3. fejezet
Egyhuzamban hajtottam hazáig, mintha minden zaklatottságomat és dühömet a vezetésbe kellett volna belefojtanom. Harag és csalódottság dolgozott bennem egyszerre. Néha egyszerűen nem értettem Stefan viselkedését, Damon minden tette pedig csak hab volt számomra a tortán. Letekertem a kocsi ablakát, az éjjeli levegő kicsit lehűtötte forró fejemet, így mire megálltam a házunk előtt sikerült lecsillapodnom valamennyire. Kikecmeregtem az ülésből, nagy lendülettel becsapva magam mögött a kocsi ajtaját. A teraszlépcsőn állva, magamban még mindig füstölögve kotorásztam táskámban a lakáskulcs után. Halk csörgéssel sikerült markomba fogni, de dermedt ujjaim közül az apró fémdarab a lépcsőre koppant, én pedig fürgén lehajoltam érte.
Abban a pillanatban sötét lett az utcában, mintha csak kikapcsolták volna a város fényeit. Lágy szellő kezdett valahonnan fújni, de nem a nyári, enyhet hozó éji szél volt ez. Valami más keveredett bele, mintha emberek nyöszörgése, állatok vonyítása sóhajtozott volna körülöttem. Próbáltam parancsolni agyamnak, amely filléres horrorfilmek jeleneteit vetítette azonnal elém, és reszkető kézzel próbáltam betuszkolni a kulcsot a zárba, de ekkor szinte kiszippantották a világból az engem övező hangokat, mintha csak egy gombnyomással elnémítottak volna körülöttem mindent, az úton elhaladó autók zaját, a denevérek halk csipogását, a tücskök ciripelését. És ekkor, ebben a süket, mindent felölelő csendben újra megszólalt a ma este már hallott dobszó.
Most is úgy éreztem, hogy ez az ütem egyszerre jön kintről, és mélyen belőlem, mint mikor a szív erős dobbanásai lüktetnek egy fájó sebben, újra éreztem, ahogyan lassan eluralja minden érzékemet, ahogyan halántékomon pereg egyre hangosabban, éreztem ujjaimban, minden idegvégződésemben, de most nem volt, ami megszakítsa, mert egyre hangosabbá vált, egyre közelebb jött, mintha csak áldozatul, vagy zsákmányul akart volna engem. Próbált magába szippantani, uralni, én pedig józan eszem utolsó erejével löktem a kulcsot a zárba, úgy estem be az ajtón mintha űztek volna hazáig, hátam mögé sem mertem nézni, éreztem, ahogy valami próbál utánam nyúlni, mintha csak rájött volna, hogy távozni készülök, és marasztalni akart volna maga mellett mindörökre.
Bolondul zakatoló szívvel csaptam be magam mögött az ajtót, és amint visszatért a vér zsibbadt tagjaimba azonnal végigszaladtam a lakáson, ellenőriztem minden ajtót és ablakot, beleértve Jenna és Jeremy szobáját is, és képtelen voltam magamtól elűzni azt a gondolatot, hogy egy katasztrófát, egy kimondhatatlan fenyegetést az utolsó pillanatban úsztam meg. Hajam nyirkosan tapadt a nyakamba, hideg verejték pergett végig homlokomon, reszkető lábbakkal rogytam le az ágyamra. Semmi másra nem vágytam, csak biztonságban tudni magam és szeretteimet. Jeges ujjaim előhúzták táskámból a telefont, és tárcsáztam.
- Stefan – nyögtem bele a készülékbe, mikor a másik oldalon megnyitották a vonalat. Próbáltam tárgyilagos és nyugodt maradni, de vacogó ajkam ízekre szaggatott minden szót. – Stefan, újra hallottam őt. Itt van a ház körül. Bárki vagy bármi is legyen ő, de azt hiszem, itt van.
*****
Reszketve ültem az ágyamon, tenyerembe temetve fájó fejemet, mintha így próbáltam volna menekvést találni nyugtalan gondolataim elől. Stefan belépett, becsukva maga mögött a szoba ajtaját, és egy nagy bögre forró teát nyomott a markomba, aztán leült, tisztes távolságra tőlem.
- Nem találtam itt senkit, vagy semmit. Semmi jelet, semmi nyomot, ami arra utalna, hogy lett volna itt valaki. Elena, biztonságban vagy.
Elkínozott tekintetet vetettem rá, és megérezte a benne rejlő kérdést.
