Ha egy álom megkísért 4.

4. fejezet

Zsibbadtan ültem az ágyon, mintha minden gondolatot kiszippantottak volna a fejemből, és úgy nézhettem Bonnie-ra mint egy eszelős, mert megfogta, és kedvesen megszorította a kezem.

- Te most komolyan azt akarod, hogy játsszam el az igazi Damon Salvatore-t? – kérdeztem vissza már legalább harmadszor, mintha csak azt vártam volna, hogy most – az előbbi két válasszal ellentétben – felnevet, és bejelenti, hogy csak viccelt.

- Igen, komolyan – sóhajtott már kissé türelmetlenül. – Nézd Damon…. Ian… - helyesbített – ez az egész sztori már most zavaros. Stefan bekattant, és elment Klaussal egyetemben. Nem tudom merre járnak, és mit csinálnak, de gyanítom, hogy nem a zöld mezőn heverésznek a fellegeket bámulva álmodozón. Damon utánuk ment, hogy valahogy visszahozza Stefant, lehetőleg a józan eszével együtt. És sajnos, ami akkor jó ötletnek tűnt, most már nem igazán az. Mert Elena itt van védtelenül.

- Te itt vagy vele, nem? Boszorkány vagy! – értetlenkedtem.

- Igen, itt vagyok, de nem a nap 24 órájában! Néha itt van Rick is, meg Jeremy, de ettől eltekintve Elena egyedül van.

- Azért adjam ki magam Damonnak, hogy társalogjak vele? – fintorogtam.

- Úristen, miért ilyen nehéz a férfiak felfogása? – nyögött fel Bonnie a mennyezet felé függesztett tekintettel. – Azért maradj itt, mert Elena világa már így kifordult a sarkából! Jelenleg elvesztett maga körül minden biztos pontot, és egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy nem roppant még ebbe bele. Elment Stefan, Damon, Jenna, és még nagyon sokan azok közül, akiket ismer. Ha most még megtudja azt is, hogy te nem Damon vagy, hanem valaki más, hogy létezik valami más… más világ is, ahonnan te jöttél, szerinted hogy fog reagálni? Nem fogja kibírni, ezt már nem! Ebben biztos vagyok! És van még egy oka… bár megértem, ha ettől kissé megrémülsz – tette hozzá már halkabban.

- Mi az az ok? – kérdeztem, önkéntelenül magam is suttogóra váltva. – Mellesleg, ne gondolj olyan ijedősnek – ráztam a fejem, és eszembe jutott, mikor két utcai tolvajjal verekedtem, hogy megvédjem Ninát. – Nos, mi a másik ok? – kérdeztem újra.

- Hogy Stefan bármikor visszatérhet. Klaussal egyetemben. És akkor Elena még nagyobb veszélyben lehet – adta meg a választ. –Stefan nem bántaná Elenát, azt tudom. Legalábbis, a régi Stefan sosem tenné. De az a Stefan, aki talán visszatér… felőle már nem vagyok biztos. Klausban meg végképp nem. Ha megneszeli, hogy Elena él, akkor… mindent el fog követni, hogy végezzen vele. És itt lépsz te a képbe.

- Hihetetlenül csodálom az esélyek iránti érzékedet – mondtam egy elismerő bólintással Bonnie felé. – Nyilván nagyon sokat tehetek majd Elena testi épségéért egy vámpírral, meg egy őrült hibriddel szemben.

- Félsz? – pattant felém a kérdés.

- Nem, ez nem kimondott félelem – vontam vállat. – Csak nem rajongok az ötletért, hogy a fejem az egyik sarokban legyen, néhány méterre a testemtől.

- Megértelek – paskolgatta meg a kezem Bonnie. – Ajánlok valamit. Egy alkut. Te játszd el Damont. Amíg csak tudod, vagy amíg lehet. Én pedig addig keresek valami varázslatot, amivel meg lehet oldani ezt az egész helyzetet, és hazatérhetsz az igazi barátnőd karjaiba.

- Rendben, benne vagyok – válaszoltam némi hezitálás után. – Jelen helyzetben azt hiszem, amúgy sincs más választásom.

- Hát, akkor ha készen állsz rá, lemehetünk. Ne feledd, ettől a perctől Damon Salvatore vagy, aki bele van zúgva Elenába, követi őt, lesi minden kívánságát, ettől függetlenül néha baromi bunkó tud vele lenni.

- Mondd, Damon tudja hogy ez a véleményed róla? – vigyorodtam el halványan, és feltápászkodtam az ágyról.

- Nagyjából sejti, igen – nevetett Bonnie, és megállt az ajtóban, mikor észrevette, hogy néhány lépés után megtorpanok.

- Bonnie… és mi lesz, ha az igazi Damon egyszer csak beállít? – kérdeztem, és láttam, hogy meghökkent ezen a lehetőségen.

- Nos, akkor azt hiszem, majd foglalkozunk ezzel is. Egyelőre erre nem tudom a választ – fogta meg a kezem, és lassan vezetni kezdett a lépcsőkön lefelé.

