A menedék 11. fejezet

Figyelem, 18 év fölötti tartalom!

- Én… idejét nem tudom, mikor éreztem magam ilyen jól – mondtam csendesen, mikor a lovak nyergéből leszállva kinyitottam a konyhaajtót, és benavigáltam a két félfa között. – Azt hiszem, kicsit sokat ittam – vigyorogtam el magam úgy, hogy Ian lássa rajtam, hogy noha csúnya dolgot tettem, valahogy mégsem bánom. – Te jó ég, bekötöttük a lovakat? – nyílt aztán a szemem kerekre.

- Mona, bekötöttük – nyugtatgatott Ian. – Időkiesés? – nevetett aztán rám. – Két perce jöttünk be az istállóból – veregette meg a kezem, aztán el sem engedte tenyeremet a markából.

- Tényleg – jutott eszembe az eddig elfeledettnek hitt mozzanat. – Ne hidd, hogy én szoktam inni. Legalábbis nem ennyit – próbáltam aztán menteni a menthetőt.

- Sejtettem – ismerte el Ian. – Akkor nem ütött volna ki ennyire. Én többet ittam, mint te, még sincs semmi bajom. Igaz, az a közjáték, amikor úgy tettél, mintha pisztollyal lövöldöznél hazafelé, utolérhetetlen volt – harapott Ian a szájába, hogy elfojtsa a vigyorát, de láttam a szája sarkát megrándulni.

- Örülök, hogy kellemes perceket szereztem – hajoltam meg előtte, mint a régi úrinők. – Mondd, lekapcsolnád a villanyt? Bántja a szemem – kértem csendesen.

Az ajtóhoz lépett, bezárta éjszakára, aztán egy halk kattanással sötétségbe borult a konyha.

- Azt hiszem, ezt nem gondoltam át eléggé – tettem hozzá kis szünet után. – Mert most meg nem látok.

- Én igen. És ha akarod, kapaszkodhatsz belém – lépett közvetlen közelembe Ian, aztán mire kettőt pislogtam volna, máris átölelt úgy, ahogyan a bárban táncoltunk egymással.

- Itt most nem szól a zene – leheltem halkan, mert közelsége szinte a hangomat is azonnal elvette.

- Hunyd be a szemed, és akkor hallani fogod a dalt. Bármelyiket, amelyiket csak szeretnéd – súgta a fülembe, aztán csendesen dúdolni kezdte annak a lassú számnak a dallamát, amire utoljára táncoltunk.

- Te is arra gondolsz most, amire én? – simította végig az arcomat, és meglepett, milyen rekedten szól most a hangja.

- Azt hiszem, nem tudom mire gondolok – ismertem el. – Vagyis, túl sok mindenre. Olyan fura összevisszaság van a fejemben – dadogtam kábán, és felnéztem az arcába. – De ebből az összevisszaságból valami mégis kiválik. És azt a legkevésbé sem bánom – mondtam ki nyíltan, és őszintén.

- Akkor nem bánod, ha újra megtörténik? – hajolt Ian egyre közelebb, de már nem tudtam válaszolni, mert ajkai újra a számhoz értek, és ez az érzés egyszerre mosta el bennem az alkohol mámorát, és takarta ködbe minden gondolatomat.

Úgy csókoltam, mint ahogy még talán soha senkit. Mámorosan, eszemet vesztve. Tudtam, kimondatlanul is tudtam, hogy nem lesz rá sok alkalmam. Az ő élete nem itt van, és egyszer, nem is sokára, vissza fog térni a saját világába. Tudtam, hogy barátnője van, aki fontos neki., tisztában voltam mindennel. De most nem érdekelt semmi. Az okvetetlenkedő gondolatokat félresöpörtem. Ma nem akartam mást, csak boldognak lenni, és ha csak egy villanásnyi ideig tart is, már akkor megérte.

Ian elszakadt a számtól, és felsóhajtottam, ahogy forró ajkai a nyakamra kúsztak. Végigcirógatta nyelvével az ütőeremet, és minden mozdulata után egy-egy apró puszit nyomott a bőrömre.

- Mona – súgta halkan. – Ha nem akarod, akkor még most… - hallgatott el, mikor ujjamat gyengéden, mégis figyelmeztetően a szája elé tettem. Nem mondtam semmit, csak tekintetemmel üzentem, hogy talán még soha senkit nem akartam úgy, ahogy most őt.

Ian halványan elmosolyodott, megcsókolta az ujjamat, aztán megfogta a kezem, és a vállam felé haladt a puszikkal, hogy mikor vállgödrömbe nyomja a száját, megborzongjak a jóleső érzéstől. Rég elfeledett vágyak keltek bennem életre, amikről azt hittem, már senki nem fogja tudni lángra gyújtani bennem…

Ajkai továbbra is vállamon csapongtak, de kezei már a hasamon játszottak. A bőröm forró volt, mégis éreztem az ő ujjainak forróságát, ahogy megoldotta a hasamon megkötött ing csomóját, és nagyot nyelt, mikor a lenge anyag szétnyílt rajtam. Egy pillanatra zavarba jöttem, és eltakartam magam, de finoman elhúzta a kezem.

- Ne… - mormolta. – Gyönyörű vagy Mona… - legeltette szemét melleimen, amit még a fehérnemű takart, aztán tenyerébe vette a halmokat, és felnyögtem, mikor ujjai a melltartó alá bújtak, és rátaláltak a mellbimbóimra.

Nem akartam adósa maradni, hát reszkető kezekkel szétnyitottam az ingét, és láttam milyen jólesően hunyja be a szemét, mikor végigsimítottam kidolgozott mellkasán, aztán hasa kockáit tapogattam végig, hogy végül a medencecsontján nyugtassam meg kósza ujjaimat.

Levegőért kapkodva nézett rám, majd heves légzése elnehezült, kék szemeiben pedig már ott lángolt ugyanaz a vágy, ami az enyémben is.

- Gyere – súgta nekem kedvesen, megfogta a kezem, és csalhatatlan ösztönökkel vezetett a sötétségen át a szobámig.

*****

Nem emlékszem, mikor kerültek le rólunk a ruhák, csak azt jutott el halványan az agyamig, hogy a párna puha csücske az arcomhoz ért. A vágy kimosott a fejemből minden mást, csak a sürgető érzést hagyta meg, hogy akarom, mindennél jobban akarom ezt a férfit…

Tetőtől talpig végignézett rajtam, és csak a puszta tekintetével mintha parazsat gyújtott volna a bőrömön. Rám hajolt, én pedig beletúrtam hajába, mikor mellbimbóimat a szájába vette, és nyelvét lassan jártatni kezdte rajta. Már megszűnt az idő, megszűnt a világ körülöttünk, és azt kívántam, bár tartana ez az egész az idők végezetéig.

Keze a lábaimat simogatta, egyre feljebb és feljebb, én pedig készségesen engedtem utat a combjaim között tapogatózó ujjainak, hogy a szemem lehunyva zihálni kezdjek, amint rátalált testem legérzékenyebb pontjára, és simogatni kezdte.

- Ha látnád, milyen szép vagy… - mormolta a fülembe kedvesen, aztán csókjaival haladni kezdett lefelé, és mikor mohó nyelve vette át kezétől az előbbi feladatot, mintha a világ is felrobbant volna körülöttem.

Kegyetlen volt, nem kényeztetett így sokáig, nem engedte, hogy elszálljak a felhők fölé. Helyette pimasz kis mosollyal újra a mellemig kúszott, és mikor csípőjét hozzám nyomta, megérzem kőkemény izgalmát. Nem kellett kérnie semmire, anélkül is tudtam mit szeretne, és boldogan tettem eleget a kimondatlan vágyának. Lágyan, mégis erőteljesen kulcsoltam kezem a merevségére, finom mozdulatokkal kezdve kényeztetni őt, és elégedetten hallgattam a jóleső nyögését. Élveztem, hogy tőlem borzong meg a teste, hogy én juttatom őt egyre közelebb a mámorhoz, és némán csodáltam a tökéletes arcot, amin ott játszott egymást kergetve a vágy és a remény.

Egy hirtelen mozdulattal megállított, és csak csodálkozni tudtam a hihetetlen gyorsaságon, amivel máris rajtam feküdt, és arcomat két kezébe fogva a szemembe nézett.

- Mona… - lihegte utolsó erejével visszafogva magát, de nem volt szükség a szavakra. A tekintetemből kiolvashatta a választ.

Lassan csúszott belém, és ezt az érzést nem lehetett hasonlítani semmi máshoz. A színtiszta gyönyör azonnal markába szorította a testemet. Éreztem, ahogy apró moccanásokkal mozogni kezd, hallottam zihálását, halk nyögéseit, és halk sikkantásokkal tudattam vele, hogy milyen jó, amit most velem tesz. Irányított, vezetett engem a gyönyör felé vezető úton, én pedig testestül-lelkestől rá bíztam magam, hogy tegyen velem bármit, amit akar. Tegye azt, ami a boldogságot hozza el nekünk.

Teste néha megremegett, mozdulatai egyre gyorsabbá váltak, verejtékes homlokát az enyémnek támasztotta, és halk szisszenéssel tűrte, hogy hátába vájjam körmömet a kéj szédült pillanatában. Megszűnt a világ körülöttem, de a saját gyönyörömön át is éreztem, hogy egy halk hördüléssel őt is markába kapja a gyönyör, és mozdulatlanul a testemre zuhant.

Csak öleltük egymást izzadtan, fáradtan, valami különös boldogsággal, amire mindketten csak vágytunk, és most megkaptuk. Néhány perc múlva mellém feküdt, szavak nélkül, csak szemei mondták el nekem azt, amire a mondatok úgysem lettek volna képesek, én pedig bódult fejemet a mellkasára hajtva cirógatni kezdtem a hasát.

Vége

Folyt. Köv.

Ugye kommenteltek? :)