A magányosság varázslója 2. fejezet

- Hát ez nem semmi – ültem le döbbenten egy bársonnyal bevont székbe. – Ez a ház TÉNYLEG hatalmas – próbáltam felfogni a látottakat.

- Esetleg kívánna egy frissítőt? – kérdezte Basil, mintegy őrt állva felettem.

- Nem, köszönöm – forgattam a fejem körbe, szomjasan szívva magamba a látványt. – Ez egyébként mi, ahol most ülünk? Nappalira tippelek, de nem tudom, hogy egy ilyen szobát illik-e ilyen egyszerűen nevezni – néztem a míves bútorokat, a faragott kandallópárkányt, és a fölötte lógó festményt.

- Ha úgy kívánja, hívja csak nyugodtan nappalinak – jött a válasz a fejem fölül, majd folytatta.  - Ha Önnek megfelel Miss Davenport, akkor a cselédség létszáma ezzel változatlan marad. Öt szobalány a takarításra, és egyéb házimunkákra, két kertész, egy belső inas az Ön személyes szolgálatára, és jómagam – mosolygott a szőke fiú.

- Nekem megfelel – vontam vállat. – Nem értek az ilyesmihez. Elárulok valamit magamról. Engem sosem szolgáltak ki cselédek – dőltem hátra a fotelban.

Basil csodálkozó arca azt láttatta velem, hogy meg van róla győződve, hogy ugratom.

- Hosszú történet – legyintettem. – Maradjunk annyiban, hogy Anglia és az Államok szinte ég és föld – nyújtóztam végül. – Mondja, nem lenne kedve esetleg leülni? Zavaró, hogy felfelé kell pislognom, ha szemkontaktusba akarok kerülni magával – dünnyögtem.

- Sajnálom Miss Davenport, de én a személyzethez tartozom. Nem ülhetek dolgom…

- … ülj már le! – csattantam rá, és a fotelbe mutattam. – Komolyan mondom, ez hihetetlen. Mintha visszacsöppentem volna az időben. Számomra ez az egész nem megszokott. Nem tegeződünk, holott egy-két év lehet köztünk, nem ülsz le, mert én itt vagyok, ez olyan…. – keresgéltem a szavakat – nem mindennapi – fejeztem be végül.

Basil rám pislogott, aztán olyan félve ereszkedett az egyik fotelra, mintha attól félne felrobban alatta, de szinte abban a pillanatban fel is ugrott, mert léptek zaja hallatszott az ajtó felől.

A közeledő alak egy ezüsttálcát hozott a tenyerében, és már épp megkordult a hasam, de a várva várt szendvics helyett egy darab papírost láttam rajta.

- Miss Davenport – hajolt meg előttem a lakáj, és az orrom alá tette a tálcát.

- Köszönöm…. Ööö… - kutattam a memóriámban szerencsétlenül.

- Frederick – segített ki Basil, és ahogy a két szálfaegyenesen álldogáló férfira néztem, olyan érzésem támadt, mintha nem is személyzetem, hanem magánhadseregem lenne.

- Köszönöm Frederick – bólintottam már mosolyogva, mire a lakáj főhajtással válaszolt, aztán megfordult, és méltóságteljesen kisétált.

- Frederick már évtizedek óta a családja szolgálatában áll – magyarázta Basil. – Megboldogult nagyszülei és fiuk is roppant elégedett volt vele.

- Igen, bizonyára – motyogtam, szinte oda sem figyelve, a borítékot forgatva a kezemben. – Ez mi lehet? – tettem fel a kérdést.

- Nyilván a holnap esti báli meghívója, Miss Davenport – válaszolt Basil, én most rajtam volt a csodálkozás sora.

- Bál? Most? Miért? Hiszen… még csak most érkeztem… - hebegtem, aztán felnyitottam a kis levélkét, és végigfutott a szemem a sorokon.

- Pffff…-  csúsztam le a fotelban, és a fejemre szorítottam a kezem. – Valami azt súgja, hogy ezt kihagyom. Még csak órák óta vagyok itt, komolyan azt hitték, hogy már holnap bálozással fogok indítani? Még be sem rendezkedtem.

- Miss Davenport, bocsásson meg ha emlékeztetem, de a berendezkedésre itt van a cselédség – lépett közelebb Basil. – Ők mindent elrendeznek, nem kell aggódnia ezen. És ha megbocsátja a javaslatot, talán nem tenne jót, és nem vetne Önre túl jó fényt, ha bármilyen okkal lemondaná a bált. Hónapok óta lázban ég a környék. Mindenki kíváncsi a Davenport örökösre.

- Hát ez isteni – nyögtem elhalóan. – Tényleg muszáj?

Rövid csend következett, aztán megláttam a közelebb lépő Basilt, aki leguggolt a fotel elé, és valami cinkos fénnyel nézett rám, amit most először láttam a szemében.

- Miss Davenport, tudom, hogy ez nem lehet könnyű. Új világ, egy új élet… Ön nemesi származék, vannak olyan kötelezettségek, amelyeknek eleget kell tennie – vont vállat. – Fájdalom, de ezek alól nem olyan könnyű, és nem is tanácsos kibújnia. De egyet megígérhetek, én mindenben segítségére leszek, hogy a beilleszkedését megkönnyítsem – mosolygott rám a szőke fiú, és most először éreztem, hogy közelebbi kapcsolatba kerültem az öreg Angliával. Nem, nem a tradíciók által. Hanem egy ember lelkével.

