Ha egy álom megkísért 8.

8. fejezet

- Na jó, akkor tartsunk magunkat az eddigi tervhez – mondta Caroline, majd fülelni kezdett a folyosó felé. – Elena végzett. Gyanítom, hogy vissza fog jönni – jelentette be, majd kivette a kezemből a vért, és nemes egyszerűséggel, ott az orrom előtt felhajtotta az egészet. Nagyokat nyeltem, hogy leküzdjem a rosszullétet. Oké, a forgatásokon hozzá voltunk szokva az ilyesmihez, de tudtuk, hogy az valami finom, és édes kutyulék… de ez nem forgatás volt.

- Tessék – nyomta aztán a kezembe az üres zacskót, majd kissé furcsállva nézett rám. – Próbáld nem úgy fogni, mintha valami halott állat lenne. Egy vámpír nem így fogja a reggelije maradékát – szorította rá erősen a kezemet az üres zacskóra, és elengedett, épp abban a pillanatban, mikor Elena bedugta a fejét az ajtón.

- Caroline, nincs kedved bejönni inkább az én szobámba? – kérdezte, és utálkozó fintor futott végig az arcán, ahogy meglátta kezemben a véres nyomokat.

- Dehogynem – vigyorgott Caroline, majd a maga szeles modorában sarkon fordult. – Szia Damon, légy jó. És egészségedre – kacsintott rám még fordulatból, aztán egyedül hagyott.

*****

Ledobtam kezemből a tasakot, aztán ismét felkaptam, és leporzottam a konyhába. Betömködtem a szemetesbe, hogy még látnom se kelljen, majd hosszasan sikáltam vérfoltos kezeimet. Mintha épp meggyilkoltam volna valakit… borzalmas érzés volt.

- Könyörgöm Bonnie, ugye igyekszel? – mormoltam az orrom alatt, és próbáltam fülelni Elena szobájának irányába, de onnan egyetlen pisszenést sem lehetett hallani. Most nagyon sajnáltam, hogy nincs vámpírhallásom. Bár nagyjából magam is tippeltem, miről folyhat épp odabenn a szó…

Öntöttem egy jó pohár whiskyt, és egy darabig fel-alá kószáltam a csendes házban, de nyomasztó volt a légkör szál egyedül, hát a legjobb dolgot tettem, amit csak lehetett. Kézbe fogtam a kabátomat, majd kisétáltam az udvarra, és a régi fák között, egy napsütötte helyen a fűbe vetettem magamat.

Hosszan bámultam fel a felhőkre, és azokra gondoltam, akik ott vannak tőlem messze, abban a bizonyos másik világban. A barátaim… a családom… a munkatársaim, Paul, Matt, Michael. De a legtöbbet, és a legfájóbban Ninára gondoltam. Vajon hol lehet, mit csinálhat? Aggódik értem vajon? És mi történt velem ODAÁT? Eltűntem, nyom nélkül felszívódtam? Mennyi idő telt el OTT, amíg itt napok? Talán még most is ott fekszem abban az ágyban, mert ott percekkel mérhető még csak az idő múlása?

Fájni kezdett a fejem a gyötrő gondolatoktól, és a szívem Nina hiányától. Azt akartam, hogy itt legyen velem, hogy a vállamra bújjon, hosszú barna haja végigsimítsa arcomat, hogy a szemébe nézzek, és lássam benne azt a boldogságot, amit én is érzek a közelében. Csókolni akartam, és szeretni őt. Mindennél jobban.

Alighanem elszundíthattam kicsit a napfényben, mert csak arra riadtam fel, hogy egy test huppant mellém, és ahogy fél szemmel felsandítottam, Elenát láttam meg mellém ereszkedni, olyan óvatosan, mintha attól tartott volna hogy felugrom, és megharapom.

- Caroline máris távozott? – nyújtóztam egyet, de nem voltam hajlandó feltápászkodni a hanyatt fekvésből. – Nem tartott sokáig kibeszélni engem.

- Nem beszéltünk ki téged – rázta meg a fejét Elena, aztán kétkedő szemráncolásomra felsóhajtott. – Jó, igazad van. De csak ő beszélt rólad… de azt folyamatosan – nevette el magát halkan.

- Remélem valami olyasmiről, hogy ellenállhatatlan találja a stílusomat, a kidolgozott testemet, és ehhez hasonlók – vigyorogtam el magam én is, mire Elena egy amolyan „álmodik a nyomor” jellegű pillantást küldött felém.

- Nem, nem kimondottan. Nem őrült, hanem realista – szúrt felém egyet, majd a lábujját kezdte el piszkálgatni. – Igazából arra volt kíváncsi, mi történt köztünk, mikor belépett. És hogy… mi történhetett volna még. És ami azt illeti – motyogta már alig hallhatóan – nem ő az egyetlen, aki kíváncsi erre.

- Pontosan tudod, mi történt – helyezkedtem már magam is ülésbe. – Tudod, hogy mit érzek irántad. Vagyis… - hallgattam el hirtelen. Nem lett volna túl jó folytatás az, hogy valójában mindezt Nina iránt érzem. – Szóval, nekem az, hogy veled töltöttem az éjszakát – még ha felöltözve is – olyan volt, mint valami szép álom. És szerettem volna ezt az álmot a reggeli ébredés után megkoronázni.

