Mintha ember lennél 2. fejezet

 2. fejezet

Hajnalodott már, mire hazaértem a Salvatore házból. Próbáltam csendesen besurranni, de nem volt szükség az elővigyázatosságra. Jenna és Jeremy még mindketten az igazak álmát aludták. Magamra zártam a szobám ajtaját, és az ágyba dőltem. Fáradt voltam, kifacsart, és nem vágytam semmi másra, csak egy kiadós alvásra. Hiába hunytam le a szemem, az enyhet adó álom helyett agyam csak a múlt éjjel eseményeit pörgette lezárt szemhéjaim előtt.

Miután Alaric feldúltan távozott, néhány apró, gyengéd csókot váltottunk még Damonnal, aztán kézen fogva vezetett Stefan szobájáig, és ott búcsúzott el tőlem. Nehéz volt elválni tőle, de tudtuk, hogy Stefan bármelyik percben hazatérhet, és nem kockáztathattunk újabb lebukást. Beléptem Stefan szentélyébe, és mikor becsuktam magam mögött az ajtót, úgy éreztem, mintha mély, hipnotikus álomból ébredtem volna fel. Te jó ég, mit műveltem? Mit tettem Damonnal? Csakugyan én csókoltam meg, én vágytam ennyire az érintésére? Hogyan tehettem ezt Stefannal??? Lefeküdtem az ágyára, magamhoz öleltem a párnát, mintha csak ő lett volna mellettem. Éreztem, ahogy egy apró könnycsepp folyt végig arcomon. Bűntudatot éreztem. Szívem-lelkem Stefan nevét muzsikálta. Damon ölelését, csókjait alig néhány pillanat alatt elfelejtettem. Stefan mellett lettem nő. Mellette tanultam meg élni. Ő mutatta meg, hogy milyen teljes szívből, feltétel nélkül szeretni valakit, és elfogadni őt úgy, ahogyan van. És én ezt csakugyan képes lettem volna eldobni? Hát tényleg megőrültem? Nem, nem lennék képes ezt megtenni.  Szeretem Stefant. Teljes lelkemmel szeretem.

Elszunnyadhattam közben, mert arra eszméltem, hogy egy ismerős test simul hátulról hozzám, egy erős és mégis gyengéd kar fog át szorosan. Egy ismerős ajak lehelt apró csókot nyakamra, és egy ismerős hang suttogott a fülembe:
- Szia Csipkerózsika.
Megfordultam, és Stefan csillogó szemével találkozott a tekintetem. Elmosolyodtam, átöleltem, és úgy csókoltam, mintha most tenném először, és most tehetném utoljára. Megdöbbent heves reakciómon.
- Elena, minden rendben? - kérdezte.
- Hát persze, hogy rendben - feleltem - csak egyszerűen szeretlek Stefan. És nagyon hiányoztál.

Olyan éjszakát töltöttünk együtt, amilyet már nagyon régóta nem. Beszélgettünk, nevetgéltünk, vagy csak feküdtünk csendesen összebújva, átfogva egymást, hogy később végigszeretkezzük az éjszaka hátralévő részét, és ájult boldogsággal aludjunk el egymás karjaiban. Lassan, lágyan ringatott, míg elszenderedtem, kócos fejemet a mellkasára hajtva. Azt mormolta, hogy örökké boldogok leszünk együtt.


Most, saját szobámban feküdve, elöntött az igaz szerelemnek, és a boldogságnak az érzése.
- Szeretlek Stefan Salvatore - suttogtam a levegőnek, mintha csak ő is hallhatná. Erős és szent esküvéssel fogadtam meg, hogy bármi történjen is, ettől a perctől kezdve távol tartom magam Damontól.

