Tüskék közt a virág 11. fejezet

Álltam teljesen lefagyva, némán hápogva, és csak átkoztam a saját ostobaságomat. Legszívesebben ököllel vertem volna a fejem, ha képes lettem volna megmoccanni egyáltalán.

- Hhhhh… - jött ki végül egy reményvesztett próbálkozás a torkomon, és csak akkor kaptam némi erőre mikor Joseph összehúzott szemei mellett megjelent egy kaján vigyor is az arcán. Ő bezzeg szemmel láthatóan élvezte, hogy ezúttal én kényszerülök kínos magyarázkodásra.

- Nem néztelek… - nyögtem ki aztán elhaló hangon. – Csak láttalak… de nem lestelek… tényleg – hunytam le a szemem, bőszen kívánva, hogy nyíljon meg alattam a konyha padlója. Az sem érdekel, ha a pokol fenekéig süllyedek, csak ne kelljen látnom magam előtt Joseph önelégült ábrázatát.

- Aha – jegyezte meg ő aztán, mire felpattant a szemem, hogy a következő pillanatban hátráljak egy keveset. Mert ő – kihasználva a lehunyt szemeim általi alkalmat – közelebb araszolt hozzám.

- Engem nem zavar, ha nézel – vont aztán vállat, és csak most, ebben a pillanatban tűnt fel, hogy minden általa viselt ruhadarab csupán az a törülköző, amit még odakinn csavart magára. Ez persze sokat nem segített a helyzetemen, sőt. Eszembe jutott, mit láttam azon a bizonyos reggelen a fürdőben, mikor rajtakaptam, és ettől az emléktől a fejem az eddigi vörösből már-már lilás árnyalatúra kezdett színeződni.

- Komolyan mondom! – folytatta Joseph önérzetem teljes sárba tiprását. – Tudom, hogy jó hátsóm van. És elölről sem szégyenkezhetem – vágott szemével a törülköző felé, a teljes kétségbeesés szélére sodorva engem. Már azon gondolkodtam, hogy kirohanok mellette, de teljes szélességgel elállta a konyhából kivezető utat. Az egyetlen megoldást az ablak jelentette volna. Elhatároztam, hogy amennyiben folytatja, amibe most belekezdett, élni fogok ezzel a lehetőséggel.

- Tudod, valami azért nem fair – sóhajtotta Joseph, én pedig kissé megkönnyebbültem, mert reméltem, hogy túljutottam a nehezén, és végre témát válthattunk.

- Mi nem fair? – igyekeztem erőt venni magamon, minimális sikerrel. A konyhaszekrény felé egy lépést sem mertem tenni, mert a lábaim mintha kocsonyává váltak volna a puszta közelségétől is.

- Csak az, hogy te már láttál engem… minden értelemben – kacsintott Joseph vidáman. – Én viszont téged még szinte sehogy. És kedvem lenne hozzá. Mert gyönyörű lány vagy Aurélia – emelte fel a kezem, végigsimítva az arcomon, tekintete pedig látványosan lejjebb vándorolt rajtam.

- Mi van? – leheltem, mint aki nem hisz a fülének. – Mit akarsz ezzel mondani?

- Semmit a világon – rázta meg Joseph a fejét. – Amit szeretnék, nyilván nem tennéd meg. És nem is lennék olyan gerinctelen, hogy ilyesmit akarjak. Mondjuk úgy… csak ábrándoztam egy keveset – morogta. – De van valami, amit sajnálom, de nem tudok megállni – rántott oda hirtelen egyetlen mozdulattal magához, és mire bármit reagálhattam volna, máris magamon éreztem forró ajkait. Nem tudtam, de nem is akartam tiltakozni. Mert valami okból kifolyólag, ebben a pillanatban mintha megszűnt volna körülöttem az egész világ.

Anélkül, hogy átgondoltam volna mit is teszek, én is átöleltem őt. Éreztem tenyerem alatt izmos hátán a maradék vízcseppeket. Mellkasa hozzám dörgölőzött, a finom szőrszálak szinte simogatták a könnyű topból kilátszó bőrömet. Viszonozni kezdtem a csókot, és nem érdekelt, mi fog történni utána… Nem érdekelt semmi, csak ez a pillanat, amikor feloldódhattam benne, és ő is bennem.

- Atyaisten – zihált Joseph, fátyolos, mégis csillogó szemekkel kapkodva levegő után mikor elvált tőlem. – Jobb, ha most hátrálsz egy lépést – tolt el magától, és értetlen arccal bámultam rá.

- Még senki nem mondta, hogy ennyire rosszul csinálnám – dünnyögtem némileg megbántva, a padlót fürkészve.

- Most sem mondja senki – nyelt Joseph hatalmasat. – Épp ellenkezőleg. Talán jobb lenne ezt nem folytatni, mert rajtam csak egy törülköző van… és hogy őszinte legyek, hatással vagy rám – jelentette ki, én pedig mikor felfogtam a mondat értelmét, eldöntöttem, hogy nemes egyszerűséggel a lábai előtt, a padlón heverve fogok elhalálozni. Tűzvörös fejjel, újfent elnémulva tátogtam rá. Úgy nézhettem ki, mint egy kisütött, elmebajos ponty.

- Azt hiszem, elmegyek átöltözni – köszörülte meg a torkát Joseph. – Addig… talán… képes leszel foglalkozni a kajával – szúrt azért oda egyet meg kedvesen, de mire kivirágzott bennem a szándék, hogy valamit hozzávágjak, már el is tűnt a pihenőszoba irányában.

