Szimpátia az ördöggel 8. fejezet

8. fejezet

Arra ébredtem, hogy valami kellemetlenül szúrja az arcomat, és csiklandozza államat. Odakaptam néhányszor, fél lábbal állva még az álom és ébrenlét határán, és egy durva szövésű takarót tapintottam ki, amelyet valaki rám boríthatott az éjszaka. Felültem, és felnyögtem a fejembe hasító fájdalomtól, számban pedig éreztem a whisky fanyar ízét, amitől most elfogyott a rosszullét. Körülnéztem, de még csend volt a házban, nem hallottam mozgást sehonnan. Feltápászkodtam, és lázas matatással kerestem egy gyógyszert a konyhában lüktető fejfájásom ellen, aztán próbáltam a fürdőben emberi külsőt kölcsönözni magamnak, több-kevesebb sikerrel.

Mikor már némileg felébredve és csillapodó fejfájással visszajöttem a nappaliba, eszembe jutott a pincében raboskodó Stefan. Tudom, hogy senki nem helyeselte volna, ha lemegyek hozzá, de a szívem azt diktálta, látnom kell őt.

Annak ellenére, hogy tudtam, súlyos vasajtó tartja maga mögött, és le van gyengülve a verbénától, torkomban dobogott a szívem, mikor lefelé tartottam az ősi, idő koptatta lépcsőkön, és megborzongtam, mikor megéreztem a pince nyirkos hidegét. Óvatosan léptem az ajtó elé, és benéztem a kis rácsos ablakon, mint egy mesebeli börtönőr.

Stefan az ágy szélén ült. Sápadt volt az éhségtől, és szeme szinte lázasan csillogott. Fel sem emelte a fejét, de tudta, hogy ott állok előtte, mert halkan megszólalt.

- Szia Elena – köszöntött mozdulatlanul.

- Jó reggelt Stefan – suttogtam vissza szinte mozdulatlan szájjal, és remegni kezdtem. Borzalmas érzés volt mikor megértettem, hogy egészen egyszerűen félek tőle.

- Kérlek Elena, ne félj. Nem akarlak bántani – emelte fel most Stefan a fejét, és egyenesen belenézett a szemembe. – Soha nem is akartalak – tette hozzá olyan halk suttogással, hogy alig értettem meg.

- De hát akkor miért? – kérdeztem hasonlóan halkan. – Miért tetted velem ezt Stefan? – érintettem meg nyakamon a két apró sebhely már begyógyult nyomát. – Csaknem megöltél- perdült ki szememből akaratom ellenére egy apró könnycsepp.

- Elena, ezt most úgyis nehezen értenéd meg, ha elmagyaráznám – rázta meg fejét keserűen.

- Azért meg lehetne próbálni – sóhajtottam – nem vagyok gyengeelméjű.

Rám nézett, és halkan felszusszant.

- Elmondom, de nem akarom számtalanszor ismételni önmagam – motyogta – hívd a többieket is ide. Szeretném, ha mind meghallgatnátok a történetemet.

Bólintottam szavaira, és lassan hátrálni kezdtem az ajtó elől. Mikor elértem a lépcsőkig, úgy rohantam fel rajta, mint akit űznek, és nem tudtam eldönteni, vajon a félelem, vagy a kíváncsiság adott-e lábaimra szárnyakat.

Az első, akiknek a konyhában nekiütköztem Damon és Alaric voltak. Mindketten csodálkozva néztek rám, de nem hagytam nekik időt a kérdezősködésre. Vadul dobogó szívemre szorítottam kezemet, és csak ennyit tudtam súgni nekik:

- Stefan magához tért, és beszélni akar velünk.

*****

- Hát ennyi –fejezte be Stefan az elbeszélést, és maga mellé dobta a kiürült vérkészítményes tasakot, és megtörölte a száját. Most, hogy az éhség már nem gyötörte annyira, kezdett visszatérni a színe.

A pincében szorongtunk mindannyian, ahányan csak voltunk. Jeremy és Rick biztosították az ajtót, mindketten egy jó adag verbénás oldatot, és karót szorongatva, hogy szükség esetén bármikor közbeléphessenek.

- És tényleg nem gondoltad, hogy valami nem stimmel ezzel a lánnyal? – kérdeztem tőle mikor egy percre csend állt be. – Nem érezted, hogy nincs minden rendben?

- Nem, Elena – válaszolta csendesen. – Voltak rá indokaim, hogy miért vagyok vele, de ezeket most inkább nem fejteném ki.

- Rajta, tedd csak meg – biztattam, és felkészítettem magam rá, bármit is kell hallanom most tőle.

Egy pillanatig homlokát ráncolva meredt maga elé, aztán felemelte a fejét és a szemembe nézett.

- Elena, van fogalmad milyen érzés volt itthagyni téged? Van fogalmad, hogy ordítottam éjjelként a párnámba a fájdalomtól, mert minden porcikámmal csak rád vágytam? És tudtam, hogy meg kell állnom, hogy távol kell tartanom magam tőled, hogy élhesd végre azt az emberi életet, amit megérdemelsz. Kapaszkodtam mindenbe és mindenkibe, aki menekülési lehetőséget mutatott nekem ez elől az érzés elől. Kristinbe is kapaszkodtam.

Elhallgattam, és lesütöttem a szemem, erre nem voltak szavaim, amikkel válaszolhattam volna.

- Mellesleg azt se feledjük, hogy annak idején Katherine is el tudott bűvölni bennünket, és még csak soha nem is gyanakodtunk rá, hát miért ne történhetett volna meg mindez még egyszer? – vetette fel Damon, mintegy védelmébe véve Stefant.

- És nem fordult meg soha a fejedben, hogy amikre ez a lány rávesz, azok nem éppen rendben lévő dolgok? – szólalt meg Alaric is az ajtóból.

- Nem is tudom – választ Stefan csendben eltűnődve – néha éreztem valamit, valami nem volt rendben. Néha elgondolkodtam, mit keresek mellette, miért vagyok egyre inkább olyan, mint ő, de ha kétségeim támadtak mindig volt módszere, ahogyan meggyőzhetett.

- Én inkább nem akarom tudni, hogyan – vetettem közbe fagyosan.

Stefan vállat vont, és tett egy határozatlan mozdulatot, amiben az volt benne, hogy többek között az általam elképzelt módozat is szerepelt benne.

- Vagyis – foglalta össze Rick az elhangzottakat – azt akarod mondani, hogy rájöttél, hogy ez a lány nemcsak a saját vérével itatott téged, hanem valami mással is?

- Másfajta vérrel, igen – bólintott Stefan – nem tudom miért tette, amit tett, nem tudom miféle vér volt az, de úgy éreztem, ha ebből nem kaphatok többet meg fogok őrülni, vagy ki fogom irtani az egész világot, és megtettem volna bármit azért, ha ezáltal hozzájuthattam volna akár egyetlen cseppjéhez is.

- Olyasmi lehet ez, mint a drog – jegyezte meg halkan Jenna, mire Stefan keserűen elmosolyodott.

- Fogalmam sincs, az milyen lehet. Anno a mi időnkben olyan még nem volt, ma már pedig nem lenne hatással rám.

- Nem szólalnál meg esetleg végre? – fordultam Damonhoz, aki hosszú percek óta ült néma csendben, maga elé merengve.

- Van valami elképzelésed erről az egészről? – kérdezte Jeremy Damonhoz fordulva.

- Ami azt illeti, igen – vett Damon nagy levegőt – és csak remélni tudom, hogy amire gondolok, nem fog beigazolódni.

- Miről beszélsz? – lépett közelebb Jenna, és mind – Stefan is – érdeklődve néztük a töprengő férfit.

- Mikor ittál utoljára ebből a vérből? – fordult Damon egyenesen az öccséhez, figyelmen kívül hagyva a kérdést.

- Tegnap este – jött a halk válasz.

- Vagyis van még belőle a szervezetedben – nyugtázta Damon. Előreléptem, és megragadtam a vállát.

- Mégis, elárulnád nekünk végre, mire gondolsz? – vontam kérdőre.

- Igen – állt fel, és megfordulva a szemembe nézett. – Ahhoz hogy rájöjjek, helytálló-e amire gondolok, egyetlen út vezet. Innom kell Stefan véréből.

*****

- Neked elment az eszed – fogalmaztam meg mindannyiunk helyett, de Rick csak a homlokát ráncolta.

- Nem is akkora őrültség – bólintott csendesen Damon felé, és láttam, hogy a két férfi tökéletes összhangban megérti egymást.

- De hát miért? – kérdeztem egyre inkább kétségbeesve, és Jenna arcán is látszott a totális elképedés. – Láttad Stefanból mit csinált! Miért akarsz te is ilyenné válni?

- Elena – fogta meg vállaimat határozottan – Stefan meglehetősen nagy mennyiségben kapta ezt a vért. Nekem mindössze egyetlen kortyra van szükségem. Megvan a kockázata, belátom, de nem tehetek mást!

