Egy másik élet

Egy másik élet

Álmosan csoszogtam ki a konyhába a reggeli kávémért. Miközben a mikró halkan zúgott, beletúrtam kócos hajamba, és jólesően nyújtóztam. A délelőtti napfény megvilágította a konyhapulton Jenna néni cetlijét, melyen közölte, hogy Jeremy a haverjaival bulizik valahol várhatóan estig, és ő pedig Alariccal tölti az egész napját. Mosolyogtam amikor elképzeltem Jenna nénit Alariccal összebújva, de örültem nekik. Nagynénémre nagyon ráfért már egy kapcsolat.

Bekapcsoltam a rádiót, feltekertem a hangerőt, és kedvenc zenekarom számának ritmusára táncolni és énekelni kezdtem, a kávéskanalat használva mikrofonként. Épp egy jól sikerült vonaglássorozat közepén tartottam, amikor halk nevetés ütötte meg a fülemet. Hátraperdültem. A mosogatónak támaszkodva Stefan állt, és nevetve nézett rám.

- Stefan! - lobbant fel bennem az öröm, aztán nyakig vörösödtem - régóta itt vagy?

- Elég régen - vigyorgott kajánul, és tett néhány engem parodizáló mozdulatot, jelezve, hogy mindent látott.

Hozzávágtam a kiskanalat, mire nevetve magához rántott, és megcsókolt. Karomat a nyaka köré fontam, és viszonoztam a csókot, és éreztem, ahogy végigfut testemen az a boldogság, amit csak ő volt képes okozni nekem.

- Terveztél valamit mára? - kérdezte.

- Hát mivel ma egyedül vagyok, az egész napot együtt tölthetnénk, ha akarod. Amivel akarod - rebegtettem rá a pilláimat.

- Csábító ajánlat - mosolygott újra. - Nem tudnék nemet mondani rá.

- Akkor várj néhány percet, amíg összekapom magam. Kávé a pulton, addig szolgáld ki magad - nyomtam finom csókot a szájára, és arébbléptem, hogy felsiessek az emeletre, de a kezem után nyúlt, és visszahúzott. Ahogy ránéztem, láttam az arcán, hogy most valami komoly következik. Összeszorul a szívem.

- Mi a baj Stefan? - kérdeztem bizonytalanul.

Nagyot sóhajtott.

- Elena - kezdte akadozva - tudom, hogy fogsz reagálni, de kérlek hallgass meg. - Nagy levegőt vett - Damonról van szó.

- Nem - vágtam a szavába - nem akarok és nem is fogok Damonról beszélni. Csak legalább ma ne. Szóljon ez a nap kettőnkről, és legalább holnapig felejtsük el a létezését, rendben?

- Elena, nem kérnélek rá, ha nem volna fontos. - simogatta meg kócos hajamat - de Damonnal....valami nagy baj van.

- Úgy érted nagyobb baj annál, hogy egy bizonytalan erőszakos alak, aki hajszál híján végzett az öcsémmel? - morogtam dühösen.

- Nézd, tudom mit érzel vele kapcsolatban. De mióta hazajöttetek az intézetből, Damon nem önmaga. Hazavágtatott, annyi whiskyt pakolt a szobájába ami az egész városnak elég lenne, és három napja ki sem lépett onnan. Enni sem hajlandó. Ki sem száll az ágyból, a sötétben fekszik, és csak iszik szinte egyfolytában.

- Nyugodtabb vagyok, ha a szobájában dekkol, mintha fiatal lányok nyaka körül szimatol - fintorogtam dühösen. - Miért kellene nekem Damon miatt aggódnom?

Ez persze nem volt teljesen igaz. Aggódtam miatta, de túl dühös voltam ahhoz, hogy ezt beismerjem. Amit az utóbbi időkben tett, teljesen összezavart engem. Egyszer olyan közel került hozzám, amit azelőtt elképzelhetetlennek tartottam, aztán tett valami olyat, amivel az univerzum másik végére lökött el magától. Számomra Damon egy időzített bomba volt.

