Tüskék közt a virág 9. fejezet

Leállítottam a terepjáró motorját, és fürgén kiugrottam, szememmel pásztázva a horizonton azt a pontot, ahol a sivatag vörös homokja találkozott az ég bárányfelhőket úsztató kékjével.

- Tökéletes! – jegyeztem meg elégedetten, majd visszafordultam az autó felé, és jólesően nyújtóztam egyet.

- Ki is szállsz, vagy itt rostokolsz, míg én dolgozom? – kérdeztem a még mindig üldögélő Josephet.

- Kiszállok – jött a válasz, majd a két bakancs máris puffant a porban, ahogy ő is kilépett a szikkadt, homokos talajra. – De miért éppen itt?

- Mert gyönyörű! – nevettem, és a kalapomat kezembe fogva körbeperdültem. Valami bolond jókedv fogott el, mintha vibrált volna körülöttem minden, még a puszta, éltető levegő is. – És még mielőtt megjegyzést tennél, nem vagyok őrült, csak egyszerűen jól érzem most magam – tettem hozzá mikor megálltam a forgással, és Josephre pillantottam, aki kissé bámészan álldogált a kocsi mellett, mintha a visszapillantóhoz nőtt volna a válla.

- Tény, hogy jobb így látni, mint olyankor, mikor összezuhansz a nappali padlóján – jegyezte meg ő, majd bevágta a terepjáró ajtaját. – Merre akarsz menni?

- Arrafelé – mutattam néhány sziklára, ami dombként magasodott előttünk. – De valamit elfelejtettél, nem?

- Mit? – ráncolja Joseph a szemöldökét. – Nem hinném, hogy be kellene zárnom a kocsit. A madarakon kívül nem látok errefelé élőlényt.

- Nem arra gondoltam. De azt ígérted, ha velem jöhetsz, cipeled a holmimat – mutattam rá a hátsó ülésen lévő gépemre és táskára, majd lebiggyesztettem az ajkamat. – Nem vagy túl következetes.

- Atyám – emelte Joseph az égnek a tekintetét. – Jó, egy pont a javadra – vette aztán fel a táskát, de a gépet a kezembe nyomta. – Félek hogy ha baja lenne velem fizettetnéd meg.

- Abban biztos lehetsz – engedtem el egy pimasz kis vigyort. – És abban is, hogy mivel nem tudod az értékét, jóval többet vasalnék be rajtad.

- A nőkkel mindig csak a baj van – sóhajtott Joseph, majd váratlanul elnevette magát. – Ravasz vagy, de ez tetszik nekem. Viszont ha így csalnál és rájönnék, beperelnélek testi sértésért. Még mindig a fejemen van a dudor, amit a vázával okoztál – dünnyögte, majd megtorpant és a fejéhez nyúlt.

- Sajnálom – motyogtam. – Megijedtem, és védekeztem, te pedig kihasználnád egy ártatlan lány akkor lelkiállapotát. Most mi olyan vicces?

- Hát téged nem néznélek épp ártatlannak – nevetett Joseph. – Olyan voltál, mint egy női „tökéletes katona”. Megnyerném a pert, elhiheted.

- Jól van, akkor egy-egy – sóhajtottam. – A mai meccset ezennel letudtuk? – kérdeztem, majd a választ meg sem várva kapaszkodni kezdtem fel a sziklára. Hallottam magam mögött Joseph halk dünnyögését, de nem értettem.

Egy-két perc kapaszkodás után megálltam a sziklák tetején, és azonnal tátva maradt a szám.

- Mi az? – nézett rám Joseph alulról. – Mit látsz? Lezuhant ufót?

- Nem, de épp olyan váratlan… és meseszép – leheltem halkan, csak egy pillantást vetve az oldalamra, ahol megállt mellettem.

Éreztem, hogy a látványra ő is úgy reagált, ahogy én. Bennakadó lélegzettel, lélekben leborulva a természet csodái és ereje előtt.

- Akkor aki utolsónak leér, az a szamár – vigyorgott rám Joseph jókedvűen, és mire – elfogadva a kihívást – mászni kezdtem lefelé, ő már méterekkel megelőzött engem.

*****

- Tudtad, hogy ez a hely létezik? – kérdezte Joseph megállva a tó partján, zsebre vágott kézzel szemlélve a látványt.

- Fogalmam sem volt. Valami ösztön súghatta meg, azt hiszem – igazítottam a hajam a fülem mögé, mert a forró szél meglehetősen összekócolt. – Ideadnád a gépemet? Miután kigyönyörködtem magam, dolgoznom sem ártana.

- Tényleg fényképezni akarsz? – meredt rám egy pillanatra Joseph, de engedelmesen kezembe nyomta a masinát.

- Az isten szerelmére mégis mit gondoltál, mit akarok művelni ennyi cuccal? – forgattam meg a szemeimet. – Grillezni?

- Nem, nem igazán – rántott egyet a vállán Joseph. – Csak gondoltam esetleg beszélgethetnénk is – jegyezte meg, nekem pedig csaknem kiesett az ujjaim közül az objektív.

- Ez ennyire meglepő? – kapott oda Joseph a kezemhez. – Ezt pedig ha most leejted, a tóba fog esni. Gondolom nem lennél boldog a ténytől.

- Na jó, tiszta vizet a pohárba – sóhajtottam fel. -  Mi ütött beléd? Szokatlanul kedves vagy ma reggel.

- Jaj de nehéz veled – morogja Joseph. – Jobban szereted, ha undok vagyok? Az is tudok lenni.

- Azt már megtapasztaltam – dünnyögtem halkan az orrom alatt. – Csak nem értelek. Megjelensz a házban, ami kibéreltem. Oké, tudom az okát, ezért nem hibáztatlak. Aztán úgy viselkedsz velem, mintha én volnék valami illetéktelen betolakodó. Szemtelen vagy, arrogáns, beszólogatsz, és piszkálsz. Utána egy éjjel alatt mintha átváltoztatna egy mexikói Harry Potter, felajánlod hogy eljössz velem dolgozni, és most beszélgetni akarsz? Bevettél valamit az este? – fürkésztem Joseph arcát összehúzott szemekkel.

- Nem, semmit. De akkor kimerítően válaszolok a kérdéseidre – ült le az egyik sziklára Joseph, én pedig félúton a szeme és oldala között, egy másik sziklán követtem a példáját.

- Megjelentem a házban, amit kibéreltél. Örülök, hogy nem hibáztatsz ezért, mert nem is tehetek erről a tényről, mint ahogy erre roppant helyesen rávilágítottál. Nem viselkedtem veled úgy, mintha illetéktelen behatoló lennék. Ha mérges voltam nyilván az okozta, hogy szétvertél egy virágvázát a fejemen. Mutass olyat, aki boldog lenne ettől a momentumtól. Ami pedig azt illeti, nem vagyok sem szemtelen, sem arrogáns. Én csak reagálok arra, ami kiszalad a szádon, mert ha még senki nem mondta volna, roppant csípős nyelved van, Aurélia – mosolygott Joseph.

- Ezt már többször hallottam. Lehet benne valami – ismertem el a homokkal beszórt cipőmet tanulmányozva. – Szóval ennyi?

- Nem, nem igazán. Azért viselkedem veled másképp, mert szeretném, ha elásnánk a csatabárdot. De ehhez te is kellesz. Nézd, együtt kell töltenünk két hetet. Nem szeretném ezt masszív ellenségeskedésben, és feszült légkörben megtenni. Ha mindketten engedünk keveset, szerintem egész jól kijöhetnénk, nem gondolod? – vetette fel a nagy kérdést, én pedig kissé elpirultam.

- Igazad van – ismertem el. – Talán nem viselkedtem veled épp a legszebben. De te sem velem, és így kvittek vagyunk.

- Azok – bólintott Joseph. – De változtassunk, rendben? Én normális és rendes leszek veled, de te is légy az velem. Áll az alku? – nyújtotta aztán ki a kezét egy lehengerlő mosollyal, amitől simán megremegtek a lábaim. Még jó hogy ültem, így ezt nem láthatta.

- Áll az alku! – csaptam a kezébe néhány másodperc gondolkodás után. – Van még valami, amit tisztáznunk kellene, vagy el akarsz mondani?

- Csak egy dolgot – nézett a szemembe Joseph. – Azért is szerettem volna ma veled jönni, mert mondjuk… ez volt a kívánságom. És ha az embernek születésnapja van, illik teljesíteni a kívánságait. Még akkor is, ha nem tudtál róla – vigyorgott szélesen.

- Születésnapod van? – kérdeztem vissza meglepve. – Nos, akkor… isten éltessen – hebegtem. Te jó ég, most mit vagyok meglepve? Ő is ember, neki is születni kellett valamikor. – Kétlem, hogy így szeretted volna ünnepelni, torta és buli nélkül. De valami ajándékot kapnod kell tőlem.

- Nos, ha mindenáron adni akarsz nekem valamit – pillantott fel sűrű szempillái alól Joseph – adj nekem egy mosolyt. Hogy tudjam, innentől minden más lesz majd – fejezte be.

Vessetek rám követ, de ki az a nő, aki ellent tud állni egy ilyen kérésnek? Én magam sem. És valami különös jó érzés fogott el, mikor az én mosolyom láttán Joseph szemében láttam megcsillanni a saját érzéseimet.

Vége

Folyt. Köv.