Szörnyek évadja 7. fejezet

7. fejezet

Mindenki szótlan hallgatásba burkolózott, mikor újra átléptük a Salvatore ház küszöbét. Senkinek nem volt kedve beszélni, senkinek nem volt kedve tréfálkozni. Mintha hosszú évek teltek volna el a halloween-bál óta, mikor Damonnal önfeledten táncoltam, és minden olyan szépnek és örömtelinek tűnt az én kis városomban. Most csak álltunk az előtérben, nézve a tegnapi támadás nyomát, amely csaknem Damon halálát okozta, de szinte semmit nem láttunk a bennünket körbevevő világból, mintha a fejünkben lévő köd, és zavaros gondolatok a látásunkat is elhomályosították volna. Tyler és Mason már útközben elbúcsúztak tőlünk, Alaric is visszament Jeremyhez és Jennához, mi pedig csak álltunk üresen, ostobán, és reményvesztetten próbáltunk kapaszkodni valamibe, ami talán nem is létezett. Már nem akartunk hősök, vagy világmegmentők lenni. Már csak nyomorult élőlények voltunk. Szavak nélkül néztünk egymásra mi négyen, aztán Stefan kézen fogott, és egy hang nélkül tértünk szobánkba mindannyian, mintha egy csatát vesztett sereg utolsó foszlánya lettünk volna.

Stefan alighogy a párnára hajtotta fejét, szinte azonnal el is aludt. Egy darabig feküdtem a karjában, hallottam nyugodt légzését, néztem arcát, és úgy próbáltam eszembe vésni minden vonását, mintha ez lenne az utolsó alkalom, hogy látom. Gyengéd csókot adtam ajkára, de meg sem rezzent rá. Tudtam, hogy pihennie kell, hogy mindennél jobban szüksége lesz az erejére. De én képtelen voltam lehunyni a szemem. Csak forogtam az ágyban feszülő testtel és tépett idegekkel. A csend, a hallgatás szinte megőrjített. Óvatosan felkeltem az ágyból, papucsomba bújtam, és úgy ahogy voltam, pizsamában kisétáltam a nappaliba. Egy pohár erős italra vágytam, ami elbódít, ami eltompítja fejemben a közeledő veszély és pusztulás hangjait, amely elnémítja bennem azt az érzést, hogy nem nyerhetünk, és bármit teszünk, minden hiábavaló.

Már a küszöbről megláttam az asztalon hagyott whiskys üveg csillogását, ahogyan a kandalló tüze vörös bársonyba öltöztette az italt, és már élveztem a zsibbasztó, agyam és érzékeim részegítő érzést, mikor egy árny mozdult meg a fotelban, és állt elém. A rémülettől halkan felsikítottam, és hátratántorodtam, mikor az árny utánam nyúlt. Maga felé húzott, és

megkönnyebbülten láttam, hogy Damon áll előttem.

- Ne haragudj – súgta halkan, aztán a folyosó felé pillantott, hogy nem ébresztettem-e fel a többieket. Nem hallottunk mozgást, Stefan és Freya továbbra is mélyen aludtak. – Nem akartalak megijeszteni – nézett rám bocsánatkérően.

- Ni….. nincs semmi baj – találtam meg hangomat. – Nem te vagy a hibás. Azt hiszem, az idegeim kissé összekuszálódtak – mondtam keserű mosollyal. – Túl sok volt ez a néhány nap nekem.

Bólintott, hogy megérti. A bárpulthoz lépett, két nagy adag italt töltött ki kettőnknek, hallottam a beledobott jégkockák halk csilingelését, aztán visszasétált hozzám, leültetett a kanapéra, aztán ő is mellém ült, tisztes távolba tőlem.

- Jól vagy? – kérdezte, mikor egy hajtásra lehúztam a whisky felét, és megborzongtam az érzéstől.

- Hogy jól vagyok-e? – kényszeredetten felnevettem – Csodásan vagyok. Egy halott pap üldöz, mert összetéveszt valakivel, akiket szeretek életveszélyben vannak, fenekestől felfordult az egész életem. Kösz a kérdést, ennél jobban már nem is érezhetném magam.

Reszkető kézzel magamba döntöttem az italt, és már éreztem is a hatását, ami jótékony ködbe kezdte vonni érzékeimet. Damon követte példámat, aztán visszasétált a bárpulthoz, de már nem vacakolt a poharazgatással, magával hozta az egész üveget.

- Bocs, ha még mindig azt hinnéd, hogy le akarlak itatni – mondta halkan.

