Szimpátia az ördöggel 7. fejezet

7. fejezet

Nem tudom, a többiek mikor és hogyan értek ki mellém, mert csak Stefanra tudtam figyelni. Én magam is letérdeltem, de nem mertem közelíteni hozzá, féltem, hogy ha átnyújtom kezem a vonalon, kiránt, és végez velem, féltem, hogy ez csupán csel, amivel közel akar kerülni hozzám, és be akarja fejezni, amit elkezdett.

Ő nem moccant, csak a kezét tartotta továbbra is kinyújtva felém, és mikor a szemeibe néztem, láttam, hogy nincs mögötte hazugság, vagy hátsó szándék.

- Be kell őt engedünk – fordultam Damon felé ellentmondást nem tűrően.

Száján félrehúzta, és megcsóválta a fejét.

- Jó ötletnek tartod ezt? – nézett rám. – Ne felejtsd el két napja mit tett veled.

Felálltam, és elé álltam, olyan közelről nézve a szemébe, mint még soha.

- Damon – érintettem meg karját, mire halványan éreztem, ahogy meglepetten összerezzen – kérlek szépen, tedd meg. Ha csak egy kicsit is fontos neked a testvéred, vagy akár én, akkor engedd be őt.

Néhány pillanatig némán fürkészett, aztán hatalmasat sóhajtott. Visszanézett a többiekre, Jenna és Jeremy arcán a tagadhatatlan félelem látszott, Alaric pedig egy karóval a kezében várakozott, hogy szükség esetén azonnal közbeléphessen.

- Egy pillanat – szólt oda Damon, aztán szemmel nem látható sebességgel a házba rohant, hogy egy pillanat elteltével újra mellettünk álljon. Zsebéből egy apró üveget húzott elő, benne valami színtelen folyadékkal. Lassan a vonalhoz lépett, és leguggolt a térdelő Stefanhoz.

- Egy feltétellel engedlek be – nézett rá, és kétség sem fért ahhoz, hogy komolyan beszél – amint itt leszel benn, ezt azonnal megiszod.

Stefan rábólintott, és ekkor már én is tudtam, hogy az üvegben verbénakivonat van.

- Továbbá azonnal lemész a pincébe, ott fogod tölteni az idődet, amíg ki nem találjuk, mi a további teendő. Mit mondasz erre?

A két testvér egymás szemébe nézett.

- Megteszem – suttogta Stefan csendesen.

Damon nagy levegőt vett.

- Hát akkor gyere be – szólt, mire különös módon mintha forró ködfüggöny kezdett volna vibrálni a szemünk előtt. Stefan egy mozdulattal átzuhant rajta, és a földön fekve ottmaradt. Amint lába átjött a vonalon, a köd újra megjelent, és visszazárta a varázslatot.

Damon Stefan kezébe nyomta az üveget, ő pedig egyetlen szó, vagy ellenkezés nélkül fenékig kiitta, aztán lerogyott a földre.

- Megölted! – kiáltottam Damonra és jeges kés hasított a szívembe.

- Ugyan már – rázta a fejét – elkábult, ennyi. Így jelenleg némileg kezelhetőbb.

Alariccal együtt fejtől-lábtól felnyalábolták az eszméletlen fiút, és nagy nyögések közepette a pincébe vonszolták. Letették az ágyra, ami egykor Forbes seriff pihenőhelyéül is szolgált néhány napos raboskodása idején, aztán Damon egy falhoz rögzített láncot húzott Stefan egyik csuklója köré.

- Ezt ne! – ragadtam meg a kezét. – Nem láncolhatod le, mint egy állatot! Ő is ember, lelke van!

- Igen, és nyilván nagyon jól fogod érezni magad, amikor majd lelkesen rád támad – morogta Damon dühösen, de újra ránéztem, az előbbi könyörgő tekintettel, mire fejét rázva ledobta a láncot, mintha csak azt mondta volna, hogy szerelmes nőkkel nincs értelme vitatkozni.

- Mellesleg, ennyi??? – szólt Jenna, mikor Damon jókora dördüléssel Stefanra zárta a pince ajtaját – Ennyi volt az egész varázslat? Egy „gyere be” mondattal feloldható??? Ez nem kimondottan biztonságos!

- Bevált, nem? – vont vállat Damon – Az engedélyem nélkül ide nem léphet be senki. Sem vámpír, sem halandó. Működik is, nem igaz?

