Tüskék közt a virág 10. fejezet

Néztem, ahogy Joseph szőke feje felbukkan a víz alól, és ezernyi cseppet szór szét maga körül, a rajtuk áttörő fény pedig megannyi gyémánttá és drágakővé változtatta őket. Csupán egyetlen pillanatig tartott a varázs, mégis, kápráztatóan gyönyörű volt.

- Mi az, mi olyan érdekes? – szakította félbe a révedezést a lassan partra tempózó Joseph.

- Csak a fény, és a víz – adtam meg a választ. – Gyönyörű volt.

- Miért nem fotóztál? – érdeklődött Joseph, lihegve kapaszkodva egy kisebb sziklába a parton, közvetlenül a lábam előtt.

- Mert van, amit nem lehet megörökíteni. Csak itt, idebenn – mutattam a fejemre, majd igyekeztem anélkül szemügyre venni meztelen felsőtestét, hogy fülig vörösödjek. – Meddig óhajtasz még úszkálni?

- Még egy darabig – vigyorgott Joseph. – Miért nem jössz be inkább te is?

- Mert ti férfiak egy szál alsóban is tudtok fürödni. Nekünk azért ennél több kell. Pláne, ha mások is látnak – adtam választ negédes mosollyal.

- Ígérem, hogy nem nézek oda. Na, gyere be – csalogatott őszőkesége pimasz mosollyal.

- Inkább te gyere ki – mondtam ártatlanul pislogva. – Csak felhívnám a figyelmed, hogy Mexikóban vagyunk. És jókora, szemmel nem látható nyüzsgés lehet a vízben. És ha nincsenek meg az oltásaid, komoly bajod is lehet. Nem szeretnék az udvarra járni a dolgom végezni, csak mert te ki sem jössz a fürdőből – sóhajtottam, mire Joseph kinyomta magát a partra, én pedig azonnal a földet kezdtem fürkészni mikor rájöttem, hogy a vizes alsója szembeötlően kirajzolja a lényeget.

- Tisztázzuk, miért zárkóznék a fürdőbe? – kérdezte Joseph kajánul. – Azért, ami miatt egyszer rajtakaptál, vagy… kellemetlenebb okok miatt?

- Az utóbbi – leheltem alig hallhatóan, és úgy néztem egy sereg hangyát a lábamnál, mintha parancsot kaptam volna rá.

- Nem lesz ekkora mázlid – somolygott Joseph, és csak akkor bátorkodtam felnézni, mikor már két farmerba bújtatott láb jelent meg a látóteremben.

- Inkább ezt hívnám mázlinak – dünnyögtem. – Iszonyú kényes a gyomrom.

- Igaz, ha már gyomor… - simogatta a hasát Joseph – iszonyú éhes vagyok. Akarsz még fotózni, vagy visszamehetünk a házba? Felfalnám a hűtőt.

- Nem, azt hiszem, mára elég volt ennyi – szedtem össze magam, mielőtt még úgy viselkednék, mint valami szűzlány. – Ahogy láttam, otthonosan mozogsz a konyhában.

- Ha az ember magányos, ezt is meg kell tanulnia – igazgatta a pólóját Joseph gondosan. – Persze van pizzafutár meg kész kaja, de akkor is… néha megváltás némi hazai. Néha legszívesebben átköltöztetném ide anyámat Londonból. Ha valaki, hát ő tényleg tud főzni.

- London? – tátottam a számat, aztán elnevettem magam. – Aha, akkor innen az akcentus.

- Ha mindannyiszor kapnék egy dollárt, ahányszor ezt hallom, dolgoznom sem kéne – mormogta Joseph, aztán a kezét nyújtotta felém, és a sziklára nézett. – Hölgyem… megengedi, hogy egy újabb extrém sport után hazafuvarozzam?

- A hölgy megengedi – nyugtáztam, és hátra sem fordulva mászni kezdtem a visszafelé vivő úton. Nem mertem ugyan hátranézni, de egész úton úgy éreztem, hogy Joseph szemei szinte reflektorként figyelek a farmerban feszülő hátsó felemet.

*****

- Az mi ott? – kérdeztem a homlokomra csúszott szemöldökkel, mikor a visszafelé vezető úton kellős közepén Joseph se szó, se beszéd alapon egy rongydarabot akasztott a visszapillantó tükörre.

- A vizes alsógatyám – jött a tömör válasz. – Éppen szárítom, ha nem tűnt volna fel. Vagyis… szárítja a menetszél.

- Könyörgöm ne – nyögtem fel, és az arcomba temettem a kezem. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjam-e el magam, vagy törjek ki harsogó röhögésben. – Könyörgöm mondd, hogy nem kell az alsódat bámulnom egész idő alatt. És különben is… - csuklottam fel hirtelen – ez most azt jelenti, hogy rajtad nincs….

