2012. szeptember 22., szombat

Sziasztok!

Hozom egy-két napon belül az új fejezetet, ne aggódjatok. De addig is, mintegy köszönetképpen a támogatásért, a véleményekért, biztató szavakért, ajándékba hoztam nektek egy Ian-Nina one-shot történetet. Remélem ugyanúgy fogadjátok, mint ahogyan én írtam, csak Nektek, kedves olvasók! :)



Gyümölcssaláta,
avagy ez aztán perverz, Mr. Somerhalder.

FIGYELEM, EROTIKUS TÖRTÉNET! ELOLVASÁSA CSAK 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK, VAGY SAJÁT FELELŐSSÉGRE.


Ian szeme az étterem pultja felé fordul mikor látószögében megjelenik a pincér. Egy kisebb és egy nagyobb tányért egyensúlyoz a karján, ruhája makulátlan fehér, arcán pedig ott az a különös, felsőbbrendű gőg, amit mintha minden felszolgáló magába szívna az iskolában.
- Köszönjük – biccent Ian, mikor a pincér szertartásosan eléjük teszi az ebédet, és nagyot szippant a hal illatából. Az éhség fájdalmasan teker egyet a gyomrán. Régen volt már hajnal négy óra.
- Most is csak csipegetsz? – mosolyog Ian Ninára, aki mohón kapja fel a villát, és beleszúrja egy darab görögdinnyébe, majd lehunyt szemmel, élvezettel kapja be a kis falatot, még nyög is egyet hozzá elgyötörten.
- Tudod, hogy imádom a gyümölcssalátát – válaszolja Nina apró mosollyal, és vállat ránt hozzá. – Többre most nem is nagyon vágyom.
- Fáradtnak tűnsz – mormolja Ian. – Rendesen kéne enned, aztán mars az ágyba aludni.
- Nem túl jó a gyomrom – sóhajt Nina, már egy őszibarack-darabbal birkózva. – Hazafelé a gépen Candice meg én megittunk néhány pohár tequilát.
- Becsíptél, kedves? – vigyorodik el Ian szélesen. Nem szereti, ha egy nő mérték nélkül fogyaszt alkoholt. Nina nem is ez a típus, de mikor kissé megzavarja egy-két pohár a fejét, olyanná válik, mint egy jókedvű, viháncoló kismacska, és Ian imádja ezt.
- Nem, nem csíptem be, csak… kissé fáradtabb voltam, mint gondoltam, és jobban megártott. A landolás pedig amúgy is kissé felkavarta a gyomromat – motyogja Nina, és isten igazában nekilát a salátának, míg Ian beleszúrja villáját a sült hal omlós húsába, és lehunyt szemmel élvezi az ízvilágot, ami elönti szájának minden zegzugát.
- Azért ugye hiányoztam? – vet Nina egy pillantást Ian arcára, mire a férfi szemei meglepődve felpattannak.
- Hát persze, hogy hiányoztál – feleli kissé értetlenül. – Miért gondolod ennek az ellenkezőjét? Ez a négy nap nem volt épp rövid úgy, hogy nem voltál mellettem.
- Eljöhettél volna velem – billenti fejét Nina félre, és ettől a mozdulattól a barna hajtömeg egyik vállára hullik.
- Édesem, ez egy olyan VD esemény volt, ahol csak a nők prezentálták magukat. Ha nem vetted volna még észre, akkor felhívnám a figyelmed rá, hogy nem vagyok nő – vág Ian szemével a nadrágja felé, mire Nina felkuncog.
- Ezt már észrevettem másfél év alatt néhányszor, Mr. Somerhalder – mosolyog pajkosan, majd kézzel nyúl a tálba, elővesz belőle egy nagyobb darab körtét, és lassan rágcsálni kezdi. Mikor lenyeli, szájába veszi ujját, mire rácsordult a körte édes leve. Lágyan lenyalja onnan, de közben egy pillanatra sem veszi le a tekintetét Ian arcáról, akiben látványosan benne akad a lélegzet.
- Mondd, tisztában vagy azzal, mit művelsz? – morogja Ian halkan, elnehezedő légzéssel, tekintetében pedig felcsillan valami, amit a lány már nagyon jól ismer.
- Igen, tisztában vagyok – bólint Nina. – Csak felmérem, mennyire hiányoztam – mosolyog kajánul, élvezi a mentális hatalmat, amivel szemmel láthatóan most uralkodik a férfin.
Ian halk hörgéssel vesz egy nagy levegőt, és lecsapja a villáját az asztalra.
- Menjünk haza – morogja, a hangja pedig szinte nem is övé. Sötétté, és selymessé teszi a vágyakozás.
- Bocsáss meg, de éhes vagyok – ránt Nina vállat, és magában nevet. Élvezi a helyzetet, nagyon is. – Neked is enned kellene. Tudod, hogy kell az erőnlét – jegyzi meg kétértelműen.
- Ne aggódj az én kondimért – hajol közelebb Ian, kék szeme pedig mintha vörösben izzana. – Menjünk, kérlek. Megmutatom, mennyire hiányoztál.
Nina halvány mosollyal nézi a felajzott férfit. Tekintete az asztalra téved, úgy tesz, mint aki mérlegeli, érdemes-e otthagyni az ebédet, pedig az ő hormonjai is szinte táncot járnak. De imádja az elérhetetlen szex csábításával húzni párja agyát.
- Hát jó, menjünk – adja meg aztán magát, és felnevet, ahogy Ian a néhány szóra máris úgy ugrik fel, mint a rugós játék. Kapkodó mozdulatokkal előhalássza a tárcáját, néhány bankót dob az asztalra, és ha Nina nem állna magától talpra, hát a vállára venné, úgy vinné ki a kocsihoz.
- Kár itt hagyni az ételt – döf egyet lelkileg Nina még Ian vágyán. – Tudod, mennyire imádom a gyümölcssalátát…