Jenna elnémult, ezzel a ténnyel nem lehetett vitatkozni.

- És most? – kérdeztem halk suttogással, mintha a hangos szó is felébreszthetné Stefant.

- Hagyjuk pihenni – nézett be Damon a rácsos kis ablakon – aztán majd meglátjuk a többit. Ha felébred, talán el tudja mondani mi ez az egész, és talán sikerül újra a régi Stefant faragni belőle. És ha igen, akkor újra egymás karjaiba borulhattok – tette hozzá, és képtelenség volt nem kihallani hangjából a keserűséget, ami még akkor is a fülemben csengett, mikor már mindannyian elindultunk felfelé.

*****

A nappaliban összevissza lerogytunk, ahol épp helyet találtunk, és csendesen próbáltuk emészteni az előbbi néhány perc eseményeit.

- Nem kellene valaki, aki figyel rá? – kérdezte Jeremy csendesen, és magam is észrevettem, két nap alatt mennyire megváltozott a Damonhoz való hozzáállása.

- Nem, egyelőre nem – válaszolt Damon – kapott annyi verbénát, ami holnap reggelig biztosan kiüti. Holnap megpróbálunk vele elbeszélgetni. Aztán meglátjuk onnan hogyan tovább.

- És az a lány? Aki téged is megtámadott? – szólalt meg Rick. – Ő lehetett az, akivel Stefan mostanában az idejét töltötte?

- Nyilván – bólintott rá Damon –másra nem igazán tudok gondolni. Nem tudom, ki másnak lenne oka megtámadni.

Noha láttam az arcokon, hogy fel tudnának sorolni néhány önként jelentkezőt, diszkréten magukban tartották a véleményüket.

- És ismered? Tudsz róla valamit? – faggatózott tovább Alaric.

- Gondolod ha így lenne már nem mondtam volna? – rázta a fejét Damon. – Fogalmam sincs, ki lehet ő. Soha életemben nem láttam. Már úgy értem, egyik életemben sem. Egy valami viszont biztos – felállt, és töltött magának egy jó nagy pohár whiskyt. – Jóval idősebb lehet nálam. Láttátok, hogyan bánt el velem.

- Ez miért jelenti azt, hogy idősebb? – csodálkozott Jenna.

- Mert egy vámpír ereje a kor előrehaladtával egyre erősödik – világosította fel Damon – ti halandók öregszetek, mi vámpírok erősödünk. Ennyi.

Újra támadt néhány percnyi csend, aztán Jeremy felállt.

- Azt hiszem, én elmegyek pihenni, ha nem gond – mondta lassan, és láttam, hogy kimerítették az előbbi események.

- Nekünk sem ártana az alvás. Valami azt súgja, holnap kemény napnak nézünk elébe – állt fel Rick, aztán átfogta Jenna vállát, és mindannyian elindultak kifelé.

- Én is megyek – súgta Eve, aztán finom puszit adott Damon arcára, én pedig megpróbáltam megállni, hogy ezt látván ne rúgjak bele valamibe dühömben.

Damon megsimogatta a lány vállát, és mikor Eve is kisétált az ajtón, ketten maradtunk a szobában.

Damon egy intéssel rábökött a whiskyre, én pedig bólintottam a ki nem mondott kérdésére. Töltött nekem is egy pohárral, aztán magának egy másodikkal.

- Nem biztos, hogy Eve túlzottan fog rajongani érte, ha whisytől bűzölögve mászol mellé az ágyba. Igaz is, miért nem sietsz utána? – akaratom ellenére kezdtem gonoszkodni vele, de az előbb feltámadt marcangoló érzés kikívánkozott belőlem.

Felhajtotta az italt, aztán rám sem nézve válaszolt.

- Miből gondolod, hogy mellé fogok – hogy is kérdezted, mászni? – vetette nekem hátra.

- Akkor nyilván rá, egyre megy – paprikázódtam fel, és miközben megjelent szemeim előtt ez a kép, mintha egy ököl boxolt volna bele a gyomromba.

Damon néhány pillanatig maga elé merengve bámult, aztán még mindig hátat fordítva nekem válaszolt.

- Ami azt illeti, Eve a vendégszobában alszik.

- Nocsak – hökkentem meg – akkor nyilván te mész majd át hozzá, nem?

Vállát rángatta, és fejével tett egy olyan mozdulatot, amiről nem tudtam eldönteni, hogy igennek vagy nemnek vegyem-e.