- Na és ő? – lépett előre Eve is és Stefanra mutatott – Mindaddig amíg veled leszünk elfoglalva, mi a biztosíték, hogy nem fog ránk támadni?

Damon intett Ricknek, mindketten odaléptek Stefan elé. Rick felhúzta a fiú szemhéját, és Damon összevont szemöldökkel fürkészte őt.

- Nem, azt hiszem nem lesz gond – jelentette ki aztán – a vér egyre inkább kiürül a szervezetéből, és minél több távozik belőle, úgy tér vissza az igazi Stefan. Tőle pedig távol áll az emberekre való rátámadás.

- Egyébként – szólt közbe Stefan is – túlerő ide vagy oda, de ha bántani akarnálak titeket, most is megtehettem volna – mondta csendesen.

Damon ránézett, aztán a két testvér egy pillanatra összemosolygott. Fura érzés kapott el, soha nem láttam még őket ennyire közel állni egymáshoz, még ha ez csupán egy pillanat töredékéig tartott is.

Aztán lassan helyet cseréltek, Damon állt oda Stefan helyére, megfogta a falhoz rögzített láncokat, és mutatta Ricknek, hogy kezdje el rácsatolni őket.

- Erősebben – tette hozzá, mikor Alaric tessék-lássék módon húzta meg a láncra kapcsolt bőrbilincseket.

A hajam minden szála égnek állt ezt látván, és nem bírtam megállni, odasiettem hozzájuk.

- Minek ez Damon? – kérdezte tőle halkan suttogva, miközben Rick a másik csuklójára is elkezdte felcsatolni a szíjakat.

- Elena – simogatta meg arcomat Damon – nem tudom, belőlem mit fog kiváltani a vér, de Stefan példájából kiindulva, semmi jót. Hogyan kockáztathatnám, hogy bajotok essen? Megőrülnék, ha magamhoz térve azt látnám, hogy bárkinek baja esett. Legfőképpen neked – tette hozzá alig hallhatóan, mire Alaric tapintatosan elfordult és ellépett onnan.

Nem tudtam mit mondani erre, de szememből kiolvashatta a választ. Mosolyogva bólintott, és ránézett Stefanra.

Jeremy Stefan kezébe nyomott egy poharat, a fiú pedig egy harapást ejtett a saját csuklóján, és vérének néhány cseppjét belefolyatta. Aztán a harmadáig telt pohárral Damonhoz lépett, és feszült arccal kezébe nyomta az azt.

Damon nagy levegőt vett, és felhajtotta a vért. Láttam, ahogy beleborzong az érzésbe, mikor a folyadék lecsúszott a torkán. Lehajtotta a fejét, de előtte egy pillanatra láttam az arcán, hogy önfeledten átadja magát az íznek, és tiszta gyönyör csillogott az arcán. Aztán előrehajolt, mint akinek komoly fájdalma van. Szemei elsötétültek, arcán megjelentek a fekete erek, fogai kivillantak ínye alól. Nagy levegőt vett, teste remegni kezdett, és mindannyian láttuk, és éreztük, ahogyan küzd az őt uralmuk alá hajtó ösztönök ellen.

- Damon – suttogtam neki halkan – Damon, ne engedd őt. Állítsd meg.

Nem tudtam, hall-e engem egyáltalán. Lassan a padlóra kuporodott, tehetetlen nyögés szakadt fel a torkából. Keze ökölbe szorult, láttam, ahogyan arca visszaváltozik önmagává, de mielőtt megkönnyebbülten fellélegezhettem volna, ismét megjelentek rajta a fekete erek. Öklével tehetetlenül a földet kezdte püfölni maga előtt, testében az izmok pattanásig feszültek, aztán légzése lassan egyre rendezetebbé vált, és néhány perc alatt lecsillapodott. Fejét felemelte, szemei ismét normálisak voltak, fogai visszahúzódtak, de a fájdalom és a kimerültség ott ült az arcán.

Mielőtt bárki megakadályozhatott volna odasiettem, letérdeltem mellé, egy gyengéden simogatni kezdtem vállát, és hátát. Belémkapaszkodott, lassan talpra vergődte magát, és mutatta Ricknek, hogy szedje le róla a láncokat.

- Igazam volt – súgta rekedten Alaric néma kérdésére, és körbehordozta tekintetét arcukon, míg végül rajtam állapodott meg a szeme. – Tudom, milyen vért kapott Stefan. De azt hiszem, nem fogtok örülni a válasznak.

Vége

FOLYT. KÖV