Aki bújt, aki nem 3. fejezet

Visszatámolyogtam a folyosóról az irodámba, és igyekeztem a papírmunkára koncentrálni, nem sok sikerrel. Alig egy óra elteltével ugyanis – a jó hír mindig könnyen terjed – már szinte mindenki tudta mekkora bakit vétettem, és hogy a jó TT a haját tépi a bírósági idézésem miatt.

- Del, ez most komoly? – dugta be hozzám a fejét Tracy, én pedig az ég felé fordítottam a tekintetem.

- A dolgok melyik részére gondolsz? Hogy elbénáztam, vagy arra hogy bepereltek? – morogtam a fogam között. – Mellesleg örülök, hogy már te is tudsz róla.

- Tévedsz Del, már mindenki tud róla – javított ki Tracy, és lehuppant a másik székre, papírok tömkelegét sodorva ezzel a földre.

- Isteni. Remélem legalább két hétre elegendő pletykát szolgáltatok nektek – dünnyögtem, az utolsó mondatokat pötyögve a jelentésembe.

- Nem csak te szolgáltatod a pletykát. Hidd el, vannak akik most szívesen lennének a helyedben – kacsintott rám Tracy cinkosan.

- Höh? – szakadt ki belőlem egy meglepődött kis hang. – Te most szórakozol velem?

- Úristen Del, dehogyis! – legyintett Tracy. – Somerhalder perelt be téged! Érted? A nyomozónők fele még a pert is vállalná, csak egyszer lássa őt személyesen – lelkendezett kolléganőm, aztán értetlen képemre kirohant az irodából, hogy egy perccel később visszatérjen, és egy újságot rázzon bele a képembe.

- Ez a fazon volt az? – érdeklődött mohón. – Ez a pasi ütötte el a kutyát?

- Igen, ő volt – sóhajtottam, miután felismertem a szabályos arcot és a kék szemeket. – Tudtam, hogy valahol láttam már.

- Valahol? – kérdezte Tracy felháborodva. – MINDENHOL! Tévében, dvdn, interneten… istenem… ő egyszerűen tökéletes – nézegette aztán az újságot olvadozva.

- Tényleg? – kérdeztem csípős gúnnyal. – Ha láttad volna, és hallod hogy fel van paprikázva, nem ezt mondanád rá.

- Megharapta a kutyád – tárta szét a karjait Tracy. – Mégis, mit kellett volna csinálnia, megköszönni?

- Nem az én kutyám! – hangsúlyoztam ki a dolgot. – Bár mindegy, a történet vége szempontjából ez most részletkérdés. Beperelt, nyilván lehúz egy csomó pénzzel, és örülhetek, hogy TT nem penderít az utcára úgy, hogy a lábam se érje a földet.

- Ha ki akart volna dobni, már megtehette volna – vetette fel a kolléganőm.

- Lehet hogy akkorra tartogatja, mikor Mr. Somerhalder a bekötözött karját lengetve meséli el a kamerák kereszttüzében, mekkora balekok dolgoznak a Los Angelesi Állatrendőrségnél – dünnyögtem, és erre már Tracynek sem volt semmi épkézláb válasza.

*****

Fel-alá róttam az utat a bíróság folyosóján, és kezemet tördeltem idegességemben. Úristen, vajon mi vár ma rám?

- Nem maradna nyugton? – kérdezte a főnököm kissé vörös fejjel, bár még a bajuszát nem kezdte el rágni, ami elég jó jelnek számított. – Beleszédülök abba, hogy magát kell néznem.

Engedelmesen lehuppantam egy műanyag székre, az ügyvédem mellé, és keserves arccal meredtem a padlóra.

- Nekem ma végem – nyögtem elkínzottan. – A gatyámat is oda fogom fizetni kárpótlás gyanánt. És a munkám…

- Megérdemelné ami azt illeti, hogy páros lábbal rúgjam az utcára – morogta oda TT. – Az a mázlija, hogy nagyon jó szívem van, és hogy maga még újonc. Ha ezt egy régi nyomozóm követte volna el, azóta már a kukákat túrna a Lincoln Avenuen.

Nagyot nyeltem, és épp csak egy halk köszönömöt voltam képes kirebegni a számon.

- Jól van Delia, akkor… - lapozgatott néhány papírt az ügyvédem – minden úgy történt, ahogy elmondta, ugye?

- A színtiszta igazat mondtam  - bólogattam. – Minden pontosan így történt.

- Jól van… nem lesz semmi baj – veregette meg a karomat vigasztalóan. – Ugyan már, ne legyenek ilyen morcosak – hordozta joviális mosollyal a tekintetét oda-vissza közöttünk.

- Ha nem nagy baj Morris, nem fogok pezsgőt bontani, amiért itt kell ülnöm a bíróság folyosóján, mert az egyik nyomozómat, és általa az Állatrendőrséget is beperelték! – csapott TT a szék karfájára, mire a bútordarab tiltakozva megnyekkent alatta.

Vérvörösbe váltott a fejem, de már nem tudtam reagálni, mert kintről jókora hangzavar áradt be, és alig egy perccel később feltűnt a folyosón a kékszemű, az ügyvédje társaságában. Egy biccentéssel üdvözöltek csak bennünket, majd leültek, jókora távolságra tőlünk.

- Ő volt az, mi? – kezdte el a főnököm rágcsálni a bajusza végét, és olyan dühös pillantásokat vetett a kékszeműre, hogy csodáltam amiért az nem rogyott még a kockakövekre holtan.

- Ő volt – sóhajtottam bánatosan, de ekkor kinyílt az ajtó, és a teremszolga mindannyiunkat befelé kezdett terelgetni.

- Morris… - fogtam meg egy pillanatra az ügyvédem karját – nem érdekel mibe kerül, nem érdekel mit kér érte… kérem, mentsen meg – néztem a szemébe kétségbeesetten.

*****

- A bíróság meghozta ítéletét, kérem álljanak fel – vezényelt a teremszolga, és mind talpra álltunk – ami engem illet igencsak reszketeg lábakkal – és néma csendben vártuk a bíró szavait.

Úgy éreztem megfulladok, alig kaptam levegőt, és a kezemben lévő zsebkendőt már szinte cafatokra tépkedtem. A vér úgy dobolt a füleimben, hogy alig hallottam a bíró hangját.

- Miss Delia Carvell bűnös orvosi segítség elmulasztása és cserbenhagyás vétségében. Ezért a bíróság  háromszáz dollár pénzbüntetéssel sújtja, amit a felperes részére kell megfizetnie. Mellékbüntetésként két hónap időtartamra heti tíz óra közmunkára ítéli, amelynek munkavégzési helye a Los Angelesi Zöld Piramis Ócenárium.

Lesütöttem a szemem, egyszerre öntött el a szégyen, és a megkönnyebbülés. Mondhatni, hogy még elég könnyen megúsztam…

A kékszemű és ügyvédje már épp mozdultak volna, de a bíró folytatta.

- Ugyanakkor a Los Angelesi Állatrendőrség kérésére megvizsgáltuk a baleset körülményeit is. Mr. Ian Somerhaldert Los Angeles Városi Bírósága szintén két hónap időtartamra heti tíz óra közmunkára ítéli gyorshajtásért, a közlekedési normák megszegéséért, és egy állat életének veszélyeztetéséért. A munkavégzés helye úgyszintén a Los Angelesi Zöld Piramis Ócenárium. A fellebbezéshez 15 nap áll rendelkezésükre! – koppantott kalapácsával a pulpitusra, én pedig erre a hangra tértem magamhoz.

- Menjünk! – fogtam meg a vállam TT, és maga előtt tolt a folyosóra. Még mielőtt bezáródott volna mögöttünk az ajtó láttam, hogy a kékszemű és ügyvédje magukból kikelve vitatkoznak a bíróval, aki már szinte szilánkokká kalapálta közben az emelvényt.

- Hát, meredekebb is lehetett volna – állapította meg az ügyvéd, mikor becsukódott az ajtó, és áldott csend borult a folyosóra. – Mi nem fogunk fellebbezni, szépen elfogadjuk az ítéletet. Háromszáz dollár még elviselhető… bár nem könnyű egy fizetésből – csóválta a fejét.

- Majd apránként levonom a béréből – szólt közbe a főnököm. – Az Állatrendőrség megelőlegezi az összeget… havi húsz dollárral törlesztve nem lesz olyan nagy érvágás – dörmögte, aztán meglepődve pislogott, mikor nemes egyszerűséggel a nyakába vetettem magam.

- Jól van na… - paskolgatta meg a karomat. – Ne hozzon kompromittáló helyzetbe. Elvégre még mindig a főnöke vagyok – tolt le magáról, aztán vörös fejjel sarkon fordult, és ügetni kezdett a kijárat felé.

- Köszönöm, Morris – mosolyogtam az öreg ügyvédre. – Maga nélkül most sokkal nagyobb bajban lennék.

- Ez a dolgom, kedves – gombolta be az öltönyét az ügyvéd. – És ami azt illeti, remek húzás volt viszontperrel élni. Látta azokat az ábrázatokat? – vigyorgott már szélesen hozzá.

- Láttam – motyogtam lassan bólogatva. – Majd az enyémet nézze meg, mikor összezárva kell dolgoznom ezzel a bájgúnárral – dohogtam.

Az elkövetkező két hónap véget nem érő kínszenvedésként lebegett előttem.

Vége

Folyt. Köv.