*****

Kora délutánba hajlott már az idő, mikor sikerült magamhoz térnem. Rémültem konstatáltam, hogy jócskán elszaladt a nap. Teljes lendülettel robogtam le a lépcsőn a konyhába, és a küszöbön Alaricba szaladtam. Zavarba jöttem. Nem tudtam, hogy azok után, hogy meglehetősen meghitt helyzetben talált bennünket Damonnal, hogyan viselkedjek vele. Aztán úgy döntöttem, elnapolom a problémát.
- Szia - köszöntem rá teljes természetességgel, és fürgén kikerülve már a kávégépnél álltam. Mikor megfordultam egy bögre friss, gőzölgő kávéval a kezemben, már közvetlenül előttem állt.
- Beszélnünk kell Elena - kinézett az udvarra, ahol Jenna épp a szomszédasszonnyal tereferélt, Jeremy pedig szokása szerint a szobájában bőgette a zenét, így egyedül voltunk, fültanúk nélkül. - Bocsáss meg, amiért tegnap este annyira kiakadtam. Nem kellett volna így beszélnem veletek. De Damon és te..... Ez egyszerűen megdöbbentő. Ő egy veszélyes, és erőszakos alak. Te magad is tudod jól Elena.
- Tévedsz - vágtam közbe - ismered Damont? Igen, talán az egyik oldalát. De én láttam a másikat is. Azt, amit te még csak véletlenül sem akarsz észrevenni. Mert így könnyebben gyűlölheted őt.
- Elena, én csak féltelek - mondta nyomatékosan - és nemcsak Damon természete miatt. Van még valami, amit ne felejts el. Annak idején édesanyádat ugyanígy találtam Damon karjaiban. Csak éppen Isobel akkor már nem élt. Tudod milyen érzés volt azt látni, hogy most talán éppen téged is.......???
Ezen megdöbbentem, és elgondolkoztam.
- Megértelek. De kérlek higgy bennem. Ismerem Damont. Tudom, hogy bízhatok benne - mosolytam rá békülékenyen, ám mikor arrébbléptem megfogta a karomat.
- Elena, félek nem értettél meg. NEM AKAROM HOGY TALÁLKOZZ TÖBBET DAMONNAL.
- Nem hinném, hogy jogod lenne megszabni nekem, mit tehetek vagy mit nem - rántottam ki kezemet markából.
- Rendben, akkor fogalmazok másképp - keményedett meg a hangja - ha még egyszer Damon közelébe mész, beszámolok Jennának mindenről. Elmondom az igazat Stefanról, Damonról, Carolinról, és mindenről ami épp jelenleg a háta mögött folyik.
Éreztem, ahogyan elönt a harag. Tekintetemet a szemeibe fúrtam.
- Elmondod? Hát tessék. Tedd csak meg. De előtte gondolkozz el rajta, mit fog szólni Jenna vajon ahhoz, hogy mióta tudod az igazat, és mennyi ideig titkolóztál előtte. Szerinted meg fogja neked bocsátani, hogy nem mondtál el neki mindent? Szerinted ő is úgy fogja gondolni, hogy egy titkokkal terhes kapcsolatra van szüksége?
Alaric elsápadt. Úgy meredt rám, mintha kísértetet látna.
- Szóval akkor ezt megbeszéltük - szögeztem le, és kisétáltam a konyhából. A küszöbről még visszafordultam. - Csak hogy megnyugodj, eszem ágában sincs többé találkozni Damonnal. Történt ami történt, de ez ennyivel le is zárult. Szeretem Stefant, és soha nem akarnám elveszíteni őt.


*****

Felsiettem a szobámba, de képtelen voltam megnyugodni. Fel-alá járkáltam, mint egy ketrecbe zárt tigris. Olyan jó lett volna most beszélni valakivel, kiönteni a szívemet. Ebben a pillanatban megcsörrent a mobilom.
- Hello Elena - szólt bele Bonnie hangja - jól sejtem, hogy éppen rám gondoltál?
- Bonnie, igazi boszorkány vagy - sóhajtottam.
- Elena, csak érzem, hogy valami baj van. Ha ki akarod magadból beszélni, engem itthon találsz. Gyere át.
- Biztos vagy benne?
- Jaj Elena ne kéresd magad. Mire valók a barátnők?
Elmosolyodtam.
- Oké. Nemsokára nálad leszek. És Bonnie......köszönöm.


Bonnie hallgatott. Láttam, hogy elég nehezen emészti meg mindazt, amit elmeséltem. Tudtam, hogy mint legjobb barátnőm, nem fog elítélni, de tudtam azt is, hogy magában megvan a véleménye mindenről ami történt.
- Hát ez van - foglaltam össze - mi a fenét csináljak most?
- Elena - kezdte óvatosan, és bátorítóan megfogta a kezem - mit érzel irántuk?
- Szeretem Stefant. Jobban, mint eddig bárkit szerettem. Belehalnék, ha elveszíteném!
- És Damon?
Vontam egyet a vállamon.
- Nem tudom. Ez olyan zavaros. Mármint, amit vele kapcsolatban érzek.
Elgondolkodott.
- Elena, ha szereted Stefant, megéri őt kockára tenni Damonért? Úgy értem, oké, jóképű és sármos, de hát....ő.....mégiscsak Damon. Érted ugye? Tényleg elveszítenéd Stefant és az egész kapcsolatotokat egy szenvedélyes éjszakáért?
- Nem! - kiáltottam - Soha nem akarnám ezt!
Bonnie megveregette a kezem.
- Na látod. Van egy varázslatom, ami tökéletes a fejedben lévő zűrzavarra. - Kisietett a szobából, és egy perc múlva két hatalmas fagylaltkehellyel tért vissza. Elnevettem magam mikor kezembe nyomta az egyiket.
- Le a férfiakkal! - kiáltotta, és magasra emelte a kelyhet.
- Le a férfiakkal! - visszahangoztam nevetve, és szintén magasba emelt pohárral.
Koccintottunk.


