Szimpátia az ördöggel 2. fejezet

2. fejezet

Úgy meredtem Jeremyre, mintha kísértetet látnék, aztán az infúziós csőre, és a kis szekrényen heverő gyógyszerekre pillantottam. Láttam, hogy követi a tekintetemet, és láttam rajta, hogy megértette mire gondolok.

- Tudom, mit beszélek! – kiáltotta, aztán lehalkította a hangját, mikor ijedten az ajtó felé néztem, de érzelmei intenzitásából cseppet sem veszített. – Nem vagyok bedrogozva, annyi bogyót nem kaptam!

- Jeremy – ingattam a fejem, és megpróbáltam jelen állapotában nem felidegesíteni őt – képtelenség, hogy ezt láttad.

- Elena, Stefan támadott meg – ismételte. – És nem volt egyedül.

- Stefan soha nem tenne ilyet! – kiáltottam ezúttal én, megfeledkezve az előbbi óvatosságomról. – Mellesleg, gondolod, ha újra felbukkanna itt, az első útja nem hozzám vezetne? – böktem ki szívem legbelső óhaját.

Válaszolni akart, de ebben a pillanatban Jenna lépett be a szobába.

- Mi van itt? – kérdezte gyanakvóan, és pillantását felváltva rám és Jeremyre szegezte.

- Semmi – motyogtam – csak próbálom éppen meggyőzni, hogy nem kelhet ki az ágyból.

Jer nem szólt, csak Jenna szigorú tekintetének engedelmeskedve visszaejtette fejét a párnára.

- Elena, már elintéztem mindent – szólt most Jenna hozzám – Ha gondolod, menj csak vissza nyugodtan a bálba. Ne tedd teljesen tönkre az estédet.

- Nem – ráztam a fejem – képtelen lennék szórakozni, miközben ti ketten itt vagytok. Azt hiszem, inkább hazamegyek.

- Rendben – sóhajtott Jenna – hívjak neked egy taxit?

- Nem, köszönöm – feleltem – Valahogy most jobban esne egy séta.

Kifelé indultam a kórteremből, aztán az ajtóban még hátrafordultam, és láttam, ahogyan Jenna gondosan elhúzza a függönyöket az ablakon. Tekintetünk még egy pillanatra összekapcsolódott Jeremyvel, és ebben a pillanatban már magam sem tudtam, mit higgyek.

*****

- Nem Bonnie – sóhajtottam a telefonba – nincs semmi komolyabb, szerencsére. Néhány napig benn kell maradnia, de úgy tűnik megúszta ennyivel – taglaltam, miközben egy sötét utcában lépdeltem hazafelé.

- Na és tudják már, ki tette, vagy hogy miért? – hallottam a zenén halványan átszűrődni Bonnie hangját.

Nem volt kedvem ahhoz, hogy most kezdjem el taglalni Jeremy feltétezését, és abszolút nem volt szándékomban tönkretenni az ő báli hangulatát is.

- Nem… - nyöszörögtem ki – egyenlőre nem. Jer pedig nem igazán emlékszik. Vagyis, nem biztos, hogy arra emlékszik, ami valójában történt.

- Elena, ne haragudj, de mennem kell – hadarta Bonnie a telefonba – Brad már meglehetősen csúnyán néz. De ha van valami, azonnal hívj, oké? Ha délig nem jelentkezel, akkor én telefonálok.

- Rendben – válaszoltam – érezd jól magad. Amennyire lehet.

Összecsuktam a kis készüléket. Mielőtt eltettem volna, vetettem egy pillantást a kijelzőre. Stefan mosolygott rám egy régi felvételről.

- Azt hiszem, lassan én is kezdek megőrülni – suttogtam magam elé.

- Nem gondoltál még bele, hogy mi van, ha tévedsz? – kérdezte egy gúnyos hang, és mikor hátrafordultam egy csillagrobbanás hasított a fejembe.

*****

Csak néhány másodpercre mosódott el előttem a világ, de ez épp elég volt ahhoz, hogy egy hideg kezet érezzek hirtelen a torkomon, és tudatosodjon bennem, hogy a lapockámat dermesztő hideg abból a falból érkezik, amihez nekinyomott. Mikor látásom újra kitisztult, egy ismeretlen női arcba bámultam bele. Barna haja keretbe foglalta sovány arcát, és barna szemei szinte kimosták fejemből a gondolatokat. Játszi könnyedséggel tartott fogva, éreztem törékeny alkatának ellentmondó erejét. Nem volt kétség felőle, hogy ez nem halandó ereje volt. Néhány pillanatig gunyoros mosollyal fürkészett, aztán hátraszólt a sötétség felé.

- Igazat mondtál, tényleg tetszetős a kicsike – úgy méregetett, mint a macska az egeret, hogy mielőtt lenyeli, milyen hosszasan játsszon el vele. – Biztosan édes lehet a vére….. – szimatolt nyakam felé, és tudtam, hogy jól láthatja az ütőeret a nyakamon, ahol most az ijedtség fokozott tempóban pumpálta a véremet. Próbáltam mozdulni, de képtelen voltam rá. Az ereje mintha vastüdőbe préselt volna, és éreztem, ahogyan szemével kényszerít mozdulatlanságra. Némán átkoztam magam, amiért már nem hordtam a verbénás nyakláncomat.

Ajka felhúzódott, láttatni engedte fogait, és szeme alatt kiütköztek a fekete erek. Testemet megfeszítve vártam a harapást, de néhány centire a nyakamtól megállt, és miközben fél kézzel továbbra is erősen tartott, másik karját hívogató mozdulattal kinyújtotta a sötétség felé.

- Te kóstold meg először – búgta sejtelmesen, és hosszú körmével apró vágást ejtett a nyakamon. Éreztem, ahogy a sebből kibuggyan egy aprócska vércsepp. – Vagy talán nem szeretnéd? – kérdezte a sötéttől.

- Dehogynem – jött egy ismerős hangtól a válasz, és a homályból kibukkant Stefan Salvatore.

*****

A szívem akkorát dobbant, hogy azt hittem, még a bordáimon kívül is látni lehet. Úgy éreztem, valami hihetetlen, és szürreális álomba kerültem bele. Néhány perccel ezelőttig még úgy gondoltam, Jeremy csak képzelődött, most pedig magamban sűrű bocsánatkéréssel gondoltam rá.

Tekintetem le sem vettem Stefanról. Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy csakugyan őt látom. Fellobbant bennem a rég érzett boldogság emléke, és ezernyi kérdést akartam feltenni hirtelen, de a lány nyakamat szorongató keze lehetetlenné tette, hogy megszólalhassak.

Stefan lassan közeledett felém.

- Elena – súgta a nevemet, én pedig vártam, hogy a lányra vesse magát, hogy megvédjen engem, de néhány másodperccel később rájöttem, hogy valami nagyon nem stimmel. Beleszimatolt a levegőbe, mint egy vadászkutya, és már érezte is vérem szagát. Úgy közeledett, mintha nem is a léptei, hanem valami súlytalan lebegés hozná hozzám egyre közelebb. Megállt közvetlenül előttem, a lány pedig – továbbra is a falhoz passzírozva – erősen tartott, csupán egy lépést tett oldalra, hogy ő is hozzám férhessen. Stefan hozzám tapadt, és láthatóan megérezte, hogy reszketek, mert sötét, pimasz mosoly jelent meg az arcán, olyan, amit eddig csak Damon kifejezéstárában láttam. Szinte megbabonázva meredt nyakam felé.

Halk nyüszítéssel próbáltam megakadályozni abban, amire készült. Próbáltam szememmel üzenni neki, de mintha falba ütköztem volna.

- Istenem Elena – suttogta, alig néhány centire a nyakamtól – ha tudnád, milyen régóta várok erre…. Minden alkalommal, amikor a közeledben voltam, sóvárogtam a véred után. De akkor nem lehetett. Most viszont….

- Nem tart vissza senki sem – lehelte fülébe a nő halkan. Stefan ránézett, egymásra mosolyogtak, aztán mikor újra felém fordította arcát, láttam rajta is megjelenni a fekete ereket, láttam, ahogy szemei vörös tűzbe öltöztek, és még mielőtt bármit is tehettem volna, feje előrelendült, és tövig belém mélyesztette fogait.

Lassan elkezdett előttem elmosódni a külvilág. Éreztem, ahogyan fogai a húsomba marnak, felszakítják az eret, és éreztem a szívást, ahogyan vérem átáramlott a szájába. Másodpercekig tartott-e vagy hosszú percekig nem tudom, mert minden időérzékemet elvesztettem. Halkan zokogni kezdtem, ez pedig mintha új erőt adott volna neki, még mohóbban nyelte a nyakamból folyó, életemet jelentő nedűt. Nem értettem semmit, és képtelen voltam felfogni mi történik, hogy Stefan, akit szerettem, és akit szívem mélyén még most is szeretek, itt van előttem, és szerelmes ölelés helyett a halált hozta karjaiban. Már láttam a felém közeledő sötétséget, éreztem, hogy ha a lány nem fogna szorosan, lábaim nem tartanának meg. A nyakamban, és szívemben a fájdalom hirtelen elviselhetetlenné fokozódott, aztán nyom nélkül elmúlt, és tudtam, hogy ahová most tartok, ott nem fáj majd semmi.

A következő pillanatban egy súly zuhant ránk. Stefan olyan hirtelen rántotta ki fogait nyakamból, hogy a két sebet hatalmasnak, fájdalommal telítettnek éreztem. A kéz elengedte a nyakamat, s én hason landoltam a járdán. Elmosódottan láttam, ahogy Stefan és a lány, azzal a sebességgel, amire csak vámpírok képesek, oly hirtelen tűnnek el a homályban, mint ahogyan a füst illan el. Aztán két erős kar felemelt fektemből, és meghallottam egy újabb ismerős hangot, ma már a másodikat.

- Az isten szerelmére, neked teljesen elment az eszed? Mit csinálsz te itt az éjszaka közepén? Jeremy most mondta el mi történt, te pedig itt kószálsz magadban???

Alig mertem hinni a fülemnek. Nagy nehezen felemeltem a fejem, és mikor képes voltam látásomat fókuszba hozni, belebámultam Damon Salvatore arcába.

*****

Hitetlenkedve meredtem rá. Felemeltem a kezem, hogy megtapogassam vonásait, és meggyőződjek róla, hogy nem csak érzékeim játszanak velem. Stefan minden képzeletet felülmúló támadása, Damon hirtelen felbukkanása, és a vérveszteség amit elszenvedtem, leblokkolták az agyamat. Még mielőtt Damon bármit mondhatott volna, lábam kicsúszott alólam, és ismét a földre zuhantam. Nem ájultam el, de olyan gyenge voltam, hogy sem megszólalni, sem moccanni nem voltam képes. Damon nem teketóriázott, két karjába vett, és egy mozdulattal az ölébe kapott.

- Csodálatos – hallottam halk mormolását, közvetlen a fülem mellett – ahhoz vagyok hozzászokva, hogy a nők másképp alélnak el a közelemben!

Elindult velem, nem tudtam hová, de már nem is érdekelt. Ahogy vállához ért fejem, már tudtam, hogy biztonságban vagyok. Ekkor feladtam az ájulással vívott küzdelmemet, és belecsúsztam a fekete semmibe.

*****

Stefan fel-alá járkált a város másik végén lévő házban. Felkorbácsolt érzékei nem hagytak neki nyugalmat. Még mindig forrt a nemrég megivott vér az ereiben. Édes volt, vonzó, és őrületbe kergető. Nem is értette, hogyan vonhatta ezt meg magától olyan sokáig. Még többet akart. Érezni akarta, ahogyan az utolsó csepp is belé áramlik, ahogy végigsimogatja forróságával a torkát, hallani akarta a szív legutolsó dobbanását, mikor nincs már, mi éltesse, hogy ott égjen tovább benne, szinte extatikus gyönyörbe kergetve, új élettel töltve meg a testét.

Eközben dolgozott benne valami más is. Régen ezt bűntudatnak hívta volna, amikor még Damont akarta rádöbbenteni ennek a szónak a jelentésére. Most, nagyon hosszú idő után értette meg, hogy a bátyjának mindvégig igaza volt. És dolgozott benne a dühödt csalódottság, hiszen olyan közel volt a végcéljához, és ekkor jött Damon, hogy kitépje őt ebből az élveteg álomból, és arra ítélje, hogy a majdnem beteljesedett gyönyörhöz hasonló fájdalommal keringjen a házban, ketrecbe zárt vad módjára.

Hátulról két finom kéz simult hozzá. Nem kellett megfordulnia, anélkül is tudta, hogy Kristin bújik hozzá. Az arc a tarkójához simult, az édes hang nyugtatólag suttogott fülébe.

- Ne törődj vele – búgta Kristin lágyan, és gyengéd csókot nyomott Stefan nyakára – lesz még rá alkalmad. Amikor csak akarod.

- Biztos vagy benne? – kérdezte Stefan, és a nő felé fordult. Úgy szeretett volna hinni a szavának, és tudta, hogy bármibe is kerüljön, Kristin elő fogja neki teremteni rá a lehetőséget.

- Hát persze – súgta a nő halkan, és ingerlően hátrálni kezdett – erős vagy….. független….bátor…. és nem fog az utadba állni senki. Még Damon sem – az utolsó mondat után ingerlően végigfeküdt az ágyon, Stefan pedig alvajáró módjára indult el felé, és érezte, ahogyan testét átjárja a megújuló vágy. Kristin mellé feküdt, lágy csókot váltott vele, ajkaik vad táncba kezdtek, a kezek önálló életre keltek, és magukban hordozták a beteljesülés igéretét. Egymás után kerültek le a ruhák, apró csókok kíséretében, aztán Stefan határozott mozdulattal a nő testébe hatolt. Kristin nem bírt tovább uralkodni vérszomja felett, fogaival felszakította Stefan nyakát, érezte, ahogyan a fiú vére elönti száját, és érezte, ahogyan Stefan fogai is belémélyednek, vénát keresnek, az ajkak szívó mozgásba kezdenek, és miközben átadták magunkat a földöntúli élvezeteknek, néhány perc alatt elérték a beteljesülést.

Vége

FOLYT. KÖV.