Tükröddé válva 4. fejezet

Még félálomban nyújtóztam az ágyamban reggel, mikor megcsörrent a fejem mellett hagyott telefonom. Behunyt szemmel tapogattam ki a készüléket, és csodálkoztam, mikor a várt szülői hívás helyett egy ismeretlen telefonszám villogott a kijelzőn.

- Hallo – nyöszörögtem bele álmosan a mobilba.

- Hello – köszönt bele a jól ismert hang – Damon Salvatore vagyok.És úgy hallom, pont rosszkor jelentkezem.

- Damon – ültem fel az ágyban, és megigazítottam kócos hajamat, mintha csak a vonalon keresztül is látna – dehogyis, nem hívtál rosszkor – mondtam, és próbáltam kidörgölni az álom maradékát a szememből.

- Csak a karácsonyeste miatt hívlak – folytatta ő közben.

- Meggondoltad magad? – kérdeztem, némileg csalódva.

- Dehogy gondoltam! – kiáltott bele a telefonba. – Eszembe sem jutott! Attól féltem, hogy esetleg te leszel, aki ma reggel már megbánja a tegnapi döntését.

- Attól ne félj – mosolyodtam el – Semmi esetre sem maradnék le a sütievős-tévénézős-borozós esténkről.

- Nagyszerű – és éreztem, ahogyan ő is elmosolyodik a vonal túlsó felén – csak azt szeretném tudni, hány órára menjek majd érted.

- Én arra gondoltam, inkább elbuszoznék hozzád – mondtam, közben kilendítettem a lábam az ágyból, és a konyhába csoszogtam egy reggeli kávéért. – Igazság szerint van még némi elintéznivalóm előtte. Az én autóm sajnos szervízben van – sóhajtottam.

- Egészen biztos, hogy így akarod? – kérdezte.

- Persze – bólogattam – ne aggódj, már járhatóak az utak. És nem tévedek el. A vidéki kislány kiismeri már magát a nagyvárosban.

Elnevette magát.

- Rendben, ahogy szeretnéd – és lediktálta a címet. – Meg fogod ismerni a házat. Barna épület, barna tetővel, és repkénnyel befuttatva.

- Odatalálok, ne aggódj – válaszoltam, aztán beleittam a kávéba, és éreztem, ahogy a forró folyadéktól hólyagok nőnek a nyelvemen.

- Este 6 megfelel? – kérdezte ő közben, de mintha gyanakodva hallgatta volna a fulladozó hangokat, amiket kiadtam közben.

- Istenien – nyögtem elhaló hangon. – Most mennem kell, ne haragudj – ezt már könnybe lábadt szemekkel sziszegtem.

- Angel – szólt még bele egy pillanatra a telefonba – Már nagyon várom a karácsony éjjelt – mondta újra mosolygó hangon, és ez egy pillanatra még a fájdalmat is feledtetve velem.

- Én is várom – búgtam halkan. – Akkor találkozunk Damon.

És egy halk kattanással letettem a telefont.

*****

Néhány perccel elmúlt már hat óra, mikor a buszról leszállva begyalogoltam a ház elé. Nem volt nehéz megtalálni a címet, amit adott nekem. Meglehetősen különálló épület volt, szinte az erdő szélén. Damon nemes egyszerűséggel „ház”-nak titulálta, de én inkább a kúria szót használtam volna helyében. Tátott szájjal meredtem az épületre, amely akkora volt, hogy az én családom három vagy négy generációja ellakhatott volna benne. De csodaszép volt csakugyan. A tetőgerendákon barna cserepek feszültek, barnák voltak a falak, az alapok kővel kirakva, és itt-ott – ahogy Damon is említette – felfutott a falakra a zöld színű repkény, régimódi és romantikus külsőt kölcsönözve a háznak. Olyan volt egy pillanatra, mintha csak a múltba tévedtem volna. Elsétáltam a bejárati ajtóig, és ezek után fel voltam készülve rá, hogy egy libériás inas fog majd ajtót nyitni a csengetésemre.

Léptek hallatszottak odabentről, és Damon állt a nyíló ajtó keretében. Mosolygott mikor meglátott, és hasonló mosollyal üdvözöltem.

- Már vártalak – mondta, és végignézett rajtam. - Nagyon szép vagy! – suttogta, aztán arrébb állt, hogy be tudjak lépni mellette. Most láttam először a bőrkabátja nélkül, csupán farmerban és egy fekete ingben, de tagadhatatlanul tetszett a látvány. A vállára csapott kockás konyharuha jelezte hol is tevékenykedik éppen.

Végigvezetett a főfolyosón, amely nagyjából ugyanolyan képet mutatott, mint a ház külseje, csak a repkény hiányzott a falakról. A faborításon szemmel láthatóan régi festmények függtek, és kérdés nélkül is tudtam, hogy nyilván családi ősök lehetnek, mert ráismertem egy-egy képen Damon világítóan kék szemére, vagy épp szájának ívére.

Beléptünk a nappaliba, és egy csapásra más kép tárult a szemem elé. Noha itt is a barna szín dominált, és szemmel láthatóan meghagyták a régi faburkolatot a falon, a technika mai eszközei azonnal a jelenbe hoztak vissza. A helység egyik falának közepén egy jókora televízió terpeszkedett, egy másik állványon dvdt és hangfalakat láttam, egy könyvespolcot megtöltöttek a lemezek. Hihetetlen keveréke volt ez a ház a réginek és újnak, de mégis stílusosan, és nem szemet bántóan tette ezt.

A konyhából gőz és gyomormozgató illatok szálltak kifelé. Damon elnézést kért, és visszarohant oda, ahonnan a csengetésem valószínű kirángatta. Felkapott egy fakanalat, és közben egy mozdulattal jelezte, hogy érezzem csak otthon magam.

Követtem a konyhába, és letettem a nagy tálca karácsonyi sütit az asztalra. Kíváncsian emelte fel az edény tetejét.

- Ejha – vonta fel a szemöldökét – a kedvencem – eresztette meg felém már jól ismert vigyorát, amiben most nem volt semmi kajánság, csupán jókedv villogott.

- Reméltem is, mert a fél délutánom ezzel töltöttem – mosolyogtam el magam, aztán körbenéztem. – Segítsek valamit?

- Egy tésztaszűrő nem ártana – piszkált bele fakanállal a fazékba, ami felett megállt. – Ott, abban a fiókban találsz egyet – jelezte a helyet.

Odavittem neki, és láttam, ahogy nem épp hozzáértő mozdulattal kezd neki a tészta leszűrésének.

- Hagyd csak, majd én megcsinálom – vettem ki a kezéből mindent, és átfutott rajtam valami fura érzés, mikor kezünk összeért. Rám mosolygott, ezúttal közvetlen közelről, és erősen kellett koncentrálnom arra, amit éppen teszek.

Míg a tésztával bajlódtam, egy jó nagy adag sajtot reszelt, aztán kidobott a kezéből mindent.

- Kész – jelentette ki diadalmasan – azt hiszem én vagyok az egyetlen pasi, akinek egy fél napjába telt egy spagettit elkészíteni – dünnyögte hozzá halkabban, aztán előszedett két tányért, és evőeszközöket.

- Éhes vagy? – nézett rám.

- Mint a farkas – vigyorogtam. – Nem igazán ebédeltem. A sütinek tartogattam a helyet.

Felnevetett, aztán jó adag tésztát és szószt lapátolt a tányéromra. Csendben ettünk, egymással szemben ülve az asztalnál, és csak méregettük egymást mosolyogva. Különös, jóleső csend volt ez, és mégis valami különös vibrálás hatotta át.

- Ez isteni volt – töröltem a szám szalvétába a végén, aztán össze akartam szedni az edényeket, de megállított.

- A vendég nem mosogat – csóválta a fejét – nem azért hívtalak ide. Hanem… - finoman megfogta a kezem, a nappaliba vezetett, aztán egy kis szekrényből egy üveg bort, és egy másik tálca süteményt szedett elő – Ezért – fejezte be a mondatot széles mosollyal.