- Elena, kérlek válaszolj. Történt valami Isobel intézetében, amiről nem tudok? Valami, ami megmagyarázza Damon viselkedését? Ő a bátyám, és bármit tegyen is, bárhogyan viselkedjen is, felelős vagyok érte, és nem akarom így látni. Kérlek Elena, segíts. Ha nem Damon miatt, akkor legalább az én kedvemért.

- Hát - kezdtem óvatosan - azt hiszem történt. Miután Damon hazakísért, bevallotta, hogy nem tudott Jeremy gyűrűjéről. Kiakadtam, ha belegondoltam, hogy csak a puszta szerencsének köszönhetem, hogy az öcsém most épp a haverjaival jól érzi magát. És.... hát.... a fejéhez vágtam, hogy végleg elveszített engem.

Stefan elkomorodott.

- Elena, kérlek, beszélj vele.

- Miért kellene? Csak azt kapta, amit megérdemelt.

- Tudom. Ő Damon. Ez mindent magában foglal. De nekem már csak ő a családom Elena. Te vagy számomra a legfontosabb a világon. De Damon a testvérem. Beszélsz vele? Megteszed a kedvemért?

Bólintottam. Láttam, hogy mennyire fontos neki Damon. Még akkor is, ha ezt sosem voltam képes megérteni.

- Jól van. Hagyj nekem kis időt, hogy összeszedjem magam. Igérem, nemsokára nálatok leszek.

- Ne maradjak itt?

- Ne. Ne haragudj. De nekem ehhez kell némi idő, hogy felkészítsem rá magam.

Magához húzott, és szenvedélyesen megcsókolt.

- Szeretlek Elena.

Dobogó szívvel bújtam a karjaiba.

- Én is szeretlek Stefan.

­­*********

Kora délutánra járt az idő, mikor beléptem a Salvatore házba. Stefan a nappaliban várt rám. Elém sietett, és megölelt.

- Hol van? - kérdeztem rekedten.

- A szobájában. Még mindig - bökött fejével a jelzett hely felé - Elena. Nem tudom, hogyan köszönjem meg, amit most teszel.

- Majd találunk rá módot - válaszoltam sejtelmesen, mire finoman megcsókolt.

 - Ha szükséged van rám, csak szólj. Itt leszek.

Nagyot sóhajtottam, és elindultam Damon szobája felé. Lassan nyitottam be az ajtón. Sötét volt benn, és olyan italszag, mint egy kocsmában. Az ágyon, egy halom takaró alatt pedig Damon körvonalai rajzolódtak ki. Fintorogtam a tömény szesz szagától, aztán határozottan széthúztam a függönyöket, és kinyitottam az ablakot. A napfény úgy töltötte meg a szobát, mint víz a medencét, megvílágítva a földön heverő üvegeket, és Damon borzas fejét.

- Hé - dörmögte bele a takaróba - mondtam már, hogy húzz el innen Stefan!

Leültem az ágya szélére, és megérintettem a vállát.

- Damon, én vagyok az.

Felült, és úgy nézett rám, mintha nem hinné el hogy ott lát engem.

- Elena? - suttogta rekedt hitetlenkedéssel. A szemeiből különös tűz áradt.

Nem akartam látni a tekintetét, ezért lefelé néztem. Hamar rájöttem, hogy hiba volt, mert szemem meztelen felsőtestére tévedt. Hirtelen meleg öntött el, és a szívem dörömbölni kezdett. Nem értettem, mi történik velem.

- Azért jöttem, hogy beszéljek veled - vettem erőt magamon.

- Hagyd Elena. Nem szükséges. Nem kell beszélnünk. Miről is kellene? A fejemhez vágtad, hogy örökre elvesztettelek. Ha azért jöttél, hogy újabb fájdalmat okozz nekem, kérlek, menj most el.

Hangja nagyon különösen csengett. Felkaptam rá a fejem. Alig fél méterre volt tőlem az arca, és elmondhatatlan fájdalom sütött a tekintetéből. Belesajdult a szívem, az agyam pedig őrültem pörgött. Mi történik velem? Miért sajnáltam meg? Miért dobogtatja meg a szívem, és miért okoz lelkifurdalást, hogy így látom? Most láttam meg benne az embert. Végre először, az igazi embert. Aki képes szenvedni az általa elkövetett hibák miatt.

