Oneshoot

Sziasztok!

Ma újra duplázással érkeztem. Kissé lejjebb felkerült a történet 21. fejezete, és meghoztam az első, kérésre írt oneshoot-ot is. Remélem mindkettő elnyeri a tetszéseteket, és kellemes szórakozást kívánok hozzájuk!

Always and forever

(Tike kérésére)

A házba a keleti ablakon át besütött az odakinn ragyogó napfény. Megcsillant először az ablak üvegén, majd a falon kezdett tündökölni, mígnem szikrázva szórta szét magát a szoba közepén álló férfi fénylő gyűrűjén, és a kanapén üldögélő alak szőke haján.

- Niklaus, biztosan jó ötletnek tartod ezt? – érdeklődött Elijah, zsebre vágva hirtelen mozdulattal a kezét, mire a szikrázó ragyogás kihunyt körülötte. – Sosem árulna el téged. Hope-ot sem. Ha nem bízol Cami-ben, miért hoztad ide?

- A sok lehetséges válasz közül melyiket akarod hallani? – kérdezte a kanapén ülő férfi, hanyag mozdulattal az asztalra téve a lábát.

- Az összest, ha lehetséges – állt meg az idősebbik Ősi, és homlokát ráncolva meredt az öccsére. – Nálad ugyanis testvérem, sosem mehet biztosra az ember.

Klaus kissé kajánul elvigyorogta magát, aztán felemelte az egyik kezét, és az ujjain kezdett számolni.

- Nos, először is, szükséged van Cami segítségére. Mióta kiszabadítottalak anyánk fogságából, nem vagy önmagad. Tudom, hogy még magad számára sem ismered be, hogy a kelleténél jobban megviseltek a történtek – kezdte el számolni a férfi az előbb említett okokat. – Másodszor, Finn Cami életére tör. Már tudja, a mi kedves agyturkászunk kinek az oldalán áll, és legalább annyira jól ismered a pszichopata bátyánkat ahhoz, hogy tudjuk, nem szereti, ha lóvá teszik. Harmadszor, az egyetlen Rebekah után, akire rábíznám a lányomat, az Cami. Elégedett vagy az indokaimmal?

- Tökéletesen – válaszolta Elijah. – Ennek ellenére még mindig nem értem, miért akarod megigézni távozáskor. Előbb vágatná ki a nyelvét, minthogy bárkinek is beszéljen Hope-ról.

- Ezzel én is tisztában vagyok – bólogatott Klaus. – De épp elég ellenségünk van a városban, bátyám. Elég egy varázsige, vagy egy vámpír igézése, és Cami dalolni fog, mint a kismadár a fán. Nyilván megérted, hogy nem tehetem kockára a családomat.

Elijah felsóhajtott, de magában igazat adott Klausnak. Ugyanakkor némileg megsajnálta a lányt. Ennyi agymosás után, amennyinek Niklaus már alávetette, csodálkozott, hogy még Cami még ép eszénél van egyáltalán.

- Nos, én megértem az indokaidat, Niklaus – válaszolta Elijah. – Az már más kérdés, hogy Cami vajon meg fogja-e érteni.

- Azt hiszem, képes lesz rá – hangzott fel az említett hangja az ajtó irányából, mire Elijah csodálkozva kapta oda a fejét. Ha volt valami, amit – többek között – becsült a lányban, az a képesség volt, hogy olyan zajtalanul járt-kelt, mint egy macska. Még az ő érzékeny vámpírfüle sem hallotta mindig a közeledését. Niklaus arcán ugyanakkor szétterült egy öntelt, és elégedett vigyor, mint aki már eddig is tökéletesen tisztában volt a lány reakciójával.

- Rebekah és Hayley már úton vannak, Hope-al egyetemben – folytatta a lány, és besétált a szoba közepére.

- Hayley minek? Díszkíséretnek? Inkább a farkasaival kellene lennie – dünnyögte Klaus, mire Cami megcsóválta a fejét.

- Ne légy már ilyen. Hónapokig nem látta a lányát, és most egy kis ideig megint nem fogja, ha Elijah és az én gondjaimra bízod. Szeretne minden pillanatot vele tölteni, amit csak lehetséges – ült le a fotelba, és hátradőlt. – Te rendben vagy? – nézett fel Elijah-ra.

- Tökéletesen. Niklaus néha kissé túlzásba viszi az irántam való aggódást, ami meglepő annak tekintetében, hányszor szúrt tőrt a szívembe – válaszolta az Ősi minden harag és neheztelés nélkül, aztán elmosolyogta magát. – Ha nem bánjátok, kettesben hagylak titeket. Megígértem Bekah-nak, hogy máglyát rakok az udvaron, és azt hiszem, mind ismeritek ahhoz, hogy tudjátok, mekkora hisztit fog művelni, ha nem leszek készen – sietett aztán ki a szobából, otthagyva az öccse és Cami kettősét.

- Tényleg megérted, miért kényszerülök megigézni téged, vagy csak Elijah-t akartad megnyugtatni? – állt talpra Klaus, és elsétált a bárpultig, whiskyt öntve két pohárba, majd visszasétálva az egyiket letette Cami elé az asztalra.

- Is-is – válaszolta a lány. – A bátyád mostanában a kelleténél feszültebb, és épp elég gondot cipel a vállán. Nincs szüksége még az irántam való aggódásra is. És tényleg megértelek, bár csodálkozom önmagamon. Amikor először rájöttem, hogy kitörölted az agyam, meg tudtalak volna ölni. Most meg önként és dalolva vetem magam alá a kis igézésednek – csóválta a fejét. – Így jár az, aki összeszűri a levet az ősiekkel – mosolyogta el aztán magát.

- Lásd be, nélkülünk élhetnéd a pszichológia szakos hallgatók roppant unalmas életét – dobta magát Klaus vissza a kanapéra. – Bár tény, hogy nem lenne ennyi sötétség az életedben, mint amennyit mi hozunk bele.

- Vagy ki tudja – rázta a fejét a lány, és belekortyolt az italba. – A nagybátyám, és az öcsém halála akkor is megtörtént volna. Sötét város ez. Marcel irányítása alatt is az volt már. Sötét város, sötét lelkű lakókkal.

- Ne csinálj úgy, mintha ez a sötét város nem vonzana téged a kelleténél jobban. Vagy épp a sötét város mocskos kis titkai – jegyezte meg Klaus.

- Néha úgy érzem, én túl ártatlan vagyok ennek a városnak – mosolygott zavartan a lány, mire Klaus összeráncolta a szemöldökét.

- Ne becsüld le a világunk ajándékát, Cami – mondta lassan, elgondolkodva. – Még a legtisztább szívekben is ott lapul a sötétség. Talán ez volt az, amit észrevettem benned a parkban, mikor először találkoztunk.

Cami egy pillanatra lehunyta a szemeit. Emlékeiben élénken élt a jelenet, mikor Klaus először megszólította, és ő elmondta, mit érez egy festmény kapcsán. Akkor mintha életre kelt volna egy apró fonal, egy kis szikra közöttük, ami azóta is egymás felé húzza őket. És ezen az a néhány hónap sem változtatott, mikor a lány igyekezett szívéből gyűlölni a mellette üldögélő férfit.

- Mindannyiunkban van fény és sötétség – válaszolt végül elgondolkodva. – Meg kell tanulni kezelni őket, és el kell fogadnunk a nem épp ártatlan oldalunkat is.

- Mások küzdenének ellene – döntötte Klaus oldalra a fejét, és érdeklődve nézett a lányra. – Te miért tennél másképpen?

- Mert ez egy olyan dolog, ami édes, szexi, erős és sebezhető egyidejűleg – válaszolta Cami. – És szenvedélyes is, azt hiszem. És a férfiakat ugyanúgy vonzzák a nem éppen angyali nők, ahogy a nőket a rossz fiúk.

- És mi ennek a magyarázata? – somolygott Klaus kissé kaján képpel.

- Mert szeretjük rendbe hozni a dolgokat. A rosszfiúkat példának okáért. Mert vannak olyanok, akik nem mondanak le arról, hogy az emberek lehetnek jobbak is, és nem ítélünk, hanem a felszín alá látunk. Azt hiszem, Elijah is ezért fáradozik azon, hogy - az ő szavaival élve – helyrehozzon téged.

- És ha nem sikerül? Ha mondjuk továbbra is ugyanilyen leszek? – érdeklődött Klaus dobogó szívvel. Kíváncsi volt, Cami akkor hogyan viselkedne vele. Megvetné és gyűlölné vajon, ha visszatérne ahhoz az énjéhez, amelyik megjelent Mystic Fallsban, hogy rettegésbe taszítsa a várost, vagy messzire lökné magától, ha látná azokat a tetteket, amiket ezer év alatt végrehajtott?

- Sajnálnám, ha így lenne. De azt hiszem, a bennem élő romlott lány továbbra is ellenállhatatlannak tartana téged – válaszolta Cami, aztán elhallgatott mikor rájött, hogy ezzel némileg többet mondott a kelleténél. – De képes vagy változni, Klaus. Hiszen látom a saját szememmel. Sosem tartottalak képesnek a szeretetre, és most látom, mennyire véded a lányodat, vagy hogyan próbáltad megmenteni a bátyádat anyád karmaiból. Benned a szeretet ugyanúgy ott él, ahogy bárki másban. Csak épp mindeddig az élet sötét oldalát kaptad csak meg ahhoz, hogy ezt képes legyél felismerni.

- És mióta tartasz engem reményteljesnek a megváltásra? – kérdezte halkan Klaus. Cami szavai mintha a sebzett lelke legmélyét érintették volna meg.

- Mindig képesnek tartottalak rá – válaszolta a lány. – Amikor találkoztunk a téren, és elmondtam, mit látok a festményben… láttam a tekintetedet. Annyi félelem, fájdalom, rettegés volt benne, hogy belesajdult a szívem. Az a pillanat mutatta meg nekem, hogy mi lakik benned legmélyen. Akármilyen rémségeket is teszel, vagy tegyél a jövőben is, a szeretetre vágyó kisfiú ott él a lelkedben – tette hozzá, aztán elhallgatott, mert az Ősi olyan tekintettel fürkészte Camit, amiben a lány nem volt képes olvasni. Nem szerette Klaus megfejthetetlen pillantásait. Lehetett a vége az is, hogy megnyílt előtte, de akár véres tömegmészárlás is. Az utóbbira bővebben volt példa.

- Azt hiszem, többet ne adj nekem inni – mondta halkan, aztán hirtelen felállt, letéve a félig üres poharat a szekrényre, ahonnan Klaus elővette. A szíve dobogott kissé a félelemtől, és hálát adott a sorsnak, hogy Elijah is a közelben van. A bátyja társaságában Klaus sosem lett volna képes ártani neki. De vajon, ha most kettesben lennének, vajon mit tenne? Hogyan reagálna az Ősi mindazért, amit most elmondott neki?

Szerencsére háttal állt Klausnak, így az arca nem árulhatott el a hibrid számára semmiféle érzelmet. Néha, amikor a férfi közelében volt, úgy érezte magát, mint mikor a lepke túl közel kerül a tűzhöz. Adhat neki jóleső meleget, de akár le is perzselheti a szárnyait, és halálba taszíthatja. Néha pedig még ő maga is úgy összezavarodott, hogy már azt sem tudta eldönteni, melyikük a lepke, és melyikük a tűz.

- Cami – hallotta meg Klaus hangját, aki kihasználta a lány mélázását ahhoz, hogy megálljon szorosan mögötte, és két kezével megfogta a vállait.

- Tudnod kell, hogy még sosem ismert meg engem senki annyira, ahogyan te – suttogta halkan Klaus, szinte közvetlenül a lány fülébe, akin jóleső borzongás szaladt végig, ahogy megérezte a finom leheletet magán. – De azt is tudnod kell, hogy talán sosem leszek képes átlépni az árnyékomat. Akkor is mellettem fogsz állni? Vagy gyűlölsz majd és megvetsz?

- Miért kérdezel tőlem ilyeneket? – rebegte halkan a lány, karjait szinte fázósan összefonva magán, így Klausnak tökéletes alkalma nyílt két kezét átfonni a derekán.

- Mert tisztában kell lennem az igazsággal – válaszolta a hibrid habozás nélkül. – Túl fontos vagy már nekem ahhoz, hogy megengedjem, hogy kisétálj az életemből. Nélküled minden sokkal sötétebb lenne a világomban. Ha van a lelkemnek olyan pontja, ami még élhet, ahhoz te vagy a tápláló erő – mondta halkan, mire Cami megfordult a karjaiban.

- Nem fogok másképpen nézni rád, Klaus. Én nem vagyok az apád. Sem az anyád, és senki azok közül, aki eddig megvetett, vagy elítélt. Megismertem már azt az oldaladat is, amit nem sokan látnak – nyújtotta ki a kezét, és megsimította az Ősi arcát. – Te is fontos vagy már nekem. Fontosabb, mint ahogy valaha is sejtettem volna. Veled maradok.

- Te és én, Camille… örökkön örökké – hajolt le Klaus, és megcsókolta a lányt.

Ezer év alatt most először érezte, hogy képes lesz állni a szavát.

Vége