Mintha ember lennél 5. fejezet

5. fejezet

Nem tudom, meddig ültem az erdőben, ahová indulataim és kétségbeesésem hajszoltak. Fogalmam sem volt az idő múlásáról. Csak nagyon lassan tudtam megnyugodni. Zokogásom már csak szelíd csuklásokká szelídült, de a szívem úgy fájt, ahogy még életemben soha, ezt a fájdalmat nem éreztem még szüleink halálakor sem. Megsemmisítő, elemésztő fájdalom volt ez. Úgy éreztem, volt valami drága kincsem, ami most végleg elveszett.
Hideg, dermesztő volt az éjszaka. Arra eszméltem fel, hogy nagyon fázom. Összefontam magamon karjaimat, így próbáltam védekezni a hideg ellen. Kabátomat a Salvatore házban hagytam, de inkább vállaltam volna a teljes kihűlést, mint hogy visszamenjek oda. Nem akartam most látni sem Stefant, akit hűtlenül megcsaltam, akinek a szívét összetörtem, és nem akartam látni Damont, aki maga volt a bűn karizmatikus, és oly vonzó megtestesítője számomra. Kitapogattam zsebemben a slusszkulcsot, és nem vágytam semmi másra, csak arra hogy hazahajtsak, hogy befeküdjek az ágyamba néhány üveg itallal, hogy megszűnjek létezni a külvilág számára, hogy a részegség áldott feledésébe meneküljek jelen helyzetemből.
Felálltam, és elgémberedett lábakkal fordultam néhányat magam körül. Bármerre néztem, csak a fekete fák áthatolhatatlan rengetegét láttam magam előtt. Próbáltam keresni a főút, vagy házak fényeit, de hiába. Rémülten konstatáltam, hogy eltévedtem. Olyan messze rohantam amennyire csak tudtam, és nem figyeltem zaklatott állapotomban, hogy merre is megyek. Most pedig hiába kerestem a visszautat.
Amint a sötétséget kémleltem, és igyekeztem úrrá lenni a bennem növekvő félelmen, hogy itt kell töltenem az egész éjszakát, halk recsegés-ropogás hangzott fel a fák közül. Csendesen roppant egy ág, mintha valaki óvatlanul rálépett volna. Torkomban dobogó szívvel fordultam a hang felé, de ekkor hátam mögül hangzott fel ugyanez a hang. Aztán halk surrogás ütötte meg fülemet, mintha egy nesztelen árnyék lopakodna a rothadó avaron. Próbáltam megkeresni a hang forrását, de bármerre fordultam, mindig a hátam mögül jött a rejtélyes zörej, mint gyerekkorom egyik régi játékában.
Egyre riadtabban,és egyre gyorsabban forgolódtam, nem tudva elnyomni a horrorfilmek jeleneteit, amelyek erőszakosan nyomakodtak tudatomba, arra vártam, mikor és honnan jön elő egy lény, egy szellem, begörbített ujjakkal, a halál lehelletét fújva felém, hogy magával ragadjon a sötétségbe. És hirtelen, még mielőtt megfordultam volna, már tudtam, hogy valaki van mögöttem.