- Jenna és Jeremy rendben van. Megnéztem őket, békésen és mélyen alszanak.
Bólintottam. Többre most nem futotta erőmből. Belekortyoltam a teába, jól esett a forrósága, mintha az életet hozta volna vissza jéghideg végtagjaimba.
- Mi ez az egész, Stefan? – suttogtam félve. – Mi az, amit látok? Látom, hallom ezt én egyáltalán? Vagy kezdek teljesen becsavarodni?
Óvatosan érintett meg, mintha attól félt volna, hogy ellököm magamtól. A haragot, amit eddig iránta éreztem, teljesen eltörölte, lényegtelenné zsugorította bennem a félelem. Megszorította kezem, én pedig nem bírtam tovább önuralommal, mellkasára hajtottam fejem, hagytam, hogy hajamat simogassa lágyan, hogy csendes szavakat suttogva vigasztaljon. Lágyan ringatott, percekig nyugtatgatott.
- Elena, nem tudom, mi történik. De nem tudom kiverni a fejemből azt a tényt, hogy ami ma veled történt, és amiről én ma tudomást szereztem, valami módon összefügg. Nem tudom hogyan, és azt sem hogy miért, de érzem, hogy valahol itt van a rejtély kulcsa, ezekben a történésekben. Bár tudnék, vagy értenék többet ennél.
Nem válaszoltam. Kerestem a szavakat a kérdéshez, amit fel akartam tenni neki. Felemeltem fejem, és csak ennyit tudtam feléje suttogni:
- És Freya?
Bánatot és fájdalmat láttam a tekintetében.
- Elena, nem hazudtam neked. Eltitkoltam az igazságot, de ez nem hazugság. Igazat mondtam abban, hogy ő számomra már csak egy jó barát. Ami történt, már nagyon régen volt. Sosem akarnék már tőle semmit – mélyen szemembe nézett – és azt te magad is tudod, hogy miért. Sajnálom, ha megbántottalak, sajnálom, ha csalódást okoztam. Nem azért tettem, hogy bántsalak.
- Engem nem az bánt, hogy ő az életed része volt – válaszoltam halkan – mindkettőnknek megvan a múltja, és nincs jogom számon kérni rajtad mindazt, amit azelőtt tettél, mielőtt megismertél. Az fáj, hogy becsapva érzem most magam. Én sosem titkoltam el előled semmit. És az, hogy te nem beszéltél nekem Freyáról, aztán most bejelented, hogy a volt menyasszonyoddal találkoztál…nekem ez….
Két tenyere közé fogta arcomat, mélyen a szemembe nézett, és engem letaglózott amit tekintete sugárzott felém.
- Ne haragudj rám Elena – súgta – ígérem, nincs több titok, nincs több rejtély, ami elválaszthatna téged tőlem. Szeretlek Elena. Szívem legmélyéből szeretlek.
Béke, és nyugalom költözött a szívembe. Belemélyedtem tekintetébe, és szívemben fellobbant az érzelmek lángja. Odahajoltam hozzá, és mély, szenvedélyes, mégis gyengéd csókot váltottam vele. Fejemet vállára hajtottam, és szorosan magamhoz öleltem.
- Én is szeretlek, Stefan Salvatore.
Hozzám hajolt, és most ő csókolt meg engem. Szája finoman szétnyílt, és éreztem, ahogyan nyelve végigsimítja számat, és bebocsátást kér ajkaim közé. Boldogan engedelmeskedtem, élveztem ahogyan magához szorít, éreztem szíve egyre gyorsabb dobbanásait, nyelve lágyan simogatta az én nyelvemet, elvarázsolt, egy másik világba repített. Engedtem hogy keze finoman útra keljen testemen. Vágytól reszketve szabadítottuk meg egymást a ruhadaraboktól, hogy nemsokára gyengéd mozdulattal belém olvadjon, hogy átöleljen, és határozott mozdulatokkal ösztökéljük egymást a kéj felé, hogy aztán a mámor pillanatai után elússzunk a semmibe.
*****
Mellettem maradt egész éjjel. Biztonságos, menedéket nyújtó karjai között aludtam el, és reggel felébredve úgy éreztem csupán rossz álom volt az előző éjjel, annak minden történésével együtt.
- Na és hogy lesz ezután? – kérdeztem tőle mikor borzas fejjel felült mellettem az ágyban. – Úgy értem, mit kezdünk ezzel a dologgal, ami történt Cormax Hill-ben, és ami történt velem?