*****

Nina belép a sötét lakásba, egészen pontosan szinte bezuhan az ajtón. Az okozója ennek a mozdulatnak pedig nem más, mint a hátára tapadó Ian, aki lázas sietséggel liheg bele a lány fülébe.
- Mr. Somerhalder, tényleg ennyire hiányoztam? – fordul meg a lány, mikor becsukódik Ian mögött a bejárati ajtó, és a sötétségben csak a szeme villog a férfi felé.
- Sokkal jobban, mint hinnéd – súgja Ian, kezével végigsimítva Nina arcán. – Pokoli rossz elaludni és felkelni nélküled – fürkészi a lány tekintetét, Nina pedig gyönyörködik abban a kék szempárban, ami most mintha reflektorként világítana a sötétségben.
- Ne gyújtsd villanyt – kéri a férfit, és megfogja a kezét. – Most így valahogy sokkal izgalmasabb – kuncogja, és engedelmesen simul Ian karjaiba mikor a férfi magához rántja.
Szája elnyílik, szemhéját lehunyja, és máris megérzi Ian nyelvét, ahogy a szájába nyomul. A csók váltakozik. Egyszer heves, és vággyal teli, majd lágyabb lesz, és óvatosabb.
„Ördögi gazfickó” – gondolja Nina. Tudja a pimasz fiú, megtanulta már jól az együtt töltött idő alatt, hogy húzza fel őt teljesen már egy csókkal, és Nina levegő után kapkod, mikor elválnak egymástól.
Pislogni sincs szinte ideje, már csak azon veszi észre magát, hogy a felsője eltűnt róla, és a lakás levegője megérinti puszta bőrét.
- Bocsánat – morogja Ian, kezében tartva Nina széttépett felsőjét, és noha a fekete sötétben a lány nem látja rendesen az arcát, meg merne esküdni rá, hogy a férfi élvezettel vigyorog.
- Ezt leveszed magadtól, vagy ezt is leselejtezzem? – húzza meg ujjával Nina melltartójának a pántját, mire a lány kapkodva dobja le magáról a fehérneműt.
- Ezt már szeretem – vált Ian hangja lággyá, simogatóvá, és kinyújtott ujjaival rátalál Nina melleire, hogy cirógatni kezdje őket. Élvezi a lány forró bőrének érintését, körülményes lassúsággal közelít célja felé, és mindkettőjükben benne akad a levegő, mikor keze rátalál a hetykén felmeredő mellbimbókra.
Nina felnyög az érintésre, lábai pedig mintha lassan elhagynának magukból minden csontot. Remegni kezd, muszáj a férfiba kapaszkodnia, hogy talpon maradhasson. Nem látják, csak érzik egymást, ez a helyzet pedig most sokkal izgalmasabbá teszi a helyzetet.
- Mintha reszketnél – jegyzi meg Ian kajánul, válaszul a lány csak lerángatja róla a fekete pólót, hogy ujját végighúzza a kidolgozott mellkason, egészen a kockás hasig, végül ingerlően végigsimítja a kis szőrcsíkot, ami eltűnik Ian nadrágjában.