- Tudod mit? Ez alkalommal a legkevésbé sem bánom – nyújtottam kezem a teletöltött poharam után.

Nem mozdult, csak nézett maga elé, szótlanul bűvölte a szőnyeget, és láttam, ahogyan millió gondolat cikázik a fejében. Végül rám emelte a szemét, és megfogta a kezem. Engedtem neki a mozdulatot, nem húzódtam el, és éreztem, ahogyan nagy tenyere az enyémre simul.

- Elena – nézett rám, és éreztem, hogy ilyen komolyan még velem soha nem beszélt. – Megteszel nekem valamit? Tudom, hogy nincs jogom bármit kérni tőled, de könyörgöm neked, hallgass meg, és ígérd meg, hogy megfogadod a tanácsom. Kérlek.

- Mit akarsz Damon? – néztem rá döbbenten. – Megijesztesz!

Nagy levegőt vett, és kimondta azt a mondatot, amit korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy az ő szájából fogom hallani.

- Menj el Elena – suttogta a szemembe nézve – menj el innen. Menekülj el ebből a házból, rohanj, ahogy csak lehet. Menj Alarichoz, fogd Jennát és Jeremyt, és hagyjátok hátra Mystic Falls-t, úgy hogy még a létezését is elfelejtitek. Kezdjetek valahol új életet, és felejtsetek el bennünket – könyörgött a hangja.

Szavai mintha éles tüskéket döftek volna a szívembe.

- Miért? – kérdeztem elgyötörten – miért akarod, hogy ezt tegyem?

Közelebb hajolt, végigsimított arcomon, és csak ennyit válaszolt:

- Mert azt akarom, hogy élj.

*****

- Hogy éljek – ismételtem zsibbadó ajakkal a szavait – hogyan élhetnék én ezek után? Hogyan kérheted, hogy ezt megtegyem? – motyogtam alig hallhatóan.

Közel húzódott hozzám.

- Elena, neked élned kell – ölelt magához gyengéden, és én hirtelen elhatározással odabújtam hozzá – te még lehetsz boldog. Neked még lehet jövőd. Légy az, akinek születtél – súgta a fülembe - Élő ember vagy Elena. És amint kilépsz innen, a velünk töltött rémálom véget ér – éreztem a hangjában rejlő fájdalmat.

- Nem lehet – suttogtam vállának – hogyan tehetnék ilyet?

Éreztem, hogy habozik, mielőtt kimondta a választ.

- Úgy – felelt halkan – hogy szeretlek. És bármit megadnék, ha meg tudnálak menteni.

Kicsit távolabb húzódtam tőle, és a tekintetét fürkésztem.

- Szeretlek Elena – ismételte meg – és még ha te másképp is érzel irántam, nem akarom, hogy bajod essen. Azt nem tudnám elviselni.

Behunytam a szemem, hogy ne lássam reménytelenül szomorú tekintetét. De a pillantása elől így sem tudtam menekülni. Éreztem, hogy végigsimogatja szemével arcomat, éreztem, ahogy ez a szempár az ajkamon táncol, és megéreztem, ahogyan kezével beletúr a hajamba. Tudtam, hogy ennél többet nem mer tenni, de nem akartam hogy megálljon. Magam sem tudtam mi történik velem, csak azt tudtam, hogy szükségem van rá, hogy kívánom a csókját, úgy ahogyan ezelőtt ezt el sem tudtam volna képzelni. Ezúttal én voltam az, aki ajkát az ajkára szorította, teste megfeszült a meglepetéstől, aztán mikor nyelvemmel finoman szétfeszítettem fogait, hogy megtaláljam az ő nyelvét, már feloldódott, magához húzott, és úgy szorított, mintha soha nem akarna elengedni. Egy hirtelen elhatározással ölébe ültem. Kinyitottam a szemem, és most én voltam az, aki arcában gyönyörködött. Hitetlenkedve bámult rám, mintha attól félne, hogy csupán álom mindaz, ami történik. Nem hagytam neki időt a gondolkodásra, vagy a visszakozásra. Lágyan és finoman beleharaptam nyakába, élvezve a felcserélt szerepet. Levegő után kapkodott, és kezei önálló életre keltek testemen. Lassan gomboltam ki ingét, egyre lejjebb és lejjebb simogatva mellkasát, és éreztem, ahogyan keze már a felsőm alatt matat, hogy aztán lágy mozdulattal tenyerébe vegye melleimet. Felsóhajtottam, és ekkor már ő csókolt engem, ő szívta szomjasan a számat, és már semmit nem akartam, hogy összeforrni vele a mámor boldog feledésében.

