A menedék 18. fejezet

Azt hittem, talán tudatomnál sem leszek a visszafelé vivő úton. Úgy gondoltam, a világ kifordul majd a sarkából, és darabjaira hullik, megáll az idő, és beszűkül a tér, ha Ian nemet mond majd ránk… De nem történt semmi ilyen. A nap ugyanúgy ragyogott, a felhők úsztak a kék égen, csak épp felnézni nem mertem, mert az ég színe épp olyan volt, mint Ian szeme. A földeket perzselte a nyári napfény, a mezőn virágok illatoztak. És ott volt bennem az a gyermek, az az apró lény, akit az apja megtagadott, és akiről nem akart tudni.

- Ne aggódj kicsim – suttogtam halkan magam elé, a busz üvegének támasztott ujjakkal, míg figyeltem az út mellett elrohanó világot. – Én akkor is nagyon szeretlek. Jól megleszünk együtt meglátod… Van, aki nem hagy minket magunkra. Ott lesz majd a fogadott nagypapád… ő nagyon fog téged szeretni. Én pedig megadok neked bármit, hogy ne érezd az apa hiányát. Szeretlek – simogattam meg a hasam, és hátrahajtva a fejem megpróbáltam belemenekülni az álmokba. De nem sikerült. Az agyam megállás nélkül kattogott, és csak egyetlen nevet vetített újra és újra elém.

*****

Jarednek nem kellett mondanom semmit. Küldtem neki még egy üzenetet a buszról, hogy mikor érkezem, és ahogy a mi kis városunkban leszálltam, minden bánatom ellenére is elmosolyogtam magam, mikor láttam, hogyan áll ott hűségesen a kék, kopott autó mellett, rám várva. Sosem ismertem egyik nagyszülőmet sem, de valamelyik nagyapám pont olyan lehetett, mint Jared, és ez a gondolat átmelegítette a szívemet.

- Szóval nemet mondott – ezzel fogadott Jared, aztán öregesen kiköpött, ezzel nyilvánítva véleményt Ian magatartásáról. – Mocskos városi ficsúr – tette aztán hozzá félhangosan.

- Kérlek Jared, ne – ráztam a fejem. – Ettől nem változik meg semmi sem.

- Lehet, de az én lelkemnek jobb lesz – nyitotta ki nekem a kocsi ajtaját, majd a volán mögé ült. – Nem akarsz te is keresni néhány szép jelzőt, és beszállni a programba? – vetett rám egy pillantást.

Megtörtént, amiről azt hittem, már sosem fogok ilyet tenni. Elnevettem magam.

- Nem, köszönöm – mondtam, kissé már vidámabban. – Semmi értelme úgy, ha nem hallja.

- Ez is igaz – dörmögte Jared, és lassan a farm felé vette az irányt. – De remélem legalább azt a pofont kiosztottad neki.

- Azt ki – biccentettem keményen. – Méghozzá duplán. Közöltem vele, hogy az egyik a te küldeményed, a másik meg a gyereké, csak én adom át. Látnod kellett volna a fancsali ábrázatát – dőltem hátra kényelmesen az ülésben.

- Ez az, Mona! – veregette meg Jared a kézfejem kérges markával. – Erős lány vagy te, de hát ezt mindig is tudtam. Ezért nem féltelek téged attól, ami vár most rád.

- Mi vár rám? – vesztettem el egy pillanatra a fonalat. – Úristen Jared, mi történt a farmmal, amíg nem voltam itt?

- A farmmal? – tágult ki Jared szeme, aztán öregesen elmosolyogta magát. – Édesem, semmi baja a farmodnak. Én arra céloztam, hogy egyedül kell majd azt a kicsit felnevelned.

- Hála az égnek – sóhajtottam megkönnyebbülten, és megköszörültem a torkom, ahogy láttam, hogy Jared előbányássza az irdatlan büdös pipáját.

- Három okot mondok, hogy miért ne gyújts rá arra – mutattam az átható dohányszagot árasztó fadarabra. – Egy: gyereket várok, és nem szeretném pipafüstben úsztatni odabenn sem. Kettő: érzékeny vagyok a szagokra, és össze fogom hányni a kocsidat. Három: vannak még csúnya szavaim tartalékban, amiket te nem mondtál el – mosolyogtam rá határtalan kedvességgel.

- A nők fognak engem tönkretenni, még vén fejjel is – motyogta öreg barátom, és elsüllyesztette a pipát. - Bár tagadhatatlan, hogy igazad van.

- Köszönöm – mondtam hálásan, ahogy visszakerült a kis eszköz a zsebébe.

Hallgattunk egy sort, aztán újra Jared vette fel a beszélgetés fonalát.