*****

- Jaj, ne mozogj már! – mondta Bonnie mérgesen, miközben a pince nyirkos levegője megcsapta a hátamat. – Tartsd a fejed, és ne húzd el!

- Ez egyszerűen undorító! – mondtam nagyot nyelve, de engedelmesen tűrtem, hogy a lány egy vérkészítményes tasak tartalmával kenje össze a számat.

- Na, így jó lesz – szemlélte meg a művét Bonnie két lépésről. – Legalább addig álld meg hogy letörlöd, amíg Elena meg nem lát. Ha már nem iszol igazi vért, legalább tegyünk úgy. Muszáj fenntartanunk a látszatot. Néha – ha Elena nem lát – önts a vérből egy pohárba, aztán öntsd le a lefolyón. A lényeg, hogy hagyd ott a véres poharat. Elena nem fog gyanakodni, el fogja hinni, hogy az étkezésed nyomait látja.

- Szenzációs – morogtam, de már megbántam, mert megtelt a szám a vér kesernyés fém ízével, hát csak a fejemmel mutattam felfelé, hogy mehetünk. Részemről készen állok.

- Akkor… csapó – vigyorgott Bonnie. – Ti színészek így mondjátok, ugye? – lépdelt fel előttem, mindaddig, míg fel nem értünk a hallba, ahol a kanapén, a naplója társaságában ott üldögélt Elena.

- Nos, azt hiszem, minden rendben – lépett be Bonnie, és rám bökött, én pedig – végre valahára – letöröltem a vért a számról, de tudtam, hogy Elena még látta.

- Mondd, hogy nem belőled evett – tette le a könyvet, és Bonnie-ra nézett, aki leült mellé.

- Ha nem tűnt volna fel, én is itt vagyok – vettem fel Damon stílusát, és ledobtam magam a velük szemben lévő fotelba. – Nem muszáj úgy beszélni, mintha süket lennék.

- Most már megtalálta a józan eszét? – vetett felém Elena egy elég fagyos pillantást.

- Megvolt eddig is. Csak a vérfarkas harapás, a haldoklás, meg Stefan eltűnése és tettei kissé megkavarták. Beszélgettünk, most már rendben lesz – mosolygott felém Bonnie biztatóan, és cinkosan megvillantak barna szemei. – Már egyedül hagyhatlak titeket, ugye? – nézett Elenára. – Mennem kell, már így is elkéstem az iskolából. A te sztorid arról, hogy összeomlottál Jenna miatt, még tartja magát, ne aggódj. Egyik tanár sem kérdezősködik.

- Ez nem is nagyon áll messze az igazságtól – sóhajtott egy nagyot, és az arcát látva legszívesebben átkaroltam volna. Ahányszor rá néztem, Ninát láttam magam előtt… és a szívem őrült ütemben kezdte verni a szerelem ritmusát.

- Jól van, csak pihenj. Próbáld összeszedni magad. És ha Mr. Salvatore nem bír magával, csak hívj, és jövök – mosolygott Bonnie,  aztán elindult kifelé, Elena pedig követte őt az ajtóig.

Nagyot fújtam, és kihasználtam a pillanatnyi pihenőt, hogy újra magamba csípjek. De nem, még mindig nem álmodtam. Itt voltam. Nagyon is itt…

Hallottam Elena lépteit visszafelé kopogni, hát felkeltem, felvettem a letett naplóját, és mikor belépett, hangosan olvastam az általa írtakat.

- Kedves Naplóm! Néha úgy érzem, nem tudom mit tegyek. Stefan elment, olyan messze van. És nem csak földrajzilag. Mintha szakadék nyílott volna kettőnk között. Damon visszatért, és bár tudnám, hogy mit érzek, mert minden olyan zavaros. Mert ő….

- Mert én? – kérdeztem. – Lemaradt a befejezés – billentettem félre a fejem.

- Mert Damon Salvatore egy pimasz alak, aki nem tanulta még meg, hogy ne másszon mások dolgába! – sziszegte Elena, és egy mozdulattal kikapta a naplóját a kezemből. – Ha még egyszer meglátom, hogy csak hozzá mersz nyúlni…

- Nem fogok, ígérem – szaladt ki a számon, a saját énemtől, aztán rájöttem, hogy váltanom kell. Ez nehezebb lesz, mint hittem. Itt nincs, aki azt mondja a jelenet végén, hogy ennyi volt…

- Jól van, sajnálom – vontam fel a szemöldökömet, már Damon stílusában. – Na és most? Mivel ütjük el a házfogság idejét? – érdeklődtem.

- Ami engem illet – fújt felém még mindig mérgesen Elena. – Bevonulok a szobámba, lehetőleg minél messzebb tőled! – és már indult is, de megfogtam a kezét.

- Várj! – szóltam utána, és elmosolyodtam. – Ami azt illeti, nekem jobb ötletem is van annál.

Vége

Folyt. Köv.