Sóhajtva próbáltam legyűrni a bennem tomboló érzéseket, és kifelé indultam volna, amikor megfordult, és elém lépett.

- Azt hiszem, nem értesz világosan mindent – fogta meg államat, és belenézett a szemembe.

- Dehogynem – mosolyogtam keserűen – amíg nem volt melletted a kis barátnőd, jó szórakozás volt megpróbálni engem elcsábítani. Én voltam a bolond, hogy ez majdnem sikerült is.

Egy pillanatra a földre szegezte a szemeit, aztán visszanézett rám, és sütött tekintetéből valami különös komorság.

- Azt hiszem, Eve gyereket vár – bökte ki halkan, mintha kényszer hatása alatt tenné.

Néhány pillanatra meghűlt bennem a vér. Mintha kiszívták volna a gondolatokat a fejemből, és egy jégtömb kezdett tanyát verni valahol a szívem táján.

- Gratulálok – nyögtem ki nagy nehezen, aztán elléptem mellőle, és kifelé indultam, de két lépés után valami elkezdett felderengeni bennem. Visszafordultam, és láttam, ahogyan még mindig az előbbi testhelyzetben áll.

- De hát …. – motyogtam – neked nem lehet ….úgy értem, te gyereket nem…. Vagy igen?

Elmosolyogta magát.

- Nem, én nem tudok – válaszolta meg a fel nem tett kérdést.

- Vagyis akkor… - makogtam továbbra is döbbenten.

- Vagyis erre egy válasz létezik, Elena – billentette félre ugyanazzal a mosollyal a fejét. – Ez a gyerek nyilvánvalóan nem az enyém.

Még a szám is tátva maradt a meglepetéstől.

- Na de…. ezt mikor tudtad meg??? – hüledeztem.

Levetette magát a kanapéra, és keserűen nézett maga elé.

- Eve akkor mondta el, amikor megérkezett Mystic Fallsba. Tudod, mi…már jó ideje nem találkoztunk. Úgy értem, nem éltünk együtt, ha sejted, mire célzok – bólintottam, és leültem vele szemben – és ezalatt megismert valakit.

- De nem értem, mit keres akkor ő itt? – értetlenkedtem.

- Én hívtam ide. Elena, veszélyben voltál, és nemcsak te, hanem mindenki, akit szeretsz. Ha az a ringyó aki megtámadott, rájön, hogy nekem valaha is  közöm volt Eve-hez, ő is veszélybe kerülne. Tényleg úgy gondolod, kockáztatnám az életét, vagy engedném, hogy túszként használják? A gyerekével együtt?

- És az a tegnapi jelenet? Amikor rátok rontottam? Megcsókoltad a nyakát, ilyet nem szoktak csinálni azok, akik semmit nem jelentenek egymásnak!

- Fogalmazzunk úgy, hogy ez volt az egymástól való búcsúnk – sóhajtott Damon, és valami oknál fogva szívből sajnálni kezdtem őt.

- Valamit még mindig nem értek – ráztam a fejem –  hogyhogy nem gyűlölöd őt?

- Azért Elena, amiért annak idején Stefan is elhagyott téged – nézett rám, és láttam a sebezhetőséget a tekintetében – mert tudom, milyen élet várt volna rá mellettem. Ha van valaki, aki boldogabbá teheti mint én, akkor engedem őt elmenni. Akkor is, ha ez nekem fáj.

Melléültem, megfogtam a kezét, és megszorítottam.

- Még mindig szereted őt, ugye? – kérdeztem, és magam is megdöbbentem, mennyire félek a választól.

- Inkább úgy mondanám, olyan nekem, mint a friss seb, ami már gyógyulásnak indult – válaszolta halkan – Elena – tette hozzá, és felállt – még ha nem is tartasz képesnek rá, de tudok örülni mások boldogságának.

Felhajtotta az itala maradékát, azzal magamra hagyott a szobában, én pedig csak ültem ott, fájó szívvel, és annyi érzés rohant meg hirtelen, hogy meg sem kíséreltem szétválogatni őket. Megittam a whiskymet, és a következő pillanatban kicsúszott lábam alól a talaj, és anélkül, hogy bármire is emlékeztem volna, legyőzött a kimerültség, és jólesően belecsúsztam az álmok birodalmába.

Vége

FOLYT. KÖV.