Halk nesz hangzott fel hirtelen a folyosó végéből. Úgy rándultunk össze, mintha ránk ijesztettek volna. Mindketten felpattantunk, gyors mozdulattal simítottam le hajam, ő reszkető kézzel próbálta visszagombolni ingét, leültünk, lehetőleg távol egymástól, és csak reménykedtem, hogy összevissza dobogó szívem, és kispirosodott arcom nem lesz árulónk. A nesz egyre közelebbről hallatszott, hogy néhány másodperc múlva a nappali ajtajában feltűnjön Freya alakja.

- Azt hittem egyedül leszek – nézett ránk meglepődve, és végigmért bennünket – hát ti meg mi a fenét műveltek itt?

*****

Damon kifürkészhetetlen tekintetet vetett Freyára, aztán magasba emelte az üveget, jelzésként, hogy mit csinálunk, egyben kérdő mozdulattal is. Freya bólintott egyet, és míg Damon hátat fordítva italt töltött neki láttam az arcán, hogy magában a pokolba kívánja a lányt. Én néma csendben próbáltam küzdeni a még mindig bennem tomboló vágy ellen. Lelkem egyik fele örült Freya felbukkanásának még mielőtt még megcsaltam volna Stefant, a másik fele csatlakozott az átkozódó Damonhoz.

Freya átvette a poharat, aztán a másik fotelba ült, fejét megtámasztotta a támlán, és egy percig néma csendben üldögélt.

- Elnézést, ha megzavartam valamit – nézett aztán rám.

- Nem…..nem zavartál meg…..semmiben – hebegtem, és hogy ne kelljen látnom arcát, ami azt sugározta, hogy mindent tud, én is öntöttem magamnak még egy italt.

- Rendben, ne feszegessük – vont vállat Freya – de túl jól ismerem Damont. Ha ő úgy akarja, úgysem tudsz ellenállni neki – mosolygott.

Komolyan gondolkodóba estem, hogy tegyek-e úgy, mint a világra rácsodálkozó ártatlan kisgyerek, vagy nemes egyszerűséggel fojtsam-e meg.

- Féltékeny vagy? – kérdezte Damon maró gúnnyal, mire Freya felé fordította a fejét.

- Vicces kedvedben vagy édes – nézett negédesen félrebillentett fejjel a lány.

Néhány pillanatig csend volt, míg egy mozdulattal felhajtotta italát, aztán Damon a bárpulthoz sétált, és újat töltött neki. Nyilván arra a meggyőződésre jutott, hogy amíg Freya iszik legalább csendben van.

- Azért különös ez az egész. Sosem gondoltam volna, hogy bármikor még egyetlen percet is el fogok tölteni mindkét Salvatore fiúval – fűzte tovább a szót az említett. – Anno, halandóként, le sem tudtatok rázni magatokról, emlékszel? – nosztalgiázott Damon hátát nézve, aki épp jégkockát dobált az italba.

- Mmmmm – reagált Damon vissza sem fordulva.

- Hiába, azok a régi szép idők már sosem jönnek vissza. Hála neked édes, az átváltozásért. Pokollá tetted az én nyugodt kis életemet. Sajátos értelmezéseid vannak a biztonságotokról.

Rám nézett, és látta arcomon, hogy nincs kedvem hallgatni őt ha tovább taglalja a témát.

- Mindegy – vont vállat ismét. – Ez már régen lefutott történet. Van egy mondás, miszerint a házasságok az égben köttetnek. Hát, a mi kis hármas love sztorink még talán a föld közelében sem járt.

Damon keze megállt a levegőben a jégcsipesszel. Néhány másodpercig maga elé meredt, aztán megperdült, olyan hirtelen, hogy a bárpult megremegett ahogy térde nekiütközött. Olyan sebességgel, amire csak vámpír képes, Freya előtt termett és vállánál fogva felrántotta a fotelból.

- MIT MONDTÁL? – kérdezte meredt szemekkel.

- DAMON NE, NE BÁNTSD! – kiáltottam rá, de felemelt kezével elnémított.

- Mi a fene bajod van neked? – próbált szabadulni Freya, aztán láthatóan felmérte, hogy nincs veszélyben. – Miről mit mondtam?

- A házasságról, vagy micsodáról – rázta meg Damon finoman.

- Hogy a mondás szerint a házasságok az égben köttetnek – ismételte Freya – mi rossz van ebben?