- Pontosan azt jelenti – mondta Joseph, és szemtelen vigyora láttán legszívesebben újra kupán vágtam volna. – Jaj ne már. Miért kell fülig pirulni egy vizes gatyától?

- Ha a szárítókötélen látom, akkor még oké… - dünnyögtem. – De itt… - mutattam a visszapillantóra.

- Ne aggódj, makulátlanul tiszta. Az előtt húztam fel, hogy indultunk – vetett rám Joseph egy oldalpillantást. – Ne ess már kétségbe. Nézd a dolog vicces oldalát.

Nagy levegőt vettem, hogy valami gorombasággal válaszoljak, de ebben az egy másodpercnyi szünetben vetettem egy pillantást a zászlóként lifegő bokszergatyára, hozzá megcsapta a fülem az a hang, mintha a szél egy kifeszített vitorlát verdesne, és nem volt megállás, hangos röhögés szakadt ki belőlem.

- Látod, így már sokkal jobb – nevetett Joseph is. – Mellesleg kimondottan kényelmes nélküle.

- A többire kösz, nem vagyok kíváncsi – köszörültem meg a torkom.

- Egyébként az idegen állampolgárok más országban úgy utaznak, hogy kitűzik a hazájuk zászlaját – jegyezte meg Joseph kicsivel később.

- Oh, és ha valaki megkérdezné, ez milyen ország zászlaja? – verdestem a pilláimmal ártatlanul. – Mit mondanál?

- Nem mondanék semmit – vont vállat Joseph. – Szétnyitnám a gatyámat.

- Atyaég – temettem már teljesen megsemmisülve vissza a fejem a karomba, és csak akkor néztem fel, mikor a kocsi mozgása lassulni kezdett, és megálltunk a ház előtt.

- Jól van, gatyadiplomata – szálltam ki. – Akaszd ezt fel a kötélre, aztán moss kezet, és együnk valamit.

- Mintha anyámat hallanám – nevetett Joseph. – Rendben, de előbb lezuhanyzom – bökött a ház háta mögé.

- Öhm… én azt hittem, békét kötöttünk – motyogtam. – Szóval, használhatod a fürdőt. Úgy értem, tisztálkodási célokra – tettem hozzá jelentőségteljesen.

- Igen tudom, de ez a kinti zuhanyzó tetszik nekem – tárta szét a karját Joseph. – Jó az idő, hamar megszáradok. Teszek egy próbát, és ha mégsem olyan klassz, maradok a bentinél.

- Hát jó, te tudod – vontam vállat, majd kiemeltem a kocsiból a cuccaimat. – Akkor én addig szétnézek a hűtőben. Nehogy a lelkemen száradjon a halálod. A sivatagban elég nehéz lenne gödröt ásni a hulládnak – mondtam kedves mosollyal, és becuccoltam a házba.

*****

Lepakoltam a nappaliban, majd átöltöztem, és felmértem a rendelkezésre álló kajakészletet. Nemhogy két hétre, de egy hónapra is elég lett volna amit találtam.

- Tortilla… mexikói püré… chili… kukorica, bab… - rámoltam ki a hűtőből, közben a rádióhoz léptem, hogy csináljak némi zenét. Ehhez el kellett haladnom az ablak előtt, és mikor a pillantásom véletlenül egy másodpercre kitévedt, a számat is eltátottam a látványtól.

Úgy éreztem magam, mint egy kamaszlány, aki életében először lát meztelen férfit. A látvány vonzó volt, csábító… felváltva töltött el hőséggel és hideggel, és érezem, ahogy az ágyékomban újra testet ölt a vágy.

Nem tudom meddig álltam ott bambán, mint akinek időközben teljesen elmentek otthonról. Az sem tűnt fel, hogy Joseph már kikerült a látóteremből, és csak az üres zuhanyzót bámulom üres tekintettel, miközben kezem – mintha csak magam kényeztetném – lassan megindult a melleim felé.

- Mi a fene? – szólalt meg hirtelen Joseph mély hangja a hátam mögött, amitől a másodperc tört része alatt visszazökkentem ebbe a világba, és ahogy megfordultam már magam is éreztem, hogy a fejem úgy kezd égni, mintha belemártottam volna a chiliszószba.

- Te azóta itt álltál? – kérdezte Joseph, és az arcán volt valami néven nem nevezhető érzés. Vagyis, érzések kavalkádja. Meg sem kíséreltem szétválogatni ezeket.

- Végig kukkoltál? – érkezett az újabb kérdés, és éreztem, ahogy a hang megakad a torkomon. Megtörtént velem, ami eddig még szinte soha. Képtelen voltam a válaszra.

Vége

Folyt. Köv.