- Mára meglesz az elfoglaltságom, azt hiszem – nyújtózott nagyot, aztán gyengéd puszit nyomott az orrom hegyére. – Visszamegyek Cormax Hill-be. Megpróbálom kicsit jobban megkapargatni ezt a történetet. Azt hiszem jóval több van itt néhány halott vámpírnál és vérfarkasnál.
Bólintottam. Érdekes módon minden féltékenységem mintha elpárolgott volna belőlem.
- Azt hiszem napközben biztonságban vagy, bár nem árt az óvatosság – gondolkodott hangosan – bármi is volt a közeledben, úgy tűnik mindig csak éjjel jelentkezik. Szóval sötétedés után már semerre ne csavarogj el, rendben? Megígéred?
- Hát persze – mosolyogtam – De Jenna és Jeremy?
- Azt hiszem őket ne féltsd. Ez a valami hozzád kötődik, nálad jelentkezik. Nem tapasztalt belőle semmit egyikük sem, így azt mondom, ők teljes biztonságban vannak.
Felkelt, és öltözködni kezdett, aztán hozzám lépett és megcsókolt.
- Maradj csak, pihenj. Aludj egy jót. Sietek vissza amilyen gyorsan csak tudok. Ha estig sem érek vissza, ne aggódj, nem maradtok egyedül. Damon majd vigyáz rátok.
- Fantasztikus – motyogtam – csodálatos estét fogok együtt tölteni a félpszichopata bátyáddal.
Felnevetett. Adott még egy búcsúcsókot, és még az ajtó elől is hallottam halk nevetését, mikor kilépett a küszöbön.
*****
Eljött az este is, és Stefan még mindig nem tért vissza. Épp fürdés után, egy szál fürdőköpenyben igyekeztem befelé a szobámba, és mikor beléptem halk sikollyal kaptam kisebb kimenetelű szívinfarktust. Az ágyam melletti karosszékben Damon üldögélt, és leplezetlenül bámulta ahogy épp a minduntalan szétnyílni akaró köpenyt próbálom összerángatni magamon. Mielőtt egy szót is szólhattam volna megcsörrent a telefonom.
- Halló, Elena – szólt bele Stefan hangja – minden rendben veletek?
- Igen, jól vagyunk – küszködtem tovább a rakoncátlan köpennyel, miközben másik kézzel a telefont próbáltam tartani.
- Elena, nem tudom mikor fogok ma visszaérni a városba. Már felhívtam Damont, hogy menjen át és amíg nem érek oda, vigyázzon rátok. Ott van már?
- Igen, itt – szűrtem fogaim között a szót, és villámló tekintettel meredtem Damonra, aki pimasz vigyorral élvezte egyenlőtlen küzdelmemet a fürdőköpennyel. Elbúcsúztam Stefantól, letettem a telefont, és még mindig gyilkos tekintettel méregettem az idősebb Salvatore fiút.
- Mondd lennél szíves kimenni innen, amíg felöltözöm???
- Sajnálom Elena – láttam rajta, hogy kimondhatatlanul élvezi a helyzetet – de Stefan megígértette velem, hogy egyetlen pillanatra sem hagylak magadra. De….. – hátat fordított nekem – remélem így is megfelel.
- Neked aztán van bőr a képeden – sisteregtem, és gyorsan magamra rántottam a pizsamát, aztán nyakig húztam magamon a takarót.
Visszafordult, és továbbra is kitartóan fixírozott.
- Te tényleg úgy gondolod, hogy képes leszek nyugodtan aludni amíg ott ülsz és bámulsz engem? – kérdeztem élesen.
Újfent vigyorogni kezdett.
- Ha ez utalás akart lenni, hogy bújjak az ágyadba, hát nagyon szívesen.
- Csak álmodj róla – fújtattam dühösen, és legszívesebben kitekertem volna a nyakát – ha közelebb jössz, karót döfök a szívedbe.
- Érdekes, a múlt éjjel a bálon nem tiltakoztál ennyire ellenem – súgta halkan.
Elhallgattam. Erre nem tudtam mit reagálni.
- Ne aggódj. Ígérem ma is nagyon jó fiú leszek – sóhajtott, és próbált kényelmesen elhelyezkedni. – Feküdj le és aludj, mert ha kifacsart állapotban adlak át Stefannak, nekem azonnal lőttek – ingatta fejét.