- Nos Miss Davenport – öltötte vissza eddigi viselkedését Basil egy másodperc múlva. – Ha megengedi nekem a javaslatot, ráfér Önre a pihenés és feltöltődés – nyomott meg egy apró gombot a falon, mintegy kartávolságban tőlem. – A szobalányok megmutatják a fürdőhelyiséget, és elkészítik a fürdőjét. Addig intézkedem a konyhában, és előkészítettem az ebédjét – biccentett felém, hogy alig egy perc múlva egy szobalánynak adja át a helyét.

Csendesen követtem a lányt a fürdőszobáig, és már előre ellazultam a meleg víz gondolatától is.

- Köszönöm, de azt hiszem, ezt egyedül is el tudom intézni – mosolyogtam rá a lányra, aztán magamra zártam a helyiség ajtaját.

Belemerültem a habos, illatos vízbe, és mikor a kád peremén megtámasztottam a fejem rájöttem, hogy még sosem vágytam az Állomokba úgy, mint ebben a pillanatban.

*****

- Esküszöm, becsinálok! – szakadt ki belőlem az ámulattal teli kiáltás, ahogy már messziről megláttam a kastély kivilágított falait és tornyait. – Jaj, bocsánat – kaptam aztán észbe kissé vörösen, de Basil csak jót derült a volán mögött. – Oké, akkor halljam, mit kell tudnom a bálról? – kérdeztem, felkészülve arra, hogy információk halmazát jegyezzem meg.

- A hivatalos verziót kéri, vagy a sajátomat? – nézett bele sofőröm a visszapillantóba faarccal, de láttam a szemében csillogni azt az apró kis cinkosságot. 

- Talán egy kicsit ebből is, meg egy kicsit abból is – nevettem.

- Nos, a hivatalos verzió értelmében ez a bál minden évben megrendezésre kerül. Önnek szerencséje van, hogy pont jó időben érkezett ahhoz, hogy részt vegyen rajta. Rengeteg alapítvány van a városban és környékén, és ezek támogatása ezen a bálon válik eldöntötté. Gyermekintézmények, óvodák, iskolák, de tartozik ide családok átmeneti otthona, és… - vett levegőt Basil, de a szavába vágtam.

- Jó, akkor jöjjön a magánverzió – biztattam, mire kissé zavarban ugyan, de folytatta.

- A nem hivatalos verzió az, hogy a nemesség ilyenkor összejön éltetni önmagát, eszik-iszik, táncol, mulat, a nők megmutatják egymásnak új ruháikat, a férfiak politikáról tárgyalnak, és szidják az aktuális kormányt, és egy ilyen bál persze mindig jó alap a legkülönfélébb pletykáknak is.

- Ez az! – nevettem fel ezúttal már kontroll nélkül. Percről percre egyre szimpatikusabb volt nekem ez a fiú.

- Kérem Miss Davenport, bocsásson meg a merészségemért – váltott vissza Basil a már megszokott stílusba.

- Ugyan, ez tetszik nekem! – mondtam vidáman. – Eddig úgy éreztem magam, mintha egy viktoriánus regény szereplői vettek volna körül. Most végre érzek egy kis életet is. A szókimondást mindig jobban díjazom, mint a képmutatást – nyugtattam meg, aztán mikor befordult a kastély elé, idegesen tördeltem az ujjaimat.

- Miss Davenport, telefonon minden percben elérhető leszek – fordult meg Basil az ülésben, mielőtt kiszálltunk volna. – Bármikor, amikor úgy óhajtja, azonnal Önért jövök.

- Hogyan? – hökkentem meg. – Ne már… egyedül kell bemennem? – fogott el egy pillanatra a pánik. – Azt hittem, hogy te leszel a kísérőm! – meredtem rá, mire rajta volt a rémület sora.

- Hogy ÉÉÉN? – mutatott magára, mintha valami arcpirító gorombaságot mondtam volna éppen. – Uramisten, Miss Davenport… - próbált magához térni a sokkból. – Szó sem lehet ilyesmiről! Én a személyzete vagyok! El tudja képzelni, milyen képet festene Önről, ha velem jelenne meg itt? Ez teljességgel… - kereste a szavakat, mire megadóan sóhajtottam egyet.

- És akkor ezennel vissza a szabályok és szokások könyvéhez – morogtam.

- Szabályosan, és hivatalosan, hölgyem – szállt ki az autóból Basil, aztán a járművet megkerülve kinyitotta az ajtómat, és kisegített a kocsiból.

- Jó szórakozást, Miss Davenport – búcsúzott kis főhajtással, én pedig a befelé igyekvő bálozók közepette dobogó szívvel néztem a bejáratra.

Inasok sorfala közt haladtam el, hogy a kastélyudvaron át egy díszesen kivilágított helyiségbe érkezzek. Szemem elkápráztatta a millió színes fény, és zavartan, összevissza dobogó szívvel igazgattam a ruhámat.

- Mit… mit óhajt? – kérdeztem kissé ijedten az ajtóban álló lakájt, aki az arcomhoz hajolt, és egy groteszk pillanatig az futott át az agyamon, hogy talán üdvözlésképpen meg kellene puszilnom őt.

- Khm… a nevét kérem, hölgyem – pislogott rám a figura, és megkönnyebbült sóhajjal adtam át neki az információt.

- Miss Astrea Davenport! – kiáltotta bele a lakáj fülsiketítően a levegőbe mikor beléptem, és szinte éreztem, hogy a lágy muzsika hangjai között hogyan némul el mindenki, és szegeződnek rám a tekintetek.

Vége

Folyt, köv.