Mintha ember lennél 6. fejezet (befejező rész)

6. fejezet (befejező rész)

Próbáltam ezen a halvány, vékony szálon kapaszkodni a testembe, kétségbeesve, rettegve a megsemmisüléstől, de éreztem, ahogyan tudatom lassan csúszik ki a testemből, hogy mint a háncskötél, amely szálanként elszakad, pattan el az utolsó szál is ami engem önmagamhoz köt, és tudtam, hogy számomra ez itt a vég....
Aztán egy hatalmas dörrenés hangzott, hangos kiabálással vegyesen. Nem hallottam tisztán, a fény ami a Katherine kezében lévő holdkőből áradt, nemcsak a látásom, szinte a hallásom is tompította, mintha vastag párnán keresztül hatoltak volna el hozzám a hangok. De éreztem, ahogy érzékeim egyre inkább magukra találnak, kezdtem érezni, hogy van testem, a következő pillanatban egy hatalmas erő préselt a székbe, lelkem úgy zökkent vissza mintha egy hatalmas présgép nyomta volna belém. Fájó, szúró érzés volt, mégis áldott megkönnyebülés. A lelkem újra a testem részévé vált.
Levegőért kapkodtam, próbáltam felfogni mi történt, és azon voltam, hogy tudatom ne csússzon bele a semmibe, a fekete űrbe, hogy ne ájuljak el. Szemeim elől lassan elmúlt a fény okozta káprázat, és mikor mindent ki tudtam venni magam körül azt láttam, ahogyan Damon és Stefan a lépcsők alján áll. Mindez alig néhány másodperc alatt ment végbe. Damon Katherine elé ugrott, Stefan pedig hagyta kimenekülni Masont, hogy engem szabadítson ki a kötésből.
- Elena, minden rendben? - kérdezte, aztán egy mozdulattal eltépte az engem székhez bilincselő, vastag kötelet. Alig tudtam megállni a lábamon, kissé bizonytalanul kapaszkodtam a karjába. Ő közben már a lépcső felé vonszolt engem, úgy hogy szinte alig érintette a lábam a földet. Hátranéztem, Damon Katherine útját állta el. Kimondatlanul is tudtam, hogy Katherine számára eljött a végső leszámolás.
- Azt hiszem, egyben vagyok - válaszoltam gyenge hangon, mikor Stefan úgy kezdett el rázni, mint egy rongyot, mintha meg akart volna győződni arról, hogy bennem lötyög-e a lelkem - Stefan, jól vagyok, de ha ezt tovább folytatod azt hiszem elájulok. Kérlek.
Megnyugodott kissé, aztán felfelé támogatott a lépcsőkön.
- Damon..... - fordultam hátra kérdőn, de nem hagyott nekem időt a hezitálásra.
- Rendben lesz ne aggódj. Menj már Elena, az isten szerelmére, menekülj innen kifelé!
Kirohantunk a sötétbe, aztán térdemre támaszkodtam mikor becsapta maga mögött a barlang ajtaját. Zihálva kapkodtam a levegőt, és fájt, égetett a mellkasom ott, ahol a lelkem visszapréselte magát a testembe. Stefan hozzám lépett. Belenézett a szemembe, s nekem eszembe jutott minden, ami nem sokkal ezelőtt történt. Halkan zokogni kezdtem, csak úgy patakzottak a könnyeim. Megragadott, és szorosan magához ölelt. Ringatni kezdett, és hajamat simogatta gyengéden.
- Ne haragudj - fulladoztam zokogva - ne haragudj rám! Nem tudtam mit teszek! Bár ne lennék ennyire összezavarodva!
- Elena, semmi baj. Nem haragszom. És bármi történt is, azt majd később, nyugodtan megbeszéljük. Most az a lényeg, hogy biztonságban légy. Vigyázok rád. Szeretlek.
Csodálkozva emeltem fel a fejem. Kedvesen elmosolyodott, és mélyen szemembe nézett.
- Szeretlek Elena - ismételte. - Bármit tettél is, szeretlek.
Végigsimítottam arcát, szívemet elöntötte a hála és a boldogság, de még mielőtt felelhettem volna neki egy dühödt morgás hangzott fel, és egy hatalmas ütés levert mindkettőnket a lábunkról. Még annyit láttam hogy Stefant egy erő egy fához vágja, s hogy eszméletlenül terül el a földön. És még mielőtt megpillantottam volna, már tudtam mit fogok magam előtt látni.

*****

Damon úgy állt Katherine előtt, mint egy sziklatömb. Keményen, hidegen nézett egykori szeretője szemébe. Mindketten tudták, hogy egyikük számára eljött a végső megsemmisülés órája.
- Az én édes, drága, ostoba kis Damonom - búgta a nő gúnyosan - aki azt hiszi, hogy képes engem megállítani. Aki annak idején könyörgött nekem az átváltoztatásért, és nem is olyan régen a lelkét is odaadta volna értem..... most ez a Damon ellenem fordul? Ugye tényleg nem gondolod ezt komolyan?
- Bármit megteszek Katherine, hogy eltűnj ebből a világból, vagy az életünkből, vagy akár mindkettőből - felelte Damon fagyos hangon.
A nő hangos kacagásban tört ki.
- Ó igaz is..... Az én drága Damonom szerelmes.... Szerelmes egy halandó lányba! Akárcsak Stefan.... Milyen komikus! Úgy veszekedtek érte, mint két kis kakas a szemétdombon. És elfelejtitek mindeközben, hogy a ti kis hercegnőtök sosem fog örök szerelemben élni veletek. Egyikőtökkel sem! Ő nem halhatatlan....Hát mondd, megéri ez?
Damon nyakán lassan megfeszültek az erek.
- Add ide azt a követ Katherine. Épp elég bajt és bánatot okoztál már.
Katherine a háta mögé rejtette kezeit. Csípőjét kihívóan előretolta.
- Gyere Damon - suttogta ingerlően - vedd el. Vedd el, amit csak akarsz.
Damon végignézett Katherine alakján, és érezte, ahogyan testében megmozdul a vér. A nő is érzékelte a változást, és minden vonzerejét latba vetette, hogy legyőzze a férfi haragját. Damon alvajáróként indult el Katherine felé.
- Édes Damon - sóhajtotta Katherine, mikor a másik odaért elé. Lehellete Damon arcát csiklandozta, az ujjai pedig máris testét simogatták. - Tényleg azt akarod, hogy így legyen? Miért kellene, hogy valamelyikünknek baja essék? Gyere vissza hozzám. Szeress engem, és én a világot teszem a lábaid elé. - ajkait résnyire nyitotta, és Damon ajka felé közelítette. Damon szinte hipnotizáltan meredt tekintetébe, és hagyta, hogy a nő szája az ő szájára tapadjon. Érezte, ahogyan Katherine nyelve gyengéden megböki ajkait, bebocsátásért esedezve. Damon behunyta szemeit, kezeivel pedig villámgyorsan elkapta Katherine csuklóját, és fájdalmasan megtekerte. Kitépte markából a holdkövet, és egy jól irányzott dobással ízzé-porrá zúzta a sziklafalon.
- Nem vagy már a régi, Katherine - mondta gúnyosan - nem tudsz már manipulálni, sem elvenni minden józan eszemet. Túl régen volt már, amikor a lábaid előtt hevertem. Hiába, nem vagy már olyan, mint valaha. Feletted is eljárt az idő.
- Egy valamit elfelejtesz - sziszegte a nő - hogy még mindig öregebb, és erősebb vagyok nálad!
Egy rántással kitépte magát Damon kezéből, és egyetlen ütést mért mellkasára. Damon levegő után kapkodott, és a földre roskadt. Katherine fölé térdelt, hajánál fogva hátrafeszítette a férfi fejét. Eközben szabad kezével azt tette, amire csak egy vámpír képes. Apró gyújtóssá tépte a széket, amihez nem sokkal ezelőtt Elena volt kötözve. Damon a testét égető fájdalomtól képtelen volt mozdulni, mintha mázsás vasgolyóval verték volna mellbe. Katherine a szék egyik lábát szívének szegezte.
- Sajnálom Damon - suttogta - igazán engedelmes fiú voltál. Jó volt veled szórakozni. De ebben a játszmában csak egyikünk lehet győztes, és én nem szeretek veszíteni. Kár, hogy ellenem fordultál. Lehetett volna másképpen is. Igazán ironikus, hogy az veszi el az életed, aki annak idején adta neked. Mondtam: erősebb és bölcsebb vagyok nálad.
Egymás szemébe néztek.
- Valamit te is elfelejtettél Katherine - suttogta halkan Damon - Azt, hogy van olyan erő, ami erősebb, mint a te gonoszságod. A bennem lévő szerelem ereje - hirtelen mozdulattal felpattant, lelökve magáról Katherint. A nő a falnak tántorodott, de Damon nem hagyott időt hogy összeszedje magát. Testével a falhoz nyomta a lányt, és a tetőről lelógó láncok, Mason láncai egyikét máris Katherine nyakára tekerte. Másik kezével meghúzta a lánc földön fekvő végét, és Katherine a magasba emelkedett, fél méterrel a föld fölött lógva, mint egy groteszk marionettbábu. Döbbent rémülettel meredt Damonra, aki felvette a földről a szék kitört lábát.
- Sajnálom, Katherine - ismételte meg a nő nemrég mondott szavait - de a szerelemnek, amit érzek, már semmi köze hozzád. Nem tudom mi lesz a vége, nem tudom mi lesz belőle. De szeretem Elenát, és tudom, hogy mindaddig amíg te élsz, ő nincs biztonságban. Élhettél volna máshol békében, talán még boldogan is. A saját gonoszságodnak köszönheted a végzeted.
Felemelte a karót, és még utoljára régi szerelme szemébe nézett.
- Isten veled Katherine - suttogta, és lesújtott.
A karó hegyes vége áthatolt Katherine testén, Damon szinte érezte, ahogyan a belemélyed a szívbe. Katherine felvisított. Hátborzongató volt hallani, mintha csak valami sebzett állat üvöltött volna. Orrából dőlt a vér, teste, mint a horogra akadt hal, rángatózott. Próbált szabadulni, és közben körmeivel mély barázdákat szántott Damon arcába. Szája tágra nyílt, a hegyes szemfogak az ajkakat marcangolták, miszlikbe szabdalták.. Aztán háta hirtelen ívbe hajlott, majd teste elernyedt, szája becsukódott. Egy pillanatra tekintete még Damon szemébe szegeződött, és Damon azt a halandó lányt látta - legalábbis úgy hitte azt látja - aki valaha Katherine lehetett. Aztán vége.
Damon hátrálni kezdett, fejét lehorgasztva állt, orrában Katherine vérének szagával. Nagyot sóhajtott, aztán felszabadultan, halványan elmosolyodott, és Katherine tetemére vissza sem nézve elindult kifelé, Elena, és az örökkön tartó szabadság felé és közben elhajította a véres karót. Szinte észre sem vette.

*****

Stefan továbbra is ájultan feküdt a fa tövében, ahová zuhant. Néhány méterre álltam tőle, kettőnk között pedig egy fekete farkas vicsorgó, nyálát csorgató, veszetten morgó alakja forgolódott fenyegetően, mintha csak azt nézte volna, hol marjon belém először. Tudtam az igazságot. Mason volt az.
Próbáltam oldalazva közelíteni Stefan felé. Rettegtem, hogy Mason rátámad. De amint tettem egy lépést a farkas lezárta előttem az utat, és lassan-lassan közelített hozzám, folyamatos hátrálásra kényszerítve engem.
- Stefan - próbáltam halkan szólongatni, megbizonyosodni róla, hogy él, hogy rendben van, de az acsargó lény egyre távolabbra szorított engem tőle.
- MIÉRT? - sikítottam a bennem felgyülemlett feszültségtől - MIÉRT TESZED EZT? MIT VÉTETTEM ELLENED?
Felzokogtam, és ebben a pillanatban láttam, ahogyan a farkas hátsó lábaira ereszkedik, inai megfeszülnek, mint a magát zsákmányára vető fenevadnak, és nem tudtam már tovább gondolkodni, fejemben minden összezavarodott, aztán csak azt éreztem, hogy egy hatalmas tömeg ver le a lábamról, bűzös lehellet csapott az arcomba, egy súly nyomódott mellkasomba, és a farkas, veszett kutya módjára, vicsorogva csorgatta nyálát arcomba. Próbáltam két kezemmel megfogni a pofáját, távol tartani őt magamtól, de éreztem, hogy erőm elvész az övé mellett. Egy pillanatra még láttam az aranyszínű fényben világító szempárt, aztán a farkas lehajolt, és feltépte a torkomat. Felsikítottam a fájdalomtól, de a farkas csak tépett, már a vállamat, a mellkasomat marcangolta, és éreztem, hogy ebből most nincs menekvés, hogy itt fogok meghalni ebben az erdőben. Éreztem, ahogyan sebeimből patakokban folyik a vérem, hogy elnyeli az avar, mindaddig, amíg bennem már nem marad egy csepp sem. Kezeim lassan elernyedtek, testem mellé csúsztak. A farkas egy utolsó marásra nyitotta pofáját, de nem jutott el addig. Egy kar fonódott hátulról nyaka köré, könyökhajlatába szorítva őt, hallottam az állat elroppanó nyakcsigolyáinak hangját, és szemem sarkából elmosódottan láttam, ahogyan élettelenül puffan mellettem a földre.
Látásom egyre homályosabb lett. Fejem felett a csillagok fényei egybeolvadtak, vibrálni kezdtek, csavarodtak mint az aranyszínű füst. Testem fájni kezdett. Haldokoltam. A fények között megláttam Stefan fölém hajoló arcát, aztán Damon vérző, lassan gyógyuló arca is csatlakozott hozzá, láttam eltorzulni mindkettőjük arcát a fájdalomtól, még messziről hallottam hangjukat, de már nem tudtam reagálni rá, nem tudtam mozdulni, vagy szólni. Még halványan éreztem, ahogyan valami a számhoz nyomódik, és meleg folyadék csurog le a torkomon, aztán a fény rámhajolt, és felszállt velem a feketéllő Végtelen Közegbe. Eljött értem, és keblére ölelt a Halál.

*****

Arra eszméltem, hogy meleg vesz körbe. Szemhéjamon keresztül fényt láttam, de ez a fény már másfajta fény volt. Mintha fahasábok ropogó hangja vegyült volna belé. Egy takarót tapogattam ki magamon, aztán lassacskán felnyitottam szemeimet, és körbenéztem.
A Salvatore ház nappalijában feküdtem, a kandalló előtt, a díványon. Állig be voltam takarva, az ágyam mellett pedig ott ült Stefan és Damon is. Fájt kissé a fejem, és meg kellett erőltetnem az agyamat, hogy visszaemlékezzem mi is történt.
- Stefan - suttogtam rekedten, próbálva visszanyerni a hangom. Megfogta a kezemet, és finoman simogatni kezdte. - Damon - súgtam aztán, és éreztem, ahogyan másik kezemet ő veszi tenyerébe, és gyengéden végigcirógat a hajamon. Megpróbálkoztam a felüléssel, és megtámasztottam a hátam a kanapé támláján, a takaró az ölembe hullott. Nyakamhoz, vállamhoz kaptam, ahol Mason fogai a testembe mélyedtek, Különös, de ép voltam. Nem tapintottam magamon sebeket.
- Mi ez? - suttogtam szinte hang nélkül - Mi történt velem? Meghaltam, nem?
Egyikük sem válaszolt, csak néztek rám mosolyogva. Fülembe hirtelen eddig sosem hallott hangok nyomultak. Hallottam a főúton közlekedő, távoli autók zaját, a ház előtt az utcalámpák finom sercegését, a kandallóban a fa ropogását. Számtalanszor ültem már itt, de ezek a hangok még sosem hatoltak el hozzám.
- Mi ez? - ismételtem hangosabban. - Mi ez az egész?
Rájuk néztem, és már nem volt szükség a válaszra. Egy pillanat alatt jött a felismerés. A felismeréssel együtt pedig rámtört az éhség.
Felálltam a kanapéról, fáradtság, szédülés már egyáltalán nem gyötörtek. Barátkoztam a gondolattal, hogy eggyé váltam velük. Mintha most láttam volna először színeket, most hallottam volna először hangokat. Körbefordultam előttük, és láttam mindkettejük arcán az olthatatlan szerelem fényeit. Letérdeltem a kanapé elé, két kezemmel végigsimítottam mindkettőjük arcán, és egymás után mély, érzéki csókot adtam mindkettőjüknek. Aztán felálltam, az ajtóhoz sétáltam. Hallottam, ahogyan szó nélkül követnek. Kinyitottam a bejárati ajtót, és kibámultam a varázslatos, gyönyörű éjszakába. Damon és Stefan mellettem álltak, két oldalról fogva két kezemet, mintha csak így vezettek volna bele új életembe. Lassan elindultunk kifelé, és úgy olvadtunk bele az éjszakába, mint az árnyak.
Nem vágytam semmi másra, csak friss vérre.

VÉGE