Ments meg engem! 31. fejezet

- Jobban vagy egy kicsivel? – érdeklődtem, mikor néhány perc elteltével Daniel alakja megjelent a fürdőszoba ajtajában.

- Valamivel. Most, hogy kijött, aminek ki kellett, már jobb lesz – felelt a kérdezett, és valahogy jobbnak láttam nem megemlíteni, hogy annak ellenére, hogy már láthatóan imbolygás nélkül állt a lábán, az arcszíne vetekedett egy uborka zöldjével. Mindenesetre hálás voltam, amiért – leheletéből érezhetően – miután kiadta gyomortartalmát, nem felejtette el igénybe venni a fogkeféje szolgáltatásait.

- Végig itt voltál? – pislogott rám aztán Daniel, és hátát a falnak támasztotta. – Ez elég ciki.

- Ugyan – legyintettem. – Ne foglalkozz ezzel. Jobbnak láttam itt szobrozni, mert fogalmam sem volt róla, jelenlegi állapotodban nem alszol-e fejjel bele a vécébe – csóváltam a fejem, bölcsen elhallgatva azt a tényt, hogy noha jó gyomrom van, a szaftos csuklások, és az undorító loccsanások után azt hiszem, kihagyom a vacsorámat.

- És akkor most… most mi lesz? – döntötte Daniel a fejét oldalra, miközben úgy álldogált a falnál, mintha neki lenne ragasztva a háta. Odaléptem hát elé, szemügyre vettem közelről az arcát, a mogyoróbarna szempárt, majd finoman, de határozottan megfogtam a pólója nyakát.

- Jól van, részletezem a programot. Ezt először is leveszed – húztam meg finoman a kezemben tartott anyagot. – Ugyanis nem áraszt éppen friss illatot. Két napja nálam ugyanebben voltál, nyilván ebben is aludtál, és kissé le is hánytad, ahogy látom – húztam fel a szemöldöködet. – A program többi részében van választásod. Először zuhany, aztán hatalmas alvás, vagy épp fordítva. Bár, ha megengedsz egy javaslatot, talán a zuhannyal kéne kezdened. Jelenleg egy hajléktalant is leköröznél ápolatlanság terén.

- Ennél finomabban már tényleg nem lehetett volna megfogalmazni, hogy büdös vagyok – mormogta Daniel, aztán elvált a faltól, és megfogta a kezem. – Jól van, lefürdöm. De csak ha segítesz.

- Mit segítsek én benne? – hökkentem meg. – Nagyfiú vagy, tudsz mosakodni. Csipogó gumikacsát esetleg nem kérsz a kádba?

- Csak levetkőzni segíts – kapaszkodott a vállamba ősztársága. – A fél lábon álldogálás még azt hiszem, nem nagyon menne – bökött a nadrágjára.

Noha a puszta gondolatára, hogy én vetkőztessem le, más körülmények között azonnal elkapott volna a heves vágy, a mostani állapotára való tekintettel úgy gondoltam, nem teszem ki magam túl nagy veszélynek azzal, ha segítek megszabadulni a ruhadarabjaitól. Bár ki tudja… be kell ismernem, még ebben az állapotában is embertelenül dögös.

Nem válaszoltam, csak továbbra is a ruháját markolva gyengéden vonszolni kezdtem a fürdő felé, amit Daniel egy apró vigyorral fogadott, és olyan engedelmesen követett, mint egy pórázra vert kiskutya. Szemmel láthatóan tetszett neki a helyzet, és ki tudja, még mindig kissé italgőzös agyában mi jelent meg vetkőztetés címszó alatt.

Szerencsére a fürdőszoba nyitott ablaka gondoskodott a levegőcseréről Daniel „mutatványa” után, így teketóriázás nélkül a kádhoz vezettem, aztán megnyitottam a vizet.

- A pólóddal azért boldogulsz, ugye? – kérdeztem, miközben beállítottam a hőfokot, és visszafordulva nagyot nyeltem, ahogy Daniel immár fedetlen felsőtesttel álldogált mellettem. Nos, ha azt hittem, hogy a jelenlegi piás mivoltában, és azok után, hogy a fülem hallatára okádta tele a vécét, nem lesz rám hatással, hát marhára tévedtem. Önkéntelenül is végigsiklott a tekintetem mellizmain, és kidolgozott hasán, de gyorsan összeszedtem magam, a célt lebegtetve a szemem előtt.

- Akkor most ebben segíts – motyogta ő, rábökve a farmerja övcsatjára, aztán elém állt, olyan szorosan, hogy szinte összeért mellkasom az ő fedetlen mellkasával, én pedig sóhajtva állapítottam meg, hogy a hormonjaim megint próbára tesznek engem.

Nagy sóhajjal lenyúltam, és elkezdtem kinyitni, majd kibújtatni a bőrövet a nadrágjából. Közben elkövettem azt a borzalmas hibát, hogy egyetlen pillanatra sem engedtem el a tekintetét, és feltűnt, hogy a barna szempárban elemi erővel jelenik meg a vágyakozás. Kezeim közben, mintha csak önálló életet élnének, kigombolták a farmert, lehúztam a cipzárt, és engedtem, hogy a kissé érdes ruhadarab egészen a bokájáig hulljon.

- Kapaszkodj a vállamba –rebegtem, és meg voltam lepve a saját hangomon, ami mintha nem is az én torkomból tört volna elő. Daniel engedelmeskedett, aztán kilépett először egyik, majd másik lábával a nadrágból, mígnem egyetlen szál bokszerben álldogált előttem. Az eddig sápadt zöldben játszó arca kipirult, a lélegzetvétele kapkodóvá vált, és finoman libabőrözni kezdett, ahogy végigsimítottam a karján.

- Azt hiszem, ez már egyedül is menni fog – hebegtem, rábökve az utolsó ruhadarabra, ami még a testét fedte, majd pánikszerű gyorsasággal elléptem a közeléből. – Hagyj mindent a padlón… majd később összeszedem. Fürödj le – távoztam viharos sebességgel az immár párás kis helyiségből, hogy kinn a folyosón úgy támaszkodjam az ajtónak, mintha abban a szent percben össze akarnék esni. A lábam finoman reszketett alattam, és az ágyékomban mintha egyenesen tűz lángolt volna.

- Istenem, adj erőt, hogy ne kövessek el olyat, amit később talán megbánnék – nyöszörögtem, és szükségem volt néhány mély levegőre, hogy képes legyek otthagyni a csábítás mezejét, és elsietni Daniel hálószobája felé. Reméltem, hogy a rendcsinálás kissé rendet teremt majd a mámorgőzös fejemben.

A számításom többé-kevésbé bevált. Mire összeszedtem a szoba padlóját borító dolgokat, és tisztába húztam Daniel ágyát, lehiggadtam. Legalábbis mikor az említett belépett Axe illatot árasztva, egy szál törülközővel a derekán, már nem éreztem úgy, hogy most azonnal rá kéne másznom, és magam alá kéne tepernem.

- Csináltam némi rendet – köszörültem meg a torkomat. – Úgy nézett ki ez a hely, mint Augiász istállója. Így azért már jobb lesz – böktem a tiszta ágyneműre, aztán elfordultam, ahogy Daniel megállt a szekrény előtt, előhalászott egy tiszta nadrágot, majd jelentőségteljes pillantást vetett rám.

- Ugye, nem fogsz itt hagyni? – kérdezte, miközben magára kapta a ruhadarabot, és csak akkor fordultam meg, mikor meghallottam a lépteit, amik nyilvánvalóvá tették számomra, hogy ezzel befejezte az öltözést.

- Nem, nem hagylak. Egyrészt nem lenne szívem addig, míg végleg ki nem alszod magadból, amit összepiáltál. És biztonsági okokból sem, mert nem akarom, hogy amint kiteszem innen a lábam, folytasd, amibe tegnap belekezdtél – válaszoltam, és néztem, ahogy Daniel a takaró alá mászik, majd kényelmesen elterül a párnán.

- Nem innék. Nem is fogok többet. Tegnap is csak azért, mert… nagyon szomorú voltam – pislogott rám úgy, hogy a kőszikla is megindult volna, aztán begörbített ujjával közelebb hívogatott, és mikor megálltam az ágya mellett, megfogta a kezem.

- Tényleg hiszel nekem? Elhiszed, hogy őszintén mondtam, nem feküdtem le Rachaellel? – kérdezte, belenézve a szemembe. – Tudnom kell, Patrícia… tudnom kell, mit hiszel rólam.

- Hiszek neked, Daniel – simítottam végig a kissé nyirkos haján. – Hiszek, mert a lelkem mélyén érzem, hogy igazat mondasz. És hiszek, mert ezt a két pokoli napot nem kívánom többször. Sem neked, sem magamnak.