Lehajtottam fejemet a párnára, és hátat fordítottam neki, hogy ne érezzem magamon átható tekintetét. Különös, de a bálra utaló mondata visszahozta bennem a múlt éjjelt, és az önfeledt hangulatomat vele. De nem akartam most ezzel foglalkozni. Volt bennem e nélkül is jókora zűrzavar. Lehunytam szememet, de hiába próbáltam az alvásba menekülni. Egy darabig hallgattam, ahogy percenként próbál pozíciót váltani a nem túl kényelmes székben, aztán sóhajtottam és felé fordultam.
- Ez így nem fog menni – mondtam – mert én így nem tudok pihenni.
- Sajnálom Elena, de ez nem fotel, hanem egy középkori kínzóeszköz – fintorgott és derekát kezdte el masszírozni – ezt nem nekem találták ki.
Szívem szerint a földre küldtem volna aludni, de miután vállalta a testőrséget a családom felett nem akartam ezt ilyen módon megköszönni neki. Ráböktem az ágyam másik felére.
- Ezt tudom felajánlani – közöltem vele, mire meglepett tekintetet vetett rám – de most szólok, hogy….
- Azt hiszem, már most tudom – vágott a szavamba mosolyogva - Ne félj. Ruhában alszom, háttal neked, és egy centire sem mozdulok el az ágy szélétől. Ja, és még csak egy takarón sem osztozom veled – emelt fel egy plédet az ablakfülkéből.
- Stimmel – válaszoltam és újra hátat fordítottam neki – Szép éjszakát.
Hallottam az ágynemű zizegését, ahogyan bemászott mellém, és betakarta magát. Nemsokára már csak halk, egyenletes légzését hallottam. Nem álltam meg, hogy lopva hátam mögé ne nézzek. Láttam borzas haját, széles vállain megfeszült az ing, ahogy hátat fordított nekem. Különös érzés fogott el a láttán, és az jutott eszembe, vajon milyen érzés lehet hozzábújni, és a karjai között ébredni reggel. A következő pillanatban halálra rémültem. Hát megőrültem én??? Makacsul, csak azért is hátat fordítottam, és nemsokára sikerült mély álomba zuhannom.
*****
Nem tudom mennyit alhattam, de mikor kinyitottam szememet, még mindig sötét éjszaka volt. Másik oldalamra fordultam éppen, és már csaknem visszacsúsztam az álmok birodalmába, amikor halk suttogásra kaptam fel a fejem. Mintha valaki az ablakon, vagy a falakon keresztül beszélt volna hozzám, valami teljesen ismeretlen nyelven. Azonnal kipattant a szemem, és kalapáló szívvel ültem fel az ágyban. Oldalra néztem, Damon változatlanul ugyanabban a pozícióban, mélyen aludt. Percekig hallgattam a csendet, és már épp kezdtem magam meggyőzni, hogy csak a képzeletem játszott velem, mikor felhangzott a már jól ismert dobolás. Mintha messziről, kintről jött volna, nem tudván beférkőzni a ház falai közé, de ritmusosan, monoton módon folytatódott, és hirtelen belevegyült a már előbb hallott halk suttogás is. Elöntött a pánik.
- Damon – suttogtam elszorult torokkal, kinyújtottam a kezem, és megráztam a vállát – Damon, ébredj!
Megmozdult, kinyújtózott, aztán felém fordult az ágyban, rám nézett, és éreztem, ahogyan belém fagy a kitörni készülő sikítás.
Damon nem Damon volt. Az a nem emberi gonoszságot magában hordozó szempár nézett velem farkasszemet az ágyam másik oldaláról, amivel a parkban is szembesültem. A kintről beszűrődő lámpafény ezúttal halvány csillogást festett arcára. Mintha egy kőtömbből faragták volna ki durva, elnagyolt vonásait. Arcát keresztben különös vonalak hálója szőtte körbe. Feszes ajkai megmozdultak, ugyanazon az ismeretlen nyelven suttogtak, ahogyan az előbb is. A belőle áradó fenyegetés egyre nőtt, hirtelen kinyújtotta karját nyakam felé, éreztem jéghideg kezét magamon, és itt már nem volt megállás, hangos sírásra és sikításra fakadtam. A következő pillanatban egy kezet éreztem meg a vállamon, és Damon hangját hallottam.