*****

- Nem tudom hol van - járkált fel-alá Stefan a nappaliban. Folyamatosan csörgette Elena telefonját, de a készülék még csak ki sem csörgött. Stefan dühödten vágta a telefont a falhoz, aztán megragadta a háttérben álldogáló Damon gallérját - Ezért most azonnal meg kellene, hogy öljelek!!!!!
- És azzal segítesz valamin? - kérdezte Damon. - Nézd, ami történt, megtörtént. Tudod jól, mit érzek Elena iránt. Tudod jól, hogy mióta megismerted, én azóta szeretem őt. Titokban reménykedtem abban, hogy talán valaha ő is így érez majd irántam. Te engedted őt messze magadtól Stefan. És ő hozzám menekült.
- TE PEDIG ROHADT MÓDON KIHASZNÁLTAD! - ordította Stefan, és felkapott egy széket, egyelen rántással kiemelve a lábát Damon mellkasának szegezte.
- Szúrni akarsz? - kérdezte Damon hidegen. - Rajta. Tedd csak meg. Azt hiszed, ettől jobb lesz bármi is? Azt hiszed, ezzel vissza tudod fordítani az időt? Azt hiszed Elena visszatér hozzád, ha én már nem leszek?
Stefan felemelte a karót, de a kar a mozdulat közben meggondolta magát, és Damon válla fölött fúródott a falba. Egymás szemébe néztek, keserű váddal.
- Stefan - szólalt meg Damon, és öccse vállára tette kezét, de Stefan lerázta magáról - gyűlölj. Megérdemlem. Bocsáss meg Elenának, mert ő nem tudja, mit is akar valójában. Akar és szeret téged. De akar engem is. Azzal pedig, hogy most egymás torkának esünk, nem tesszük számára könnyebbé a helyzetet.
Stefan elfordult, nem akarta látni Damon arcát. Bármennyire is gyűlölte őt ebben a percben, a határozott hang lecsillapította. Tudta, hogy Damonnak igaza van.
- És csak hogy tudd Stefan - szólt Damon még a hátának - én nem használtam ki Elenát. Sosem tenném ezt vele.
- Először most találjuk meg - vett erőt magán Stefan - nem töltheti az egész éjszakát az erdőben. Ha őt már biztonságban tudom, még mindig lesz időm számolni veled.
Damon csak lassan bólintott.

*****

Hideg kéz érintette meg a hátamat, és kúszott fel a vállamra. Nagy lélegezetet vettem, de még mielőtt kitörhetett volna belőlem egy csillagokat is lepotyogtató visítás, egy hang hatolt el fülemig.
- Ne sikíts az ég szerelmére! Csak én vagyok az.
Rekedt fújással tolult ki belőlem a bennem maradt levegő. Megfordultam, és Mason arcával szembesültem.
- Ma...Mason - nyögdécseltem rekedten az áldott megkönnyebüléstől. A képzeletem keltette árnyak és rémek csalódottan húzódtak vissza fantáziám magányába. Lábam immár nem az ijedtségtől, hanem a megkönnyebüléstől citerázott.
- Mi a fenét keresel te itt Elena? Éjjel, az erdőben? És ráadásul......egyedül? - nézett végig a fák között.
- Iiiigeeen....egyedül - kezdtem visszanyerni a hangom - az úgy volt, hogy..... hagyjuk. Hosszú lenne elmondani. Volt.....egy kis problémám.
Úgy gondoltam, nem okvetlenül vele fogom megvitatni szerelmi életem zátonyra futását.
- És Stefan? Vagy Damon? - fürkészte tovább a sötétséget. - Nincsenek veled?
- Honnan tudod, hogy.....? - csodálkoztam.
Elmosolyodott.
- Logika, Elena. Közel s távol nincs más ház a környéken, ahonnan jöhettél volna. - Bajban vagy?
- Minden téren - válaszoltam - volt...némi vita...és hát.... szóval ide rohantam. Aztán most meg fogalmam sincs, merre van a haza. De jó, hogy veled találkoztam!
Megkönnyebbültem mellkasára borultam. Tudtam, hogy ő hazavisz, és nemsokára otthon leszek biztonságban, Jenna jól megérdemelt dorgálását hallgatva.
Magához ölelt, és jól megszorított. Először jól esett ez a szorítás, erőt, menedéket adó volt. Aztán kezdett kellemetlenül erőssé válni. Lélegzetem akadozott.
- Oké.... - próbáltam magam kiszabadítani öleléséből - igaz is, elmondod, te mit keresel az erdőben éjnek idején?
Nem válaszolt, csak szorított továbbra is.
- Öhm.... Mason - kapálóztam már némileg kétségbeesetten - figyelj, én is nagyon örülök, hogy rámakadtál, de ez nekem mostmár nem túl kényelmes....  - megkönnyebülve éreztem, hogy elengedett. Mosolyogva néztem fel arcára, és abban a pillanatban azt éreztem, hogy lábaim össze fognak csuklani, mintha nem lenne bennük ín, vagy csont. Tetőtől talpig elöntött a rettenet.
Szemei sárga, és arany fényben csillogtak. Pupillája összeszűkült, mint egy macskának, vagy más ragadozó állatnak. Lehet, hogy csak a Hold fénye tette, de arccsontja előreugrott, mintha egy futás közben pofáját elnyújtó farkast láttam volna magam előtt. És aztán rájöttem, hogy nemcsak mintha. Csakugyan, igazán egy farkas állt előttem. Gúnyosan vigyorgott rémületemen. Próbáltam hátrább lépni, de karjával erősen tartott maga mellett. Még mielőtt gondolkodni tudtam volna, szemem sarkából elmosódottan láttam egy felém suhanó árnyat, aztán már csak egy tompa ütést éreztem a fejemen, és egy csillagrobbanást láttam. Elvesztettem az eszméletemet.

*****

Arra tértem magamhoz, hogy egy finom kéz durván húzza hátra fejemet a hajamnál fogva, és pofozgatni kezdi arcomat. Résnyire nyitottam a szemem. Először nem láttam, csak durván faragott sziklafalat, hallottam, ahogyan apró vízcseppek hullanak le valahonnan a mennyezet tájékáról, és láncok csörögtek, mintha valaki játékosan egymásnak koccantotta volna őket.  Próbáltam megmozdulni, de szúrós kötél vájt mindkét csuklómba. Ekkor már azt is éreztem, hogy egy széken ülök, nem túl kényelmes helyzetben, és mindkét kezem meglehetősen erős kötéssel van rögzítve hátam mögött. Pislogtam néhányat, hogy elűzzem magamtól minden maradék kábulatomat. A következő pillanatban pedig egy arc úszott be tekintetem elé, és halálos rémülettel láttam, hogy a saját arcomba bámulok bele.
Katherine volt.
- Jó reggelt kis hercegnő - búgta halkan a fülembe. Jeges rémülettel próbáltam arrébb húzni magam tőle, de jelen testhelyzetemben ez a lehetetlennel volt határos. - Olyan régen vártam már, hogy újra találkozzunk - keringett székem körül ragadozó módjára. Hajamat hátrasimította, aztán fénysebességgel előttem termett, ajka alól kivillantak vámpírfogai, és feje a nyakam felé lendült. Összerándultam, vártam a halált hozó harapást, de elnevette magát, és hátrált néhány lépésnyit.
- Még mindig nem szoktál le arról, hogy játsz az étellel? - kérdezte Mason gúnyosan, miközben besétált a képbe, aztán átölelte Katherine-t, és hosszú csókot váltottak. Szorult helyzetemben is az villant eszembe, hogy halálom előtt nem sokkal igazán nem vágyom arra, hogy egy farkas-vámpír násztáncot is végig kelljen néznem.
- Szép munka volt Mason - mosolygott Katherine, miután elváltak egymástól ajkaik - ma éjjel megkapod a jutalmadat - ígérte sokat sejtetően.
- Nem volt nehéz - vigyorgott Mason, aztán rám nézett - akkora zajt csapott, hogy a holtak is felébredtek volna rá. És jól jött ez a kis balhéja is a fiúkkal. Nem vagyok benne biztos, hogy keresik őt.
- Azért csak ne bízd el magad Mason - simogatta végig combját Katherine -  nézz körül kinn, addig mi Elenával kicsit elbeszélgetünk - a ragadozó barracuda mosolyával fürkészte arcomat.
Mason kiosont a barlangból, útját csilingelő láncok hangja fémjelezte.
- Szóval - lépett hozzám közelebb Katherine, és arcát szinte az arcomba tolta - mit gondolsz magadról, mondd csak? Azt hiszed, te lehetsz én? Azt hiszed, megkaphatod mindkét fiút, ahogyan én hajdanán? Ugye nem tévedek, hogy most két szék között estél a padlóra? Azt hiszem manapság ezt így mondják....
Döbbent tekintetet vetettem rá.
- Ó, igaz is.... - nevetett - most jön a kérdés, hogy honnan tudom ezt. Jó a fülem Elena. Jobb, mint a tiéd valaha is lesz. A háztól hatmérföldnyire már talán nem hallatszott az ordításod.
Finoman elkezdte kitapogatni nyakamon az ereket.
- Hogy dobog a szíved - suttogta, vágyakozva nézte közben ahogyan ütőeremben fel-alá száguldozott a rémülettől a vér - a bőröd fehér.... lesz még fehérebb is! Csak egy aprócska szúrás jön, és már meg is oldódott minden problémám! Te, a zavaró körülmény örökre ki leszel küszöbölve. És aztán élhetünk úgy, ahogyan ezelőtt 145 évvel ezelőtt is. Ha te már nem leszel, Stefan sem fog ágálni ellenem. Damon pedig.... nos, őt mindig is úgy csavartam az ujjam köré, ahogyan nekem tetszett. Újra békében, szerelemben élünk majd mi hárman....örökké.
- Ti hárman? - jött meg a hangom, minden félelmem ellenére, bár igencsak rekedten szóltam  - Gyűlölnek téged Katherine. Sosem fognak szeretni. És még te kérdezed, hogy azt hiszem, én lehetek te???
A lépcső felől halk nesz hallatszott. Mason tért vissza és zárta be maga mögött a barlang vasajtaját. Katherine kinyújtotta a kezét, Mason pedig zsebébe nyúlt, és egy fehér színű kristályt tett a markába.
Katherine felmutatta nekem a fél tenyér nagyságú követ.
- Holdkő, Elena. Mondd csak, tudod, mire jó?
Először ösztönösen nemet akartam mondani, aztán összeszorítottam a számat. Arra sem akartam méltatni, hogy egy akaratlan választ csaljon ki belőlem. Mason a zsebébe nyúlt, egy apró kést halászott elő. Már szinte éreztem, ahogy a hideg penge a szívembe fúródik, de Mason saját karjának szegezte, és hosszú vágást ejtett magán. Katherine a csepegő vér alá tartotta a követ, és a fehér színt lassan ellepte a vörös.
- Ez az a varázslat, amihez nem kell boszorkány - világosított fel - ez az a varázslat, miután csakugyan én lehetek te, Elena.
Néma rémülettel meredtem az egyre inkább vörösben játszó kőre, ami mintha magába szívta volna Mason vérét.
- Csak egy rövid kis varázsige - súgta Katherine egyre felajzottabban - és te, Elena, megszűnsz létezni. Illetve....bennem élsz tovább. Azt mondtad, sosem fognak engem szeretni? Igen. De téged szeretnek Elena. És ha magamban hordalak, engem is szeretni fognak. A saját testemben, a saját lelkem mellett.....a te lelked. Te leszel számomra a kapocs, ami összeköt Stefannal és Damonnal, te leszel a kapocs, ami ehhez az új korhoz kapcsol engem, és bennem fog tükröződni minden, ami valaha te voltál. Te pedig nem leszel más, csak egy lélek nélküli, üres test, egy báb, amely ebben a barlangban fog megrohadni. Az enyészet lesz fölötted a hatalom!
Lassan közeledett felém, én pedig nem tudtam gondolkodni, szinte lebénított a gonoszság, ami belőle áradt. Tudtam, hogy itt a vég, hogy innen nincs menekvés.
- Ne aggódj - súgta még gúnyosan arcomba utoljára - fogom szeretni Jennát és Jeremyt is. Saját családomként fogom őket szeretni.
Kettőnk közé tartotta a követ, és halk motyogásba kezdett. Szikrák pattogtak a barlang falából elő, szél örvénylett, apró fények robbantak. Hirtelen úgy éreztem, hogy egy hatalmas tornádó tölcsére szív magába. Próbáltam kapaszkodni, és éreztem, hogy testem a székhez kötve marad, lelkem pedig szabadon lebegni kezd, mintha Katherine felé vonzaná valami ellenállhatatlan erő, és ezt a lelket már csak egy láthatatlan vékony cérnaszál kötötte össze testemmel.

Vége

FOLYT. KÖV
(befejező rész következik)