Szörnyek évadja 2. fejezet

2. fejezet

- Nem - jelentette ki kategorikusan Damon, és hátravetette magát a fotelban, karját a mellkasán összefonva. Stefan összeszűkült szemekkel nézte, és megrázta fejét.

- Tudom, hogy hihetetlen, de......

- Hihetetlen? Ez lehetetlen Stefan! Sosem létezett ezelőtt ilyen.

- De most létezik Damon! - kiáltott rá Stefan - Mi kell még ahhoz, hogy elhidd? Ott voltam, a saját szememmel láttam! Freya....

- Freya? - kapta fel a fejét Damon a név hallatán. - Úgy érted, AZ a Freya?

- Igen úgy. Túl sok Freyát nem ismerünk - válaszolt Stefan - Mellesleg azt üzente, hogy még mindig az adósa vagy. Nyilván tudod mire gondol.

Damon felkelt, morgott valamit az orra alatt amit egyikünk sem értett, aztán töltött magának egy italt. Úgy kapkodtam a két fiú között a tekintetem, mintha csak teniszmeccsen ültem volna.

Egész úton a Salvatore házig Damon és én csendben lapítottunk egymás mellett az autóban. Stefan egy szó nélkül vezetett hazáig, az egyetlen ami elárulta belső indulatait az a kormányt markoló keze volt. Úgy szorította a műanyagot, hogy csodálom amiért nem roppant össze a markában. Végig meg voltam győződve róla, hogy látta a Damon és köztem megtörtént mozdulatot, amely hajszál híján egy csókba torkollt, és fel voltam készülve a legrosszabbra. Stefannak azonban esze ágában sem volt felhozni semmi ilyet. Zaklatottságát az árulta el leginkább, hogy észre sem vette azt, ami a szeme előtt történt. Aztán mikor a nappaliban elhelyezkedtünk, egy olyan információt tárt elénk, ami számomra semmit nem jelentett, Damon szemöldöke viszont a homlokába csúszott a csodálkozástól.

Mintha csak gondolataimban olvasott volna, Stefan hozzám fordult.

- Ne haragudj rám Elena, amiért nem mentem el veled a bálba. Jó okom volt késni. Cormax Hill-ben voltam ma este.

- Cormax Hill-ben? - visszhangoztam. Cormax Hill kisváros volt, mintegy ötven mérföldre tőlünk. Annak ellenére, hogy nem esett messze, életemben egyszer jártam csak ott. Valami különös hagyománya volt nálunk délen a két hasonló kisváros rivalizálásának, ami abba torkollt, hogy egyik város lakói sem respektálták a másik városbelieket. Értetlenkedve vontam vállat.

- Jó oké, de nem értem....És ki az a Freya egyáltalán?

Stefan felállt, mellém ült a kanapéra, átkarolta a vállamat, aztán egy kisebb tornádó intenzitásával sóhajtott az arcomba.

- Elena, nem akarom hogy mástól tudd, esetleg valamiféle elferdített verzióban - vetett vállam fölött bíráló pillantást a vedelő Damonra - Freya valaha a menyasszonyom volt.

Még jó, hogy ültem.

- A KICSODÁD???? - kérdeztem szememet meregetve.

- A menyasszonyom, Elena. Nem akartam mondani, mert ..... régi történet már.

- Ne. Ne tereld a szót. - meredtem rá jéggé fagyva - TE KÉPES VOLTÁL ELTITKOLNI ELŐLEM EDDIG EZT???

Lecsúszott karja a vállamról, és szerencsétlen arckifejezéssel meredt maga elé.

- Én akkor még halandó voltam, amikor őt megismertem - fogott bele, és akaratom ellenére a történet elkezdett leperegni a szemem előtt - szerettem őt Elena. Nagyon szerettem. Aztán egy héttel az esküvő előtt jött Katherine, hogy végül azzá változtasson, ami ma vagyok. De veled ellentétben, mikor kiderült rólam az igazság, Freya nem volt képes elfogadni engem annak, ami vagyok. A szerelem elmúlt, kihűlt. Aztán fellobbant közte..... valaki mással. Mindaddig, amíg ő egy óvatlan éjjelen nem táplálkozott belőle.

Nem kellett magyaráznia, kire vonatkozott a ráutalás. Akaratlanul is Damonra néztem, aki unatkozó fintort vágva bámult vissza rám.

- Szóval - fűzte tovább a szót Stefan - mikor Freya rájött, hogy mindketten mik vagyunk valójában, fel akart adni bennünket a Mystic Falls-beli tanácsnál. Meg kellett magunkat védeni, de egyikünk sem volt képes bántani őt. Az egyetlen megoldás az volt, hogy......

- Átváltoztattátok - suttogtam a megfejtést.

- Hidd el, én nem akartam - sóhajtotta Stefan gyötrődő arccal - el akartam hagyni a várost, messze menni innen, ahol nem akadhatnak a nyomunkra. De..... Damon gyorsabb volt nálam.

- Gratulálok!!! MONDD MI A FENÉT GONDOLSZ TE? - csattantam fel  élesen és odafordultam a történetet langyos unalommal hallgató Damonhoz. - Mi vagy te, egyszemélyes vámpírgyár??? Freya, Vicki, Caroline......

- Hohó - emelte fel a karját - Caroline-t ne kend rám!

- Rendben - fújtattam - de a többiek? Gondolod megteheted ezt bárkivel???

- HÉ ELÉG ELÉG ELÉG! - kiáltott ránk Stefan. - Azt hiszem, most nem ez a legnagyobb problémánk.

- Nincs problémánk Stefan - vont vállat Damon - amiről te beszélsz nem létezik. Mi nem barátkozunk vérfarkasokkal. Az, hogy egy klánba tartozzanak vámpírok és az ő fajtájuk, az LEHETETLEN.

- Márpedig megtették, Damon - ismételte türelmesen Stefan - nem tudom, hányszor kell még elmondanom. Hát tényleg nem érted? Miféle erő vagy történés képes arra, hogy a két fajt összetömörítse egy szövetségbe? Miféle titok van emögött?

- Rendben - csikorgott Damon hangja - találtak halott vámpírokat és halott vérfarkasokat együtt, egyforma klánjellel a testükön. De ez semmit nem jelent! Mindenhol vannak bolondok! Miért akarsz mindenáron összeesküvéseket látni?

- Mert ez testvériséget jelent - mondta csendesen Stefan.

- Ezt én nem értem - szóltam közbe.

- Elena - nézett rám Stefan - mi vámpírok, és a vérfarkasok fajtája mindig is ellenségek voltunk. Nem csak hogy gyűlöltük egymást, de a másik faj teljes kiirtására törekedtünk.

- Nem gondoltam, hogy vérfarkasok is csakugyan léteznek - ráztam meg fejemet.

- Mert manapság már alig léteznek - válaszolta - a vámpírok csaknem teljesen kiirtották őket.

Damon a háttérben győzedelmesen magasra emelte az üveget.

- Tehát - vezette tovább Stefan a történet fonalát - ha a vámpírok és a vérfarkasok képesek arra, hogy az ősi gyűlöletet félretegyék, akkor ott olyan dolognak kell történnie, amit mi józan ésszel talán elképzelni sem tudunk.

- Na jó - szólt közbe Damon - én ezt most nem hallgatom tovább. Figyelj Stefan, te vagy bolond vagy, vagy részeg.  Holnap reggel majd talán más színben látod, amit ma este elmondtál. Úgyhogy én most elmegyek aludni egyet. Kellemes éjszakát nektek!

Hátat fordított, és a maga dúdolta dallamokra ringatva testét kisétált a szobából, az üveggel a kezében.

Fél füllel és fél szemmel figyeltem csak rá. Eszembe jutott a ma esti parkbeli jelenet.

- Stefan - kezdtem bele óvatosan - ma este táncoltam Damonnal a bálon.

- Ez nem bűn Elena - mosolygott - legfeljebb elhibázott döntés, Damon lábait ismerve.

- Nem, nem erről akarok beszélni - dadogtam, aztán elmeséltem mindazt, amit akkor láttam és éreztem. Teljes döbbenettel bámult rám.

- Volt ott valami fenyegető, ami figyelt benneteket? - foglalta össze - Az isten szerelmére Elena, miért nem mondad ezt eddig?

- Mert eszembe sem jutott, hogy fontos lehet! - vágtam rá - Halloween van! Az is lehet, hogy csak egy maszkba öltözött alakot láttam! - ismételtem Damon nekem mondott szavait.

- Elena, amit most elmondtam, és amit te láttál, talán nem véletlen. Lehet, hogy nincs köze a kettőnek egymáshoz, de ha elhallgatod előlem, csak mert te nem találod fontosnak, lehet sosem tudjuk meg az igazat - vette kezébe kezemet.

Kirántotam a tenyeremet a kezei közül.

- Azt hiszem pont neked nincs jogod a szememre vetni, ha valamit elhallgatok előled - feleltem meglehetős fagyossággal, és felálltam mellőle. Utánam lépett, és vállamnál fogva maga felé fordított.

- Tudom, hogy most haragszol, és elismerem, hogy minden jogod megvan hozzá. De Freya már egy ezer éve lezárt fejezet az életemben. Szeretlek téged Elena. Szívem legmélyéről szeretlek. Miért kellett volna Freyáról mesélnem?

- Miért is? - kérdeztem vissza szúrós tekintettel - Mondjuk talán azért, mert amikor én is rájöttem, hogy mi vagy te, azt mondtad, semmit nem fogsz eltitkolni előlem!

Mintha hideg vizet öntöttem volna rá a szavaimmal.

- Igazad van - válaszolta - rosszul döntöttem, elismerem. Jogod lett volna tudnod életemnek erről a szakaszáról is. De féltem, hogy.... - elhallgatott.

- Mitől? - kérdeztem továbbra is fagyosan - Min változtatott volna, ha elmondod az igazat? Én is beszéltem neked Mattről! Ha csakugyan lezárt fejezet, akkor miért kellett titkolni? Vagy úgy gondolod, hiba volt lezárni? Nála voltál ma ugye? Attól remélem megkímélsz, hogy elmeséld jobb volt-e mint velem!

- Elena, kérlek hallgass meg! - próbált a szóáradatba beleavatkozni Stefan. - Freya hívott át. Ő bukkant rá a halottakra, és ő jött rá a köztük lévő összefüggésre! Ő sem hallott még ilyet soha, ezért keresett meg engem. Semmi nem történt köztünk. Soha nem is fog. Téged szeretlek Elena.

- Ezt mostanában nem mindig érzem - suttogtam, és éreztem, ahogyan lassan könnyek fátyolozzák a hangomat. Megpróbált magához ölelni, de eltoltam magamtól.

- Hagyj. Hagyj most elmenni. Ez.....ez most sok volt nekem - sarkon fordultam, és sietve elindultam kifelé, amíg úgy éreztem képes vagyok könnyeimet visszatartani.

- Bocsáss meg nekem - suttogta még a hátamnak, mikor a küszöbnél jártam. Éreztem, ahogy fájdalmas tekintettel néz utánam, de haragom most erősebb volt minden másnál. Anélkül, hogy visszanéztem volna bevágtam magam a volán mögé, és csikorgó gumikkal fordultam ki az udvarból, egyenesen hazafelé.

Vége

FOLYT. KÖV.