- Elena! Elena! – rázott meg nem túl kíméletesen. Felpattant a szemem, konstatáltam hogy az ágyamban ülök, Damon mellett, és a hang amit most hallottam az én hangom volt. Ott ültem, reszketve a félelemtől, és amíg Damon nyugtatni próbált, fülemben még csengett saját sikolyom visszhangja.
- Semmi baj….. sssss…. Elena, nincs semmi baj – suttogta fülembe Damon, amikor reszkető sírással a karjaiba bújtam – álmodtál. Nem történt semmi. Csak egy rossz álom volt.
Hátamat simogatta, addig tartott a karjaiban, amíg meg nem nyugodtam kissé. Kiment a szobából, nemsokára egy adag whiskyvel tért vissza, amit belém diktált. Lassan csillapodni kezdett a remegésem, de szívem továbbra is úgy vert, mint egy megkergült gőzkalapács. Visszafeküdt az ágyba, és engem már nem érdekelt mit mondtam neki nem is olyan régen, két karja közé fúrtam magam, fejemet a vállán nyugtatva, hogy nagy sokára elnyomjon az álom, míg ő éberen virrasztotta át az éjszaka hátralévő részét felettem.
*****
Reggel mikor újra magamhoz tértem, már egyedül feküdtem az ágyban. Kiugrottam, kinyitottam a szobám ajtaját, és Stefan hangját hallottam a konyhából, amihez nemsokára Damon hangja is csatlakozott. Úgy ahogy voltam kócosan, álmos fejjel lesiettem hozzájuk, hogy Stefan karjaiba vessem magam.
- Elena – sóhajtott nagyot, és magához szorított – jól vagy? Damon elmesélte, mi történt az éjjel.
Válla fölött Damonra pillantottam, aki kifürkészhetetlen pillantással nézett engem Stefan vállába kapaszkodva.
- Jól vagyok. Csak nagyon megijedtem. Félek, Stefan. Annyira félek. Nem tudom, mi történik velem – suttogtam elgyötörten.
Damon kiöntött nekem egy nagy adag kávét, amit hálás mosollyal köszöntem meg neki. Leültem a konyhaasztal mellé, a két fiú közrefogott. Ijedtség ide vagy oda, de olyan komoly tekintettel nézegettek, ami már kissé kezdett bosszantani.
- Jól vagyok, tényleg – ismételtem.
- Elena, nem akarlak piszkálni, vagy nyaggatni. De el tudod mesélni, mit láttál? Mi volt veled álmodban? – fogta meg Stefan a kezemet.
Néhány szóval felvázoltam amire emlékeztem. Próbáltam szavakba önteni a jeges iszonyatot, amit akkor éreztem, és újra elszorult a torkom.
- Ennyire emlékszem – fejeztem be a történetet – arra eszméltem, hogy Damon ébresztget.
Pár másodperces csend támadt a konyhában, próbálták emészteni szavaimat. Hirtelen nagyot kiáltottam, kellőképpen megijesztve mindkettőjüket.
- Az arca! – kiabáltam – Emlékszem az arcára!
Nem törődve azzal, hogyan nézhettek most rám, felkaptam egy lapot a konyhapult tetejéről, és kerítettem gyorsan egy ceruzát. Néhány mozdulattal felskicceltem a vonalakat, amelyek átfonták a fantom arcát. Mikor feléjük fordítottam a lapot, megfagyott bennük a vér. Stefan nagyot sóhajtott.
- Sajnálom Elena – szorított meg gyengéden – sajnálom, hogy látnod kellett ezt.
- Én is - sóhajtottam elkínzottan. – Fogalmam sincs miért látom őt, és hogy ki lehet ez.
Feltűnt, hogy Damon szokatlan csendben van. Mikor ránéztünk azt láttuk, hogy dermedt arccal mered azóta is a rajzomra.
- Én tudom, hogy mi ez, Elena – nézett rám, és még soha nem hallottam a hangját ennyire komolyan csengeni – láttam már ezt az arcot.
Ledöbbentem, képtelen voltam a szavakra.
- Hol? – kérdezte Stefan, és két kézzel megragadta Damon vállát – Hol láttad őt Damon??
Damon felemelte a fejét, és hitetlenkedő arccal nézett ránk.
- Isobelnél – jött a válasza – Isobel kutatásai között láttam. Akárki és akármi is ez, Isobel ismerte őt.
Vége
FOLYT. KÖV.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése