A menedék 12. fejezet

Álmosan gombolgattam magamon épp a felsőmet, mikor a konyhába léptem.

- Jó reggelt – mosolyogtam a tüsténkedő Ianre zavartan, és éreztem, hogy még a fülem is vöröslik. Elég különös volt ez a helyzet, és alighanem ő maga is megérezhette a zavaromat.

- Neked is jó reggelt – lépett hozzám, és magától értetődő természetességgel megölelt. – Mi a baj Mona? – nézett rám mosolyogva. – Tűzvörös a fejed. Ugye nem valami allergia? – kajánkodott. – És ugye nem rám?

- Nem, dehogy… - nevettem el magam. – Csak nem nagyon tudom, hogy kéne viselkednem, és mit kell mondanom ilyenkor. Úgy értem, egy ilyen éjszaka után.

- Hát, általában azt szokták, hogy milyen fantasztikus volt, hogy élvezted, és hogy sosem volt még az ágyadban olyan nagyszerű szerető, mint én vagyok – domborította ki a mellkasát. – Vagy valami más baj van? Megbántad? – kérdezte elkomolyodva.

- Nem, dehogy! – mondtam hevesen. – Egyáltalán nem bánom. És ami azt illeti, csodálatos volt, fantasztikus, és még sosem járt az ágyamban olyan szerető, mint te – haraptam a szám sarkába, egy elfojtott vigyorral.

- Csak éppen? – nézett Ian a szemembe. – Látom, hogy van ott valami más is. Ki vele, mondd el bátran. Nem harapok, csak finoman – érintette meg fogával a nyakamat, és átszaladt rajtam a már jól ismert boldogító bizsergés.

- Csak éppen még sosem volt egy éjszakás kapcsolatom – vallottam be őszintén. – Furán érzem magam emiatt. Nem tudom, mi jár olyankor egy férfi fejében, ha egy éjszakára megkap egy nőt. És a teljes igazság az, hogy azt sem tudom, mi jár az én fejemben.

Ian vállam felett a levegőbe nézett, és elgondolkodva beszélni kezdett.

- A dolog egyik részében segíthetek. A férfiak fejében…na jó, ennek a bizonyos férfinak a fejében – mutatott magára – az jár, hogy ezt az éjszakát szeretné megismételni még többször is. Ahányszor csak lehet – simogatta meg az arcomat kedvesen. – De a te fejedbe nem láthatok bele. Hogy ott mi van, azt magadnak kell látni, és a helyére pakolni.

- Biztos egy romlott nőszemélynek fogsz gondolni ha azt mondom, hogy én is nagyon szeretném – csúszott ki a számon a mondat.

Ian elmosolyodott, hosszan megcsókolt, majd magához ölelt.

- Látod, megy ez neked – súgta a fülembe, aztán elengedett. – Készítettem reggelit – mutatott aztán az asztalra, ahol kenyér, sonka, sajt és zöldségek kellették magukat, a gyomrom pedig a puszta látványtól hangos korgásba kezdett. – A tükörtojást simán, vagy átforgatva szereted? – lépett a tűzhelyen melegedő olajhoz, és csak a hangos sercegést lehetett hallani, ahogy a tojások egymás után a serpenyőbe kerültek.

- Átforgatva kérem – ültem le az asztalhoz, és boldogan néztem rá. – Azt hiszem, ezt a luxust meg tudnám szokni – mosolyogtam. – De előbb ellátom az állatokat. Már így is jól elaludtunk.

- Mmmm – helyeselt Ian. – Elég, ha megeteted őket. Minden mást elintéztem – fordult felém, és megdörgöltem a fülemet, mert azt hittem, rosszul hallok.

- Hogy mondtad? – meredtem rá.

- Még sötét volt, amikor felkeltem. Olyan édesen aludtál, hogy nem volt szívem felébreszteni téged. Kimentem, befogtam Jimmyt, kihordtam a koszos almot, vittem friss szénát, és láss csodát, még meg is fejtem.

- Álmodom – motyogtam teljesen elvarázsolva. – Bekerültem egy párhuzamos dimenzióba, és álmodom – csíptem aztán a kezembe, és rájöttem, hogy ébren vagyok. – TE ELINTÉZTÉL MINDENT, EGYEDÜL?

- Tanulékony vagyok – bólogatott Ian büszkén. – Láttam, hogy te mit, és hogyan csinálsz. Ha képes vagyok megtanulni több száz oldal szöveget, akkor ez is megy. Ott van a tej – mutatott a terasz felé, ahol már elő voltak készítve a teli kannák.

