hogy ha melletted vagyok, legalább a kezed ne fogjam meg. Te ha neked így felel meg, akkor megígérem, hogy amíg találkozunk, nem érek hozzád egy ujjal sem. És csókolgatni sem foglak. Így jó lesz?

- Hát… ööööö….azt hiszem, igen – nyögtem ki nagy keservesen, és ha most nem haladt volna el mellettünk egy népesebb család, megfordultam volna, megkeresem az első nagyobb fát, és beleverem a fejem. Fal ugyebár nem volt a közelben.

- Azt viszont ne várd, hogy bocsánatot kérjek – mondta Joseph még kiegészítésül. – Mert a legkevésbé sem bántam meg, hogy megcsókoltalak. Túlontúl is élveztem.

Félszegen pillantottam rá. Nem volt kedvem bevallani neki, hogy sajnos én is így vagyok ezzel.

*****

- Ezt nem mondod – nyögte Zsanett elképedve. – Ez komoly? Joseph Morgan megcsókolt TÉGED?

- Kösz – dörmögtem. – Mintha valami bűnronda boszorkány lennék – dohogtam, és kikaptam a szekrényből egy tábla vigaszcsokoládét, hogy a felét egészben a számba tömjem.

- Jaj ne csináld már – mérgelődött Zsanett. – Tudod jól, hogy nem erről van szó. Mindig is mondtam hogy te vagy a legdögösebb a hotelben dolgozók közül. Szerinted Tormás miért szállt rád?

- Légy szíves, és róla ne beszélj – rágtam szaporán az édességet. – Elveszed az étvágyam a csokitól.

- Oké, legyen – rángatta Zsanett a vállát. – De nem értem, Morgant miért állítottad le. Jesszus… gondold csak el… ki tudja, meddig jutottatok volna tegnap – kacsintott rám vidáman, de közben láttam a sárga irigységet megvillanni a szemeiben. – Mázlista dög – tört ő is a csokimból egy jó darabot.

- Nézd… - vakartam meg a fejem. – Ezt már elmondtam JoMonak is. Nem akarom, hogy valami játéknak nézzen, amivel öt hétig elszórakozik, aztán elfelejti azt is, hogy a világon van egyáltalán.

- JoMo-nak hívod? – meregette a szemeit Zsani.

- Ja – biccentettem. – Azt mondta, ha magunk között vagyunk, csak szólítsam így. Miért?

- Te idióta – sziszegte hirtelen Zsani, és ettől a hirtelen váltástól elég meglepve pislogtam rá. – Na ide figyelj, te szerencsétlen – sóhajtott aztán, és úgy kezdett magyarázni, mintha egy értetlen óvodás lennék.

- Imádom a pasast, te is tudod. Összeolvastam már róla mindent, amit csak lehet – fogott bele Zsanett a bevezetőbe. – Azokkal hívatja így magát, akik közel állnak hozzá. Már ha hinni lehet az újságoknak. A családja, a kollégái, a közeli barátai… meg most te – állapította meg a végén. – Az isten szerelmére, Andrea! – csattant fel hirtelen, mikor látta, hogy nem fogtam fel az információ súlyosságát. – Nem tudom, mit csináltál, és azt sem, hogy hogyan, de teljesen levetted a pasast a lábáról! És tudod mit mondok? Hogy bármennyire is tusakodsz ellene, ez fordított irányban is így igaz. Ugye eltaláltam?

Nem válaszoltam, csak a kezeimbe temettem az arcomat. Atyaég, mibe kerültem én már megint bele?

- Igaz – dünnyögtem ki aztán a beismerő választ az ujjaim menedékéből. – Jaj Zsani… most mégis, mi a fenét csináljak?

- Találkoztok még, ugye? – jött a kérdés.

- Igen, hát persze – tettem le a kezeimet. – Nem mondott le a megérdemelt jussáról, hogy végigkísérgessem a városon.

- Akkor ne tégy semmit, te kis béna – nevetett rám Zsanett. – Csak légy önmagad. És élvezd az életet. Élvezd Joseph közelségét. Hát tényleg olyan rossz dolog ez? – kérdezte, én pedig ezúttal nem tudtam válaszolni. Nem volt kedvem kimondani, hogy mindannak ellenére, amiket a hegyen vágtam JoMo fejéhez, alighanem legközelebb nekem kell visszafogni magam, hogy ne csókoljam meg.

Vége

Folyt. Köv.