- Mintha reszketnél – jegyzi meg Nina pimasz hangon, mire Ian csak mordul egyet. Lehúzza mindkettőjükről a nadrágot, és minden önuralmára szüksége van, hogy a farmerok ne végezzék egy halom rongyként. Még két mozdulat, amivel az alsóneműktől is megszabadulnak, és ott állnak mindketten a sötét lakásban meztelenül. Csak egymás ziháló lélegzetvételét hallják, és szinte érzik maguk közt a vágytól felforrósodott levegőt.
Nina mosolyát elrejti a sötétség. Úgy érzi most magát, mint egy istennő. Tapogatózó keze rálel Ian izgalmára, és óvatosan húzza rajta végig a kezét, tövétől a hegyéig végigsimítva, Ian pedig halkan hörren egyet ettől a mozdulattól.
- Nina… - nyöszörgi, aztán magához húzza a lányt. Nina Ian csípője köré fonja egyik lábát, hogy a férfi ujjai akadálytalanul simogathassák végig teste minden porcikáját, egészen addig, míg utat nem találnak lábai közé, és megmerülnek teste forróságában. Akkor hirtelen levegő után kap, és sokkal erősebben kapaszkodik Ian nyakába mint eddig. Az a lába, ami még a földet érinti már nem is láb, hanem valami különösen remegő zselé.
- Úgy érzem, nagyon hiányoztam – mormolja Ian szerelemtől és vágytól fűtött hangon, élvezve Nina testének nedves forróságát, majd néhányszor ki-be mozgatja ujját, míg a lány hangosan fel nem nyög a vágytól.
Ian egy hirtelen mozdulattal felkapja Ninát, és a sötétben kissé tétován tapogatózva megindul vele a hálószoba felé, ahol leteszi az ágyra. A rugók aprót nyekkennek a hirtelen súly alatt, Nina pedig kényelmesen elterül, barna haja szétterül a fehér párnán, keze pedig mintha nem találna kiutat a hajtömeg alól.
Ian már csaknem követi, mikor valami az eszébe villan. A vigyora most szinte ördögivé válik, a lány szerencsére ebből semmit nem vesz észre.
- Egy pillanat, és itt vagyok – leheli Nina fülébe, majd kirohan egy fél percre, és máris visszarohan.
- Mi volt ennyire….? – kezd bele Nina értetlenül, de Ian az ajkára teszi ujjait, belefojtva a kérdést.
- Mivel szünetelsz a tablettával, gondoltam, hozok némi biztosítékot – rázza meg az óvszer halkan zörgő csomagját. Azt nem köti a lány orrára, hogy máshol is járt egy másodpercre ezen idő alatt… Nina pedig válaszul csak egy újabb simogatást ad neki. Ian levegő után kap, és férfiassága még jobban megfeszül a vágytól.
Maga alá birkózza a lányt, mintha valami erotikus meccset játszanának, olyanok most, mint két viháncoló kölyökkutya, Nina fel is nevet, de a nevetés sóhajra vált, ahogy Ian nyelve végigsimítja combjait, és utat talál két lába közé, a lány testének legforróbb pontjára.
Nyelvével köröz, egyszer-kétszer meg is ízleli Nina testének nedvességét, élvezi a hangokat amik elhagyják a lány száját.
- Smolder… - nyögi Nina a becenevet, ahogy ilyenkor szólítja a fiút, ő pedig feltérdel az ágyon.
- Mit szeretnél? – suttogja halkan. – Kérlek, mondd ki....