- Megkoronázni? – kezdett vészjósló magasságokba emelkedni Elena hangja. – Azt hiszed, hogy azért, mert ott aludtam veled, reggel még én és te… majd… - szorította össze a száját, és kimondatlanul is tudtam, hogy mire gondol.

- Nem vagyok bolond – morogtam, majd talpra álltam, és leporoltam magamról a fűszálakat. – Eléggé világossá tetted a számomra, hogy sosem léphetek Szent Stefan helyére. Aki annyira nem is szent, mert jelenleg valahol végiggyilkol egy kisvárost. Kedves Klaus barátja bátorító szurkolása mellett – vágtam a kezem zsebre. – Tudom, hogy én sosem leszek más, csak Elena hercegnő hűséges fegyverhordozója. Damon ott lesz, ha szükség van rá, megvéd mindentől, és Damon elégedjen meg köszönetképpen egy aprócska mosollyal, vagy azzal, hogy nem versz karót a szívébe, ugye? – kérdeztem keserűen, néhány percre elfelejtve, hogy én magam nem Damon vagyok.

- Te most tényleg azt hiszed, hogy mert Stefan elment, már nem szeretem? – ugrott talpra Elena is, és ha valaha, hát most nagyon dühösnek látszott. – Komolyan megfordult a fejedben egy percre is, hogy beengedlek helyette a szívembe, vagy az ágyamba? – tette a kezét csípőre, és láttam az ujjai mozgásán, hogy a következő mondatomra kinéz nekem egy jókora pofon, de már képtelen voltam leállni.

- Nem, nem gondoltam erre – fintorogtam. – Nem engedtél az ágyadba. Helyette te jöttél az enyémbe!

A mozdulatot nem láttam, csak a pofon csattanását éreztem az arcomon, de a szemem sarkából követni tudtam a mozgó árnyat, ami újra az arcom felé közelített, és egy hirtelen mozdulattal elkaptam Elena bal kezét, amivel a pofon párját akarta kiosztani, majd – hogy megakadályozzam minden kísérletét – a másik kezét is „lebilincseltem”.

- Csak árulj el nekem valamit – néztem a szemébe félig dühösen, félig megbántva. – Mivel vagyok rosszabb nála? Tettem rossz dolgokat, és milliószor bántottalak, ez tény. De már jó ideje nem vagyok ilyen. Változtam, miattad! Érted! Mert amíg ténylegesen olyan voltam, mint egy vámpír, gyűlöltél. Most Stefan vált ugyanolyanná, és őt szereted. Hát mondd, mennyivel jobb ő még mindig nálam? – vártam a választ, de az nem jött. Elena ajka szóra nyílt, majd újra becsukta a száját, és nem jött a felelet.

- Te magad sem tudod, ugye? – kérdeztem, és mikor éreztem, hogy kihunyt benne a pofozkodási láz, elengedtem a kezeit. – Hát csak ennyit szerettem volna – mondtam csendesen, aztán sarkon fordultam, és fejem lehajtva a ház felé indultam… volna. Egy finom kéz ugyanis megfogta a pólómat, és maga felé fordított.

- Én pedig csak ezt szeretném – jött a leheletnél is halkabb suttogás, és Elena abban a pillanatban előttem állt, és csókolni kezdett.

Egy másodpercig döbbenten, tágra nyitott szemekkel álltam, még magam sem tudtam felfogni, mi is történik, aztán a következő pillanatban fellobbant bennem a szerelem, és a vágy, átfogtam a derekát, magamhoz szorítottam, és már én voltam az, aki falni kezdte a száját szenvedélyesen, őrült hévvel.

- Elena… - súgtam, mikor néhány perc múlva elváltunk egymástól. – Talán… talán jobb lenne ezt itt most abbahagyni – ziháltam, utolsó erőmmel féken tartva magam, hogy ne kapjam ölbe, ne vigyem be a házba, és vessem rá magam.

Láttam a szemén, hogy megértett. Végigsimított az arcomon egy mosollyal, és mire kettőt pisloghattam volna, már a hűlt helyét láttam. Néha tényleg gyorsabb, mint egy vámpír…

*****

Újra az ágyamban feküdtem, és jó szokásomhoz híven bámultam a plafonon játszó fényfoltokat, melyeket a kinti utcalámpák fénye varázsolt a sötét, éjszakai mennyezetre. Képtelen voltam rá, hogy elaludjak…

Az a csók… az a gyönyörű, mámorító csók a kertben, még most is égette, perzselte minden porcikámat. De nem tudtam szabadulni a bűntudattól. Annyira vágytam Elenára… azt akartam, hogy itt feküdjön mellettem, a párnámra hajtott fejekkel, hogy lássam az arcán a mámort, amivel megajándékozom egy feledhetetlen, eszméletlen éjszakán. De ott volt Nina is. És vele szemben vajon megtehetem ezt? Hiszen én VALÓJÁBAN őt szeretem!

- Meg fogok bolondulni, már előre látom – morogtam, és a szememre nyomtam a kezeimet, hogy amikor elvegyem onnan, a vér is meghűljön bennem. Mert a szobám közepén, a fényektől épphogy megvilágítva, egy emberi alak állt.

- Stefan – nyögtem fel döbbenten, és dermedten bámultam torz mosolyba húzódó arcát.

Vége

Folyt. Köv.