- Azt hiszed Elena, nem tudom mit tettem? - kérdezte, mintha csak olvasott volna a gondolataimban - azt hiszed, nem átkozom magam azért a pillanatért, amikor Jeremyre támadtam? Azt hiszed nem kárhoztatom magam mindenért, amit ellened valaha elkövettem? - suttogta megtörten.

- Damon - kezdtem, de ahogy a szemeit és arcát fürkésztem, egyre jobban mosódtak össze elmémben a gondolatok, miközben tudtam, hogy távol áll tőle hogy megbabonázva manipuláljon. Nem tudtam mit mondani, hát csak végigsimítottam borzas haján, és arcán. Láttam végigcikázni rajta a meglepetést.

- Megbocsátasz nekem valaha Elena? - kérdezte olyan halkan, hogy alig hallottam a hangját.

- Már megtörtént Damon. Nem tudom miért, de megtörtént - válaszoltam ugyanolyan halkan, és vállaira siklott simogató kezem. Láttam, hogy élvezi a gyengédséget, a bizsergető érzést, ami szétáradt a testében, és ami az én testemen is úrrá lett hirtelen. Ködös tekintetünk találkozott. Hozzám hajolt, és gyengéden megcsókolt. Mintha kiszippantottak volna a fejemből minden gondolatot. Csak az ajkaira figyeltem, és éreztem, ahogy fellobbant bennem a vágy. Az érzelmektől megzavarodva viszonoztam a csókját. Nyelvével finoman bebocsátást kért a számba, és én készségesen engedelmeskedtem. A szívem megdobbant, és gondolatok milliói cikáztak végig a fejemben. Mi történik velem? Miért teszem ezt, ha gyűlölöm őt? Miért esik jól a csókja úgy, ahogy Stefané talán még sohasem? Miért dobog a szívem érintése hatására, ha én Stefant szeretem? Talán nem is gyűlölet amit Damon iránt érzek? Csak leplezem vele a valódi érzelmeimet?

Lassan elhúzódott tőlem, és levegőért kapkodva kutattuk egymás tekintét.

- Szóval - kezdtem akadozva, mert megszólalni is alig tudtam - egy valamit tudj. Még egy aljas húzás, és én magam foglak megkarózni.

- Vettem - válaszolta szokásos csibészes mosolyával - köszönöm.

- Szedd össze magad Damon, és kelj fel az ágyból - mondam, miközben felállni készültem.

- Már megtörtént Elena - válaszolta, és mielőtt kiléptem volna szobájából, egy újabb gyengéd csókot váltottunk, és éreztem, hogy elveszek, ahányszor a közelébe kerülök. Kiléptem, és nagy levegőt vettem az ajtaja előtt. Mi a fene van velem?

- Szeretem Damont! - villant át az agyamon a válasz - minden, amiért eddig elutasítottam, most messze szállt. Csak a szívem bolond zakatolására figyeltem, amely azt súgta, itt a tökéletes szerelem. - De hát én Stefant szeretem! - kiáltotta bennem a másik hang.

Teljesen összezavarodva álldogáltam. Igen. Stefan az igazi lovag. Az úriember. Aki olyan érzelmeket keltett bennem, amit még szinte senki más. De Damon maga a tűz. Az őrült szenvedély. És szükségem van rá. Mert a boldogságnak olyan heves hullámai öntenek el, ha mellettem van, amit el sem tudtam képzelni eddig. Aztán valami eszembe villant.

- Mindkét fiú? - kérdeztem önmagamtól. - Stefan és Damon is egyszerre? Dehát miért is ne? Nem ez lenne az első alkalom, hogy ez megtörténik nem? 145 évvel korábban lejátszódott ugyanez.

Ott álltam a sötét előtérben, és éreztem, ahogyan körbevesznek a két fiúból felém áradó szerelem hullámai. Felszegtem a fejem, és győzedelmesen elmosolyodtam.

- Katherine Pierce - gondoltam - bárhol vagy is, azt hiszem, most büszke lehetsz rám.

Vége