Érted bármit (18)

One-shot

Damon feje iszonyúan fájt. Ahogy lassan kinyitotta a szemét, a saját lábait látta a padlón. A cipője vonalát, a farmerba bújtatott lábát, és nem értette, miért esik olyan nehezére felemelni a fejét, hogy körülnézzen. Nem tudta, nem értette mi történt vele. Csak arra emlékezett, hogy egy váza leesett az asztalról. Azt hitte, Stefan tette, de valami történt a következő pillanatban… csak egy jókora ütést érzett, ami homályba borította körülötte a világot, és néhány percre – vagy épp ki tudja mennyi időre – nem tudta hol van, és mi ez az egész őrület. Nem látott, nem hallott semmit. Csak most.

Nagy nehezen szétnézett a szobában, és újra belehasított a homlokába a sajgás, valami iszonyú szaggató fájdalmat okozva. Látta maga előtt néhány lépésre a parkettát, amit mintha végigcsikart volna az esése, és rájött, hogy néhány fa szilánk alighanem a bőre alá fúródott, ez okozott neki olyan szörnyű fájdalmat. A fa…

Nyögött egy nagyot, megpróbálta megtapogatni a sebét, de a mozdulat megakadt valahol félúton. Nagyon rándult a válla, és ez a mozdulat elég volt ahhoz, hogy teljesen magához térjen tőle. Lánc feszült a csuklóján, mozdulatlanságra kárhoztatva őt, egy székre kötözve.

- Mi a fene… - jött meg a hangja rekedten.

- Nem, nem a fene – hallott meg egy hangot a háta mögött. – Csak én… - kopogtak a léptek hátulról egyre közelebb, aztán egy arc hajolt a füle közelébe.

- Nem emlékszel már rám, Salvatore? – csikorgott a testetlen hang. – Bár, miért is emlékeznél… csak egy áldozat voltam neked, a sok közül – követte a mondatot egy Damon tarkójára mért újabb ütés, amitől feje újra előrebukott.

- A rohadt életbe! – kiáltott fel. – Mutasd már magad! Szemtől szembe! Vagy úgy már nem vagy velem olyan bátor?

- Ó, dehogynem – jelent meg Damon látómezőjében egy cipő, majd két láb.. és elé sétált valaki, akiről Damon sehogy nem értette, hogyan kerülhetett ide.

- Te halott vagy… meghaltál. Megölelek – motyogta teljesen ledöbbenve, ahogy belenézett Mason Lockwood vigyorgó arcába.

- Bingó! – kiáltott a vérfarkas nevetve. – Ritka szar nap volt az számomra… meg szegény szívem számára – mutatott mellkasa felé. – Javíts ki ha tévednék… - kezdett járni fel-alá a szőnyegen Damon tekintete pedig követte – cirka fél óra alatt többször is megkínoztál. Az a tüzes piszkavas… hát, nem kellemes. A sisakvirág pedig végképp borzalmas, nem szeretem érezni, ahogy a saját vérem köpködöm kifelé. De hogy rávilágítottál, hogy Katherine milyen… és a szegény szívem utána saját kezűleg tépted ki…az volt az igazi kegyetlenség - csóválta a fejét, aztán hirtelen ott termett Damon előtt, és belehajolt az arcába – Hát most mondd meg Salvatore, mi a fenét csináljak én veled?

- Mondjuk, talán felejtsd el a dolgot, és engedj el – válaszolta a vámpír villogó szemekkel, aztán amennyire mozgástere engedte, megrázta a láncokat.

- Na persze – húzta el a száját Mason gúnyosan. – Nekem jobb ötletem van. Tudod, én szerettem élni. Átok ide vagy oda. Szerettem a nőket, az italt, a bulikat… mellesleg, van egy unokaöcsém, aki mellett most is ott kellene lennem, hogy védjem őt, és szeressem. És te elvetted tőlem ezt a lehetőséget! Csak azért, mert én farkas vagyok, és te vámpír, ergo a csökönyös bolond fejeddel csak a rég besulykolt hagyománynak hittél. Hogy mi ketten csak ellenségek lehetünk. És ezzel tettél engem a legnagyobb ellenségé.

- Ez nagyon szép és nagyon jó Mason. Oké, felfogtam a lelki fröccs lényegét. Most már elengednél? – hajtotta a fejét félre Damon.

- Majd ha bolond lennék – morrant egyet a vérfarkas. – Szeretem a szemet szemért, fogat fogért elvet.

- Meg akarsz kínozni? – kérdezte Damon megvetően.

- Igen, így tervezem – tárta szét a kezét Mason, aztán a zsebébe nyúlt, és egy köteg verbénát húzott elő onnan. – Szép növény. Biztos a kedvenced – közelített vele Damon arca felé, aki elkapta a fejét.

- A legrohadtabb az egészben az, hogy miután már elszórakoztam veled, ugyanúgy kitépem a szíved, ahogy te az enyémet. Ha én nem lehetek amellett, akit meg kellene védenem, te miért legyél? – mosolygott Mason, mint a ragadozó barracuda, Damon fejében pedig megszólalt a vészcsengő.

- Elena… - zihált rémülten. – Nem lehet… szüksége van rám! Én vagyok jelenleg az egyetlen, aki megvédi őt!

- Tudtommal az öcséd is védi, nem? – vetette oda foghegyről Mason, és felegyenesedett.

- Stefantól kell megvédenem a LEGJOBBAN! – ordított Damon. – És Klaustól, aki addig fogja a vérét venni, amíg Elena bele nem hal! Ezt nem teheted Mason! Ha bosszút akarsz, legyen, nem futok el előle! De hagyj még nekem időt, amíg elintézem Klaust, és megvédem Elenát!

- Sok a duma! – sziszegte Mason, és Damon szájába tömte a verbénát.

A vámpír felordított, de a torkából feltörő vér elfojtotta a hangját. Füst szállt fel a húsból, ahol a növény hozzáért, és nagy keservesen kiköhögte a mérget magából, de ajkáról a tulajdon vére folyt le a mellkasára.

- Rohadj meg – nyögte keservesen Mason felé, és még percekig rázta a fuldokló köhögés.

- Szerintem az már megtörtént – válaszolta Mason szinte oda sem figyelve. – Bár nem tudom, nem vágyom látni a saját testemet a föld alatt. Nem lehetek túl jó formában… legalábbis abban a tekintetben biztosan.

Elsétált Damon látóteréből, majd csak némi motozást lehetett hallani, és visszatért… és Damon hatodik érzéke már tudta, hogy most mi következik. De megesküdött magában, hogy inkább elharapja és lenyeli a saját nyelvét, minthogy megadja az örömet a másiknak, hogy üvölteni hallja őt.

- Tetszik nekem a fordított felállás – állt elé Mason, és ebben a pillanatban teljes erővel beledöfte Damon mellkasába az izzó piszkavasat. – Neked jobban tetszik EZ, mint nekem?

Damon testének izmai pattanásig feszültek. Keze ökölbe szorult, és remegni kezdett, ahogy minden erejével próbál uralkodni magán, torkából tehetetlen nyögés tört fel, de összeszorított fogsora mögött maradt az ordítás, amire Mason annyira áhítozott.

- Ugyanúgy, ahogy én, te is gyorsan gyógyulsz Salvatore – húzta ki a farkas a piszkavasat, mire Damon némileg megkönnyebbülten lihegett. – Nagy előnye, hogy nálad is nagyon sokáig húzható a játék! – döfött újra, ezúttal Damon vállába, és nem volt elég, hogy a forró piszkavas égette hús bűzét érezte, és hallotta Damon csikorgó fogait, még kéjesen tekert is egyet a szerszámon, mire a vámpír nem bírta tovább, és felkiáltott.

- Alakul ez! – nevetett Mason elégedetten. – És akkor hol legyen a következő hely? – nézett Damon gyomra felé, de valami ekkor történt. Mason keze megremegett, és arca halálsápadttá vált.

- Mit művelsz, Salvatore? – ragadta meg Damon haját fájdalmasan.

- Fizetek… - nyöszörögte Damon elkínzottan. – Megfizetek.

- Nem… - motyogta Mason halkan. – Nem, ez valami más… - lépett hátra, és ahogy már nem takarta el teljesen Damon látószögét, a vámpír meglátta azt, ami miatt újult erőt kezdett el érezni magában.

- Isten veled Mason – próbált rávigyorogni a másikra, még a vállában lévő vas okozta fájdalom ellenére is. – Örülök, hogy láttalak.

Mason döbbenten felkapta a fejét, ahogy szél támadt a nappaliban, megcibálva a vörös függönyöket, csaknem elfújva a kandallóban égő tüzet, és hátraperdült, épp akkor, amikor Bonnie becsukta a varázskönyvet.

Mason alakja remegni kezdett. Áttetszővé vált, körvonalai tekeregni kezdtek, mint a füst. Próbált megmozdulni, de lehetetlen volt már… Egy utolsó kétségbeesett kiáltással még megpróbálta Bonnie-ra vetni magát, de a mozdulat félúton megakadt… Mason Lockwood pedig egy szempillantás alatt eltűnt, úgy, mint aki soha nem is létezett.

- Sosem örültem még neked ennyire, boszi – nyögött Damon rekedten, és a következő másodpercben még jelen helyzetében is elöntötte a szívét a boldogság, mikor látta a Bonnie mögött álló, könnyek csíkozta arcú Elenát.

A két lány összenézett, és megölelték egymást, míg Damon meg nem törte a hangulatot.

- Bocsánat, de valaki nem segítene? – nézett a vállában lévő vasra. – Mert ez itt piszkosul fáj…

- Jaj… sajnálom – kapott észbe Elena, és minden erejét össze kellett szednie, hogy kirángassa a hegyes eszközt, amit nagy csörrenéssel dobott a kandalló elé, majd Damon láncait kezdte el eloldani.

- Én nem tudom… hogy történhetett ez… - motyogta közben, és mikor a vámpírról lehullott az utolsó lánc is, Bonnie-ra kapta a tekintetét.

- Én sejtem. És később el is mondom. De előbb szerintem hozd rendbe őt – mutatott Damon felé, és sarkon fordult, de a fiú hangja megállította.

- Bonnie – állt talpra nagy nehezen Damon, Elena támogatásával – köszönöm, hogy megmentettél.

A boszorkány visszanézett a válla fölött, és meglátta Damon arcán azt, amit eddig még önmagával szemben soha. Őszinteséget, és hálát. Halványan elmosolyodott, biccentett egyet, és jelezte Elenának, hogy majd később találkoznak. Mire a lány és a vámpír összenézett, már ő sem volt sehol.

*****

- Csak lassan, óvatosan – segítette Elena Damon derekát fogva el az ágyáig, és a vámpír megkönnyebbülten felsóhajtott, mikor újra az óriási párnák és takarók között érezte magát.

- Kedves vagy, de nem vagyok haldokló – mosolygott Damon, de a világ minden pénzéért nem adta volna oda ezt a néhány percet oda senkinek sem.

- Nem volt sok híja – morogta Elena, majd lerántotta Damon ingét, mire a másik meglepetten összerándult. – Szerencséd van ezzel a gyors gyógyulással – sóhajtotta a lány, mikor meggyőződött róla, hogy a másik testén nyoma sincs a sebeknek és a gyötrelemnek, amit ki kellett állnia. – Ezért ez nagyon fájhatott… - érintette meg Damon vállának meztelen bőrét.

- És akkor még nem is tudsz a verbénáról – motyogta Damon a finom érintés hatására, de több gondolat már nem nagyon volt a fejében.

- Én sajnálom… - rázta a fejét Elena. – Nem volt helyes dolog, amit annak idején Masonnal tettél, de…

- Egy aljas szemét voltam, amiért megöltem Masont – válaszolta Damon őszintén. – Nem kellett volna megtennem, ez tény. De ő össze volt kötve Katherinne-el. És a te életed volt a tét, Elena. És ha ezer kísértet térne is vissza, és ezren tennék velem, ezért a tényért akkor is vállalnák mindent… ha téged mentenélek meg vele – vallotta be a vámpír, és a lány szemébe nézett.

Elena zavartan elpirult, de képtelen volt elszakadni az azúrkék szempártól. És még mielőtt belegondolt volna abba, hogy mit tesz, előrehajolt, és ajkát Damon szájára tapasztotta.

Damon teste megfeszült, ezúttal nem a fájdalomtól, hanem a meglepetéstől. Kellett néhány másodperc, mire felfogta, hogy ami történik, nem csupán egy álom… behunyta szemét, óvatosan magához szorította a lányt, és viszonozni kezdte a csókot, épp abban a pillanatban, mikor Elena el akart húzódni tőle.

A vámpír nyelvének érintése Elena fejében is összemosott minden értelmes gondolatot. Tudta, hogy nem helyes, amit tesznek… hogy nagy, és komoly bonyodalmak származnak majd még ebből. De nem volt megállás… testük elfogadta végre a másik kihívását, és a tudatalatti világ a felszínre tört bennük.

Damon elengedte a lány száját, és ajkával a nyaka felé indult el, készen arra, hogy bármikor visszavonulót fújjon, ha Elena úgy döntene, de a halk és lágy sóhaj meggyőzte arról, hogy ez nem fog bekövetkezni. Visszatért szájával Elena szájához, újra forró csókban forrt össze vele, aztán a lány fülét kezdte el kényeztetni nyelvével, míg Elena keze finoman végigsiklott Damon meztelen mellkasán.

- Álmodom… biztos, hogy álmodom – hebegte Damon belenézve a barna szempárba, amelyek most bársonyként simogatták őt.

- Akkor most együtt álmodunk – válaszolta Elena, majd közelebb húzódott a fiúhoz, és nézte egyre hevesebben dobogó szívvel, hogy a másik megfosztja őt felsőjétől, és a melleit takaró fehérneműtől is.