- Akkor most mi lesz? – fordította felém ráncok barázdálta arcát.

- Amit eddig is mondtam – piszkálgattam az ölemben tartott táskát. – Felnevelem ezt a kicsit. Megtanítom majd mindenre, amit én tudok. Még ha az nem is sok… de megtanítom lovagolni, sajtot készíteni, a földeken dolgozni. Megmutatom neki a tavat, a legelőt, a távoli hegyeket… megtanítom arra, hogyan legyen boldog, és hogyan teremtse meg a saját békéjét úgy, ahogyan én. És közben megpróbálok nem sűrűn gondolni rá, hogy ki is hiányzik mindkettőnk életéből – csuklott el a hangom.

- Vagyis nem fog változni semmi – mormogta Jared.

- De igen, fog – mondtam elgondolkodva. – Mert az apja nem lesz vele, de a nagyapja igen. Farag majd neki játékokat fából, kis szerszámokat csináltat neki, az ő kezébe valókat. Elüldögélnek majd a tornácon egymás mellett, az esti csendben, abban a békés félhományban, és remélhetőleg ő jobban elviseli majd a nagyapja büdös pipáját, mint én – néztem Jaredre szeretettel, és mikor megszorította a kezem, kiperdült a szememből egy könnycsepp.

*****

Andy és Danny épp a tejjel teli kannákat cipelték fel a verandára, mikor Jared a ház előtt leállította a motort, és kiszálltunk. Míg én kiszedtem a kocsiból a táskámat, Jared a fiúkhoz lépett, akiknek láttam a kérdést az arcán.

- Sajnáljuk, kisasszony – lépett aztán hozzám Danny, a kalapját gyűrögetve. – Jared elmondta az igazságot. Ne féljen, mi itten leszünk magának. Miránk mindenben számíthat, ezt tudhassa – nézte a földet a lába előtt. – Csak szóljon, ha kellünk, és már gyüvünk is, ahogy lehet. Nem minden férfi szemét tróger, majd meglássa – dörmögte, és hálásan, de zavartan pislogott, ahogy megöleltem először őt, majd a testvérét.

- Köszönöm, fiúk – törögettem meg a szemem, aztán halkan sírva is fakadtam. – Sajnálom… én nem szoktam bőgni – magyaráztam hüppögve. – Biztos a terhesség miatt…

- Gyere be, és csinálok egy jó teát – ölelte meg Jared a vállamat, kissé arrébb tolva a tanácstalanul álldogáló Dannyt.

- Jöjjenek maguk is, fiúk – invitáltam be a két segédet.

Mire felértünk a lépcsőn, erőt vettem magamon, megtörölgettem a képemet, és néztem, hogyan törlik le a csizmájukat az ajtóban, és sorjáznak be egymás után a konyhába.

Leültünk az asztalhoz, és néma csend volt mindaddig, míg Jared mindannyiunk elé le nem tett egy-egy nagy pohár forró, illatos teát.

- Mondd, én mennyi bért kapok tőled, ha beállok szakácsnak? – kérdezte aztán ő maga is leülve, én pedig nevettem, és a levegő érezhetően megváltozott a konyhában.

- Ne engedje neki, kisasszony! – mondta Andy. – Mink már láttuk főzés közben! Állandóan a pipáját rágja, és telefüstöli a fazekat is! – kapta el a fejét vigyorogva, ahogy Jared a hátára csapott a kalapjával.

Úgy éreztem magam, mintha valami iszonyú dermedtség feloldódott volna bennem. Néztem ezeket az embereket, akik nem a szó szerinti családom voltak, és mégis, szerettem őket. Rájöttem, hogy nem a vérségi kötelék a fontos, hanem az, kik vesznek bennünket körbe. És bár most egy játszma vesztese voltam, ami a szerelmet illeti, ezeket az embereket látva magam körül, mégis győztesnek éreztem magam. Az élet nyertesének.

- Csinálok ebédet – álltam aztán fel. – Ne, maradjatok – intettem. – Boldogulok egyedül is. Csak üljetek. Az a férfiak dolga, nem? – vettem elő néhány tojást, szalonnaszeleteket, krumplit, és nemsokára nyálcsorgató illatok szálltak a konyhában.

- Minden oké, Mona? – kérdezte Jared, mikor felálltak, hogy segítsenek megteríteni.

- Igen – bólintottam, és a ráncos arcba nézve őszintén elmosolyogtam magam. – Valami azt súgja, hogy minden teljesen rendben lesz. Talán bolond vagyok, de tudom, hogy így fog történni. Mert így jó, és így helyes. Nem is lehet ez majd másképp – jelentettem ki magabiztosan.

Vége

Befejező rész következik!