*****

Már fel-feltűntek a sötét égen a csillagok, és ragyogott a Hold, mikor elbúcsúztam Bonnie-tól. Jólesett a séta, legalább kiszellőztethettem a fejemet. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy arra eszméltem, hogy az egyik sarkon belerohantam egy magas, sötét lénybe. Az ijedtségtől, és a hirtelen ütközéstől néhány lépésnyit hátratántorodtam. Már éppen sikítani akartam, mikor az árny megszólalt.
- Jézusom Elena - tapogatta meg fájó állát, amely a homlokommal ütközött - minek köszönhetem ezt a lehengerlő találkozást?
- Tyler - sóhajtottam fel megkönnyebbülten, hogy nem egy rosszándékú csavargóval hozott össze a balszerencse. - Ne haragudj. Nagyon fáj?
- Semmi vész - mosolyogva mért végig, aztán végignézett a mögöttem lévő útszakaszon - Bonnie-nál voltál?
- Honnan tudod? - csodálkoztam.
- Ugyan Elena. Két utcára lakik tőlem. Odáig hallottam a viháncolásotokat.
Finoman odasóztam a mellkasára. Nevetve hárította el a kezem.
- Na és te? Miért sétálgatsz itt a sötétben?
- A Lockwood kúria már egy komplett siralomház - vonta meg a vállát - Mason bácsi ki sem mozdul apám dolgozószobájából, anyám pedig a hálóból. Nem volt kedvem ehhez a gyászos hangulathoz, hát gondoltam inkább járok egyet. Most már legalább indokom is van rá. Hazakísérlek.
- Köszönöm - mosolyogtam rá, aztán elindultunk. Néhány pillanatig csendben sétáltunk egymás mellett.
- Hallom, mostanában sokat beszélgetsz Matt-el -   indítottam el a beszélgetés fonalát.
- Igen - bólintott - tudom, hogy fura. Még nekem is az. De rájöttem, hogy annyira nem is gáz a srác, mint ahogy én gondoltam.
- Akkor arról is hallottál, mi történt közte és Caroline között.
- Elmesélte. Nem is csodálkozom, hogy így történt. Nem igazán illettek egymáshoz.
- Hogy érted? - kérdeztem.
- Hát tudod.... Matt.... olyan magának való srác. Komoly. Csendes. Caroline meg hát.....szóval.....pont ez ellenkezője.
Elmosolyodtam, mikor megéreztem, hogy eredetileg nem ezzel a szóval akarta lezárni a mondatot, és Caroline jellemzését.
- Én azért nagyon sajnálom Matt-et. Tudom, hogy még mindig szereti Caroline-t.
- Most én is sajnálom. Elég furcsa belegondolni, hogy nem is olyan régen még irígyeltem.
- Irígyelted? - csodálkoztam őszintén - dehát miért?
Nagyot sóhajtott, és néhány másodpercig rágódott a válaszon, mielőtt kibökte.
- Miattad, Elena - válaszolta csendesen.
Megtorpantam.
- Miattam? - csúszott homlokomra a szemöldököm.
Ő is megállt, és egy lépés távolságból visszafordult felém.
- Tényleg nem vetted észre, mennyire tetszel nekem, és milyen régóta? De te együtt voltál Mattel, én pedig meghúztam magam a háttérben. Nem akartam, hogy azt érezd, miattam ment szét a kapcsolatod. Aztán amikor Mattel szakítottatok, megcsillant előttem a remény, de mire léphettem volna, jött Stefan. Rájöttem, hogy nincs esélyem. Számodra mindig én leszek a láthatatlan srác.
- Óóóóó - ennyit tudtam mindössze kinyögni - Tyler, te klassz fiú vagy. Komolyan mondom. De nekem te mindig is egy kedves, jó barát voltál. Ne haragudj ezért.
- Persze - válaszolta - már beletörődtem. Csak mindig arra gondolok, ha csak egy aprócska lehetőséget kaptam volna, most talán én lennék Stefan helyében. Ha csak egyszer is megcsókoltalak volna, talán észrevehettél volna engem is.
Kezdtem magam kényelmetlenül érezni.
- Mit gondolsz Elena - lépett hozzám közelebb - nem lenne érdemes ezt most kipróbálni?
- Mit akarsz Tyler? - kiszáradt a torkom, és lassan hátrálni kezdtem, de gyorsabb volt nálam. Mire észbekaphattam volna, már a karjaiban tartott.
- Csak be akarok valamit bizonyítani - válaszolta, és erősen megfogta arcom, száját pedig a számra tapasztotta.
- TYLER NE! - kiáltottam - MI A FENE ÜTÖTT BELÉD? ENGEDJ EL!
- Szó sem lehet róla Elena - szorított továbbra is magához - most megmutatom, mit mulasztottál.
És újra csókolni kezdett, én pedig hasztalan próbáltam eltolni magamtól. Megrémültem, szívem a torkomban dobogott, ahogy éreztem, hogyan válik egyre erősebbé, és erőszakosabbá. Aztán az arcába néztem, és belémfagyott a kitörni készülő sikítás.
Tyler megváltozott. Nem külsőleg, bár szeme különös, aranyszínű fényben villogott. Olyan változás volt ez, amit inkább az ösztöneimmel, minden idegszálammal éreztem. Mintha Tylerben életre kelt volna egy szörnyű, idegen, és vad lény, átvéve fölötte az irányítást. Tudtam, hogy ez elől a lény elől nincs menekvés. Eltipor, összetör, és azt tesz velem amit csak kedve tart.
Mikor láttam újra közeledni ajkát a számhoz, és éreztem, hogy férfiassága kezd életre kelni, újra vergődni kezdtem karjaiban, és hangos kiáltás szakadt ki belőlem.
- Tyler, hagyj - nyöszörgtem aztán, és könnyek peregtek végig az arcomon - miért teszed ezt velem?
Mielőtt válaszolhatott volna úgy éreztem, egy mintha egy mágneses erő szívná távol tőlem. Egy fa törzsének tántorodtam, és megtámaszkodtam benne, hogy vissza tudjam nyerni az egyensúlyomat.
Tyler előtt Stefan állt. Megdobbant a szívem a megkönnyebüléstől. Tudtam, hogy már nem eshet bántódásom.
Stefan megütötte Tylert, aki egy lépésnyit hátrált. Mikor felemelte a fejét, eltűnt szemeiből az aranyszínű fény. Úgy rázogatta fejét, mint aki különös álomból ébred. Pupillája kitágult, ahogy végigmért mindkettőnket, és szemmel láthatóan felfogta mi történt. Aztán, mielőtt még bármelyikünk is mozdulhatott volna, sarkon fordult, és rohanni kezdett.
Stefan nem követte, hozzám szaladt, és magához ölelt. Biztonságot nyújtó mellkasára bújtam, és kitört belőlem a halk zokogás.
- Elena - simogatta arcom - minden rendben? Nem bántott?
Megráztam a fejem.
- Nem. Jól vagyok.....csak....nagyon megijedtem. Nem tudom, mi történt volna, ha nem jársz erre - és úgy bújtam hozzá, mintha eggyé akarnék válni vele. Érezte szívem nyugtalan dobogását. Magához szorított kedvesen, és lágyan ringatni kezdett.
Megmentett.

*****


A szobámban, később, mikor mellette feküdtem széles mellkasára bújva, beszívva férfias illatát, érezve az általa nyújtott biztonságot, elöntött a szerelem érzése. Elnéztem ahogyan békésen alszik mellettem, és apró csókot nyomtam vállára.
Hirtelen, a semmiből, Damon arcát és tekintetét láttam magam előtt, de azonnal elnyomtam magamban az érzést. Nem akartam Damonnal foglalkozni. Számomra csak Stefan, és az iránta érzett érzelem létezett. Behunytam a szemem. Mielőtt elaludtam arra gondoltam, hogy ha kell, soha nem találkozom többé Damonnal. Nem fogom engedni, hogy tönkretegye a szerelmünket Stefannal. Olyan távol kell magam tartanom tőle, amennyire lehetséges. Az álom határán még egy utolsó gondolat villant át a fejemen.
De vajon tényleg képes leszek erre?


Vége

folyt.köv.