Damon képtelen volt levenni szemét Elena testéről. Kezei mintha önálló életet éltek volna, remegve tapogatóztak felfelé a lány derekától, mígnem elértek az ingerlő domborulatokig, és ujjaival lágyan kényeztetni kezdte a kicsúcsosodó mellbimbókat, mire Elena hátravetette fejét, és felnyögött. Nyakán kirajzolódtak az erek, Damon pedig odahajolt, és lágy csókot nyomott rá. Fura, de nem gyötörte éhség, nem vágyott a lány vérére. A másik vágy kimosta belőle a vér utáni vágyakozást.

A csókkal egyre és egyre lejjebb haladva, tűzforró szája felváltotta eddigi simogató kezei helyét, és Elena a fiú hajába túrt, így kérve őt arra, hogy kényeztesse tovább, korbácsolja fel vágyait, és tegyék meg végre mindazt, amire már mindketten vágynak oly hosszú ideje. Kezével közben leheletfinoman végigsimított Damon nadrágjának elején, és érezte, hogy már ami eddig történt is milyen hatást váltott ki a fiúból.

Damon óvatosan Elena hátára tette a kezét, és lassan hanyatt fektette az ágyon, aztán lecibálta a lány nadrágját, és a saját ruháig is. Egy szál alsóban simult össze a testük, és Damon végighintette csókokkal Elena testét, aki egyre hevesebb lihegéssel kérte a folytatást, és mikor Damon nyelve az alsóneműn keresztül is megérintette érzékeny pontját, halkan felkiáltott a rá törő kéjtől.

Damon két rántással megszabadította a lányt a falatnyi textiltől, és az anyag szakadó hangját hallva Elena elmosolyogta magát, majd fejét hátravetette a párnára, mikor Damon nyelve újra kényeztetni kezdte, közben nyakába emelte a lány lábait, így zárva önmagát önkéntes börtönbe. Elena egyre feljebb emelte csípőjét, hogy a fiú minél jobban hozzáférhessen, és halkan nyögött Damon mozdulatai nyomán, aztán a vámpír újra felkúszott az arcához, megcsókolta, és érezte, hogy a lány kezei utat találnak bokszere alá.

Két másodperc alatt ő is megszabadult a zavaró ruhadarabtól, aztán fejét Elena vállába temetve, halk hangokkal adta tudtára Elenának, hogy mennyire élvezi azt, amit tesz vele… A lány kezei finom ütemben kényeztették izgalmát, és Damon nem sokáig volt képes elviselni ezt az érzést. Ő már sokkal többet akart.

- Szeretlek, Elena – fogta két tenyerébe a lány arcát. – Bárcsak el tudnám mondani, mennyire szeretlek – súgta a fülébe halkan, és lágyan, óvatosan belehatolt, Elena pedig segítette őt azzal, hogy csípőjére kulcsolta lábait, teljes hozzáférést biztosítva Damon számára.

- Ez maga a mennyország – suttogta Damon, aztán finoman ringatni kezdte csípőjét előre-hátra, csaknem teljesen elhagyta a lány testét, hogy a következő pillanatban újra mélyen visszanyomuljon… Elena ziháló, kéjes sikkantásai adták számára az ütemet. Reszketett, és a saját kéje közepén is szinte önmagában érezte a lány gyönyörét. Mintha csak átvette volna a másik szívét, lelkét, és odaadta volna helyette a sajátját.

Elena keze a vámpír hátára tapadt, egy-egy erőteljesebb lökésnél finoman belevájta körmét a másik nyirkos bőrébe, de képtelen volt kontrollálni magát. Damon sokkal gyöngédebb, és jobb szerető volt annál, mint amilyen Stefan valaha is lehetett. Hát csak hagyta, hagy vigye őt a vámpír minél messzebb a felhők fölé, ami már nem is volt olyan elérhetetlen magasságban… sőt, egyre és egyre közelebb került.

Ő maga is mozgatni kezdte csípőjét, magához szorította Damon fejét, aki maga is egyre sűrűbben nyögött a lány fülébe, és mindketten érezték, hogy azonnal itt a pillanat, a beteljesülés édes másodpercei…

Elena teste hirtelen pattanásig feszült, és hasztalan próbálta magába fojtani az élvezet hangjait, Damon pedig egy utolsó, ziháló nyögéssel követte őt abba a másik, boldog világba, és Elena testébe árasztotta kéje jelét.

Hosszú percekig feküdtek egymáson, próbálva visszatérni a földre. Damon mozdult meg hamarabb, felemelte kócos fejét, és belenézett Elena homályosan csillogó szemeibe.

- Miss Gilbert – sóhajtotta. – Ugye tudod, hogy…

- Tudom, Mr. Salvatore – jött a mosolygó válasz. – Azt hiszem, végre már én sem félek bevallani, hogy mennyire szeretlek.

Vége