- Igaz is – nevettem el magam. – A borozgatós, sütizős, tévénézős esténk következik, ha jól sejtem, ugye?

- Mmmm – mormolta – és van némi szerencsénk, éjfélkor megláthatjuk a jó öreg Santát, a tetőre leszállni rénszarvasaival.

Elképzeltem a Mikulás szánját a régi tetőn, és elnevettem magam az abszurd képzeten. Levetette magát a kanapéra, én követtem. Kitöltött két pohár bort, koccintottunk, aztán benyomta a tévé távirányítóját.

*****

Egész este beszélgettünk, bort ittunk, és sütit tömtünk magunkba a tévé halk háttérzaja mellett. Különös, de ahhoz képest, hogy megismerkedésünk első órájában szerettem volna személyesen megfojtani, most nagyon jól éreztem magam a társaságában, és láttam, hogy ő ugyanígy van ezzel. Ha éppen nem pimaszkodott, kifejezetten normális pasas volt.

Éjfélkor aztán elkezdtünk nézni egy karácsonyi vígjátékot, és nagyokat nevettünk rajta, bár én észrevettem, hogy sokszor inkább engem nézett, mint a filmet.

Hajnal kettő volt már, mikor kinyomta a tévét, és csönd borult a házra.

- Hát – néztem fel a tető irányába – azt hiszem, a Télapót elszalasztottunk.

- Úgy tűnik – bólogatott, aztán ő is felnézett, mintha azt kereste volna, hol libben meg mégis egy piros ruhaszegély, vagy egy fehér szakáll.

Aztán a kanapé párnái alá nyúlt, és egy apró csomagot nyomott a kezembe.

- Boldog karácsonyt – súgta halkan.

Szívből mosolyogtam, aztán a szatyromból én is elővarázsoltam az ajándékomat.

- Boldog karácsonyt  – suttogtam ugyanolyan halkan.

Meglepetten nézett rám, aztán úgy kezdte el letépkedni a papírt, mint egy kisgyerek.

- Ejha – füttyentette el magát, mikor kezébe csúszott egy üveg bor – látom, tudod, mi a minőség – nézett rám elismerően.

- A borozós, kandallós estékhez – néztem rá, aztán figyeltem, ahogy a másik csomagot bontogatja, és mikor meglátta az ajándékomat, egy pillanatra lederemedt.

- „A gyalogos közlekedés szabályai” – olvasta fel a kis füzet címét, aztán ugyanolyan eget rengető hahota tört ki belőle, mint a kávézóban. – Ez zseniális. Rendben, megértettem a célzást – mosolygott szélesen.

Most én voltam a soros, kinyitottam a lapos kis dobozkát, és egy cd csúszott belőle a kezembe, országom legszebb dalaival. A szívem kellős közepébe talált az ajándékkal.

- Ez… - próbáltam keresni a szavakat, de aztán csak ennyit tudtam mondani neki: - Köszönöm – és ahogy ránéztem, a szemeimből kiolvashatta azt, amit kimondani nem voltam képes.

Odahajoltam, és egy apró puszit nyomtam az arcára köszönetképpen. Egy percig még mosolyogva, félrebillentett fejjel méregetett, aztán felálltam, és nagyot nyújtóztam.

- Azt hiszem, lassan ideje lenne mennem – mondtam neki.

Kimeresztett szemekkel pislogott.

- Hajnal két órakor akarsz hazabuszozni? – kérdezte csodálkozva. – Jusson eszedbe, hogy ma éjjel ilyenkor már nincsenek buszok. Mások is ünnepelnek.

- Hívok magamnak egy taxit – oldottam meg a helyzetet néhány pillanatnyi töprengés után.

Ő is felállt, és közvetlenül elém lépett.

- Maradj itt – nézett rám – maradj itt ma éjjelre. Van üres vendégszobám, és olyan jó, hogy egy kis élet tölti meg ezt a házat – kért csendesen.

- De hát nincs nálam semmi, még egy fogkefe sem – ráztam a fejem.

- Találsz nálam mindent, ami csak kell – vont vállat. – Még pizsamát is adok. Kérlek, maradj. Esküszöm, még reggelit is csinálok neked. Vagy akár a kávédat is ágyba kérheted.

- Csábító gondolat – néztem rá – idejét sem tudom, mikor kaptam így a kávét. De jobb lenne talán, ha hazamennék.

- Gondold meg – unszolt – én szeretném, ha maradnál.

Gondolkodtam még néhány pillanatig.

- Hát jó – döntöttem el – ha csakugyan nem gond.

- Persze, hogy nem – mosolyodott el szélesen – és megfogta a kezemet. – Gyere – mondta, aztán vezetni kezdett végig a folyosón. Elfordultunk balra, és a ház egy másik részébe értünk. Kinyitott előttem egy ajtót, és egy hasonló vendégszobába léptünk, mint a nappali. A barna volt a fő szín itt is, és a piros függönyök és fehér bútorok tökéletesen kiegészítették. Jókora franciaágy terpeszkedett középen, és láttam, hogy az ágyneműt frissen húzták fel.

- Te készültél erre? – néztem rá összevont szemöldökkel. – Arra, hogy itt maradok?

Bűnbánóan bámult az arcomba.

- Haragszol rám ezért? – kérdezte és kék szemei most olyanok voltak, mint egy kölyökkutyáé.

- Képtelen vagyok, amikor így nézel rám – sóhajtottam egyet, aztán elmosolyodtam. – De a visszavágóról nem felejtkezem el.

Nevetett, aztán az ajtóra mutatott, ami a szobából nyílt.

- Ott a külön fürdőszobád – mondta – mindent megtalálsz, ami csak kell. Hozok neked egy pizsamát.

- Kösz, de nem akarlak megfosztani tőle – emeltem fel a kezem, mire kajánul vigyorogni kezdett.

- Nem csak egy van belőle – világosított fel – mellesleg, soha nem használom egyiket sem.

Megjelent lelki szemeim előtt a kép, és éreztem, ahogyan lassan vörösödni kezdek.

- Megyek – mutogattam a fürdő felé, és hál istennek volt olyan könyörületes, hogy hagyott bemenekülni.

Mire kijöttem tisztán, illatosan, egy kényelmes pizsama volt az ágyamra készítve. Belebújtam, magamba szívtam finom illatát, aztán a takaró alá kuporodtam. Arra gondoltam, milyen kiszámíthatatlan az élet. Ha valaki három nappal ezelőtt azt mondja, hogy ennek a pimasz fiúnak a házában töltöm a karácsony éjjelt, alighanem szemberöhögtem volna az illetőt.

Halk kopogás szakította félbe gondolataimat, és mikor engedélyt adtam óvatosan benyitott.

- Minden oké? – kérdezte – Szükséged van valamire?

- Minden tökéletes – ültem fel – Köszönöm ezt a szép estét – néztem rá, ahogy odaült az ágyam szélére. – Boldog karácsonyt még egyszer.

- Neked is boldog karácsonyt – súgta, aztán finoman tenyerébe vette a kezemet. Kitágult szemekkel néztem fel rá, aztán láttam, ahogy közelebb hajolt, és behunytam a szemem, ahogyan ajka az ajkamhoz ért.

Csupán néhány másodpercig tartott a csók, de valami csodálatos bizsergés futott végig minden érzékemen, és mikor szemeibe néztem utána, láttam, nála is hasonló volt a hatás.

Felállt mellőlem, aztán a küszöbről még visszafordult.

- Szép álmokat, Angel – aztán csendesen betette az ajtót maga mögött.

A párnára hajtottam a fejem, számon még égett a csókja, de mielőtt bármiféle gondolatokba belemerülhettem volna, lehunytam a szemem, és mély álomba merültem.

Vége

FOLYT. KÖV.