Felkeltem a székről, odaléptem hozzá, és szótlanul megöleltem, aztán megcsókoltam, így köszönve meg neki a segítséget.

- Értem még soha senki nem tett ennyit – súgtam a bőrébe. – Kivéve talán Jaredet. Ez nagyon kedves tőled. Bárcsak… - kezdtem a mondatba, de még idejében észbe kaptam, és elharaptam a végét.

- Tudom – válaszolta Ian rekedten. – Én ugyanezt érzem. Bárcsak soha ne kellene elmennem innen.

- A te életed nem itt van, és ezt mindketten tudjuk – emeltem fel a fejem, hogy a szemébe nézzek, és megeresztettem egy szomorkás mosolyt.

Ian tekintete végigsiklott az arcomon, kisimogatta a hajam a homlokomból, és komolyan nézett rám.

- El kell majd mennem. Ez nem lehet másképpen. Az életem máshová, és más emberekhez köt, ezt nem tagadhatom. De azt, amit itt kaptam, soha nem fogom elfelejteni. Mindig a szívemben lesz. Igérem – puszilta meg a homlokomat. – És ami az éjszakát illeti… gyönyörű volt. Hajnalban, mikor felkeltem, csak feküdtem melletted. Nem tettem semmit, csak néztem, ahogy boldogan, mélyen aludtál… és valamit éreztem Mona. Valamit, amit éreztem már eddig is, még ha nem is tudtam néven nevezni. Valami elkezdődött köztünk, és ez több, mint a puszta testiség. Nem tudom néven nevezni, mert nem tudom mennyire valós, vagy mennyire mély. Értesz valami abból, amit beszélek? – kérdezte aztán kis vigyorral.

- Tökéletesen – mondtam csendesen, és csak akkor bontakoztam ki az öleléséből, mikor meghallottam Jared autójának zúgását, ahogy lassan a ház elé ért.

- Megyek, megetetem a jószágot – igazítottam meg a hajam, aztán próbáltam teljesen természetesen viselkedni, mikor kiléptem a verandára.

- Szia Jared! – nyomtam egy puszit a ráncos, pipafüstös arcra, és cserébe kaptam egy csontropogtató ölelést az öreg farmertől.

- Szia szépségem – dörmögte a fülembe. – Minden rendben Mona? A városi fiú jól viselkedik?

- Tökéletesen – nyugtattam meg. – Megyek etetni – intettem az istálló felé, mire Jared szemöldöke felkúszott a csodálkozástól. – Tegnap a country bárban voltunk – piszkáltam egy göröngyöt a csizmám orrával – és ma reggel elaludtam. Ian rendbe tett az istállóban mindent, csak etetni nem tudott. Menj csak be, készített reggelit, tarts velünk. Nemsokára itt leszek – hadartam, és az istálló felé siettem, de közben folyamatosan éreztem a hátamban Jared csodálkozó-gyanakvó tekintetét.

*****

- Köszönöm, ez igen jól esett – törölte meg a száját Jared komótosan, miután a reggeli utolsó morzsái is eltűntek az asztalról. – Félreismertem magát. Sosem gondoltam volna, hogy a saját kezével képes elkészíteni egy reggelit. Mindig azt hittem, hogy a hollywoodi ficsúrokat libériás inasok szolgálják ki – bányászta elő a roppant büdös pipáját, de aztán a ránk való tekintettel vissza is dugta a zsebébe, míg Ian és én egymásra néztünk, és felnevettünk az abszurd képzeten.

- Igaz is, egy üzenetet is hoztam – állt fel aztán Jared a székből, fejébe nyomva viharvert kalapját. – Kenny üzent ma hajnalban a szervízből. Három nap múlva mehet a kocsijáért, Miszter – biccentett Ian felé. – Még egyszer köszönöm a reggelit – kezelt le vele, aztán megölelt engem. Odakinn felcsapta a kannákat az autó platójára, és egy perc múlva már csak a némaság vett minket körbe.

- Három nap – ismételtem el, és  a torkom összeszorult. – Már csak három nap…

Ian a hátam mögé lépett, derekamra fűzte a karját, az állát pedig a vállamra hajtotta, így néztünk ki a louisianai verőfénybe.

- Három nap, de ez csodás három nap lesz – suttogta kedvesen. – Nem akarok szomorú lenni, amíg nem muszáj, hogy az legyek. És azt szeretném, hogy te se légy az. Ezt a három napot boldogan akarom eltölteni. Nevetéssel, lovaglással, egy újabb fürdéssel a tóban… és sok-sok szeretkezéssel. Benne vagy? – fordított maga felé, és csak egy széles mosollyal adtam neki választ.

Vége

Folyt. Köv.