- Smolder… ne várass tovább – lihegi a lány, Ian arcán pedig elömlik a diadal. Eljött a pillanat, amire várt.
Nina lehunyt szemmel, felajzva várja a „támadást”, és belemarkol a lepedőbe ahogy megérzi hogy a férfi belé csúszik, teljesen kitöltve őt. Ez az érzés csodálatos, semmihez nem hasonlítható. Apró szikrák villognak a szeme előtt, és felsóhajt ahogy Ian teljesen beér, majd megáll benne.
Nina nyögdécsel, aztán tompa érzékein valami átcsillog. Különös… de az érzés most kissé feszítőbb, mint máskor. Persze ez nem fáj, sőt… egyszerűen csodálatos. De mégis fura. Noha Iant is bőkezűen megáldotta a természet ilyen téren, de most különösen hatalmasnak tűnik. Vagy ő őrült meg teljesen? De nem, nyilván nem. Mert nem csak az érzés szokatlan, de hiányzik Ian testének melege is, ahogy ilyenkor ráborul, dédelgetve őt.
Oldalra kapja hitetlenkedve a fejét, ahogy meghallja a füle mellett Ian elégedett kuncogását, és ott érzi maga mellett őt. De hát hogyan lehet ez? Hogy lehet mellette a párnán, mikor olyan jólesően érzi őt magában?
- Meglepetés, édes – súgja Ian kajánul, majd felkattintja az éjjeliszekrényen álló olvasólámpát, ami sápadt, bágyadt fényébe vonja a szobát.
Nina értetlen arccal nézi a fiút, majd tekintete lassan lefelé vándorol magán, hogy elöntse a forróság, és a mindent elsöprő vágy. Legszívesebben ököllel püfölné Ian mellkasát bosszú gyanánt, de nem teszi meg, mert túl jóleső az érzés, és túl elsöprő a vágy.
Nagy levegőt vesz, és szemügyre veszi a banán sárgálló végét, ami kikandikál combjai között a testéből, aztán összerándul mikor Ian odanyúl, és mozgatni kezdi a gyümölcsöt ki-be, édes kínokat okozva neki ezzel.
- Azt mondtad, szereted a gyümölcssalátát – somolyog Ian, miközben keze mozgása egy másodpercre sem áll meg.
- Igen… igen… - nyögdécseli a lány lehunyt szemekkel, levegő után kapkodva, ujja pedig beletúr a férfi kócos hajába. – Ezért megkapod még a magadét, Ian Somerhalder – nyöszörgi ahogy érzi magát egyre közelebb a csúcshoz.
- Remélem is bébi – súgja a fülébe Ian, és nyelve lágyan játszani kezd Nina fülcimpájával. – Mert a gyümölcssaláta után én jövök… és ma éjjel nem kegyelmezek.


Vége



4 megjegyzés:

  1. Hát ez tényleg elég perverz lett, de azért mosolyogtam is végén, hogy mit alakított Ian :-))

    VálaszTörlés
  2. Ezer köszönet az ajándékért :)) Nagyon jó kis one shot volt ez :) Sűrűbben kaphatnánk ilyen részeket :))

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Nagyon jó kis one-shotot hoztál össze, ami igencsak forróra sikerült :)

    VálaszTörlés
  4. GRATULÁLOK elég sok hasonló írást olvastam és a tiéd az egyik legjobb!!!

    VálaszTörlés