Damon elengedte a vállát, hátrált néhány lépést, és olyan kifejezés jelent meg az arcán, mint mikor az uzsorás pénzt lát. Gyors léptekkel fel-alá kezdett járkálni, és halkan motyogott valamit magában, amiből csak a „köttetett” szót tudtuk kihallani.

Csodálkozva néztem rá, aztán Freya felé fordultam, akinek szemmel láthatóan az a meggyőződés tükröződött az arcán, hogy Damonnak elment a józan esze. Mielőtt még azonban megszólalhattunk volna Damon megtorpant, és ránk meredt.

- Azt hiszem, rájöttem – nézett ránk. – A papír, amit Vanessa írt nekünk, amit Alaric a széfben talált. „Ott oldódik, ahol köttetett”. Azt hiszem, tudom a megoldást. Te döbbentettél rá – nézett Freyára, aki kerekre tágult szemekkel bámult vissza. Damon tudatáig eljutott, hogy egy szót sem értünk, ezért elém lépett.

- Arról ugrott be, amit most Freya mondott, a házasságról. A házasság egy alku. Egy eskü. Vagy egy szerződés, ha úgy jobban tetszik. Egy szerződés, amit megkötnek, vagy mondjam úgy, köttetnek.  Ennek a szerződésnek feltételei vannak. Komoly gonddal jár, ha ezeket megszeged.

Látta az arcomon felderengeni a halvány értelmet.

- És ennek a szerződésnek van egy jelképe.

- Mire gondolsz? – kérdezte Freya, aki még mindig nem értette az egészet.

Damon szó nélkül felemelte a kezét. Ujján megcsillant, és gyémántként verte vissza a tűz fényét a gyűrűje.

*****

- Szóval úgy gondoljátok, hogy valamiképp a gyűrűknek köze van a megoldáshoz? – kérdezte Stefan álmos képpel. Még mindig nem igazán tért magához azóta, hogy berohantam hozzá és nem épp kíméletesen kirángattam az ágyából. – Talán össze kéne törtünk őket?

- Nem – rázta a fejét Damon és a hajába túrt, mintha így összpontosította volna a gondolatait. – De valahol a közelben van a megoldás.

Az ajkába harapott, és hangosan kezdett gondolkodni. Mind meredten, pisszenés nélkül figyeltük őt.

- Tudjuk, hogy Itzitula bosszúja a holdkő és a gyűrűk miatt szakadt ránk - újra elhallgatott, és töprengve nézett maga elé. – „Ott oldódik, ahol köttetett.”  ….AHOL KÖTTETETT! – kiáltott hirtelen nagyot, alaposan rám ijesztve.

- Nem értem – húzta össze a szemét Freya.

- Ide hallgass! – Damon nem bírt ülve megmaradni, és fel-le sétálva magyarázni kezdett. – Az átok abban a pillanatban vált megszegetté, amikor az első gyűrűt elkészítették!

- Azt mondod, meg kell keresnünk az első gyűrűt? – kérdeztem.

- Nem! – válaszolta Damon izgatottan - Nem az első gyűrűt kell megkeresni, hanem azt a helyet, ahol az első gyűrűt elkészítették!!!

Dermedten bámultunk rá, mindannyian tudtuk, hogy igaza van. Damon megtalálta a megoldást.

- Oké – mondta Stefan – az első gyűrűről elég sok mindent tudunk.

- Honnan? – csodálkoztam.

- Katherine – mondta ki a választ Stefan helyett Freya.

Stefan bólintott.

- Az első gyűrűt Katherine-nek készítette Emily. Ezt eddig is tudtuk. De a helyéről fogalmunk sincs. És arról sem, hogy ha megtaláljuk ezt a helyet, hogyan fogjuk ezt a rohadékot visszakényszerítni a pokolba, vagy halálba, vagy bárhová ahonnan jött.

- Beszélj Alariccal – szólt Damon. – Talán tud valamit. Talán át kellene néznünk újra Isobel kutatásait.

Stefan kisietett a szobából, és a hallba rohant, ahol bősz telefonálásba kezdett. Freya követte, feszülten lesve minden, a kagylóból áthallott hangra.

Egyedül maradtam Damonnal. Megálltam előtte, ráemeltem a tekintetem. Nem kellett mondanom neki semmit, a szememből mindent kiolvashatott. Felemeltem a kezem, tenyereim közé fogtam arcát, és lopva egy lágy csókot váltottam vele. Aztán hátrább léptem amikor meghallottam Stefan közeledő lépteit.

- Siessünk – sürgetett minket – Alaric vár ránk.

Vége

FOLYT. KÖV.