Kinn az esti égen felragyogtak a csillagok, áttörve az égbolt fekete kupoláját. Sötét, békés csönd honolt mindenütt, és a Hold halvány koszorúja bevilágította a Salvatore ház tetejét.
Damon átlépte a nappali küszöbét. Kezében egy vérkészítményes tasakot szorongatott. Élvezte a nyugalmat, a ritka csendes percek idejét. Most nem kellett Caroline idegtépő nyávogását, és Stefan mély bölcselkedéseit hallgatnia. Néha már az agyára mentek.
A kandalló tüze által megvilágított nappalin átsétálva megállt a kis asztal mellett, és a tasak tartalmát egy pohárba csorgatta. Beleivott, és fintorgott. Hiába, ez azért mégsem volt az igazi. Különös, de mostanában nem érezte magában a gyilkolásra való vágyat, a zsákmány becserkészésének örömét. De ha érezte volna is, tudta, hogy nem teheti meg. Alaposan kihúzta volna vele a gyufát mindenkinél. Erre pedig vajmi kevéssé vágyott. De arra sem volt képes, hogy odáig alacsonyodjon, hogy az erdőben vadásszon nyulakra és mókusokra, mint Stefan és Caroline. Újra ivott egy kortyot. A vérkészítmény, ha nem is elégítette ki folyamatos éhségét, arra elég volt, hogy életben tartsa.
A nyugalom, a meleg, ami körbevette, és gondolatai úgy magukba ringatták, hogy ösztöne csak akkor mérte fel, hogy valaki áll a háta mögött, mikor két finom, női kéz kulcsolódott hátulról a dereka köré.
- A váratlan vendégeket már meg sem kínáljátok?
Meglepődve hátralépett, és végigmérte Katherine sötét homályból kibontakozó alakját.
- Csak a szívesen látott vendégeket - válaszolta, és próbálta magában tartani az őt elárasztó haragot, megvetést, és a félelmet, ami a szívébe költözött. Tudta jól, hogy Katherine megjelenése csak bajt és fájdalmat hoz mindenki fejére.
A nő csak mosolygott. Finom vámpírösztöne pontosan megérezte a férfiben lezajló különféle érzelmek áradatát. Damon, hogy időt nyerjen amíg összeszedi magát, felhajtotta a vért, és az asztalra koppintotta a poharat.
- Mit akarsz itt Katherine? - kérdezte, annyi megvetést sűrítve a hangjába, amennyire csak képes volt. Közben szemével szinte felfalta hajdani szeretőjét. Katherine még mindig gyönyörű volt. És minden szenvedés, fájdalom ellenére, amit neki okozott, még mindig hatással volt rá. És a legrosszabb az volt, hogy minden mozdulata Elenát juttatta eszébe.
Katherine is jól tudta ezt. Lassan a kandallóhoz sétált, és egy piszkavasat húzott ki a tartójából. Lassan lóbálta, mint egy ingát, és közben le sem vette a szemét Damonról.
- Hozzád jöttem - válaszolta - hogy helyrehozzuk, amit még lehet.
- Amit még lehet? - visszahangozta Damon - nincs mit helyrehozni Katherine. Ha Stefant keresed, életed nagy szerelmét, várd meg amíg hazatér a vadászatból.
- Nem Stefanra vágyom - búgta a nő halkan. Közben a piszkavas hegyes végét Damon mellkasának szegezte. Damon lassan hátrálni kezdett, Katherine pedig követte, mintha csak egy bizarr keringőt járnának ketten, ahol a lány vezeti a táncot. Hamarosan már nem volt hová hátrálni. Damon háta a falnak feszült, a Katherine kezében lévő vas pedig továbbra is mellkasának szegeződött, kellemetlenül szúrva szíve táját.
- Mit akarsz itt Katherine? Mit akarsz helyrehozni? Nem tudod meg nem történté tenni mindazt, amit a múltkor nekem mondtál. Nem kellek neked, és te sem kellesz nekem - vett erőt magán Damon.
Katherine mosolygott. Leengedte a piszkavasat, és teljes testével Damonnak simult.
- Minden lehet úgy, ahogyan régen volt, Damon - suttogta lágyan - csak te és én. Stefan nélkül....korlátok nélkül... szerelemben. Az örökkévalóságig. Hát nem akarod? - kérdezte, és kezével lágyan simogatni kezdte a férfi testét. Damon érzékei életre keltek. A harag és a gyűlölet ellenére teste válaszolt Katherine kihívására, és a lány pontosan megérezte ezt.
- Minden lehet úgy, ahogyan régen - ismételte Katherine - ugye akarod?
Damont elhagyta minden ereje, miközben Katherine keze bejárta testének minden négyzetcentijét.