- Gyere ide… - húzott közelebb Daniel úgy, hogy az ágya szélére kellett ülnöm, aztán lehúzott magához, és fektében a nyakamba temette az arcát.

- El akartam mondani neked nemrégen, hogy miért nem feküdtem le Rachaellel – motyogta, de úgy, hogy már alig tudtam kivenni a szavait. – Patrícia, te vagy a legcsodásabb, legédesebb lány, akit valaha láttam – dünnyögte. – És én már soha nem akarnék mással lenni. Rachaellel sem. Azért nem, mert… fogalmad sincs, hogy én mennyire… hogy én téged… - mormolta, aztán elakadt a szava, én pedig összevissza dörömbölő szívvel vártam a mondat befejezését.

- Mert te engem… ? – kérdeztem aztán halkan, mikor a várt szavak nem érkeztek meg, de néma csend volt a válasz. Kihúztam magam Daniel fejének fogságából, és nagyot sóhajtottam.

Ez is csak az én formám lehet, hogy a férfi, akit szeretek, belealszik a vallomásba.

*****

Odakinn már besötétedett, mire a nappaliban végeztem a rendrakással, és minden a helyére került. A piszkos ruhák a mosógépbe, a kajamaradék a konyhába, az üres üvegek – utálkozásom közepette –a szemetesbe. Gyogyóbogyó egy halom használt ruha alján találta meg a legkényelmesebb helyet, és roppant szemrehányóan nézett rám, mikor a kanapéra raktam, javaslatként, hogy hol aludja át az éjszaka hátralévő részét. Legalább ő aludjon… valami azt súgja, hogy én nem nagyon fogok.

Néhányszor ránéztem Danielre, de istennek hála, mélyen és nyugodtan aludt, így hát visszatértem a nappaliba, és hogy lekössem valamivel az ide-oda csapongó, néha vidám, néha kínzóan kétségbeejtő gondolataimat, bekapcsoltam a tévét. Gondoltam találok valamit, amibe belefeledkezem, és legalább addig sem töröm a fejem olyan dolgokon, amiken momentán nem tudom a választ. És reméltem, visszatart attól is, hogy bemenjek Daniel szobájába, bebújjak mellé az ágyba, és egy észveszejtő szeretkezéssel ébresszem fel. Főképp az utóbbitól akartam visszatartani magam, mert ez a kép egyre erőteljesebben nyomakodott a gondolataim közé…

- Akciófilm… verekedés… robbantás… - dünnyögtem magam elé, csatornáról csatornára váltogatva a tévét. – Fúj! – véleményeztem aztán egy újabb műsort, ahol pókok ettek premier plánban más élőlényeket valami természetműsorban. Hát, péntek este lévén nem mondanám túl sokoldalúnak a kínálatot…

- Na végre – állapítottam meg aztán elégedetten hátradőlve a kanapén, mikor sikerült egy filmre bukkannom. Egy általam elég jól ismert filmre… és csalódottan állapítottam meg, hogy a kilencven százalékáról lemaradtam. Elvette az időmet egy problémás férfi testi-lelki ápolgatása.

- Imádom ezt a filmet – magyaráztam a füle botját sem mozdító Gyogyóbogyónak. – Nézd, azt ott Winston… és piszkosul nincs irigylésre méltó helyzetben – tettem hozzá, ahogy az 1984 kockái peregtek a szemem előtt. Na igen… ez már a végkifejlet, ahol Winstont undorának legfőbb tárgyaival, patkányokkal veszik rá élete árulására.

Néhány pillanatig lustán néztem még a képernyőt, aztán kitágult szemekkel húztam egyenesre a derekamat, és még a hajam is égnek meredt attól a felfedezéstől, amit most tettem magamban.

- Nem véletlenül imádlak, 1984 – motyogtam borzongva, és szinte egész testemben megremegtem, mert kimondatlanul is tudtam, hogy végre, megvan. Rájöttem a megoldásra, hogyan szedjem ki Danielből a féltve őrizgetett titkát.

A szép módszerek, és a kedves szavak nem használtak, nem nyílt meg előttem, akárhogy is próbáltam. Akkor hát jöjjön az eddigiek szöges ellentéte, a sokkterápia.

Szembesítenem kell Danielt a legnagyobb félelmével.

Vége

Folyt. köv.