*****

Az éjszaka forró volt, csillagos, és nyugtalan. Legalábbis az utóbbi konkrétan engem jellemzett, aki fél éjjel, alvás nélkül voltam képes fetrengetni az ágyamban. Folyamatosan a konyhabeli jelenet, és az a csók járt az eszemben.

Miután Joseph visszatért, már volt benne annyi könyörület, hogy nem hozta szóba újra témát. Sőt, egész délután sem. Mintha átlépett volna egy vonalat, és rájönne, hogy nem jó térfélen áll, most pedig sietve kissé visszakozik. Ezt valahol nem bántam, nem akartam az újdonsült, emberibb kapcsolatunkat máris darabokra törni. De a lelkem mélyén kénytelen voltam magamnak bevallani, hogy a csókolózást a nap bármely szakában nagyon szívesen folytattam volna vele.

- A hülye fejemet… - dünnyögtem elkínzottan, és a párnát az arcomra szorítottam. Mindhiába. Sem így, sem úgy nem voltam képes elhessegetni magamtól az emlékeket. Főleg Joseph utalását arra, hogy ha nem hátrál el tőlem, valamit ezúttal nemcsak láthattam, hanem érezhettem is volna a törülköző alatt.

Nagy sóhajjal felültem az ágyban. Néhány percig még méláztam, majd az órámra néztem. Éjfél múlt kicsivel… talán főzök egy teát, vagy egy kakaót. Lehet, hogy valami erősebb is akad a házban, ami átsegíthet az álmok világába.

Kikászálódtam, végignéztem a bokszernadrágos, pólós mivoltomon – általában ezzel az összeállítással pótoltam a pizsamát – majd úgy döntöttem, nem kell felöltöznöm. Joseph részéről jelenleg nem voltam semmiféle erotikus veszélynek kitéve. Úgy aludt, hogy ha az ember fülelt, idáig el lehetett hallani a hortyogását.

Elvigyorogtam magam, és nesztelenül kisettenkedtem a konyhába. Végigtúrtam a konyhaszekrényeket, találva egy fél üveg tequilát. Közben persze azért sikerült megint vérvörössé válnom, ahogy az ablak előtt elhaladva kinéztem a kinti zuhanyzóra…

Hogy lehűtsem magam, kinyitottam a hűtő ajtaját, és citrom után kotorásztam. Ami pedig ebben a pillanatban az eszembe villant, a nem létező álmosság legutolsó csíráját is kiverte a szememből.

Miért is ne? – gondoltam. Ha már meglepetés, hát legyen igazi. Reménykedtem, hogy Joseph képes úgy aludni, hogy csak reggel, a végeredményre ébredjen fel.

Lassan becsuktam a konyha ajtaját, mintha ez valami falat emelhetett volna körénk, majd felmértem a hűtő, és a szekrények tartalmát. Amit láttam, megelégedéssel töltött el. Minden adott volt hozzá, hogy munkával töltsem az éjszaka hátralévő részét.

Beletelt néhány órába, mire végeztem, és eltüntettem a nyomokat is. A végeredményt látva már most tudtam, hogy megérte…A hűtőbe tettem elégedett képpel munkám eredményét, majd fáradtan elszédelegtem a nappaliig, és mire a fejem a kanapéra ért, már mélyen aludtam.

*****

- Szép jó reggelt – köszöntem rá Josephre, aki álmosan, kócosan szédelgett ki a konyhába, és máris a kávégép felé kotorászott.

- Neked is – motyogta még igencsak kábán. – Korán keltél ma reggel.

- Csak alig negyed órával előtted – adtam meg a felvilágosítást, még magam is álmos szemem dörgölve. – Bár én nem is aludtam túl sokat éjjel.

- Ühüm – hümmentett Joseph. – De ugye nem miattam? – fordult aztán szembe velem, és most halálos komolyságot láttam a szemében.

- Nézd… - ült le velem szemben, és zavartan fixírozta a kávéját. – Bocsánatot szeretnék kérni. Két dolog miatt is. Egyrészt azért, mert tegnap talán túlmentem egy bizonyos határon. Mind verbális, mint fizikálisan… egy olyan határon, amin te talán nem akartad, hogy átlépjünk – dünnyögte. – Másodszor pedig azért… mert sajnálom, ha a közelemben vagy, képtelen vagyok uralkodni magamon. És azt hiszem… újra meg fogom tenni – villant fel a szeme, én pedig csak mosolyogva csóváltam a fejem.

- Pedig jobb ha tudod, hogy tényleg miattad nem aludtam – rántottam egy aprót a vállamon. – És ha most kicsit elfordulsz, megtudod azt is, hogy miért – tettem hozzá. – Jaj, csináld már! – tettem csípőre a kezem. – Csak fél perc, annyit kibírsz, nem? – léptem oda, megfogtam kezeit, és a szemei elé emeltem. – Most szólok, hogy nem ér lesni! – figyelmeztettem. – Csak akkor nézhetsz ide, ha engedem! – nyitottam ki a hűtő ajtaját, majd néhány másodperc múlva jókorát koppant az asztalon egy porcelán tál.

- Azt hiszem, most már nézheted – suttogtam halkan, és mikor Joseph az asztalra kapta a tekintetét, zavartan elmosolyogtam magam.

- Igaz, kissé megkésve… de boldog születésnapot. Remélem, szereted a csokitortát – tettem a fülem mögé a hajam, és ahogy megláttam a boldogan felcsillanó szemét, erősen vissza kellett tartanom magam, hogy ezúttal ne én legyek az, aki egy hosszú, és forró csók erejéig ráveti magát.

Vége

Folyt. Köv.