- Drága, édes Damon - suttogta a nő, és finoman Damon nyakát kezdte csókolni. - Megkaphatsz engem. Bármikor. Cserébe csak egy dolgot kérek tőled.
- Mi legyen az? - kérdezte Damon zsibbadó ajkakkal.
Katherine győzedelmesen elmosolyodott, és a füléhez hajolt. Csak két szót súgott Damon fülébe.
- Elena Gilbertet.
*****
Néhány méterre parkoltam le a Salvatore ház bejáratától. Becsaptam a kocsi ajtaját. Feltűnt, milyen csend és sötét van a házban. Besétáltam a nappaliba Stefan alakját kutatva szememmel.
A kandalló előtti kanapén ült valaki. Már méterekről felismertem Damon borzas fejét. Félmeztelenül ücsörgött, és mereven bámulta a kandalló tüzét. Minden - nem éppen pozitív - érzelmem ellenére elöntött a meleg, mikor láttam hátán megfeszülni az izmokat. Nagy levegőt vettem, és már épp megszólalni készültem, mikor megelőzött.
- Szia Elena - köszöntött hátra sem fordulva.
Úgy döntöttem nem bocsátkozom túl nagy társalgásba vele.
- Hol van Stefan? - kérdeztem, és örömmel hallottam, hogy hangom megfelelő hidegséggel telítődött.
- Azt hiszem, még mindig az erdőt járják Caroline-al - válaszolta. Továbbra sem nézett rám, hanem a tüzet bűvölte.
- Ha megjön, mondd neki hogy a szobájában várom - tudtam le a beszélgetést vele, sarkon fordultam, és kifelé indultam a nappaliból. Már a küszöbön jártam, amikor halkan víz vékony csordogálása ütötte meg a fülemet. Az eszem és a szívem azt súgta, hogy ne foglalkozzam Damonnal, de valami belső ösztön visszafordította fejemet a szoba belseje felé. Láttam, ahogy Damon egy vizes rongyot szorít a mellkasára, közben úgy reszketett, mintha nem is a tűz előtt, hanem egy jégtáblán üldögélne.
Eszem már szinte sikítozott, hogy azonnal menjek onnan, és helyezzem magam biztonságba Stefan szobájában, de valami más, valami különös belső késztetés mozgatta a lábaimat, míg odasétáltam a heverőhöz, és megálltam Damon előtt. Felemelte fejét, rám nézett, és én borzadva kapkodtam levegő után.
Damon felsőtestét hatalmas sebek borították be. Izmos mellkasa szinte ki sem látszott a sérülések alól, amelyek különös módon harapásoknak tűntek. Nyakának izmos ívén két-három nyomot számláltam meg, és ugyenennyi "díszelgett" mellkasán is, fogak nyomával tarkítva. Bármit is éreztem iránta, szörnyű volt számomra ilyen állapotban látni őt.
- Mi történt? Mi ez itt, Damon? - kérdeztem döbbenten, lerogyva mellé a kanapéra, és iszonyodva meredtem sebeire, amelyek úgy festettek, mintha veszett állat próbálta volna lemarcangolni róla a húst. Egyetlen szóval válaszolt.
- Katherine.
- Ó.... - fújtam dühösen, és felálltam - Tudod, eddig sem voltam képes sok jót feltételezni rólad, de sosem gondoltam, hogy ennyire perverzen szereted - morogtam megvetően, miközben éreztem, hogy sikerült egy komplett jéghegyet sűríteni a hangomba. Épp ott akartam hagyni, de a kezem után nyúlt, és visszahúzott.
- Elena - nézett rám, és tekintete különösen csillogott. - Várj. Hallgass meg.
- Ugyan miért kellene? - csilingeltek tovább hangomban a jégkockák.
- Katherine nem miattam jött ide Elena. Nem engem akart. Hanem téged.
Megállt bennem az ütő, és éreztem, ahogyan a jól ismert jeges kéz végigsimogatja a tarkómat. Lábaim remegni kezdtek, és visszahuppantam mellé a kanapéra.
- Ezt nem értem Damon. Hogy érted, hogy engem akart? - rémülten néztem körbe a szobában, de finoman megszorította a kezem.
- Ne aggódj. Nincs már itt. Órák óta nincs már itt.
Érintésétől átfutott rajtam egy különös érzés. Megborzolta minden érzékemet, hihetetlen meleggel öntve el szívem táját. Hogy zavaromat valamiképpen leplezzem, kivettem kezéből a rongyot, és én kezdtem el vérző sebeit lemosni vele. Meglepődve vette tudomásul ténykedésemet, de nem tiltakozott ellene.
- Katherine azért jött ide, hogy rád találjon, Elena - ismételte Damon közben. A rémület érzése még mindig mélyen gyökeret vert bennem.
- Dehát... Bonnie varázslata.... - suttogtam erőtlenül.
- Ne félj. Nem is olyan rég inkább belehaltam volna, mintsem hogy beismerjek ilyet, de valamit mégis csak tud a boszorkány barátnőd - válaszolta, és felszisszent, mikor a vizes ronggyal újra tisztítani kezdtem a sebeit - Ez a varázslata legalábbis jól működik. Nem tudom hogyan csinálta amit csinált, de elrejtett téged Katherine szeme elől. Akkor sem látna téged, ha öt centire állnál az orra előtt.
Kezem megállt sebei felett, mikor az agyamban homályosan elkezdett felderengeni valami.
- Kivéve - motyogtam zsibbadó érzékekkel - ha valaki felfedi előtte Bonnie varázslatát. Ezt akarta. Damon, kérlek, mondd meg. Ugye, Katherine ezt akarta?
Bólintott. Aztán látva a bennem egyre jobban növekvő félelmet, elmosolyodott, és finoman végigsimított hajamon.
- Elena - súgta halkan - nem tettem meg. Soha nem tenném meg. Sosem árulnálak el neki.
Behunytam szemem, és élveztem finom érintését, ami hajamról közben arcomra csúszott. Mintha parázs égette volna bőrömet ahol hozzámért, és úgy éreztem, érintése nyomán ez a parázs a szívembe is beköltözött. De a felismerés, ami hirtelen belém vágott, úgy éreztem kioltja ezt a tüzet.
- Ezért tette? - nyöszörögtem a belémnyillaló döbbenettől - Ezért csinálta ezt Katherine veled? Hogy megpróbálja kiszedni belőled, hol is vagyok éppen? - néztem végig szörnyű sebein.
Újra bólintott. Szemeibe néztem, amelyben tűz égett, és úgy éreztem ez a tekintet az erejével szinte megigéz. Pedig tudtam, hogy Damon velem sosem próbálkozna ilyesmivel. Szinte hallottam, amint a haragból, és gyűlöletből épített falam, amit vele szemben emeltem, meginog, és leomlik. Hogy eltereljem figyelmemet erről az érzésről, visszahajoltam a ronggyal, és nyakát kezdtem el végigsimítani vele.
- Úgy tudtam - szóltam, és éreztem, hogy sikertelenül próbálok úrrá lenni hangom remegésén, amit közelsége váltott ki belőlem - hogy ti hamar gyógyultok.
- Kivéve, ha fajtánkbeli okoz sérülést - világosított fel - de rendbe fog jönni, csak kissé több időbe telik. Már most is jobb, mint órákkal ezelőtt.
Próbáltam elhessegetni a fejemből a gondolatot, hogyan nézhettek ki sebei néhány órával ezelőtt. El sem tudtam képzelni, mit kellett kiállnia azért, hogy engem megvédhessen Katherine bosszúálló haragjától.
Néhány percig csendben ültünk. Próbáltam finoman letisztogatni a sebeit, és láttam rajtuk a halvány javulás jeleit. Olyan közel hajoltam hozzá közben, hogy lehelletem az arcát csiklandozta. Nem néztem rá, de éreztem, hogy tekintete arcomba szegeződik, és felváltva ugrál szemem és az ajkaim között. Megszédített ez a pillantás. Mindig úgy éreztem magam a közelében, mint a lepke, ha túl közel kerül a tűzhöz. Megperzselt, felemésztett. És furcsamód, nem volt ellenemre. Tudtam, hogy az ő érzékei ugyanúgy életre keltek, ahogyan az enyémek.
Nem bírtam ellenállni az erőnek, amely azt parancsolta, hogy nézzek rá. Tekintetem szemébe fúrtam. Simogatott pillantásaival, és ez végképp kiűzött fejemből minden gondolatot. Odahajoltam, és finom csókot nyomtam az ajkaira, és éreztem, hogy végleg elveszek. Nem kérette magát, úgy csókolt vissza, mint aki ki tudja milyen régen már csak erre várt. Éreztem, ahogyan nyelve finoman megtalálja az enyémet, és egy önfeledt, végtelen pillanatban forrtunk össze. Percek teltek el, mire képes voltam elszakítani magam szájától. Homlokát homlokomnak támasztotta, és tarkómra tette a kezét.
- Elena - suttogta levegőért kapkodva - ha tudnád, mióta álmodtam erről.
Finoman végighúztam kezemet mellkasán, és éreztem, ahogyan teste megfeszül.
- Fájdalmat okozok? - húztam vissza a kezemet.
- Dehogyis - súgta. - Ne hagyd abba kérlek.
Újra megcsókolt, aztán csak néztünk egymás szemeibe hang nélkül. Tekintetünk elmondta a másiknak azt, amit szavakkal talán nem is lettünk volna képesek kifejezni. Eljött az az idő, mikor a tudatalatti világ a felszínre tört bennem is. Tudtuk, hogy eljön majd az a pont, mikor túllépünk minden határon, és megtesszük, amire mindketten vágyunk, de azt is tudtuk, hogy ez a pillanat még nem most jött el. Mindketten éreztük, hogy ez most nem a szexről szól, hanem az érzelmekről. Hozzábújtam, ő pedig felsóhajtva vállamba hajtotta fejét, és finom csókot nyomott a nyakamra.
- MÉGIS MI A FENÉT MŰVELTEK? -Hallattszott egy hang hirtelen, összetörve a meghitt percek hangulatát. Éreztem, ahogyan egy ellenállhatatlan erő eltaszít bennünket egymástól. Hátrarepültem, megszédültem egy pillanatra, és mikor újra kitisztult előttem a kép, éreztem, ahogyan ismét megfagy a vér az ereimben.
Damon a kanapé mellett, a földön feküdt hanyatt, ahová az erő őt is taszította. Előtte pedig Alaric állt, a magasra emelt piszkavassal a kezében, amit hirtelen fegyver gyanánt talált. Én Alaric háta mögött feküdtem a földön.
- MIT MŰVELSZ ELENÁVAL? - üvöltötte Alaric magánkívül.
- Szerintem láttad, mit művelek vele - felelt Damon csendesen.
Alaric feljebb emelte a vasat, és tudtam, hogy pillanatok alatt lesújt vele, Damon szívének kellős közepébe. Másodperceim voltak mindössze a cselekvésre. Felpattantam a földről, és Alaric előtt termettem.
- NE! - sikítottam az arcába ahogy a torkomon kifért - NE ÉRJ HOZZÁ! DAMON NEM BÁNTOTT ENGEM!!!!!!
Leengedte a piszkavasat, és láttam, ahogyan arcára lassan kiült a felismerés. Olyan arcot vágott, mint akit gyomorszájon vágtak.
- Elena - rázta fejét hitetlenkedve - mondd, hogy nem az történt itt, amire gondolok.
Néma hallgatásba burkolóztam, de tekintetem mindent elárult neki. Nem tudtam, min döbbent meg jobban. Hogy hajlandó lennék megcsalni Stefant, vagy hogy ezt éppen Damonnal tenném meg, de ez akkor engem nem is érdekelt.
- Elena, te teljesen megőrültél! - kiáltott rám.
- Hogyan beszélhetsz így Elenával? - kérdezte Damon, miközben lassan felállt a földről - Tudod, hogy egyáltalán mi folyik körülötte? Tudod, hogyan érzi magát? Beszélgettél vele valaha? Ismered őt egyáltalán? Akkor hívd őrültnek, ha tudod, hogy min megy keresztül! Katherine egy fenyegetés számára, egy életveszély! De ezzel egyikőtök sem nagyon foglalkozik, te sem, és Jenna sem! Csak magatokkal vagytok elfoglalva, vele alig törődtök!
Alaric elsápadt.
- Ha még egyszer csak rá mersz nézni Elenára...... - csikorgott a hangja.
- Akkor mi lesz? Összeversz? Állok elébe! Vagy megkarózol? Meg lehet próbálni. Most pedig menj innen nagyon gyorsan. Ez az én házam, tehát HÚZZ EL INNEN!!
Alaric hátralépett. Végigmérte Damont, aztán rám nézett.
- Gyere Elena - nyújtotta a kezét.
Nem mozdultam. Csak álltam, Damont ölelve, Alaric pedig mindent értett. Kifelé indult. A küszöbről még visszafordult, és láttam az arcán azt az ígéretet tükröződni, hogy ennek itt még nincs vége. Aztán sarkon fordult, és nemsokár meghallottuk az elhajtó kocsi hangját.
Lágyan kibontakoztam Damon öleléséből.
- Mi lesz most? - kérdeztem.
- Nem számít - mosolygott rám, és megsimogatta arcomat. - Majd csak lesz valahogy.
- Ugye tudod, hogy ennek lesz még folytatása? Nem fogja annyiban hagyni.
- Hidd el, nem lesz semmi gond - nyugtatgatott.
Két kezembe fogtam az arcát, és felnéztem rá.
- Te tényleg így gondolsz rám? - suttogtam, belemerülve csillogó tekintetébe.
- Elena - hajolt hozzám, és finoman megcsókolt - az egész világgal is szembeszállnék érted.
Vége
folyt.köv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése